Harangszó, 1931
1931-09-27 / 39-40. szám
1931. szeptember 2(3. HAftANÖSZÓ 311 lenségével szállt sikra megnyitójában az egyházi alkotmány igazságos ervényre- juttatása érdekében, mégis az egyházkormányzás legfőbb zsinórmértékéül Krisztus evangéliumát jelölte meg. Dr. Szeberényi Lajos Zs. esperes jelentése az egyházközségek életéről, Bárdy Lrr.ö alesperes jelentőse az iskolák munkájáról, a nehez idők ellenére is, megnyugtató képet adott. Elismerő tetszést váltott ki az egyházmegye tisztviselőinek az az elhatározása, mellyel az egyházi közterhek elviselhetőbbé tétele érdekében eddigi minimális tiszteletdijuk felére való csökkentését kérték. Ennek folyo- mányaképen határozatba ment, hogy az egyházkormányzati fórumok hasomo lépes megtételére ozólittassanak fel. Kray- zell felügyelő javaslatain határozatiig kimondta a közgyűlés, hogy az egyetemes gyűléstől a Hymnus egyházi enekké való nyilvánítását kéri. Százados ünnepély Orosházán. Az orosházi ev. egyház augusztus 30-án ülte meg az 1931. évi nagy cholerajár- vány emlékezetét. Abban az időben Orosházán még csak evangélikusok laktak. Más felekezetbe tartózó csak elvétve találkozott. A cholerát máramarosi- oláhok hurcolták be, akik közé viszont az oroszok elöl menekülő lengyel katonák vitték. 1831. julius 16-tól szeptember 2-ig dühöngött a járvány. Áldozata lett 1410 ember. Ezek közül 4 oláh volt, a többi evangélikus. Augusztus 30-án, vasárnap délután fél 2 órakor rövid templomi áhitat volt, amikor is az oltár előtt imádságot Kálmán Rezső lelkész mondott. Ezután kivonult az egész közönség az úgynevezett cholerás temetőbe. Az útvonalon közönként, mint temetéskor, énekelt a gyülekezet. Kivonulás alatt a harangok szakadatlanul zúgtak. A cholerás temetőben levő emlékoszlop körül helyezkedett el a közönség s megkezdődött a külső ünnepély. Elénekelte a gyülekezet a Kovács Andor ig. lelkészesperes által ez alkalomra irt éneket. Az ének után Kovács Andor ig. lelkészesperes tartott emlékbeszédet. — Utána Sülé László II. felügyelő az egyház nevében koszorút tett az emlékkőre. Ezután Horémusz Pál lelkész mondott imádságot, majd Kovács Andor ig. lelkész-esperes áldotta meg a száz év óta pihenő porokat. Esperesek beiktatása. Aug. 10-én iktatták be Bonyhádon evangélikus egyházi és világi előkelőségek jelenlétében a tolna-baranya-somogyi evangélikus egyházmegye újonnan megválasztott fő- esperesét, Müller Róbert felsönánai evangélikus lelkészt és az újonnan megválasztott alesperest, Gyalog István kétyi lelkészt. A nagytarcsai evangélikusok uj temploma. A nagytarcsai evangélikusság régi temploma helyébe párját ritkító áldozatkészséggel nagyszabású új templomot építtetett, mintegy hetvenezer pengős költséggel. A dr. Sándy Gyula műegyetemi tanár által tervezett templomnak, amelyet szeptember 27.-én szentel fel dr. Raffay Sándor bányakerületi püspök, a negyedik harangját szeptember 10.-én adta át rendeltetésének Blatniczky Pál, a pesti felső evangélikus egyházmegye főesperese. Uj evangélikus templom a megszállt Nyugatvidéken. Ünnepélyes keretek között avatták fel Veperden az új evangélikus templomot. A régi imaházban Kasper ruszti lelkész tartott búcsúbeszédet, míg az új templomban a felavató beszédet Beyer szuperintendens Felsőlövőröl mondotta. Az ünnepi szónoklatot Fiedler locsmándi lelkész tartotta. A miskolci tanítóképző életéből. Szeptember 3,-an tartotta meg alakuló ülését a tanitóképzőintézet felügyelőbizottsága Lichtenstein László felsőházi tag, egyházmegyei felügyelő elnöklete alatt, a felügyeiöbizottság tagjainak a sorában a tiszai egyházkerület mint fenntartó hatóság, továbbá a hegyaljai és tiszavidéki egyházmegye, a miskolci egyházközség és Miskolc város képviselői, mint a bizottság választott tagjai foglalnak helyet. Az elnök első megnyitó beszédében vázolja a bizottság hivatását és azt az egyliázias és nemzeti irányú munkában jelöli meg. A különböző tisztségek betöltése után Gerhardt Béla, a tanítóképzőintézet igazgatója, c. főigazgató terjeszti