Harangszó, 1930

1930-08-24 / 34. szám

1930 augusztus 24. HARANQSZÖ. 259 Nagy Györgyi"! Szomorú, gyászos napja volt a nemeskoltai evangélikus gyüleke­zetnek augusztus hó 2-án. A nagy munkát követelő szép nyári napon Nemeskoltán pihentek a munka­eszközök s az emberek fekete gyász­ruhában gyülekeztek a falu köze­pén álló egyszerű fehér templomba, ahol ravatalon feküdt Nagy György, a gyülekezet 40 éven át hűséggel munkálkodó lelkipásztora. Nagy síró gyülekezet vette körül a ko­porsót s búcsúzott halottjától. A temetési szertartást Zongor Béla egyetemes egyházi főjegyző, az egyházmegye esperese végezte. A temetésen megjelent az egyházme­gye papsága, majdnem teljes szám­ban s a síró gyülekezettel együtt fájó lélekkel búcsúztak el Nagy György­től, kit mindnyájan úgy szerettek s kinek hirtelen halála úgy meg­rázta mindegyikük szívét. Nagy György a kis győrmegyei Nagybarátiból indult az élet útjára. 1864 augusztus 16-án született egy­szerű földműves szülőktől. Ügyes, éleseszű, jó tanuló fiú volt, nem csoda, ha az volt szüleinek minden vágya, hogy gyermeküket tovább taníttassák. Vágyukat erős, kitartó munkával valóra is váltották, szor­galmas munkával megszerezték anyagi feltételét annak, hogy be­írassák a győri algimnáziumba. Győr volt Nagy György tanulásá­Jó fiam mi mondanivalód van ? Valami teher nyomja szívedet. Beszélj, ha bűnöd volna, a jó Isten azt már megbocsátotta. Tárd ki előttem szívedet, könnyits maga­don. Rudnai szemlesütve elmondott mindent. Úgy amint történt. Mikor elvégezte, térdre dobta magát az atya előtt, átkarolta lábait s szívettépő szavakban esdekel: Atyám van-e számomra megbocsátás ? Arcát a jóságos öreg lábaihoz szorította s keservesen sírt. Az atya felemelte a bűnbánót, megcsó­kolta s megnyugtatta háborgó szívét: A te bűneid megvannak bocsátva fiam. Bízzál! Sziklainak fedezd fel magad, de mindez hármunk titka marad. Ne zavarjuk meg a telepen a kedélyeket. Menj békes­séggel. Rudnai kezét csókolgatta az atyának s mintegy újjászülvo távozott. Sziklai még fenn volt, várta jó társát. Annyira meg­szokták már egymást, hogy nem tudtak egymás nélkül lefeküdni. Rudnai eléje áll: Te jó barát, megtanultál-e már meg­bocsátani ? Sziklai ijedten nézi társa komoly arcát. Nem tudja, mire vélni a dolgot? Meg­nyugtatja, hogy nincs kinek megbocsá­tania. Megbocsátott ő már mindenkinek. nak első állomása. A szorgalmas diák a győri algimnázium elvég­zése után tiszta jeles bizonyítvány­nyal ment át a soproni főgimná­ziumba. Második állomása tehát Sopron volt. Ott is csakhamar fel­küzdötte magát az első tanulók közé, pedig nem volt olyan egy­szerű az ő munkája. Neki ugyanis nemcsak tanulni, hanem tanítania is kellett. Mivel hazulról nem igen várhatott anyagi segítséget, magá­nak kellett fenntartania magát. Nagy György megkezdette harcát az élet­tel. De kiváló volt ő nemcsak a tanulásban, hanem a tanításban is. Érettségi után továbbra is Sop­ronban maradt, beiratkozott a theo- logiára. A három évi theologiai tanfolyam elvégzése után külföldre ment ismereteit gyarapítani s egy évet a hallei egyetemen töltött. Halléből hazaérkezve, 1889. szep­tember 29-én avatta lelkésszé Kar- say Sándor püspök Sopronban s ezzel kezdetét vette lelkészi mun­kálkodása. Várpalotán segédlelkósz- kedett egy esztendeig, mely idő alatt Öskünek is adminisztrátora volt. Kettős munkáját nagy buzga­lommal végezte. Alig egy év múlva Nemeskoltára került a beteg Káldy Mihály nemeskoltai lelkész helyet­tesítésére. Nemeskoltán gyorsan peregtek életének eseményei. 