Harangszó, 1930
1930-02-09 / 6. szám
42 HARANQSZÓ. 1930 február 9 pap mond. Egy hűséges templomlátogató azzal felelt meg neki: „Én is tudom nagyon jól, hogy milyen ize van a levesnek, vagy húsnak; mégis szívesen eszem nap-nap után.“ * B odelschwing Frigyes egyike volt a legkiválóbb keresztyén férfiaknak, aki híres alapítványaiban, kórházaiban, menhelyeiben soksok ezer szegény, elhagyott, beteg embernek adott kenyeret, otthont, testi-lelki gyógyulást. Mindamellett Isten őt sem kímélte meg a szenvedésektől. Négy gyermeke volt, kik kö ül az öl éves Eu'ő különösen kitűnt gyermeki hitével. Egy karacsonyeste, mikor az apa prédikált, a gyermek utána mászott a szószékre s csendesen kitartott apja mellett, aki egyik kezét fiacskája fején nyugtatva beszélt tovább. Két hétre rá megbetegedett a gyermek, valamint Bodelschwingnek másik három gyermeke is; és 12 napon belül mind a négyet eltemette. Ekkor a gyászló épesapa jelmondatul választotta ezeket az igéket: „Akik könyhullatással vetnek, vigadozással aratnak.“ (Zsolt. 126, 5). És Isten meg is vigasztalta. Adott neki újra négy gyermeket és másképen is gazdagon megáldotta életét. * N agy Frigyes felesége, Erzsébet Krisztina igen szerette a szép drágagyöngyöket. Mikor azonban egyszer igen szép és értékes gyöngy- nyakéket kínáltak neki megvételre, Az elnémult falu. Irta : Csőváry Dezső. 3 A lelkésznek már régebben feltűnt Fojt- megné, de nem tudott ellene tenni semmit, mivel nem volt bizonyítéka. Azon gondolkozott, hogy hogyan tehetné ártalmatlanná a falu átkát ? — Megpróbálom szép szóval, szeretettel lebeszélni szörnyű tettéről. És egyik nap elment hozzá. — Jó reggelt, Gizi néni — köszöntött be Havasi. — Jó reggelt, kedves tisztelendő uram — duruzsolta nagy kedvesen Gizi néni, jaj de régen nem tisztelte meg szegény házamat 1 — Eljöttem volna biz’ én, Gizi néni, de hát maga is kerüli a mi házunk táját, no meg az Isten házát is. — Hát. . . nem érek rá kedves tisztelendő uram, sok a dolgom. — Mi az a sok dolog, hiszen Gizi néninek nincsen gazdasága, meg ha volna is, akkor is rákellene érni elmenni, mert ha az Isten is így gondolkozna, akkor mi nagyon rosszul néznénk ki. — Hozzám ne is jöjjön az Isten — heazt ezekkel a szavakkal utasította vissza: „Vigyétek, hogy ne is lássam! Mert igaz, hogy nagyon tetszik nekem, de az árából sok szegényt felsegíthetek.“ * F ehér kendőt vitt valaki a műfestőhöz, hogy fesse meg azt feketére. A festés nem sikerült: nem volt egyenletes. A tulajdonos vissza vitte kendőjét a festőhöz, hogy nem tehetné-e azt újra fehérré? „Azt már seminiképen sem lehet“, — szól a festő... Feketíteni. embert szólani könnyebb, mint egy fehér kendőt feketére festeni; de amit egy ember becsületén feketítettünk, azt újra fehérré mosni, még sokkal nehezebb. * G yermeki szeretetüknek gyönyörű példáját szolgáltatták Cleobis és Bitón, Krisztus előtt élt görög ifjak. Mikor édesanyjuk annyira megöregedett, hogy lábai nem bírták már a járást: jó fiai egy kis kézi-kocsira ültették és úgy vitték fel a templomba, valahányszor oda kívánkozott. * F ekete Jóskáról, a hires Sobri- banda egyik tagjáról írja Eötvös Károly, hogy mikor Sümegen sta- táriális utón kötél általi halálra ítélték, az akasztófa alatt szép beszédet tartott a néphez, intvén különösen az anyákat, hogy jól neveljék gyermekeiket, nehogy az ő szomorú sorsára jussanak. veskedett Fojtmegné •— mert egyszer volt nálam s akkor is elvitte egyetlen fiamat! — Nem az Isten vitte el, Gizi néni, hanem a halál, a halálnak meg maga adta oda, mert nem engedte meg fiának elvenni azt, akit szeretett. Pedig aki a halálnak dobálja a fiatal életeket, — s itt erősen ránézett Fojtmegnéra — azt az Isten igenis bünteti, korbácsolja, az nem érdemel meg mást, mint megvetést az emberek részéről és Istentől szigorú büntetést! Maga is eldobta fia szép életét s ahelyett, hogy vezekelne, hogy kiengesztelné a haragvó Istent, ahelyett dacol és dobálja a bimbókat, eteti a halált zsenge életekkel! A lelkész kemény beszéde alatt-Fojtmegné lesütötte a szemét, de az utolsó mondatnál felvetette vén fejét és éles hangon felcsattant. — De már ilyet ne mondjon a tisztelendő ur, mert ez nem igaz 11 Én tisztességes asszony vagyok, csak az irigyeim beszétnek rám I — Nézze Fojtmegné, beszéljünk nyíltan 1 — szólt határozottan a lelkész — más talán elhiszi ezt, de én nem, mert én mindent tudok! — Mit tud a tisztelendő úr ? — Mindent 1 Tudom, hogy maga jó pénzekért megfojtja a zsenge életeket, letöri Síremléket Sántha Károlynál Vettük az alábbi tiszteletreméltó sorokat: Nagy tiszteletű Szerkesztő Ur! Az 1929. évi egyetemes közgyűlésen napirend előtt felszólalt Jánossy Gábor, országgyűlési képviselő úr, néhai Sántha Károly, költő-pap, síremlékének felállítása érdekében. Ugyanebben az ügyben felterjesztés is érkezett az egyetemes közgyűlés elé a dunántúli egyházkerület részéről. Az egyetemes közgyűlés kimondotta, hogy Sántha Károly emlékének megörökítését kegyeletes közegyházi kötelességnek tekinti és a síremlék létesítését a maga részéről is támogatja. Ennek a támogatásnak erkölcsi részét hivatvák elintézni ezek a sorok, amelyekben azt a kérdést van szerencsém Nagytiszteletüsé- gedhez intézni, szíveskedjék a szerkesztésében megjelenő lap Olvasóközönségét adakozásra felhívni s az adományokat összegyűjtve, azok végösszegét 1930. évi május hó 31-éig az egyetemes pénztárba beküldeni. Sántha Károly énekein és imáin híveink ezreinek a lelke épül, szerte e hazában. Az lenne méltó az ő emlékéhez, ha síremléke főkép az általa épített lelkek adományaiból létesülne. Ami az egyetemes közgyűlés által kilátásba helyezett támogatás anyagi részét illeti, annak összege a begyült adományok és a szükséga születendő bimbókat, Iekaszátja a jövendő élet virágos kertjét 1 Előttem ne tagadjon semmit! Nem azért jöttem, hogy magát feljelentsem, hanem, hogy az Istenre kérjem igaz szeretettel, hagyjon fel csúnya mesterségével. Nézzen ide, a maga egyedüli büszkeségére, virágos kertjére, milyen letarolt, milyen bánatos . . . nézze ezeket a hervadt, letört virágokat, amelyek nem régen még nyíltak, virágoztak, illatoztak, szemét, lelkét gyönyörködtették ... s ma száraz avar lettek ... hát nem fáj a szíve ezek láttára ? — Fáj, nagyon fáj — zokogta Fojtmegné ! — No lássa I Ilyen virágos kert ez a falu is, ahol letört bimbók hevernek szerteszét. A maga manipulációinak jéggolyói verik-zgzzák a bimbókat. Hát nem fáj a szíve ezek láttára ? I — Én nem tehetek semmit — szipogta Gizi néni keszkenőjét gyúrva. — De igen, maga tehet, egyedül maga 1 A maga lelkén szárad sok gyereknek a halála, sok asszonynak a hervadása 1 — De már ilyet ne mondjon a tisztelendő úr, mert én erről nem tehetek. — Nézze lelkem, nem fél az Istentől, hogy egyszer nagyon megbünteti ?
