Harangszó, 1931
1931-06-07 / 23. szám
HARANGSZÓ 187 1931. júuius 7. _______________ l utheránus egyház megalakulása és a templomépítés elhatározása. Ritka' eset akár Amerikában, akár másutt, hogy az alapító lelkész nemcsak eléri egyháza alapításának huszadik évfordulóját, hanem, hogy ezen a szép évfordulóján éppen olyan, vagy talán még nagyobb tiszteletben részesül egyháza minden tagja részéről, mint az ejgyházalapítás nehéz napjaibait A jubileumi ünnep három részből állott, ugylmint délelőtt és délután a templomban és este a banketten. Délelőtt 10 órakor vette kezdetét az egyházi ünnep a Thaddeus és Sloan Streeti templomban, amelyen Zimmermann Rezső akroni lelkész morjdott imát. utána énekelt Harcsás Menyhért- né, Bibliát olvasott Leffler Andor pitts- burghi lelkész. Az ünnepi beszédet Or- may János buffaloi lelkész mondta. Rúzsa László clevelandi lelkész imádsága után a kereszteléseket végezte Zimmerman Rezső, akroni lelkész, majd Becker Jakab a jubiláló egyház lelkésze ismertette az egyház történetét. Az oltár előtt a Szent József Egylet Lovagosztálya tisztelgett szép magyar egyenruhás csapatával, nagyszerű fegyelmezettségével még magasztosabbá téve a jubileumi ünnep fényét. A jubileumi délutáni istentiszteleten dr. Bötvkös Béla, a detroiti független ref. egyház lelkésze mondta az elő- fohászt, a bibliaolvasást Ormai János buffaloi lelkész végezte. Leffler Andor pitfeburghi lelkész mondta az iinnppi szetitbeszédei, Zimmermann Rezső akroni Jlelkész imádkozott, Beckeír Jakab lelkész mondott áldást. Miután az ünnepre elvárható közönség befogadására nem volt elegendő a hely a lutheránus templom alatti terembe, a Független Reformátusok Thaddeus Streeti tágasabb helyiségében volt a jubileumi bankett, amelyen 500-an vettek részt, köztük a ref., a róm. kath., a görög kath., a methodista, az izraelita egyház képviselői s kivétel nélkül az összes magyar egyletek és magyar újságok kiküldöttei, akik mind üdvözlóbe- szédeket mondtak a banketten s egy- egy borítékban adták át adományukat a jubiláló egyháznak. Ily címen 325 dollárt kapott az egyház. A legnagyobb adomány a lutheránus nőegyleté volt, 100 dollár, melyet Szügyi Györgyné el- nöknö adott át. Az egesz jubileumi ünnepség 500 dollárral növelte a gyülekezet vagyonát. A jubileumról hatalmas hasábokban számoltak be az összes detroiti magyar lapok. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-tí lázas, felizgatott napokban is nyugodt, csendes, hivatásukat hűségesen teljesítő életet éltek. Az ö országuk a menyekben volt s tudták jól, hogy semmiféle politikai reform nem teheti boldoggá az emberiséget, hacsak nem egyedül az Úr Jézus Krisztus, aki bűneitől és önmagától teheti szabaddá. Ez a viselkedésük erősen kihívta az egyház rokonszenvét és jóindulatát. Lelkészek, még pedig az első lelkészek, mint pl. a stuttgarti „Stiftsprediger“ sűrű látogatói lesznek a közösségi „óráknak“ s nemcsak adnak, hanem igen sokat „nyernek“ ott a maguk élete és egyházi szolgálatuk számára. Kapff prelátus pl. egyszer azt a nyilatkozatot teszi: „Testvérek, én csak itt az órán, köztetek érzem magam igazán jól“. Ugyanő, nem átallott egyszerű öreg parasztembereket, egy-egy vidéki „közösség“ vezetőit nyilvánosan testvéri csókkal köszönteni. Az