Harangszó, 1931
1931-04-26 / 17. szám
1931. április 26. HARANGSZÓ 135 idén a világiak s a lelkészek is. A hallgatóság száma állandóan 100 körül volt. A konferencia tagjai délutáni 6 órakor az ev. templomban istentiszteleten vettek részt. Az istentiszteletet Ziermann Lajos ev. lelkész, kormányfötanácsos tartotta, aki a papi hivatás jelentőségére, továbbá arra mutatott rá, hogy milyennek kell lennie a jó papnak. — Ma — mondotta — nincsenek hatalmas császárok, akik százával hajtanák kerésztviz alá az embereket: ma hirdetni kell az Igét. Az Igének hirdetése azonban csak akkor válik eredményessé, ha a pap életében nincsen kivetni való. Utána Deák János dr. dékán üdvözölte a vendégeket és az értekezletet megkapó beszéddel megnyitotta. — Az értekezlet vitájának tárgyául — mondotta -— ,,A szellemi élet válságáét választotta. Mert nemcsak gazdasági, de szellemi válság is van. Még pedig nemcsak az ev. egyház falain kiviil, hanem falain belül is. Ha pedig van szellemi válság, nem elég azt elismerni és nem elég arról beszélni, de rá kell mutatni az orvosságra is. Hogy mi ez az orvosság — azt hivatott szónokok fogják elmondani. Én azonban máris kimon.domj, hogy ezt a válságot egyedül Krisztussal lehet megoldani. Erősödjünk kölcsönösen a hit által: bünbánattal és egymás szeretete árán. A megnyitó után D. Kovács Sándor egy. ny. tanár az ágostai hitvallás apológiájáról tartott értékes emlékbeszédet, beállítva azt a kor szellemi világába s Melanchton müvei közé. Este 8 órakor a líceum tornacsarnokában ismerkedési estély volt, melyen nemcsak az értekezlet tagjai vettek részt teljes számban, hanem nagyon sokan a soproni ev. családok közül is. meg az öreg Gerencsér István és még nem telepedett ide más varga helyette. Az én fiamnak még mind megvannak a szerszámai szépen összerakva egy ládában a kamarában, ahogy még őmaga elrendezte, mikor be kellett rukkolnia. Kaptafák, nyüst, szegek, minden van ott, még bőr is néhány darab. Mit szól hozzá Kertész János, jó lenne-e, ha maga itt maradna és továbbfolytatná a mesterségét? A kis hátulsó szoba jó lenne műhelynek, ott el is lakhatnék.“ Hogy mit szól hozzá? Nem tudott az semmit se szólni, csak reáborult az asztalra és a széles vállai megreszkettek a kitörő zokogástól. Mikor pedig kissé magához tért, ajkához ragadta az öregasz- szony ráncos kezét. Soha még ez az ember senkinek kezet nem csókolt. „Mégis van hát Isten! Mindig erősít- gette a pap a fegyház kápolnájában, de én nem hittem el. De most már tudom, hogy van, mert még egy ilyen szegény elesett emberre is gondot visel. Hogy én beállhatnék a tisztességes emberek sorába és becsületes munkával kereshetném meg a kenyerünket! Mert azontúl már én pártolnám el öregségére magát és a kis árváját is, fogadom, hogy nem látnának szükséget semmiben. Majd meglátná, hogy nem hiába bízott meg bennem. De hiszen ez nem lehet. Ujjal mutatna rám a falu népe és nem is engedik meg, hogy ide beköltözzem, ha megtudják, hogy honnét jöttem, ki vagyok?!“ Az első nap. Szerdán reggel áhítatot tartott Mes- terházy Sándor esperes Fii. 3. 12 alapján, majd Pröhle Károly egyetemi tanár tartotta meg előadását „A szekulariz- mus mint világjelenség“ címmel. Előadta, hogy az orosz szovjet előretörése világszerte a pesszimizmust erősíti. Egy angol egyházi vezérember állapította meg először, hogy a keresztyénségnek nem a külső pogány- világ a leggnagyobb ellensége, hanem a szekularizmus, a keresztyének elvilágid- sodása. A protestantizmust azonban nem lehet felelőssé tenni a szekularizmusért, mert a protestantizmus éppen a keresz- tvénség elvilágiasodása elleni reakció volt. A mai nemzedék önmaga sírját ássa meg, ha így folytatja. Raffay Sándor bányakerületi evang. püspök tartotta a második előadást a protestantizmus világhelyzetéről.. Uj adatokkal bizonyította, hogy az orosz szovjet istentagadó hadjáratának sikere nem látszik olvan biztosnak, mint azt a szovjet vezetői gondolják. Az orosz nép előbb utóbb visszanyeri öntudatát és akkor Oroszországban is megindul a keresztyén kibontakozás. — Foglalkozott az európai államok, majd az észak- és délamerikai államok protestantizmusának és katolicizmusának viszonyával. Franciaországban már egy millió protestáns él. Rómában tizenkét protestáns templom van és ha az ottani protestánsok között nagyobb volna az egység, igen nagy eredményeket érnének el. Olaszországban a protestánsok száma 123 ezer. A lengyel protestantizmus keserves harcban áll a másik