Harangszó, 1932
1932-05-01 / 18. szám
140 HARANG S2ó 1032 május í. Erőben, mely megdobbantja a lelkész szívét, midőn készül a maga elvonulásában csendben imádkozva, magasztos gondolatokkal foglalkozva . . . Erőben, mely megrezeg- teti az ő agyát, de átárad szavain keresztül a hallgató szívébe, kiket megdelejez, felébreszt és megtisztít... Erőben, mely elindítja a kezeket és lábakat pénzt adni, téglát hordani s így születnek áldott intézmények ... Erőben, mely összefog száz és száz szívet s azok mindig érzik maguk között a Mestert és érzik — egymást, a beteg fájdalmát, az ínséges gondját s a síró bánatát. Az egyház olyan, amilyen te vagy. Az evangélikus iró és művész kiküzdött babérja odafonódik az áldott közös édesanyánk homlokára, de oda száll fekete árnyékként a gyermekeinek bukása, szégyene, bűne és hitványsága is. Még az evangélikus labdarugók is az ő dicsőségét szolgálják, de azt szolgálja a reverzá- list szerző, áttérő új testvért hozó, éberséges, buzgóságos egyháztag. Mindnyájan egyért — érette. A kis evangélikus cselédlány megbízhatósága s az evangélikus miniszter tiszta keze az édesanyánk homlokának fenségében dicsőül meg. Ne hárítsuk át a felelősséget egymásra. Nincs jogunk senkit vádolni, mert a felelősség alól nem vonhatjuk ki magunkat s aki érzi a maga elégtelenségét, az annál inkább érzi mások fontosságát. Fontos, értékes itt — mindenki. Kis iskolás gyermekeink szép betűvetése és tanítóink hivatásszeretete, katona fiaink példás fegyelmezettBíbüaí arckép.*) (A hitves). Irta: Benkóczy Dániel. Csendes az éjszaka. Alszik minden. A hold sugarai is álmosan, bágyadtan világítják be a díszbokrokkal, pálmafákkal és virágokkal körülvett palotát. Minek is világítanának élénkebben? Minek is pazarolná a hold sugarainak értékes aranyát, amikor úgyis alszik minden. A dalos madarak is elnémultak, mozdulatlanul húzódnak meg fészkükben vagy valamely bokor sűrűjében. Alszanak a bokrok, mozdulatlanok a gyümölcs- és díszfák. Legfeljebb néha rezdülnek meg egy-egy pálmának a levelei ijedten, mint amikor az alvó ember felriad szendergé- séből. A palota is mozdulatlan, élettelen, mintha lakói kihaltak volna. Holvan az ifjú pár, amelyik máskor a palota díszbokrokkal, virágokkal díszített lapos tetejéről kart karba fűzve ábrándosán nézte a holdsugarak játékát? Elszakadtak *) iTSám. XIX. 11—16. sége és magas méltóságú bíró-testvéreink közismert alapossága, lelkiismeretessége és bölcsesége mind egy-egy gyöké.rsíál, egy-egy érág, melyen keresztül egyházunk dicsősége táplálkozik. Ezt írjuk iskolánk falára. Valahol, valamelyik idegen országbeli faluban láttam, hogy a háborúban kitüntetett hősök a maguk érdemkeresztjeit, kitüntetéseit és érmeit oda akgatták fel a templomuk falára. Lehet, hogy nem jött, nem jöhetett haza a hős fiú, de bajtársai lefejtették blúzáról az érdemjelet és elhozták — haza. A kis templom falán mennyi színes érem ! Mintha távolról jött, véres csaták förgetegéből hazasodort pilangók szállták volna meg szép rajban a kis templomfalat. Gyönyörű ötlet! A templom őrzi a dicső fiák emlékét. A sok érdemjel, érem ott diszlik a lelki édesanya áldott mellén ... A hősök dicsősége az egyház glóriájában él tovább s új dicsőségnek lesz előmozdítója. így lesz, így legyen ez — nálunk is. Az ünnepnapot megszenteljed !*) Legyen életednek főszabálya, hogy ha csak váratlan nagy akadály nem gátol, el nem mulasztod a vasárnapi istentiszteletet. Figyelmeztetést ne várj senkitől. Ha esetleg a prédikáció bármi okból nem vonzana is, — már maga az Isten gyülekezetével való együttlét, a régi kedves egyházi énekek, amiket az isko*) Szemelvény D. Weitbrecht G.