Harangszó, 1931
1931-06-07 / 23. szám
188 HARANGSZÓ 1931. június 7. testvéri viszonnyal sehogysem egyeztethető össze, hanem azért is mert a gyermek egész életére kiható káros következményekkel járhat. Tudjuk, hogy a harag a gyermek legelső lelki megnyilvánulásai közé tartozijc, melyet ha mesterségesen is növelnek benne, hovatovább az egyre féktelenebbé válik. A gyakori felindulások kimerítik a testi erői, görcsöket okoznak a különben is gyönge idegzetben, állandóvá teszik az indulatosságot és útját egyengetik a görcsös idegbántalmaknak, melyek tökéletesen megbéníthatják az értelmi műveleteket. Bűnt követ el tehát az a gyermek, aki kisebb testvérét ahelyett, hogy az ő haragját és lobbanékonyságát fegyelmezné azzal, hogy figyelmét más irányba terelj, még jobban felingdrli azt. Sose volna szabad a testvéreknek megfeledkezni arról, hogy öccsük, vagy hugocskájuk mindig éles szemmel figyeli cselekedeteiket, hogy fiilük mindig nyitva van az ő beszédeik befogadására és mindig készek arra, hogy utánozzák őket. Egész biztosan tetszelgővé, kacérrá válik az a leányka, aki napjában többször ott lepi meg nagyobb testvérét a tükör előtt s aki nénjétől csak a cicomáról és toilettről hall beszélni. És egész biztos, hogy annak a fiúnak leikéből, aki előtt bátvjait állandóan léha dolgokról, vidám, vagy sötét krónikáról mesélnek, lassankiní kiveszik az érdeklődés az egyedül nevelő szép dolgok iránt és kíváncsisága az alacsonyságokra, szennyes dolgokra terelődik, amelyek kutatása pedig csak megzavarja és megrontja a lelket. Végül hangsúlyoznom kell, hogy a testvérek közötti jó viszony a szülök nevelői tisztét nagy mértékben megköny- nyiti. Sok gyermek van, aki jó szívvel elfogadja testvérétől a tanácsot, mit talán heves természetű édesapja hiába mondogatott neki. Szülőjét szerető gyermeknél, már ennek elég súlyos oknak jobban kibírják. Ha így közeledik feléjük, meglássa, hogy bizalommal találkozik nálunk“. Az utolsó emberöltő theológiai liberalizmusa egy kissé megingatta a múlt század közepének és végének jóviszonyát. De mivel a „közösségi“ családokból igen sok lelkész került ki, Württem- bergben, különösen vidékén, nem igen tudott ez a „modern szellem“ erős gyökereket verni. Ebben ugyan nagy része volt a tübingeni egyetem erősen pozitív szellemének és Schlatter professzor megragadó egyéniségének. Tübinnenben még mai napig is szokás, hogy a theológusok vasárnaponként csapatostul felkerekednek és meglátogatnak a vidéken egy hires „Brúdert“. Legtöbbször egy öreg parasztembert, aki egészen a Szentirásban és Szentirásból él s meglepő mélységű gondolatokat tud az egyes iráshelvekből előhozni. Egy ilyen híres „Stundehalter“ pl. manapság „Bruder Dávid“ is Tübingen közelében. Heim professzor, a hires tübingeni dogmatikai professzor, amint beszélik, „jó barátságban“ van az egyszerű, csendes és alázatos Dáviddal s gyakran megfordul nála, hogy meghallgassa az „órán“. Fézer, a gyakorlati professzor, nem győzte eleget dicsérni előttem a „Háhn-féle közösséget“: „Segédlelkész koromban, mondta, minden kell lenni arra, hogy testvérével mindig jó viszoríyban legyen. Egy fiú, aki kis testvérét folyton gúnyolta és bántalmazta, habár az neki sohasem vétett, egyszer magába szállt és belátta, hogy anyjának igaza volt mikor tettéért megszidta. Édesanyja ekkor így beszélt hozzá: „Édes szívem, meg vagyok veled elégedve, mert látom, hogy szereted testvéredet. Tudja, hogy magánál erősebbre szorul s azért szeret annyira téged. Légy neki atyád helyettese, mikor ő nincs itthon; segítsd, hogy tanülja meg, amit nem tud; tanítsd járni, beszélni, enni. lépcsőn lemenni, játékszereit kímélni, ruháját be nem piszkolni, a kutyát nem bántani és ö — meglátod — boldog lesz, hogy néki ilyen jó szolgálatokat tesz; és te is boldog leszel... Ugy-e meg teszed? És én még jobban szeretlek, ha látom, hogy jó lész iránta“. Kedves Testvér! Mit felelsz Te az édesanyádnak, amikor ő is int téged és tőled is megkérdezi: „Ugy-e édes gyermekem, te is megteszed?