Harangszó, 1930
1930-11-23 / 47. szám
XXI. évfolyam. 1930 november 23. 47. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Kéziratok, előfizetési díjak és reklamációk a „HA HANGSZÓ“ •zerkeaztű • k iadóbi v atalának Győrbe küldendők. Postacsekkszámla: 30.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. W Ha mindenki elhagyna, Nem halt ki még a hála, Veled maradok én, Uram, a föld színén. Szerkesztö-kiadóhiv&tal GYŐR II., Petőfi-tér 2. Fiókkiadóhivatal: .Luther-Társaság“ könyv- kereskedése Budapest, tin., üllői út 24. a „harangszó“ előfizetési ára negyedévre l P 28 f, félévre 2 P 40 f. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Isten kezében. János ev. 10 28 .És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek és senki ki nem ragadja őket az én kezemből* . . . E z a szent ige az egyetlen, de igazi és teljes megnyugtatást adó vigasztalása a keresztyén embernek akkor, amikor az Úr a földi életből hazahívja az övéit magához ... Olyan üzenetet hoz ez a szent ige, amelynek igaz voltában egy pillanatig sem lehet kételkedni. Maga Jézus mondotta: „ ... örök életet adok nékik ..tehát Krisztus maga áll jót az ige igazsága és szent valóraválása mellett. Kell-e nálánál erősebb kezes, nagyobb bizonyság?! .. . Beszélhet mostmár a világ, amit akar, gyűjtheted az érveidet, a világos észokokat... mi mégis jobban tudjuk! Amit emberi szívünk titkon áhit és megsejt, azt megerősíti Krisztusunk beszéde, pedig azt jól tudod, hogy az ő szájában álnokság nem találtatott. . . Ezért áldott, nagy vigasztalás az, amit Jézus hagyott ránk ebben a néhány szóban: ,,És én örök életet adok nékik . ..“ De olvassuk csak tovább ezt a régi üzenetet! „Soha örökké el nem vesznek ..Az elmúlás keserűségét hogyan letompítja Jézus beszéde! Egyenesen kitöri a méregfogát, amely idáig tépte, vérezte lelkünket... Vigyázok reájuk, soha, örökké el nem vesznek ... Az édesanya fokozott éberséggel figyeli, vigyázza a karjai közt szunnyadó gyermekét... így tesz az Úr is, ez a jó pásztor: kétszeres gonddal vigyáz azokra, akik karjai között alusszák hosszú álmukat. Jézussal vívjuk meg az élet végső harcát — s a lelkünk őnála biztonságban él; vele szálljunk le a sír éjjelébe — és soha örökké el nem veszünk; vele menjünk majd az ítélet trónusa elé is — és soha örökké el nem veszünk! Minderről Jézus ígérete kezeskedik. Lehetetlen, hogy valóra ne váljék az ő beszéde: ,, . . . senki ki nem ragadja őket az én kezemből...“ Szenvedett értünk .. . szeretett minket... megtart minket... „Enyém vagy és én a tiéd, Pásztorom, Királyom, Ki szakaszt el tőled? Kint a természetben az erőszakos tél lassanként erőt vesz a nyári világnak egyre gyengülő napjain s mindenre reá teríti a halálnak köntösét. E jelenség hatásában nincs semmi újszerűség, hisz évről-évre visszatér s így nem is vált ki különösebb érzést az emberből. Csupán a gondjait tetézi és siet beszerezni mindazt, mire szüksége van, hogy mennél kellemesebbé tehesse a maga számára a rája váró unalmas napokat. Az évszakok változása legfeljebb a külső életmegnyilvánulásra szokott hatással lenni, de rendszerint érintetlenül hagyja az ember belső életét. Pedig az évszakok változásának az emberrel kapcsolatos értelmét nem abban látom, hogy most jön a nyár, készülődjünk a munkára, keressük fel a fürdőket s ha jön az ősz, siessünk vissza a városba, mert itt most inkább nyílik alkalom szórakozásra, avagy húzódjunk meleg falusi szobánkba s várjuk a tavaszt, hanem igazi értelmét abban látom, hogy reámutasson az élet múlandóságára. A tavasz mint évszak, újra s újra visszatér a maga kedves mosolyával, elénk rakja ugyanazokat a tar ka virágokat, melyekben egy évvel annak előtte gyönyörködtünk, s mi szeretnők elhitetni magunkkal, hogy mi is azok vagyunk még, kik taÉn örökre tiéd lettem, Keresztfán, nagy drágán Megfizettél értem. * * Enyém vagy, el nem eresztlek, Hitemmel, telkemmel, fézus átölellek. Oh, hagyj ott fent hazát lelnem, Sziveden, kebleden, Boldogan pihennem I“ Ámen. valy voltunk. Pedig ebbeli hiedelmünk hamis s nagy csalódásra fog vezetni bennünk. Ha nem csupán te nézed a tavasz virágait, hanem megengeded, hogy ök is beléd nézhessenek beszédes szemükkel, akkor észre fogod venni, hogy benned nem a régi, hanem az egyévvel idősebb embert köszöntik, kinek e földön nem tér vissza soha a tavasz, s ha beszédbe elegyedsz az ősznek hulló faleveleivel, akkor megérted az évszakoknak hozzánk intézett beszédét, — hogy a mi újabb életéveink megjelenése nem az évszakok változása, hanem az életnek lassú, határozott eltűnése s közeledés a sír felé. Az elmúlt évszak a számodra nem tér vissza soha s ha az céltévesztett volt, már nem pótolhatod. Egy szűk nyár visszatérhet újra s elláthat az egykor visszatartott kincseivel, de a haszontalanul elprédált esztendők elvesztek számodra örökre. Vájjon mi a fontosabb? Aggodalmaskodásunkkal az egyes évszakok nyújtotta munkákra, szórakozásokra készülődni, avagy ezeken át a halált nézve, ennek követelményei szerint rendezzük be életünket? Minden következendő évszak új gondot hoz az embernek s még eddig nem ismert terheket, de ezek az egyre nagyobbodó gondok nem az Évszakválíoxás. Irta: Dr. Schlitt Gyula.