1891- ben Nemeskoltán egyhangú lelke­sedéssel lelkésszé választották. Meg­választatása után hamarosan meg­nősült, elvette a bezii lelkész leá­nyát, Mészáros Etelkát és élt gyü­Rudnainak is? Sziklai megdöbben s tágra nyilt sze­mekkel nézi Rudnait, mintha valamit sej­tene s halkan mondja: Barátom megbocsátottam már annak is. Testvér akkor nekem bocsátottál meg. Én vagyok Rudnai. Elhallgatott s várta Sziklai válaszát. Sziklainak szívébe szorult a múltnak min­den fájdalma, melyet ez az ember okozott néki. Valami elhúzta Rudnai mellől, de amikor a bűnét bánó jó, hűséges barátnak könyörgő arcába néz, átöleli s zokogva súgja fülébe : Légy békességgel, megbocsátottam. A közös lakás nagy örömnek lett haj­lékává, honnan egész éjjel a hálaadásnak hangjai szálltak az ég felé. Mit tesz az evangélium az emberrel. A gyötrelmen keresztül elvezeti a boldogsághoz, hogy megbocsásson a felebarátnak, hogy meg­bocsásson az ellenségnek. Másnap váratlanul urvacsoraosztás volt telepen. Nem tudta senki, miért ? Csak Rudnai és Sziklai tudta, miért hangzik oly meghatóan az atya ajkán a szó: Bocsássatok meg, hogy tinéktek is megbocsássanak I Lajos beváltotta szavát s a megjelölt napon villanyfényben úszott a telep. A lekezetének és családjának. Mind­végig Nemeskoltán maradt. Élete az Istenben élő ember nyugodt élete volt. És most hirtelen árván maradt gyülekezete és családja. Még egy éve sincs, hogy súlyos betegségé­ben operálni kellett. Operációja óta állandóan javult. Bízott ő is, bízott mindenki, aki csak ismerte, hogy hamarosan visszanyeri régi mun­kaerejét és tovább szolgálhatja anyaszentegyházunkat. De a jó Is­ten mást határozott. Július 31-én nyugodtan feküdt le egy kis ebéd utáni alvásra s alvásából többé nem ébredt fel. Csendben, álom­ban jött érte Isten követe, a halál. Legyen síri álma csendes, em­léke áldott 1 Az ágostai hitvallás jubileuma a hallei egyetemen. A wittenbergi egyetem legnagyobb tanárai Luther és Melanchton voltak és mégis mindeddig hiába kereste az ember a Halle-Wittenberg-i egyesült „Fri­gyes“-egyetem falain a két híres professzor arcképét. Az ágostai birodalmi gyűlés jubileumával kap­csolatosan végre elrendelte a köz- oktatásügyi miniszter a két refor­mátor arcképének a megfestetését. Egyúttal azt is elhatározták, hogy a jubileum emlékére diákotthont fognak építeni a nem németországi német theológusok és azon egyéb külföldi theológusok számára, akik a hallei egyetemen óhajtják tanul­mányaikat folytatni. benszülöttek úgy nézték a világító körté­ket, mintha valami csoda lenne. Nagy napja volt ez Lajosnak, nem csak azért, mert befejezett egy munkát, hanem azért is, mert ezen napon tartották meg Edittel az esküvőt. így akarták. Ünnepe volt az egész telepnek. Az esküvőn ott volt min­denki. Örömtől könnyező szemekkel kérték az Istent, hogy áldja meg ezt a házasságot. Nem volt a telepen senki, aki valamivel ne lepte volna meg a menyasszonyt. Edit nagyon boldog volt. Mindenki neki hódolt, mintha ő volna a telepnek királynője. A közös vacsorát a szabadban költötték el. Csodás egy este volt. Világosság minde­nütt. Kint a villanylámpák öntötték alá mosolygó fényüket a vidám arcokra, bent a szívekben meg az öröm gyújtotta meg a boldogság lámpásait. A telep felett, fent a magasban szivárványhidja alakjában pi­ros villanykörtékkel kirakták a két tör­vényt : Szeresd az Istent, szeresd a fele­barátot! A sötét éjben úgy fénylettek alá az igék a magasságból, mintha egy látha­tatlan kéz eresztette volna alá az égből az emberek feje fölé, hogy lássák, olvassák s megtartsák. A telep lakósai is úgy érezték ma este, hogy az a villanyfény ott a ma­gasban a két törvényt bele égette a lel­kűkbe. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom