Harangszó, 1930

1930-02-09 / 6. szám

1930 február 9. HARANGSZÓ. 43 leti összeg figyelembevételével nyer majd megállapítást. Hitrokoni szíves üdvözlettel: D. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő. Amidőn készséges lélekkel ál­lunk oda ezúttal is a kegyeletes ügy szolgálatába, abban a remény­ben. hogy az egyetemes felügyelő úr Óméltóságának lapunk szerkesz­tőjéhez intézett meleg sorai a Ha­rangszó olvasóközönségének tábo­rában mindenfelé e csonka hazában, sőt annak határain túl, meleg vissz­hangra találnak: a gyűjtést Isten nevében ezennel megindítjuk. A Harangszó áldozatkész híveit, Sántha Károly énekes népét, Sántha Károly dalos leikével köszöntjük: „Tiszteljétek a temetőt, Mint mennyország kapáját, És kérjétek a Teremtőt, Hogy oda jussatok át. A kegyelet koszorúja A síron azt súgja nekünk, Hogy meglátván egymást újra Égi koronát nyerünk.“ * Sántha Károly síremlékére adakoztak : Harangszó 20 P, Czipott Géza és felesége Szombathely 5 P, Szombathelyi ev. egy­ház 5 P. A szovjet vallásüldözése janu­árban elérte a tetőpontját. Az or­szág összes templomaiból elvitték a harangokat és azokat beolvasz­tották. A templomok kerítéseit el­viszik és a kereszteket eltávolítják. A lakosság mindezekért a zsidókat teszi felelőssé és az antiszemitizmus emelkedőben van. — Nem én I — felelte az öregasszony csípőre tett kezekkel — már nem félek 1 Fiam halálával úgyis megvert, jobban már nem verhet meg. Ha meg megver, hát csak verjen, én azzal se törődök I — Úgy ? 1 — felelte élesen a lelkész. — No várjon, hátha nem fél az Isten ve­résétől, féljen az emberek verésétől, az igazságszolgáltatástól. — No csak azt merje megtenni a tisz­telendő úr, tudom, hogy . .. — Még fenyegetni mer, maga bűnös asszony, no várjon ...IS ezzel rengő lép­tekkel kiment a házból és még hallotta Fojtmegné kiáltását. — Várok és elébe állok 11 III. rész : Az elkényeztetett Sári I Bózsa András házában szólt a zene. Bózsa Sári nevenapját tartották. Sokan voltak a hivatalosak, de eljöttek a hívat­lanok is. A viruló, 18 éves Sári, talpig selyemben jelent meg a vendégek között. Egy mirjam cigaretta füstölgött szamóca­szájában. Bózsa András sokat költött lá­nyéra, hiszen tehette, 200 hold föld ura volt. Majomszeretettel szerette egyetlen lá­nyát s minden kívánságát teljesitette. A mai névnapjára is összecsődítette a falu Sundar Singh. A Harangszó olvasói előtt nem ismeretlen ez a név; egyházi lap­jaink is, a Luther-naptár is beszél­tek már a jelenkor hindu szárma­zású, nagy, keresztyén apostoláról, sőt képét is közölték. Pár évvel ezelőtt végig járta Európa országait, sok helyen tartott nagyhatású evan- gélizáló beszédeket. Nagy csaló­dással távozott innen, mert az úgy­nevezett keresztyén országokban kevés hitet, kevés igazi keresztyén- séget talált. Azóta ott maradt ha­zájába, hogy szeretett honfitársai­nak hirdesse az evangéliumot. Min­den évben megkísérelte, hogy a világ legmagasabb hegységén, a Himalajah hegység járhatatlan, ve­szedelmes utjain átkelve Tibetnek minden oldalról szigorúan elzárt országába behatoljon s az ott lakó, a pogányság lelket lenyűgöző kö­telékeiben élő népeknek az evan­gélium örömét elvigye. Itt élete a zord éghajlat a nép kegyetlensége s pogány papjainak elvakultsága miatt állandó veszélyben forgott s többszörösen csak Isten csodálatos segítsége által menekült meg. De őt e veszedelmek nem riasztották vissza, csak vonzották: Krisztus szolgálatában vértanúhalált halni kedves gondolat volt neki. A múlt év tavaszán ismét fölment Tibetbe, de a szigorú tél beállta előtt nem tért vissza, sem életjelt nem adott magáról. Ilyenkor még keresni sem lehet, mert az a nekünk el­képzelhetetlenül zord vidék télen módos gazdáit