történelmi egyházzal, úgyhogy a háború után Lengyelországból egy nfillió protestáns vándorolt ki. Spanyolországban és Portugáliában an„Csakhogy ezt nem szükséges meg- tudniok. Legalább még most nem. Erre is gondoltam én az éjszaka és kifundál- tam a módját. Azt mondjuk, hogy a rokonom, aki messze vidékről szakadt ide, ezért a hazugságért nem ver meg a jó Isten, azt remélem. Később meg, ha majd látják milyen jóravaló ember, megszeretik és nem törődik már vele senki, hogy volt, mint volt. A jegyző úr, nagyon jó ember és én náluk dolgozom már régóta. Annak én elmondom a tiszta igazságot, nem hiszem, hogy letiltson a szándékomról. Megyek is mindjárt és majd, ha visszajövök előszedek egy pár gúnyát fehérruhát a szegény emberemtől, azokban eljárhat, míg majd jobbat vehet magának.“ Nyakába kerítette nagykendöjét és már ment is buzgón szaporázva öreges lépéseit. Kertész János meghatódva bámult utána, eszébe jutott az oltárkép, amelyen egy szépséges angyal vezet az Úr felé egy megtérő bűnöst. Lám, az ő akaratának hordozója most nem visel fehér szárnyakat, csak egy kopott barna kendő libeg vállain. Ilyen gondolatok Kertész Jánost eddig még sohase foglalkoztatták. * * * „Ide hallgassatok, gyerekek“ — lelkendezett Bözsike aznap délután az iskolában — „milyen nagy újság van nálunk. Egy utas toppant be hozzánk az este, akiről aztán kitudódott, hogy az atyánkfia. Már ezentúl ott lakik velünk és a Jancsi bátyám mesterségét folytatgol támogatással már húsz protestáns gyülekezet működik. Karner Károly egyet, tanár az erköl-. esi élet válságáról beszélt. Előadta, hogy. az élet mennyire elérzékiesedett. Ennek szolgálatában áll az irodalom, a művészet számos iránya, a sport, de ezeknél a jelenségeknél még veszedelmesebb a család felbomlása. Hazánkban a háború előtti viszonyokhoz képest háromszorosára növekedett a válások száma. Kapi Réla püspök szólt hozzá. A theológiai tudományosság nem maradhat meg a való élettől elzárt területeken. A protestantizmus világhelyzetét ő is válságosnak látja. Semmiből sem származhatik annyi erkölcsi veszedelem, mint az érzékiség túlhajtásából, amely az egyéni és társadalmi életben egyaránt érezteti romboló, és kárhozatoS hatásait. A kettős erkölcs hovatovább megbénítja a társadalom felelősségérzetét. Magas közéleti szereplők becsületes emberszámba mennek akkor is, ha mindenki tudja róluk, hogy a komoly erkölcs szempontjai szerint nem sorolhatók a becsületes emberek közé. A társadalomnak nincs annyi ereje, hogy ezzel a felfogással szembeszállhasson. Élesen ellene van a közös strandfürdő- zésnek, mert ez elmossa a két nem között a természettől meglévő finom különbségeket. Délután Németh Károly esperes tartott nagy figyelmet keltő előadást a szociális válságról. Előadásában azt fejtette ki, hogy a szociális válság kimélyülésének az alapoka nem a tőke és a szociáldemokrácia ellentéte és nem is a szovjet, amely nem a termelést magát veszélyezteti, hanem a' termelés tulajdonjogát, ami egészen más. A szociális válság főokát az előadó abban látja, hogy az anyagelvüség alapján álló termelés nem számol az ember lelki lényével. ia. A kis hátulsó szobát hozzuk rendbe neki, már meszeli is ö maga, az öreganyám meg a földet tapasztja. Jó ember nagyon, ez a János bácsi. Nem sokat beszél, de már új lábat faragot a babámnak. Kért, hogy olvassak föl neki a Bibliából és a szent-énekeket is elfeledte már. de én majd eszébe juttatom. Azon kezdjük, hogy : Mind jó, amit Isten tészen.“ * * * Áldott szép húsvét reggelre virradt a falu. A levegő telítve volt üde tavaszi illatokkal, aranyszínű virágba borulva ingadoztak a sombokrok, rügyezni, levelezni kezdtek mind a fák és a jácintok, tulipánok egymásra ütögették föl fejecskéiket a porhanyó földből, a kiskertek rácsai mögött. Ibolyabokréta van minden kislány kezében, ünnepi hangulat mindenkinek a szivében, amint a harang hivó szavát követve, mind a falu népe a^ templomba igyekszik. „Bim-bam“ — szól a harang mcsszc- hallatszó búgása, „örömet hirdetek nektek, az Úr föltámadott! Jertek, dicsérjük őt, ki a halál fullánkját élvévé!“ A Tamókáné kiskapuján is kilépnek hárman és az istenházába vonulókhoz csatlakoznak. Az özvegy ünneplő nagykendöjét terítette magára és imádságos- könyvét, meg fehér zsebbevalóját szorongatja kezében, nyikorgós, nyalka ci- pelőjében vígan kopog mellette Bözsike és egy tisztes külsejű idősebb férfi kezét fogja. Ebben a nyugodt, komoly arckife- jezésü jóravaló álakban ugyan senkise