—Pröhle : „Mária és Márta“ c. könyvéből. — Megrendelhető: Luther- könyvkereskedés, Budapest, Vili., Üllői-út 24. tán a hárfának a húrjai, amelyeket az ifjú férj ujjai annyi ügyességgel és művészettel tudtak pengetni? S hol van az ifjú nő, aki szelíd tekintettel, csillogó szemekkel figyelte férje átszellemült arcát, ábrándos tekintetét? A nő most nem kapja el hirtelen szerelmes mozdulattal férje lantpengető kezét s nem kérdi tőle simulékony félénkséggel: :— Mond... mond..., nem féltél te akkor? A férje lantját meglepetten leeresztve nem suttogja: ■— Mikor, édes? Mikor? — Hát akkor, tudod, amikor fegyvertelenül neki mentél annak az óriási növésű pogánynak! — Ugyan, ugyan — simogatta meg ilyenkor a férj keze az ölébe hajló párjának göndör fürtjeit — hogy féltem volna, hiszen velem volt az Isten! — Igen, igen...de, ha mégis...mi lett volna belőlem? — Hol lehet most az ifjú pár? A holdsugarak mintha elhatározták volna, hogy Iában tanultál, az ismerős, kedves evan- gyéliomok és epistolák csodálatos hatásukkal, az orgona hangja, a harang hivó szava, mindez felemelő, építő, fegyelmező és elevenítő hatással van lelki életedre. Perthesné, a híres Perthes Frigyes könyvkereskedő neje, ezt írja egyszer legidősebb leányának, aki panaszkodott a góthai prédikációk rationalismusa miatt: „Bizony, ez kissé sovány táplálék. Isten gazdagabb asztalt tud teríteni, mint az igehirdetők mind összevéve és néked is terít, csak igazán éhezzék a lelked. Ha a prédikáció nem elégít is ki, azért ne kerüld a templomot. Vannak pillanatok, amikor a templomban könnyebben fölébred az ember, mint nyugtalan otthonában. A régi korálok és énekek voltak mindig az én legjobb, leghűségesebb ébresztőim, amikor lelki fagy és halál fenyegetett.“ Az ige mellett emlékezzünk még meg a szentségről. Az ösegyházban kezdetben naponta, később minden vasárnap tartottak Úrvacsorát. Napjainkban ritkább az Úrvacsora ünneplése. De az igazi keresztyén, így a keresztyén hajadon is időnként élő szükségképen érzi a vasárnap e legszentebb adománya után való vágyat. Az Úrvacsora a hit lakomája, amely a Krisztus Urunk által szerzett üdvösséget személyes tulajdonunkká teszi. A szeretet lakomája, amely a szentek közösségében megerősít és kiegyenlít, eltávolít mindent, ami a szíveket elválaszthatná egymástól. A remény lakomája, amely előkészít arra a jövendőbeli Közösségre, amikor a dicsőség honában együtt lesz Isten családja az Atyának asztalánál. Ne légy idegen az Ür asztalánál, mint azok,, akik konfirmációjuk alkalmával először és utoljára voltak vendégei s azután veszedelmes betegségükben nehezen tudják magukat kellő hangulatba kényszeríteni. Ne vedd könnyen az Úrvacsora élvezetét, vigyázz, hogy méltatlanul és készületlenül, könnyelműen és felületesen ne élj vele. De félelem se gyötörje lelkedett miatta. Némelyik keresztyén fölöttébb sokat követel az Úrvacsora élvezőitől. Nem az a fő, mit hozol az oltárhoz, hanem mit viszel onnét magaddal. Légy fogékony, megerősítésre szoruló, Istent szomjazó lélek, aki meg feltétlen megkeresik a boldog, szerelmes ábrándozókat, egyszerre élénkebbé válnak, kutatólag futkossák be a kert minden bokrát, a palota lapos tetejének minden rejtett zugát, bekandikálnak a gondosan befüggönyözött ablakok résein, de minden, minden hiába! A fiatalokat csak nem lelik meg. Már-már lemondanak minden kísérletről, amikor szokatlan, meglepő dolgot vesznek észre: a palota nagy kapujához a kerti bejáró felől egy katona árnya húzódik, lopakodik a bokroktól eltakarva. Majd nemsokára második, harmadik... tizedik s ki tudja hányadik katona árnya tűnik fel s húzódnak mindannyian a palota kapujához. A holdsugarak kíváncsian világítják meg a katonák arcát: mit is akarhatnak ezek? — De aztán tovasiklanak, mosolygó,- táncoló kedvvel: — Persze, persze! A királyi atya fi- gyelmeskedik. A fegyveres őrök tekintélyes csoportját rendeli ki gyermekei kastélyához, hogy boldog álmodozásukat ne zavarja semmi. Milyen kedves tőle!