és az inteligenciát. A lel­készt is meghívta — bár nem szívesen, mert nézeteltérés volt köztük — Sári lánya kívánságára. Sári meg azért akarta, hogy a lelkész ott legyen, mert tudta, hogy ott egy fiatal vendég van, Havasiné testvér- öccse, a snájdig Jablonovszky Árpád mér­nök. akit okvetlen elfognak hozni. Azonban Sári csalódott, mert a lelkész csak egyedül jött el. Kedvetlenül mondta: — Hát az Árpád mért nem jött el ? — Otthon maradt a feleségemmel s ő meg a gyerekek miatt nem jöhetett, — Én elmegyek érte — mondta meré­szen Sári. — Hát csak menjen Sárika. S tényleg kis idő múlva hozta is a mér­nököt Sári nagy diadalmasan. Sári alapjában véve nem volt rossz teremtés, csupán hiányzott az édesanyai nevelés. Elkényeztetett lány vott, aki min­dent megengedett magának. Néha roppant kacér tudott lenni, amit nem is rosszaság­ból tett, hanem gyerekességből. Nagyon tetszett neki, ha mások megborlánkoztak viselkedésén. Ezen a napon is ragyogtatta kacérságét. Mélyen kivágott és térden fölüli ruhácská­ban jelent meg a vendégek között. Vacsora teljesen járhatatlan. Valószinü, hogy önfeláldozó igehirdetésének áldo­zata lett és forrón szeretett Mes­terével találkozott már az örökké­valóságban. Akik ismerték őt és munkáját, fájó szívvel érzik a vesz­teséget, amely a keresztyénséget ez igazi krisztusi apostol halálával érte. (M) Négymillió embér küzdelme az éhhalállal. A messze Kína mérhetetlen területéről időnként minden jóérzésű szívet megre­megtető hírek érkeznek éhínségről, emberek pusztulásáról, százezrek haláláról. A kö­zelmúltban is bekopogtattak mór ezek a szinte hihetetlenül hangzó hírek, amelyek­ben a kínai viszonyokat nem ismerő ember épen szörnyűségüknél fogva meglehetős adag valószínűtlenséget hajlandó sejteni. Pedig a valóság ez : Kétmillió ember már éhenhalt északi Kina Senszki tartományában és a vele szomszédos kerületekben — írja P. H. tudósítója — és másik két millió emberre éhhalál vár, ha gyors segítséget nem kap. A „China International Famine Relief Com­mission" egyik kiküldött biztosa ijesztő részleteket mond el jelentésében a kínai helyzetről: A Sensziben, a Wei-folyó völgyében a katasztrofális helyzet — mondja a jelentés — annak a következménye, hogy egyálta­lán nincs semmi vető búza és hogy teljes­séggel lehetetlen az enyhítés, mert nincsen az egész vidéken semmiféle szállító alkal­matosság. Az állatokat, amelyeket a szál­lító szekerekbe fogtak, megették, a szekere­ket pedig tüzelőnek használták föl. Súlyos­bítja a helyzetet az, hogy az idén rendkívül hideg a tél. A kiéhezett, rongyos nép nem tudott tüzelőt szerezni, hogy a rendes téli temperaturónál harminc fokkal hidegebb után veszettül táncolt, ivott és dohányzót* Egy vad tánc után megizzadva leszalad' a kertbe. Árpád megrémülve vitte utána kabátját és szemrehányó hangon beszélt hozzá. — Hogy lehet valaki ennyire könnyel­mű Sárika ? Hót nem fél, hogy tüdőgyulla­dást kap és meghal ? 1 — Nem félek én édes Árpád még a halóitól sem — kacagta csengő hangján. Különben magának megmondhatom, hogy hogy mért jöttem ide. Hót azért, mert tud­tam, hogy maga utánam fog jönni. — És magának olyan fontos az, hogy én idejöttem ? I — Igen, mert.. . mert én magát szere­tem. S ezzel nyakába ugrott a mérnöknek, akit nagyon kellemetlenül érintett ez a jelenet. Szelíden szólt Sárihoz. — Nézze Sárika, én nagyon megtisztelve érzem magamat a maga szerelme által, de bocsássa meg. kicsit korán jött a do­log ... 1 Hiszen csak most ismert meg és . . . és nem is ismer. Sári hevesen közbeszólt. Igen... és én már is szeretem . . . imádom . . . így . . . ismeretlenül... és ha nem lehetek a ma­gáé . . . meghalok . .. érti, még ma meg­halok I

Next

/
Oldalképek
Tartalom