Harangszó, 1931
1931-04-12 / 15. szám
120 HARANGSZÓ 1931. április 12. Molitórisz János kemenesaljai esperes rövid imádságot mondott a ravatalos szobában, majd kivitték a koporsót a kastélv előtti térre. A gyülekezeti ének után D. Kapi Béla püspök bibliát olvasott, igét hirdetett és imádkozott. A kemenesaljai tanítók éneke után gyászkocsira helyezték Berzsenyi Jenő koporsóját s hatalmas gyászolóközönség részvételével kivitték a temetőbe. A sírbolt előtt Nagy Sándor celldömölki lelkész mondott beszédet és imádságot. A megjelentek tömegéből a következő előkelőségek neveit sikerült feljegyeznünk: Dr. Tarányi Ferenc vasvármegyei, Gyömörey György zalai főispánok, dr. Ostffy Lajos nyug. főispán, dr. Mester- házy Ernő egyházk. felügyelő, dr. Horváth Kálmán vasmegyei alispán, szent- mártoni Radó Lajos felsőházi tag, Já- nossy Gábor országgy. képviselő, dr. Deák János egyet, dékán, felsöbüki Nagy Sándor, dr. Pletnitz Ferenc kormányfőtanácsos, dukai Takách Ferenc és Koltai Vidos József cs. és kir. kamarások, Géczy Kálmánná Vidos Clausse, Berzsenyi Dezső, Berzsenyi Janosits Józsefné és fiai, özv. Boda Jenőné és fia, földvári Schmidt Gusztáv, Speisch János, dr. Huthyray Andor vm. főorvos, vitéz Hertelendy Béla ezredes, vitéz Pottyondy Lajos százados, dr. Takáts Elemér vm. főjegyző, Károlyi Endre és családja, dr. Kiss Emil, Zimmermann Péter, Ajkay Elemér, dr. Gerlits Elek és Galba Vince főszolgabírák, Kirchner Elek, dr. Seregély Pál, dr. Holéczy Zoltán, Bár- dossy Zoltán és felesége, dr. Havassy Béla, dr. Bertha Benő jár. bir. elnökök, dr. Bisiczky András, dr. Pintér József Celldömöik képviseletében, Németh Sándor tak. pénztári igazgató, Kiss Gy. Zsigmond, id. Szigethy Sándor, ifj. Berzsenyi Jenő és fia, özv. Németh Imréné, Deutsch Mór, Horváth Ernő és felesége, ifj. és idősb. Nunkovits Dénes, Spitzer testvérek stb. Az egvházmegye tanítói közül ott láttuk: Szórády Dénes, Gaál Sándor, Gösy Ferenc, Szabó László és Ludván János igazgató-tanítókat, Papp Sándor, Szakály Dezső, Patyi László, Tóth Dénes, Szabó Jenő stb. tanítókat. Miközben Berzsenyi Jenő koporsóját a tanítói kar ajkán felhangzó „Mért oly borús? ...“ gyászdal szomorú akkordjai mellett elhelyzetek a sírboltba, az úri fogatok és autók viszik a szélrózsa minden irányába a gyász-tisztességtevőket, a falvak népe is elszélled és otthonába tér, a kripta nehéz tölgyfaajtaj'a bezáródik új lakója mögött, e soroknak írója, bánatos lélekkel elmereng ama jelenség felett, hogy eme hanyatló korban, melyben az eszmények, az ideálok elhomályosodnak, a hit, a vallás, az erény és a becsület oly könnyen nélkülözhetökké lesznek; a lelkiség pedig elvész. az emberek és tömegek lelketlenné és hitetlenné válnak és a nemzeti ideál erős vára helyett a tév- és rögeszmék nemzetközi rozoga viskóiban laknak, hol gyűlölködnek és békétlenkednek, vagy hamis ékszereikkel hivalkodnak: vájjon születnek-e ilyen korban Berzsenyi Jenőhöz hasonló nemes és puritán jellemek, kinek az Isten bőséges kegyelme mindent megadott mi a földön elérhető, hogy valódi értékekkel tündökölhessen, adott neki a Mindenható fényes lángelmét, tudomány- szomjtól hajtott vas szorgalmat tanulmányainak fejlesztésére, nagy múltú és nemes családi nevet és tekintélyes földi vagyont, magas egyházi és világi méltóságokat: de Ű azért törtető soha nem volt, mindvégig nemesen szerény maradt, ha egyháza vagy hazája arcélre szólította fényes tehetségeivel, nagy tudásával, szeretettel teli jó szívével, igaz lelkesedéssel szolgált mindig a hit, a vallás, az erény és nemzeti ideál nagy eszméinek! Mikor pedig testi erejét hanyatlani érezte és visszavonult a közéleti szerepléstől, boldogan üldögélt igaz szeretettől és figyelemtől körülvéve napsugaras szép otthonában, hűséges jó hitvese, ötét rajongásig