Harangszó, 1931

1931-06-28 / 26. szám

* 4** MAßANGSZö ; ú w % w össze; bibliaórákat tartottak, számos ün­nepélyt rendeztek. Jótékony célra 942 pengőt adományoztak. Szépen mutatja az egyesület eredményes működését az a tény, hogy tagjainak száma egy év alatt megkétszereződött, így ma már 63 leány tartozik keretébe. Tanítóképesités. A dunántúli ág. h. ev. egyházkerület soproni tanítóképző intézetének V. évfolyamát elvégzett 31 növendéke június hó 15—20-ig terjedő héten tett befejező-képesítő vizsgát A vizsgákon az első két napon D. Kapi Béla püspök, azontúl pedig Hanzmann Károly soproni lelkész elnökölt. A tan­ügyi kormányt dr. Szlávik Mátyás főis­kolai igazgató képviselte. A végzettek közül jeles oklevelet nyert: Povázsay László, Szíj László, Zsilák Mihály. Jó képesítésű: Andorka Sándor, Böröczky Vilmos, Grossner Pál, Hajas Sándor, Höttinger Mihály, Kamondy Kálmán, Ko­vács József, Lovas Béla, Müller Henrik, Neubauer Efemér, Nikolaidesz Géza, Pat­kó Ernő, Pető Kálmán, Poniesán Gyula, Rudas János. Oklevelet kapott még: Bor- sody László^ Droba István, Holéczy Sán­dor, Kiss József, Macher Lajos, Torda Lajos, Boór László és Szabó János. Az oklevelet nyert ifjú tanítói gárda 5 tagja német nyelvű képesítőt is szerzett. A tanítóképesítö eredményének kihir­detése után az oklevelet nyert tanítók közül 23 evangélikus kántorképesítő vizsgálatra jelentkezett. A Hanzmann Károly soproni lelkész elnöklete alatt le­folyt vizsgát mind a huszonhárom jelölt igen szép eredménnyel állotta meg, ami a zenei tárgyakat tanító Hauer Gyula, intézeti igazgató nagy szakavatottságát és lelkiismeretességét dicséri. Tiszta je­les kántori képesítést nyert mindhárom tárgyból: Böröczky Vilmos, Hajas Sán­dor, Patkó Ernő, Pető Kálmán, Poniesán Gyula, Povázsay László, Rudas János és Szij László. Jó oklevelet kapott: Andor­ka Sándor, Borsody László, Grossner Pál, Holéczy Sándor, Kamondy Kálmán, Kiss József, Kovács József, Lovas Béla, Macher Lajos, Müller Henrik, Neubauer Elemér, Nikolaidesz Géza, Zsilák Mihály, Boór László és Mikus János. Terményárak Budapesten 1931. jú­nius 21.-én: búza 14.65—15.40, rozs 13.55—13.75, takarmányárpa 17—17.50, sörárpa 19—22, egyéb árpa 17.50—18.50 zab 23.75—24.25, tengeri 13.70—13.90, korpa 12.85—13 pengő métermázsán­ként. KÜLÖNFÉLÉK. Számok. Európa jóvátételi fizetségei­nek összege 40,000.000 fontot tesz ki. Amikor Európa Amerika megállapítása szerint „siránkozik" emiatt az összeg miatt, ugyanakkor 2,500.000,000 fontot költ fegyverkezésre. — Budapest főváros tanácsa egy épülő katholikus templom segítségére 300.000, plébániaiak építé­sére pedig 90.000 pengőt szavazott meg. — Bécsben és Budapesten másfél száza­lékkal emelték a bankkamatlábot. — MÁTIS SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő-utca. Állandóan dús választék érc- és fakoporsókban, szemtedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. 1Ö31. június 28 Negyvenegy pontból állott gróf Bethlen István miniszterelnök debreceni prog- rammbeszéde. — Románia újra 5000 em­bert utasít ki. — Spanyolországban 105 templomot és kolostort romboltak szét és egeitek fel a tüntetők. — A Brit és Külföldi Bibliatársaság elhatározta, hogy Spanyolországban 100 ezer újszövetségi iratot nyomat ki spanyol nyelven, hogy ilyen módón is segítségére legyen az ot­tani evangéliumi múmiáknak, amelyek eddig hihetetlen elnyomatás alatt állot­tak. Tudományos körökben arról beszél­nek, hogy tíz év múlva elindulhat a sztratoszierában (levegőrétegen felüli tor) az első rakéta vonat, amely 22 perc alatt tenné meg az utat Newyorktói Pá­rizsig. 