Harangszó, 1931

1931-02-01 / 5. szám

34 HARANGSZÓ 1931 február 1. súllyal nehezedik ránk, hogy sze­retnénk feltenni a kérdést: Hát mi is lesz velünk? Hát hiába küzdünk és fáradozunk? Hát hol a hiba, mihez kezdjünk, mit tegyünk, mi lenne a legjobb? Manapság feleletet keresnek ezekre a kérdésekre a gazdasági és szellemi élet elismert kiválóságai, társadalmi vezérek, politikusok, tudósok épen úgy, mint a kunyhók görnyedt vállú, megtépett ruhájú lakói. Az egész világon észlelhető kábító, lüktető és értelmetlen for­rongást jellemzi a céltalanság. — Nincs benne egy mindenekfelett uralkodó, végső, egységesítő esz­mény és gondolat. Hiányzik belőle a mindent mindenekkel megbékél­hető vallás. A mai élet és a vallás egymás mellett, szétválasztva, el­különülten mutatkoznak. Az élet el­zárkózik a vallás elől. A világ mai helyzete napnál világosabban bizo­nyítja, hogy vallás nélkül az élet ideges kapkodás, értelmetlenség és összevisszaság. Csak a vallás tud a lázongásban lévő lelki, társadal­mi és gazdasági élet elé mindenek felett való célt kitűzni. Ha azt akarjuk, hogy az alapjá­ban megrendült világ újra kiegyen­súlyozott helyzetbe kerüljön, akkor a nagy zűrzavarban keressük a csendet, meneküljünk a valláshoz, keressük azt, aki örökkévaló és mindenható. Ez az új világépítés alfája és ómegája. A gazdasági és társadalmi élet­ben épen úgy, mint a saját lelki l létünkben átlátszó, becsületes, tiszta számadásra van szükség, ehez pedig a kulcsot egyedül a val­lás képes megadni. Itt keressük a kivezető utat. A C. E. munka 50 éves jubileuma. A C. E munkát nem kell lapunk olvasóinak bemutatni, a berlini világ- konferenciájáról szóló beszámoló nemrég jelent meg lapunk hasáb­jain. Most abból az alkalomból em­lékezünk meg róla, hogy febr. 2-án van 50 esztendeje a C. E. munka megszületésének. * Az 1880-ik év vége felé szokatlan lelki érdeklődés támadt a willstoni ref. gyülekezet ifjúsága között. Az ifjúsági imaórákat, amelyek azelőtt éppen csak hogy éltek, mind többen keresték fel; sokkal többen vettek részt, mint az azelőtti három vagy négy ifjú. Ez érdeklődés elmélyült az imahéten, melyet a gyülekezetben mindig nagy odaadással tartottak meg. Az imahét gyümölcseként, vala­mint a „Micpa kör“ és a vasárnapi iskolai imaóra munkája által 1881. év januárjában sok ifjú szív lett az Úr Jézusé Az imahét elmúltával kü­lönböző összejövetelek voltak és ezek alatt mintegy 20 30 ifjú általment a halálból az életbe Clark dr., a gyülekezet lelkésze érezte, hogy komoly és kritikus idők következtek el Ami benyomásokat az új életmódról az ifjak megtérésük első heteiben nyernek, az meg fog maradni náluk. Az első három hó­nap további életükre vagy a Krisztus iránti lankadatlan odaadás, vagy az Ő igényei iránt való hanyag közö­nyösség bélyegét fogja nyomni. Sok barátjuk élt át az elmúlt év­ben hasonló tapasztalatokat, de az­után visszaestek és azután ritkán, vagy sohasem hallottak róluk vagy látták őket az imaórán vagy más gyülekezet? alkalmakkor így történ­jék ez a most megtértekkel is ? Az előző év ellankadt szívű keresztyénéi sorsára jussanak ? Csak az egyházi anyaköny sorszámait szaporítsák, a nélkül, hogy a gyülekezet lelki ere-1 jét növelnék ? Nehéz kérdések voltak ezek a lel­kész és hű felesége számára Eltökél­ték szívükben, hogy npm fognak igen­nel válaszolni ezekre a kérdésekre. Nem lehet, hogy az újonnan megtér­tek növekedése elcsenevészedjék és csak olyan félszivvel álljanak be a szolgálatba, hanem egyengetik útjo- kat, könnyűvé teszik számukra azt, Válságos idők sodrában. Irta: Hering János. 