Harangszó, 1931

1931-01-04 / 1. szám

XXII. évfolyam. 1931 január 4. 1. szám. Alapította: KAPI BÉLA I9l0-b«n. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsckkszáinla: 30.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. HARANGSZO Jézus legyen jelszavunk, Midőn egy új évbe lépünk. /0n Szerkesztö-kiadóhiratal GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. 1931. Ezsaiás könyve 41. io. „Ne félj, mert én veled vagyok !... O w lomöntés . . . kártyavetés . . . s az embert megalázó babonának ezernyi más faja, mind előkerül az esztendő utolsó estéjén. Nem kivé­tel sem a palota, sem a kunyhó. Mindenütt valami bizonyosat akar­nak tudni az ismeretlen jövendőről, a titokzatos új esztendőről, mert az emberi lélek összeroppan a bizony­talanság rettenetes súlya alatt. Nem jön szemünkre álom, oda lesz a nyugodalmunk, sötét a nézésünk mindaddig, amig fel nem dereng előttünk a bizonyosságnak valami halavány, reszkető sugára ... Esz­tendők fordulásakor pedig mindig nehéz kérdések szikráznak előttünk, de felelet helyett, bizonyosság he­lyett csak a nagy bizonytalanság pusztai csendessége vesz bennünk körül. Sokan az ólomöntés szeszé­lyes alakulását vizsgálják és abból akarják kiolvasni jövendőjük fordu­lását, életútjuk kanyargását az új esztendőben. így próbálnak remegő kezükkel megragadni valami bizo­nyosat az észbontó bizonytalanság­ban ... Mi pedig égre emeljük sze­münket és nyugtalan lelkünkre rá­száll a csendesítő ige: „Ne félj, mert én veled vagyok!“ ... Elmúlt időnk is ezt az igét hirdeti. Nem voltunk magunkra hagyatva: menedékünk, oltalmunk az erős Isten volt. Mun­kánk, törődésünk az ö jobbkezének segedelméről beszél; csalódásaink, veszteségeink atyai szívének dor­gálásai voltak; munkánk gyümölcse s valóravált reményeink égi áldás­ként hullottak ölünkbe; megmaradt életünk, szívünk örömei gondviselő kegyelmének látható bizonyságai, és ha fájdamainkra, szomorúsá­gainkra gondolunk, nem mondhat­juk-e mi is a hívő lélek kegyes imádságával: „Bajban ha voltam, őrizőm Te voltál, szívem ha vérzett, fölibém hajoltál. Adtál sebet, de azt be is kötözted, be azt is, amit em­berek ütöttek.“ Nos, váitozhatik az új esztendő­ben minden, bizonytalanságba te- metkezhetik jövendőnk — nekünk elég az Isten biztatása: „Ne félj, mert én veled vagyok“ ... Nem hagylak el! örömeidet ez évben is megszentelem, szomorúságodban megint felkereslek, mint csendes vi­gasztalás; munkádra áldást, sikert akarok hullatni; csalódások földjén ha jársz, megjelenek előtted, mint felemelő reménység; bűnbánatod imádságára kegyelmem lesz a fele­let; béke, csend alakjában szállást veszek a szívedben: „Ne félj, mert én veled vagyok! ... Áldassék az Ur, aki így köszönt minket az újév reggelén. Biztatása erős oltalom, csendes menedék, és egész tábort jelent akkor, ha úgy érezzük, hogy mindenki elhagyott . Ne félj, mert én veled vagyok! .. . Ez az egyetlen nagy bizonyosság a nagy bizonytalanságban . . . Amerikában 1861—1865 között javában folyt a rabszolgákat fel­szabadító háború. Egy sikertelen csata után az egyik aggodalmasko­dó katona odalépett a nemesszivü Lincoln elnökhöz és így szólt: Mit gondolsz, vezér: vájjon Isten a fel­szabadítók pártján van? ... Lincoln pedig így felelt: Hogy Isten velünk legyen, ez fontos, életbevágó. Nél­küle hiába harcolunk. De a te kér­désednél égetőbb ez a másik, amit én adok fel: Vájjon Isten oldalán, az Isten pártján harcolunk-e mi? . . . Nézzétek az Ur azt üzeni miné- künk: Ne félj — én veled vagyok! De vele vagyunk-e mi? Rá mer­jük-e bízni magunkat önfeledten, minden kételkedés nélkül, mint gyermek az atyjára? Van-e akkora hitünk, amely észreveszi, hogy a jö­vendő homályán is keresztülvilágít az örökkévaló Isten szent neve? Vagy talán mi ebben az esztendőben is úgy teszünk, mint a múltban, amikor igényt tartottunk Isten oltal­mára,-, gondoskodó .kereteiéi szinte követeltük, természetesnek vettük, hogy Iankadatlanúl őrködjék felet­tünk és vigyázó szemeit mindig raj­tunk tartsa ... mi magunk pedig el­hagytuk az Istent, megtagadtuk, szembeszálltunk akaratával, szavát fel sem is vettük, kiáltása hiába re­pült utánunk! De legyen az új esz­tendő végre egészen más! Az Ur szól: Ne félj, én veled vagyok! A föld emberének erre csak egy lehet a válasza: Uram! én pedig veled tartok, hálás szívvel hozzád ragasz­kodom. Ha hozzá menekültünk a bizony­talanság nyomasztó érzése elöl . . . tegyünk fogadalmat, hogy nála is maradunk, míg csak tart életünk! „Egy esztendő ismét élsz állott A gyors időnek szárnyain S én aggódó vándorként állok A jövendőnek partjain Kétség s remény közt emelem Szememet hozzád Istenem. * Te Uram eddig megtartottál, Nem nézted számos bűneim, Jó atyaként gyámolítottái, Ha ingadoztak lépteim Tudom, hogy érdemem felett Tovább is gondom viseledÁmen. Nagy Miklós.

Next

/
Oldalképek
Tartalom