“ Ha édesanyád csendes fejbólintásodat látja, bizonyára igen boldog lesz és még jobban szeret majd téged. De még nála is boldogabb lesz a te kis testvéred legnagyobb Barátja, az Úr Jézus Krisztus. Az ő szelíd szemében örömkönny fog csillogni mindannyiszor, amikor azt látja, hogy jó szívvel vagy kis testvéred iránt. És tudod-e, hogy ez az örömkönny lesz a te számodra a legjobb ajánló levél, amikor majd atyádfiának leikéről számot kell adnod! Annak az egészséges, szilárd erkölcsű és akarni tudó új nemzedéknek, mely fel fogja emelni és édes hazánk s evang. anyaszentegyházunk dicsőségére magasan fogja lobogtatni azt a zászlót, melyet mi porba ejtettünk, a családi élet tűzében kell kialakulnia és meg- acélosodnia. Kérjük az Isten kegyelmét, hogy ezt a tüzet az édesanyák odaadása, az édesapák példája s a testvéri megértés és összetartás állandóan éleszthesse s kialudni soha ne engedje vasárnap ott voltam az órákon. Az első szó az enyém volt, elmondtam, amit tudtam a szövegről, de sokszor meg kellett állapítanom, hogy ezek az egyszerű emberek sokkal szigorúbban ragaszkodtak ahhoz, hogy a „textus gondolatait“ tárják feí és ne a maguk gondolatait vigyék belé, mint én“. A háború után ismét valóságos dédelgetett gyermekei lettek a Württemberg! egyháznak a közösségek. Az a feketeruhás, csendes életű sereg eleven felkiáltó jel a modern hitetlenség jobb- ról—balról beözönlő szellemével szemben. Só és kovász lenni, — ez a szerepük az egyházban. Vezető emberei majdnem kivétel nélkül belekerülnek az „egyházi tanácsba“. A legutóbbi egyházi választások alkalmával kezembe került egy választási röpirat, ahol az egyház hivatalos jelöltjei voltak felsorolva. A jelöltek között megtafáltam minden ismerősömét, akiket úgy ismertem, mint az egyik vagy másik „közösség“ vezetőjét az egyik vagy másik helyen. Nem sokkal a választás után a „vallásos szo- ciálisták“ lapjában olvastam egy cikket, amelyik statisztikát állított össze a megválasztottak „foglalkozásáról“ és sajnálattal állapította még, hogy oly kevés „munkásosztálybeli“ került be. Sehogy se tudtam a cikknek igazat adni. Az Egy nagylelkű hítsorsosunk halálára. Glück. Frlgyes. Meghalt egy ember, akiről joggal el lehet mondani, hogy a szív embere volt. Szíve tele volt szeretettel, amelynek kincseit pazar kézzel osztogatta szét embertársai körében. Ez a kiváló férfiú, a mi Nagylelkű hítsorsosunk: Glück Frigyes, a főváros egyik legelőkelőbb hoteljének, a Pannónia szállónak volt tulajdonosa. Élete és gályája tele van hasznos tanulságokkal. Szorgalma igen szép vagyon birtokába juttatta. De a jómód nem tette eltiizakodottá. Soha nem akart több lenni, mint hazájának, egyházának és a társadalomnak hasznos polgára. Pénzt áldozótt és dolgozott a közért és egyházáért. Egyházát rajongásig szerette, erről tesz bizonyságot, hogy példátlan áldozatot hozott annak érdekében. Egyházias gondolkodásáról és áldozatkészségéről sokat tudna beszélni különösen a pestmegyei domonyi ev. gyülekezet, melynek valóságos gond- viselésszerü jóltevője yolt. 30 éven keresztül, 1899—1929-ig egyházfelügyelője és mindhalálig örökös tiszteletbeli felügyelője volt. Szinte fejedelmi bőkezűséggel halmozta el az egyházat. Egész vagyont áldozott rá. Megválasztása után legelső dolga volt, hogy a templomot restauráltassa. — 1900-ban a puszta falak kivételével az egész templomot t-ívül-beliil újjáépíttette, az orgona kivételével egész berendezését megújittatta. Egy vagyont érő aranyfeszületet ajánlott fel az új oltárra. Az építtető bőkezűségét, de az építők lelkiismeretességét is jellemzi, hogy a templom aránylag csekély mértekben viseli magán az azóta elteli 31 eszteiidő nyomát. A templom környékét parkiroztatta, éveken át gondoztatta úgy, hogy csak a háborút követő években veszett ki a park, de a fák máig is díszei a templom környékének és hirdetői Glück Frigyes emlékének. Ezt a parkot a hálás hívek felügyelőjük „egyház“ nem lehet a politikai harcok területe. Itt azt választják meg akit a keresztyén élete és komolysága méltóvá tesz reá. Már pedig, hogy kimaradjon a listáról egy „Bruder Dávid“, egy egyszerű szegény parasztember csak azért, hogy egy más, talán éppen „hitetlen“, kerüljön be, mert a „munkásosztályt“ is képviselni kell — azt nem tartanám méltónak. Ha a „munkásosztály“ is termel „Bruder Dávidokat“, már itt a földön „mennyei polgár“-ként élő embereket, legközelebb bizonyosan jobb lesz a statisztikájuk. Ennek a fejezetnek a zárszavául is ugyanezen választási röpirat egy mondata kínálkozik. A „hivatalos envház“ adta ki ezt a röpiratot és a többek köz’ azt írja programmjában: „6. Örülünk az evangélikus egyházi élet sokszínűségén, amely a különféle ^közösségekben', vallásos egyesületekben, missziói és szere- tettevékenvségben jut kifejezésre s azt kívánjuk, hogy az egyházi hivatalnak és ezeknek a szabad szervezeteknek a szolgálata mint eddig, úgy ezután is egymást kölcsönösen kiegészítsék és gyümölcsözővé tegyék. Minél mélyebben és komolyabban fogja fel a gyülekezet a maga keresztyén hivatását, annál erősebb lesz a hatása a köznapi életre is".