5 De hát erről a sok mindenről, ami bántotta, senkivel se beszélhetett, anyja is meghalt, nem volt,'aki megértse. így hát magába fojtott mindent, pedig tud­nivaló, hogy az elfojtott, ki nem beszél­hető érzés kettős súllyal nehezedik a lélekre. És ekkor egy másik nagy érzéssel, a hazaszeretettel kezdte magát kárpó­tolni, ezzel férkőzött hozzá gyerekei lei­kéhez. Beszélt, beszélt nekik ragyogó szernekkel, raljongó szép szóval Erdély- országról, ahol ő szüleitett, szülőfalujá­ról, melyet mindenestől, ezer meg ezer színnel odarajzolt gyermekei képzelete elé, az ő kis házukról, a fehér kis tem­plomról, a szép szavú harangokról és hogy ez most mind-mind az ellenségé, az oláhoké. És hogy majd egyszer a magyarok, ők is, visszamennek oda, mert hiszen ezt egyszer régen, még a meneküléskor megfogadta. Valóságos rajongó hazafiakká ne­velte a két gyereket. Különösen a fiú volt fogékony. Kipiruflt arccal leste anyjának minden szavát és lelkesen áb­rándozott róla, hogy mi mindent nem tesz, majd ha megnő, Erdélyért. Aztán gondok és örömök, tűrő re­ménykedések közben megnőtt a testvér­pár. A lány édes ányja mellett foglala­toskodott. A fiú mérnöknek készült, de mikor kezében volt a mérnöki oklevél, sehogysc tudott itthon elhelyezkedni. Egyszer megunta a sivár tétlenkedést és gondolt egy nagyot: ö kimegy Ame­rikába. Micsoda keserűség és fájdalom, hogy ezekben a megaláztatásokkal és meg­próbáltatásokkal terhes években a ma­gyar haza még száraz kenyeret se tudott adni a felnevelkedő uj nemzedék ezer meg ezer, munkára kész tagjának! — Mennyi magyar tehetség és öserő fecsé- relődött bele emiatt a nagyvilágba! V. Jött egyik nehéz év a másik után. Elfoszlott egyik reménykedés a másik után­A kis lányokból nagy lányok lettek, a fiaftal anyákból öreg asszonyok), gyermekemberekből férfiak, de Csonka- magyarország még mindig nem volt or­szág. Szinte már attól lehetett tartani, hogy a földarabólt nemzet belepusztul egyszer az epedö vágyakozásba, másszor a közöny fásultságába. Mesébe is beillő csoda volt, hogy a széttépetí nemzettest még mindig bírta az egetvivó küzdelmet az életért és a jövendőért, itthon és a rabbá lett ré­szeken. Egyszer aztán történt valami. Azaz, hogy semmi olyan, ami különösebb fi­gyelemre lett volna érdemes. Épen csak egy előkelő amerikai jelentkezett Ma­gyarország kormányzójánál sürgős ki- haíIIgaStósra. Nem igen akarták olyan sürgősen bebocsátani, de idegenszerű magyarsággal hajtogatta, hogy neki senkivel mással, épen csak őfőméltósá- gával van beszélni valója. Addig blizonyoskodotit, mjg a kor­mányzó mégis fogadta. Hja, szegény, /etiport Magyarország kénytelen az elő­kelő idegenekkel udvariasan bánni, kérette az amerikait és szemfüles ujság­Rövidesen már maga a kormányzó irók kiszimatolták, hogy ugyanakkor miniszterek, vezérkari tisztek, mérnökök is hivatalosak voltak a várba, bizalmas tanácskozásra. Erre már felneszeitek a bennfente­sek. Kisütötték, hogy az amerikai tulaj­donképen magyar ember, aki hosszabb idő óta Amerikában él, hogy Magyar Géza a neve és hogy valamiféle mér­nökember. Valami világraszóló találmányról kezdtek irogatni a magyar lapok, valami tökéletes rádióról, vagy ilyesféléről, de aztán egy bizalmas figyelmeztetésre mindvatamennyien egyszerre elhallgat­tak. s 1 uinni

Next

/
Oldalképek
Tartalom