1492 óta az első zsidó esküvő most volt Spanyolországban. A Torquemadak kora óta zsidó pár nem esküdhetett meg spanyol földön és az új köztársaság en- ncK a tilalomnak vetett véget, amikor megengedte, hogy Móses Cohan felesé­gül venesse Rachel Veniturát. Miután zsidó rabbi nincs Spanyolországban, a ceutai (Marokkó) rabbi jött át a tenge­ren, hogy a szertartást elvégezze. Ásacas közben egy jeruzsálemi egye­temi tanár, dr. Sukenik, felfedezte egy zsidó királynak, Uzziásnak a sírkövet, amelyen a felírás a régi aramita betűkkel olvasható. A leletnek igen nagy jelentő­sége van, mert ez az első eset, hogy egy zsidó királysírt felfedeztek. Üj pogányság. Berlinben az egyetemi diákok körében egyesület alakult, mely­nek címe: „Új pogányok köre“. Az ala­pító felhívásban többek között ezt írják: „Aki élni akar, annak keménynek és ke­gyetlennek kell lennie; az egészséges germán faj érdekében nem szabad tekin­tettel lenni a betegekre és a gyengékre“. — Vájjon mi történik egy taggal, ha megbetegszik közülök? Moszkvában megtartották az első né­met vallásellenes ligának kongresszusát. A Bermuda-szigeteken levő Hamilton város kikötőjében kigyulladt és leégett a „Bermuda“ 19.000 tonnás angol óriási motoroshajó. A francia St. Philibert-hajó vasárnap a Loire torkolata közelében több mint 500 utassal elsüllyedt. családi értesítő. Halálozás. Górban (Vas vm.) f. évi június, hó 12.-én meghalt Petrovic? Fe- rencné szül. Balogh Erzsébet 55 eszten­dős korában. Férje és hat gyermeke gyá­szolja. Legyen áldott emlékezete, hozzá­tartozóit pedig vigasztalja meg az Úri Az új Dunántúli Ev. Énekeskönyv különféle olcsó és finomabb kötésekben kapható. Bevezetését kedvező feltételekkel elősegítjük. Homyánszky Viktor, Budapest főbizományosánál: Kókai Lajos, Bpest, IV., Kamermayer Káróly-o. 3. A HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a következő adományok folytak be: Kaluzsa Etelka Aszód 12 fillér. — Kováts Gvuláné Kiskőrös, Gottschling Károly Sopron, Sipos Ferencné Székes- fehérvár, Dobos Jánosné Kisterenye, Ter- nóczky János Egyházashetye, Kovács Hona Bánszállás, Póczy Mihály Győr, Kapcsáridv György Keszthely, özv. Roth- luchs Jánosné l okaj 20—20 fillér. — Kalxdorff Gerhard Lőcs, Boross Gyula Körmend 22—22 fillér. — Özv. Pólón Já­nosné Sárbogárd, Buthy Sándor Rátót, üeyer Zoltán Pécs, Mikó János Farád, Petrovics János Gór 32—32 fillér. — Özv. Fodor Mátyásné Kapospula 40 fil­lér. — Balázs János Szombathely 50 fil­lér. — Borbély József Szombathely, Lip- túk Lajosné Békéscsaba, Fuchs Pál Barcs, Horváth János Lábod, özv. Czinicl Józsefné Gyömrő, Szabó Miháíyné Sátor­aljaújhely, Bauer Henrik Dombóvár, Bödey Zsigmond Kőszeg, özv. Tóth Már­tonná Kisfalud, Dollmayev Henrikué Sop­ron, Hajas Györgyné Zalaszentgrót 60— 60 fillér. — Schleifer Imréné Szombat­hely, N. N. Győr 72—72 fillér. — Móritz Gyula Boba 80 fillér. — Pápai Lajos Nagybarátfa,!u 1 P. — Özv. Torda Lajos­né Paks 1.10 P. — Szabó Kálmánná Szombathely, Lágler Béla Pécs 1.20— 1.20 P. — Németh Jenő Balatoníöldvár 1.60 P. — Borsody János Tényőfalu 2 P. — özv. Hammer Józsefné Bonyhád 2.60 P. — Özv. Szabó Jánosné szül. Nagy Zsuzsanna néhai fia, Luis Tailor Buffalo Ni. J. emlékére 39.90 P. — Herczeg Fe­renc Szombathely 3.60 P. — Vadosfai összgyülekezet adománya 37.26 P. Pápán, Arany János-u. 4. számú négy szobás, kertes családiház augusztus 1-től kiadó. A lakás esetleg két részre is el­osztható. Bővebb felvilágosítást nyújt: Horváth nővérek Balatonalmádi, óvári­telep. 1—2 Eladó a főiskola közelében egy sa­rokházhely. Az új-városrész legforgalma­sabb utcájában 400 négyszögöl területen lévő ház, mely áll 2 szobából, üzlethelyi­ségből és mellékhelyiségekből. Érdek­lődni lehet: Benscherer Jenőnél Pápa, Battyhány-u. 24. 2—2 Vegyszerek, kötszerek, betegápo­lás! és kozmetikai cikkek szükségletét Erzsébet - drogériában szerezze be Győr, Erzsébel-tér 13. Felelős szerkesztő és kiadó : TÚRÓCZY ZOLTÁN. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KÁROLY Főmunkatársak: PASS LÁSZLÓ, Dr. SCHLITT GYULA, SZABÓ JÓZSEF, SZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk vissza. V. V. Szabó és Uzs&ly könyvnyomdavállalata Győr, Andrássy-út 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom