Harangszó, 1931
1931-03-01 / 9. szám
68 HARANGS2ó 1Ö31 március i. De az se volt elég. Neki olyan kellett, amivel más nem dicsekedhetik. A mámor tetőfokán előhozatta a jeruzsálemi templomból elrabolt szent edényeket és azokból itatta a királyilag léha társaságot. Ekkor jelent meg az a titkos kéz, amely a terem falára felírta ezeket a szavakat: Mene, mene, tékel ufarszin. A király megrettent. A mámor egyszerre kiröppent a fejéből. Érezte, hogy ez a csodálatos írás fordulópontot jelent az életben. Azért tudni akarta, mit jelentenek azok a szavak. A bölcsek között azonban egy sem volt, aki meg tudta volna magyarázni. Ekkor az Isten emberét Dánielt hivatta, aki az írást meg is fejtette. Az írás azt jelentette: számbavette az Isten a te országosodat és véget vet annak, megmért és híjjával talált, azért elosztja a te országodat és másoknak adja azt. Be kell vallanunk, hogy lelkünk gyönyörködésére remek szép világot teremtett nekünk ezen a földön a jó Isten. Olyan szép ez a világ és annyi gyönyörűséggel kínál bennünket, hogy ha az ember nem volna a telhetetlenségnek és a meg- únásnak gyarló rabszolgája, mindig telve "fehé'tfié 2T°I§!Ke derűs békességgel. Az a mi szerencsétlenségünk, hogy mind olyanok vagyunk, mint Belszázár király, mindig rendkívülire vágyakozunk. A legtöbb ember szeretné az élvezeteket úgy felhalmozni, hogy szinte nyögjön alatta nemcsak a teste, hanem a lelke is. Szent edényekkel igyekszik ingerlőbbé tenni a léha örömök ínyenckedéseit. Azt mondja az Úr apostola, hogy a mi testünk az Isten lelkének edénye és mi ezt a szent edényt használjuk föl minden léhaság eszközéül. Egész életünk a test körül forog, mintha nem volna más öröm és élvezet ezen a földön, mint ami a test érzékeit korbácsolja. Mintha nem volna más boldogság ezen a földön, mint egy-egy lelki csömört és testi kimerülést szerző mámoros óra. És mintha azért adta volna a jó Isten ezt a testet, hogy minden egyes idegszálát végjigcsiklandoz- zuk keresett ingerkedésekkel. Mikor azonban a Szentléleknek ezt az edényét odadobjuk az élvezeteknek, akkor egyszerre megjelenik a titkos írása a lelkünk; falán. Nincsen olyan romlott ember, akinek a lelkiismeretében a titkos írás időnként meg ne jelennék. De a legtöbb ember még Belszázár kimegállt az írás előtt és megtudakolta annak értelmét. Sajnos, köztünk a legtöbb ember hamarosan előveszi a könnyűvérűség szivácsát Nem csoda, hogy ilyen nagy a készülődés, sürgés-forgás, nagy nap van ma: Szent Karácsony estéje közeleg, a szeretet magasztos szent ünnepe. Dobos Mihály gazda házának kéménye is erősen füstölög. Bent a házban a derék gazdaasszony jókedvvel készíti az ünnepi kalácsot, a szoba egyik sarkában egy gyönyörű 12 éves szőke leányka, a kis Juliska öjtözik ünneplőbe, a templomba készül a szent estére, üdvözölni a kis Jézuskát. Egy 15 év körüli sudár legényke könyvet olvas az ablaknál. — Csak a gazda: Dobos Mihály uram arca nem mutat ünnepi meghatódást, mintha nem is érezné a nap ünnepiességét, egykedvűen gunnyaszt, ásítozva a nagy kerek búboskemence padkáján. — Mire jó az a nagy hajcihő — tán lakzira készülsz, anyjuk, hogy egy kemencére valót dagasztasz? ■— kérdi rosszkedvűen Mihály gazda a feleségétől. — Nagyobb ünnep van ma, mint 1000 lakodalom, — ma született a Megváltó, nagy ünnepe ez minden igaz keresztyénnek, csak az ilyen .istentagadó ember nem érzi, mint majga, akinek nincs lelke — feleli Dobosné. —• Megváltó? No hát engemet váltana meg! A nagyobbik fiam ott maradt a háborúban, termés öt esztendeje alig volt, kifagyott a hideg teleken, ami maradt, azt meg a tavaszi árviz mosta el, sok állatom elhullott, pusztúl, züllik a gazdaság, jövedelem nincs, maholnap a házat is elviszik adóba! és letörli azt az írást, Pedig abbhn a mi életünk titka és ítélete van. Az a keleti hatalmas király ösz- szehívatta az ország minden bölcsét, de csak egyetlen ember tudta azt a titkos írást megfejteni. Ez az egyetlen ember Dániel volt, az Isten embere. Az élet titkát és ítéletét tanulgatja az ember, míg csak él. Kis gyermekül már halljuk a tanítást, amely meg akarja velünk értetni, hogy mi az élet és mi alapozza meg annak boldogságát. Később odaülünk az emberiség bölcseinek: lábához és fokonként lassan törünk előre a tudás ösvényén. Kevés jut el közülünk a bölcseség hegyének ormára, kevés hágja meg a mere- (Dző sziklanyergeket, a legtöbb elmarad a vöigyben, Vagy a lankás. dombokon, de mind az élet titkába szeretne betekinteni, mind azt a titkos írást szeretné megérteni, amelyet a Mindenható keze naponként odaír az emberi lélek falára, hogy benne az élet titkát és ítéletét közölje vele. Forgatjuk a történet lapjait, hogy a múltak tanítsanak meg böl— cseségre. Figyeljük az élettel küzdő cppjpeidáfisak íorMjr.xífe.nrtaAlÚÍeisáj, ha levonjuk is, nem követjük. Meg-ri hallgatjuk a bölcsek tanításait és végignézzük a nagy igazságok Ösvényeit, de nem járunk rajtuk. És — Hogy tud ilyen vallástalan gondolatokat táplálni? Hát nem azért van nekünk keresztyéneknek Istenünk, aki — ha baj van és szomorúság ér — megvigasztal, hát nem azért adta nekünk és értünk az ő szent fiát, akinek születését épen ma ünnepeljük, hogy általa meg- igazuljunk, el tudjuk viselni a szenvedéseket, — hiszen ő Maga mérhetetlenül szenvedett, amikor érettünk meg. is halt a keresztfán és hogy új erőt merítsünk az Istenben való hit által és újra fel tudjunk hozzá emelkedni!...-- De ha rajtunk nem segít! — Dehogy nem segít! Másutt van a baj! Ott, hogy maga az, Mihály, aki elhanyagol mindent, csak immel-ámmal dolgozik, remény, bizakodó hit nélkül, ahelyett egész napokat tölt abban az átkozott nincében! Hogyan vezetne ez a mértéktelenség jóra, az ilyen vallástalan embert — meglátja — megveri az Isten saját testében is! •— Asszonybeszéd! Lári-fári! — dönnyögte a gazda, majd nagy báránybőr süvegét fejébe nyomta, kifelé indult az ajtón. Dolgos, rendes gazda volt azelőtt Dobos Mihály, de mert nem volt erps hite és erkölcsi ereje a csapások elviselésére, lassanként dologkerülő, iszákos emberré vált. Ezért romlott, pusztult mindgn a ház körül. Kint az utcán ünneplőbe öltözött népek szállingóztak a templom felé, melyA jánosfalvai csoda. Irta: Dr. Vladár Viktor. 1. I. Gyönyörű téli napra virradt János- falva, a Mátra vidék hegyes-völgyes kis falúja. A nap mintha egypár órára kizökkent volna a megszokott, bágyadt, télies keretéből s oly bübájoaan osztotta sugarat,. hogy az ember azt hitte,: má-. jus van és szinte kereste szemeivel a mező csiripelő madarai és hallani vélte azok tavaszi hymnuszának szivmegejtő énekét. Kétoldalt a magas hegyeken csillog a frissen hullott hó, lent a völgyben, a Kiszagyva két partján szelíden lapulnak meg a barnahátú házacskák, feljebb, a baloldali nagy dombból sugáregyenesen tör az égnek a szép stylű templom meredek tornya, szemben vele, a másik oldalon, a falú szélén, a csűrök, pajták ködbeveszö elmosódott képei. A kis falú szokatlanul élénk képet mutatott, sürgés-forgás az utcán, vízhordó asszonyok mennek és jönnek visz- sza az Erzsébetforrásból megtöltött kannáikkal, mások az udvarokat és az utcákat seprik, a kémények sűrűn ontják a füstöt; lázas készülődés mindenfelé. A falúvégén a kovácsműhelyből fény szivárog ki, a mester is mintha ma ví- gabban ütné a vasat, a súlyos pöröly ütései rythniikusan hullnak a tüzes kerékabroncsra, amiről sugár alakban pattan szét az ezernyi szikra.
