Harangszó, 1931
1931-07-05 / 27. szám
2i8 HARANGSZÓ 1931 július 5. és hajtsátok birodalmatok alá!“ — Amióta ez a parancs elhangzott, azóta a földön, nemcsak az ember, hanem minden élőlény szakadatlanul dolgozik. Valahol a kósza szellő lesodor fájáról egy kis tölgyfamakkot. Belehull a földbe s ott megindul benne az élet. Egyszer csak kipattan a csira és elkezd dolgozni. Hogy birkózik a röggel, hogy emeli, mállasztja, mig végül győz felette. Kibújik a föld alól s évek múlva égretörő büszke tölgy lesz belőle. Mennyi munkába került, mig a kis csira eljutott idáig. Vagy minő munkát végez pl. egy pók, amikor minden tudós mérnököt megszégyenítő ügyességgel megszövi a maga függő hidját egyik bokortól a másikig. A természetben minden dolgozik hűségesen és türelmesen, csak az ember lázadozik a munka alatt. Nem a munkában van tehát a hiba, hanem az emberben. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy minden munka az Istent van hivatva szolgálni. Isten a munkaadó s mi a munkások. Már most sok ember azért érzi átoknak a munkát, mert nem hűséges, fiúi munkása, hanem duzzogó bérese az Istennek. Aki szereti az Istent, az nem fog lázongni a munka alatt, mert akit szeretünk azért bármit szívesen megteszünk. Miért tudja az édesanya olyan hűségesen végezni a munkáját? Életerejét, fiatalságát, arca rózsáit mind feláldozza a munka oltárán és az ajkán nincsen zokA zálog. Irta: Szende Ernő. (2) Kora reggel útra kelt az apa a fiúval. Szaporán lépkedtek, mert elég hüs volt az idő. A dér ráfeküdt a földre. A kései őszi virágok lankadtan hajtották álomra fejeiket. A dér megcsípte őket, meghaltak. Csemez szótlanul haladt az úton. A gondolataival volt elfoglalva s igy és'zre sem vette, hogy fia el-elmaradoz mögötte. A kis Gabi nagyon szerette az erdőt, hisz az volt az egyedüli játszótársa. Ott töltötte minden szabad idejét, ismerte annak sok-sok szépségét, értette a lombok suttogását, a hulló levelek fájó zi- zegését, a madarak zengő csicsergését, a bogarak zümmögését, a szellő gyenge sóhaját s a vihar harsogó zúgását, mely úgy zengett az erdő fái között, mint a liegszebb orgonahang. Értette Gabi az erdő meséjét, értette és szerette is azt hallgatni. Hát most a kora reggeli időben is megkapta figyelmét az erdő. A zuzmarás fenyőfák a szép karácsonyt juttatták az eszébe. A bujkáló feketerigók a szegény éhező, didergő madárszó, nincsen panasz, — mert szereti azt, akiért végzi munkáját, szereti gyermekét. Szeresd az Istent, mint munkaadódat s akkor tudod szeretni a munkát is. S akkor meg fogod tapasztalni, hogy Isten nem megátkozni és megbüntetni, hanem vég- hetetlenül megáldani akart, amikor munkára teremtett. A magyar mezőkön újra megpen- dült az aratók kaszája. Izomropogtató, verejték-hullató kemény munka folyik odakünn. Testvérek, kik korai reggeltől sötétbe borult késő estig keménymarokra fogott kaszával végzitek a munkát, szeressétek az aratás Urát s akkor nem zúgolódás, hanem imádság fog száliani a magyar mezők felett! Sz. J. A wíirttembergí „közösségek“ élete. Irta : Farkas Zoltán. (7) A megtérés. Téríts meg engem és megtérek, mert te vagy az Úr, az én Istenem. (Jer. 31:18.) Az élő hit és eleven lelki élet nem esik le készen az égből, se nem önti belé az emberbe égi kéz, mint a középkoriak gondolták, hanem úgy „támad" valamikor és lassanként növekszik. A legtöbbször már csak azt lehet észlelni, hogy jelen van. A leggyakoribb külső jelei a „gyermeki imádság“ felnyilása és a megváltozott éjetfolytatás. Minden ember a kárhozat útján jár, ha a maga útján jár. Erről az útról egyszer „vissza“ kell térnie az üdvösség útvilágra terelték a gondolatát. Aztán a lombos fák, a tölgyek, cserfák, bükkfák világába jutottak. S oly szomorúság fogta el kicsi szivét, amikor a dércsipte levelek fájdalmas zizegéssel hullottak alá s holtan borultak rá a csendben pihenő társaikra. Fájt kicsi lelkének a természet eme nagyszerű haldoklása, csendes elmúlása. Szomorú gondolataiból az apja szava riasztotta fel. — Elfáradtál, fiam, hogy úgy elmaradsz? Gabi odaszaladt az apjához. — Nem fáradtam el édesapám. Csak el-elnézegettem az erdőt s úgy fáj, hogy ilyennek látom. — Hát bizony szebb tavasszal, meg nyáron, mint ősszel, meg télen. De, hát a természetnek is kell pihennie, hogy újult erővel ébredhessen. Akárcsak az ember. Az is pihen, ha álomra hajtja a fejét s aztán reggel új életre, új erőre ébred. Hát így van az erdő is. Most pihenni készül, álomra szenderül. De tavasszal új életre hívja az Úr akarata. Az út balra kanyarodott. Amint elhagyták a kanyarodást, szinte a földbe gyökeredzett a lábuk, oly hirtelen megálltak. jára s azon haladnia a mennyei Jeruzsálem felé, amelynek immár „polgára“, de még nincs „otthon.“ Ezt a visszatérést mondja a mi régi magyar nyelvünk ,,megtérésének. — A magyar paraszt is „megtér“ a mezőről, vagy „megtér" a szekerével az udvarban. Azaz „megfordul", egy egészen más, ellenkező irányba tér. Ezt jelenti a lelki életben is a „megtérés.“ 'lehát nem jelent semmi különös nagyot, csak azt, hogy most háttal állok a kárhozat útjának és arccal az üdvösség útjának. De ha nem haladok előre ezen az úton, az ugyanannyit jelent, mintha meg sem fordultam volna. S ehhez az előrehaladáshoz pedi gszükségem van ahhoz, hogy „mindennap“ újra és újra megtörjek ep olyan komolyan, és valóságga.1, nj’intha se mögöttem nem lenne mar megtérés, se előttem nem lenne többé lehetőség reá. De erről a „mindennapi" megtérésről később fogunk beszélni. Most vizsgáljuk azt a pontot, ahol ez a mindennapi megtérés kezdetét veszi, a „visszatérés"-t, a „megtérést.“ D. Heim, a tiibingeni dogmatikai professzor mondta egy biblia ó.ráns hogy ahány igazi élő hitű keresztyén személyiséget ó csak megismerhetett az életben, az mind számot tudott adni a .megtéréséről." Sokan nem tudták pontosan megmondani a dátumot, de azok is megtudtak jelölni életükben egy időszakot, amikor Isten Lelke elvégeznette bennük a maga munkáját, keresztültörhetett minden akadályon és megfordíthatta az életük irányát. Sokan hosszú előzményeket tudnak elősorolni, amik tudatosan vagy tudatlanul mind belejátszottak abba, hogy egy pontján az életüknek határozottan és öntudatosan más irányba térjenek. Sokakat egy betegség ideje, valami gyászeset, hirtelen megrendítő élmény es hasonló juttatott odáig. Sokan egyszerűen egy időben komolyabban kezdték venni az Isten Igéjét és aztán n»indig kjomolyabbati és mindig komolyabban s ma arra a kérdésre, hogy meg- tértek-e, csak úgy tudnak válaszolni,, ha Egy szürke ló vágtatott feléjük az utón. Vadul rohant, de lovast nem Láttak rajta. Pár pillanat múlva a közelükbe ért s most rémülve vette észre Csemez, hogy egy ember csüng le oldalt a lóról. Két karjával átfogta a ló nyakát. Egyik lába a kengyelben volt, a másik már a ló hátán. Pár pillanat s a lovas lezuhan a lóról. Csemez hirtelen elhatározta magát. Ledobta a fejszéjét s odaugrott az út közepére. — Ugorj fiam a fák közé! Gabi egy-két ugrással ott volt. A ló közvetlen az ember elé ért. Csemez egy pillanat alatt elkapta a ló zabláját. Egy rettentő rántással csavart egyet a ló fején. A ló eleje megtorpant. A hátulja meg félkört írt le s azzal összerogyott. A lovasa messze repült s ez volt a szerencséje, mert ha a ló alá kerül, az agyonnyomta volna. így semmi baja nem esett, mert tüstént talpon termett s odajött a lóhoz. Csemez ijedten kapta le a süvegét. Akinek az életét megmentette, az a földesúr, Csepreghy György volt. Nagy úr volt Csepreghy. Vagy tízezer hold ura. Ritkán volt látható. Többí 1 E