ilyen lelkészek intéseit, kritikáit azután szívesen vették fel a közösség tágjai, akár az órákon, akár a szószékről hangzott. Nem ritka dolog volt, hogy 3—4—5 óra járásnyiról is eljártak a „közösségi emberük“ egy ilyen, a közösségekkel szemben jóindulatú lelkész prédikációit meghallgatni. Még akkor is, ha az csupa intés és kritika volt velük szemben. De annál szívesebben hallgatták. „Hogy teremjünk gyümölcsöt, ha a metszökést Gondolatok a családi nevelésről. Irta: Kuszák István. A testvérek. (3) A gyermekre, már születésétől kezdve az egész környezete hatással van, tehát a szülőkön kívül az ö lelkének formálásában — tudatosan, vagy tudatlanul — részt vesznek a nagyobb testvérek is. Sok családban szinte kultuszt űznek a testvérek abból, hogy a kisebbet minden lehető módon bosszantják. Igen elítélendő dolog ez, nemcsak azért mert a nem engedjük szóhoz jutni“ — mondta egyszer közülök valaki. Más oldaliról viszont egyes lelkészeknek bizony alkalom adtán megmondták a közösségiek, ha a prédikációjuk nem egyezett meg Krisztus evangéliumával. Egy szigorú és türelmetlen törvényt, ítéletet, kárhozatot hirdető lelkésznek, aki különben is inkább az Ótestám'ento- mot kedvelte, mint az Újat, azt mondta egyszer az egyik vezető embere a helyi közösségnek: „Lelkész úr, a mai prédikáció után egyszerűen kétségbe kellene esnem, ha nem néznék magának az Ür Jézusnak a példájára. Ő ugyanis legelőször egy mennyegzöbe vitte el a tanítványait, aztán sok csodát cselekedett előttük s csak később kezdett el valamit a szenvedésekről is bdszélni. De a tanítványok a vele való hosszú együttjárás után se értették meg és mégis a „tanítványai“ voltak. Csak a halála után lettek végre azzá, amivé az Úr akarta őket formálni. ..Lássa, lelkész úr, a Megváltónak volt elég türelme velük szemben“. — Egy másik lelkész arról panaszkodott, hogy se a gyülekezet, se a „közösségiek“ nincsenek hozzá bizalommal. „Hja, lelkész úr, — felelte az illető, — az ön világossága igen vakító, alighogy kibírja az ember. Cserélje ki ezt az irgalom és együttérző szeretet mécsével. Az is elég világosságot áraszt és az emberek is A detroiti ev. templom és lelkészlak. A templomtól balra a második ház a lelkeszlak. A Württemberg „közösségek“ élete. Irta : Farkas Zoltán. (4) Ugyanezek a vezetők azonban, mikor az egyház képviselőivel álltak szemben, ott is megmondták!, ami a telkükön feküdt. Egy lelkész sokáig bizonyítgatta egyszer egy ilyen „közösségi“ embernek, hogy az ördög nevét egész nyugodtan ki lehet hagyni az egyházi szóhasználatból. Különben is használhatják e helyett ezt a kifejezést is: „a sötétség birodalma“. „Nos, felelte rá az illető, én nem tudok egy birodalomról beszélni úgy, hogy az uralkodójáról tudomást se vegyek. Hiszen éppen az a legfőbb igyekvése az ördögnek, hogy a saját nevét és létezését minél jobban kitörölje az emberek gondolatvilágából, mert minél jobban nem törődnek vek, annál nyu- godtabban uralkodik rajtuk és viszi őket az örök kárhozatra“. Amint az egyház mindinkább visszatalált az igazi apostoli örökségéhez, mindinkább jobb lett a viszonya a közösségekkel is. A XIX. század folyamán itt-ott szinte idillikus viszony virágzik ki. A „közösségek“ tagjai nem elegyedtek bele semmiféle politikai törekvésekbe. A