be részletes beszámoló jelentését, melyből a bizottság örvendetesen állapítja meg, hogy — bár a jelenlegi nehéz viszonyok Között épült föl a tanítóképző impozáns, szép épülete — az intézet mégis nyugodtan tekint a jövő felé a mai megpróbáltatásos jelenben is. Van tágas és egészséges internátusa és Gerhardt Béláné által szakszerűen vezetett kiváló tápintézete, ú. n. köztartása. Jóllehet szegényen volt kénytelen Eperjesről Miskolcra menekülni, a következő iskolai évben mégis 5.000 P-t fog tudni kiváló és arra érdemes növendékeinek kedvezményképen juttatni. A közeljövőben a mintaiskoláját kívánja megnyitni. Kerületi gyámintézeti közgyűlés. A tiszai egyházkertilet gyámintézete szeptember hó 3.-án tartotta a közgyűlését Miskolcon dr. Dómján Elek és Pazár István elnöklete alatt, örömmel vette tudomásul a gyámintézeti munkának a mai nehéz viszonyok között is megnyilvánuló élénk folytatását. Intézkedett a rendelkezésre álló segélyek felosztásáról és megtette előterjesztéseit az egyetemes gyámintézet közgyűléséhez. Az egyházmegyék egyhangú döntése alapján Pazár István eddigi egyházmegyei gyámintézeti egyházi elnökkel töltötte be a kerületi gyámintézet világi elnöki tisztét, akiben a gyámintézet iigybúzgó vezetőt nyert. Az előző esti gyámintézeti istentiszteleten Máczay Lajos nyíregyházi vallástanár prédikált. Tanító választások. A hegyháthodászi ev. tantói állásra Dala Zoltán nemeskol- tai tanítót, az alsósági tanítónői állásra Heutl Ilona budapesti tanítónőt választották meg. Hetedik osztály megnyitása Győrött. A győri ev. elemi iskola a folyó tanévben megnyitotta a hetedik osztályt. 27 tanuló iratkozott be az uj osztályba. A naptárreform kérdésében végre nyilatkozatot adott ki a róm. kath. egyház legfőbb hatósága is. Ez a nyilatkozat nem foglal határozott állást egyik oldalon sem, hanem egy zsinat határozatát) teszi függővé a maga döntését. A protestáns felekezetek majdnem valamennyien elfogadták eddig a 13 hónapos esztendőt, amely a húsvét ünnepét rögzítené, viszont az orthodoxok a róm. kath. egyháztól teszik függővé álláspontjukat. Terményárak Budapesten 1931. szeptember 13.-án: búza 8.75—9.75, rozs 8.90--9, takarmányárpa 14.50—15, sörárpa 17.50—19.50, egyéb árpa 14—17, zab 16.45—17.75, tengeri 14.25—14.59, korpa 9.90—10.10 P métermázsánként. BIBLIAI KÉRDÉSEK. A Harangszó 34. számában közölt bibliai kérdések megfejtése: 1. Jábes volt az, aki életében bút nem látott. I. Króm 4, 10. 2. Lehetetlen az Istennek, hogy hazudjék. Zsid. 6, 18. Beérkezett 6 megfejtés. Az első díját: Müller: „Sundar Singh“ c. művét Póczy Mária Győrül, a másodikat: Aloe: „Az afrikai vándor“ c. müvét Herczeg Eszter nyerte szintén Győrből. Új bibliai feladat, Ezúttal nem bibliai találós kérdéseket, hanem egy bibliai feladatot ad fel a szerkesztőség: Melyik zsoltár tetszik nekem a legjobban és miért? A beérkezett pályamunkák közül a legjobbat közölni is fogjuk lapunkban, második és harmadik díj pedig egy-egy könyvjutalom lesz. Beküldési határidő október 20. Az új Dunántúli Ev. Énekeskönyv különféle olcsó és finomabb kötésekben kapható. Bevezetését kedvező feltételekkel elősegítjük. Hornyánszky Viktor, Budapest főbizományosánál: Kókai Lajos, Bpest, IV., Kamermayer Károly-u. 3. Tanítónőt keresek két elemista lánykámhoz; németül vagy franciául beszélők előnyben! Cím: Schrecker Gyuláné Legénd, u. p. Nógrádkövesd. LIESCHE KÁROLY paplrkereskedésében olcsón szerezheti be papír, könyv, nyomtatvány és Iskolai szükségletét 5—5 Győr, Kazinczy-u. 11. sz. Lelkészcsalád két gyermek mellé ' keres német kisasszonyt. Cim: a szerkesztőségnél. Halássz István szíjgyártóm ester, BE CÉH. Lószerszámok kaphatók mimten kivitelben, úgyszintén javítást elfogad. Felelős szerkesztő és kiadó : TÚRÓOZY ZOLTÁN. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KÁROLY. Fömunkatársak: PASS LÁSZLÓ, Dr. 80HLITT GYULA, SZABÓ JÓZSEF, SZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Szabó és Uzsaly könyvnyoindavállalata Győr, Andrássy-út 24.