szerető gyermekei körében és vasárnaponként fel-felhangzott egyházasberzsenyi dr. Berzsenyi Jenő reszkető ujjai alatt a harmonium hangján kedvenc zsolozsmája: Az én időm, mint a szép nyár, Menten eljár ... És eljő a hosszú tél, Ámde az Úr szebb tavaszra Feltámasztja, Azt ki benne hisz, remél!... Boba. Kemenesalján Celldömölktől délre fekszik, ott, ahol a Dunántúl felső felét átszelő fehérvári vasút keletre fordulva elhagyja a délre, Zalába futó vasútvonalat, Vas- és Veszprémmegye határán. Régi nemes község. Ha megkérdezed, milyen időbe vezethető vissza az eredete, a hagyomány IV. Béla korára mutat és azt mondja, hogy ennek a királyunknak volt egy Bobay nevű vitéze és ő a királytól — nyilván vitézségének jutamazásául — ajándékban ezt a területet kapta, ahol ma a község fekszik a határával együtt. Az ő nevéhez fűződik a község keletkezése, az ő leszármazói között emlegetik a ma is élő Bobayakat, Györffyeket, Lórántfyakat stb. Hasonlóan régi eredetre vezethető vissza a Bobéval szomszédos Nemeskocs is. Hogy itt, ahol még ma is élnek a nép lelkében a régi nemesi világnak az emlékei, mikor keletkezett gyülekezet, arról a história pontos adatot nem említ. Valószínű az, hogy amikor a reformáció nagynevű ősök védelme alatt Kemenesalján megindult és elterjedt, itt is befogadásra talált, sőt ennek egyik főerőssége és középoontja lett. Ezt a feltevést igazolja annak a templomnak a története, amely a bobai ótemetö mellett levő nemeskocsi ótemetőben állt. Erről a templomról, amely körül akkor egv község volt az ú. n. Vadászülés, azt Írja Porkoláb István, hogy „Vadászülésnek a XVI. század végén történt elpusztítása után Kocs, Boba, Izsákfa lakóinak szolgált istenházául, mégpedig az 1730-as évekig az evangélikusoknak.“ Amikor az üldözések vihara kitört és egymásután foglalták el a protestánsok templomait, ez a templom is katholi- kus kézre került. Érdekes és egyben az ősök bátorságára és hitére jellemző esemény fűződik a templom elvételéhez. Amikor el akarták az evangélikusoktól venni a templomot és e célból az alispán megjelent kíséretével együtt a templomnál, hogy átvegye és a katolikusoknak átadja, az evangélikusok mind kivonultak és a bizottság elé álltak azzal, hogy ők pedig a templomot nem adják át s hivatkoztak arra, hogy ■“ mint nemesek — Őfelségéhez a vallás szabad gyakorlásáért folyamodtak, míg a végzés meg nem jön, hagyják birtokukban a templomot. Ez meg is történt. Egyidőre az evangélikusok használatában maradt még a templom; de csak egy kis időre. Viharosabb idők jártak akkor, semhogy mindvégig tulajdonukban maradt volna az" Nemsokára mégis csak elvették és attól kezdve a katholikusok használták. A sági plébános járt ki időnként misézni, de mindig ritkábban, mígnem azután egyszer bezárult végleg az istenházának az ajtaja, roskadozott a tetőzete, rongálódott az idő viszontagságától a fala. Az enyészeté lett. Ma már csak a romjai láthatók, ezek beszélnek a régi nagy és nehéz idők szenvedésteljes eseményeiről. Az evangélikusok, akiket a templomuktól megfosztottak, nem tehettek mást, mint amit olyan sok gyülekezet tett abban az időben, amely megúsztatott a templomától: attikuláris gyülekezet védőszárnyai alatt húzódtak meg és kerestek lelki erősítést. Ez az oltalmat adó artiknláris gyülekezet a nemesdö- mölki volt. Oda jártak apáink a templomba, hogy Isten igéjét hallgassák és ev. hitüket erősítsék. Nem nézték, hogy milyen messze van, azt se, hogy mennyi időbe kerül. Ha a lélek éhes, enni kell, ha szomjas, innia kell. Sok evangélikus ember okulhatna és tanulhatna példájukon, akinek bár helyben van a templom, mégis elkerüli azt! Az elnyomatás alatt szenvedő bobai hívek is akkor kezdtek gyülekezetté szervezkedni, amikor II. Józsefnek, ennek a nemeslelkű uralkodónak megjelent a Tügj
