Harangszó, 1931
1931-07-05 / 27. szám
XXII. évfolyam. 1931 július 5. 27. szám. Alapitotta: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szóvetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkszáinla: 30.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Szent énekkel Istennek; Sok áldást oszt mindennek! A „Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR II., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Egyházunk kincsei. Apóst. csel. 3. 6. .Ezüstöm és aranyam nincsen nékem, hanem amim van, azt adom néked . . .“ E züstöm és aranyam nincsen nékem...“ ezt mondhatja evangélikus anyaszentegyházunk is. Aranya és ezüstje e világnak van . . . verejtékezve kapkod utána, halmozza, gyűjti és mégis ennek dacára : milyen szegény ez a világ! Igen : szegény, sőt koldus . . . bajnak, jajnak, nyomorúságnak, halálnak hazája! . . . Mert hát vájjon mit segíthet ennek a világnak akár minden dicsősége, aranya, ezüstje a bűnnel és a halállal szemben? . .. Gondold el, hogy egykor úgy rád szakad a bűnbánat, mint egykor a vámszedő lelkére ott a jeruzsálemi templomban . . . Jusson eszedbe, hogy jöhet idő, hogy a te szíved is úgy szom- juhozik a békesség után, mint egykor Luther Mártoné ott a kolostori cellában... És ha ilyenkor lábad elé rakják akár a Krözus kincseit, mondd: mit használ az arany, ezüst? Próbáld megvigasztalni a gyermeke sírjánál zokogó gazdag édesanyát azzal, hogy ne sírjon, hisz megmaradt azért minden va^ gyona, kincse, birtoka . .. Méltán elutasít, mint szívtelen gúnyolódót. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is . . . de ezenkívül semmi mása nincs!“ „Amim van, azt adom néked“ — ezt mondja minékiink evangélikus anyaszentegyházunk. De hát mije van ennek a szegény egyháznak, amelynek földi hatalma, világi gazdasága nemcsak hogy nincs, de nem is volt. Mi teszi ezt az egyházat gazdaggá, minden külső szegénysége ellenére is? . . . Gazdaggá teszi az örök evangéliom, amelyet birtokol, amelyet prédikáltat; amely evangéliom Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére . .. Gazdaggá teszi a keresztség szentsége, amely a Szentlélek által való megújulásnak, az újjászületésnek fürdője .. . Gazdaggá teszi az oltári szentség, az úrvacsora, amely lelkünket mennyei eledellel és itallal üdíti fel . . . Oh, bárcsak mindenki oda sietne a nagy ajándékozóhoz, aki így szól: „Amim van, azt tinék- tek adom; néktek adom szent véremet, életemet váltságul sokakért“... örök Istenünk, adj bölcs szívet, hogy úgy sáfárkodjunk földi javaA munkáról nagyon különféleképpen vélekednek az emberek. Sokan átoknak és büntetésnek tartják. Valóban vannak emberek, akiknek az életében a munka bizony átok és büntetés. Képzeljük el a régi világ gályarabjait. Egész nap ott ültek az evező mellett. Hiába égette őket a napsugár, fejük felett hiába zengett- zúgott a tengeri zivatar: perzselő nap alatt, tomboló viharban csak huzniok kellett az evezőt, amig emelni tudták a kezüket. Láttam valahol egy képet. Embereket ábrázol, akik csapzott hajjal, leperegő verítéktől barázdált, gyötrelemtől eltorzult arccal húzzák az igát. Izmaik ropognak, testüket véresre szabdalja a tövis, — hiába csak huzni kell az igát, mert mögöttük ott áll ólomcsillagos kancsukával, szitokra vonódott szájjal egy luciferi rabtartó. A kép alá ez volt írva: rabszolgák énekelnek. Nem volt-e már valamennyiünk életében egy-egy olyan pillanat, amikor úgy éreztük, hogy több a munkánk, mint amennyit vállunk elhordozni képes s hogy mi is ilyen rokkant vállú igavonók vagyunk, akiket nógat egyre előre a suhogó kan- csukájú élet. Bizony sokszor sok ember átoknak és büntetésnek érzi önmagán a munkát. inkkal, hogy miattuk örök kincseinket el ne veszítsük ... „Előtted megváltó Urunk, Imádkozva leborulunk: Oltalmazd szentegyházad, Hirdettesd buzgón igédet, Melyből keblünkbe új élet, Üdv és szent béke árad. * * S ha újra elborul egünk, Panaszra válik énekünk S ér üldözés, gúny, szégyen: Oh add, mint apostolaid, Ne csüggedjünk s bennünk a hit Mindvégig erős legyen." Ámen. * Aztán vannak emberek, akiknek szemében a munka úgy tűnik fel, mint a kenyérkereset kényszerű módja, mint szükséges rossz. Nem kellemes, nem jó dolog, de hát másként megélni nem lehet, élni pedig kell, tehát mit csináljon az ember: kénytelen dolgozni. Az ilyen ember munkájából hiányzik az önkéntesség vonása és a kény- szeredettség rabszolga bélyegét viseli magán. Erre is volt már példa bizonyára a saját életünkben is. Amikor lázadozva állapítottuk meg, hogy milyen könnyen élnek mások, nekünk pedig éjjelt is nappallá téve veríték-hullatással kell kiharcolnunk minden falat kenyeret a zsugori élet összeszorított markából, akkor aztán nem egyszer felágaskodott bennünk a keserű kérdés: miért, miért kell nékünk annyit dolgoznunk?! Ilyenkor kénytelen, kelletlen rabszolga-robot lett a munkánk. Nem kellene ennek így lenni! A munka nem büntetés és nem amolyan szükséges rossz az ember életében. A munkát Isten tette egyetemes paranccsá. És pedig nem is a bűn büntetéseképpen, hanem már bűneset előtt a teremtéskor, amikor elhangzott ajkáról a legősibb munkaparancs: „Töltsétek be a földet A munka.
