Harangszó, 1930

1930-06-01 / 22. szám

XXI. évfeiyaiB. 1930. június I. 22. tzám. Alapítom K A Pl BßLA 1810-ban. Laptulajdonoa DuántfillLntHr-Siüíílrtg. le Oruágoaliotlier-Sií).al­tig hlntaloa lapla Káilratok, elóüietítl dijai óa reklamációk a HARANtíSZO •serkeastó UadóhlTatalának Szombathelyre (Vaavm.) küldendők. JiQ Ilófizeieat allogad Klnden avana. Iáiké*! éa tanító. Mggjtltill mlBűsa fiúra» Istenem, Istenem! Ki segít, ha Te nem ? lierkanUI'ktodóklTftlil SZOMBATHELY Vu vármegye. nókkladóhlratal I .Luther-Táraaaág* kínye karaakedóaa Budapaat, /ÍU., Szantkirályl-u. il/a. i „HARANBSZO“ •lOflaetial ára negyadirr* 1 T 28 I. Kálókra I P 40 f. Caoportoa küldéaaal lO’/.-oa kadToamány. ka.erikába agán árra 1 dollár; a* utódállamokba aegyedákf! 1Kb* fill. R mi iránytűnk ... Kolosszei 1. 3, 2. „Az oda- felvalókkal törődjetek, nem a földiekkel“. . . A mi szívlink mindig azon csüng, a vágyaink mindig arra száll­nak, amerre életboldogságunk drá­ga kincsét sejtjük. Ahol van a mi kincsünk — ott a mi szívünk is... Ha Jézus neve többet jelent mi előttünk a föld minden drágaságá­nál, akkor e világ igazán elveszett számunkra s legdrágább kincsünk az a boldog hajlék lesz, ahol Krisz­tust megtaláljuk. .. arra szállnak a vágyaink... arra húz a szívüflk, ahol Megváltónk van, amint Pál apostol is mondja : Az odafelvalók- kal törődjetek... ahol a Krisztus van: ülve az Atya-Istennek jobb­ján!... Nézzük csak a tanítványok éle­tét! Jézus mennybemenetele után szívük minden vágya égfelé szállt. Egyenesen lehetetlen lett volna számukra az, hogy elmerüljenek e világ szemlélésébe, elfeledve, meg­tagadva igazi hazájukat, drága kincsüket, Krisztus lakóhelyét: a mennyországot. Az iránytű mindig északra mutat... a tanítványok szíve, szeme mindig az odafelvalók- ra volt irányítva! Nem jöhettek olyan jó napok, hogy itt a földön ne éreztek volna honvágyat a lát­hatatlan birodalom, az Isten or­szága után .. de ha Jrísértő, ne­héz idők köszöntöttek Ke, ha meg­aláztatás és nyomorúság tört is rájuk, sohasem lehettek olyan el­hagyottak, hogy szemüket égre emelve erőt, biztatást ne nyerlek volna — onnan felülről!... A hal­dokló István-diakónus égre emeli elhomályosodó szemét és ott fenn, a megnyilatkozott egekben látja az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani... És a mi szívünk, ez a csodála­tos iránytű, merre mutat?.... Krisztus él-e a mi számunkra iga­zán — és mi őnéki élünk-e, míg csak tart életünk?... O-e a mi királyunk, a mi urunk, a mi pász­torunk, a mi üdvözítőnk ?... Ő a mi életünk középpontja, világító napja... ő az alfa és az omega, a kezdet és a vég mindig, minde­nekben ?... Mi még kétfelé sánti- kálunk... Mikor leszünk e világ­gyermekeiből az Isten-gyermekei­vé?... „Az odafelvalókkal törőd­jetek!“. .. M ikor a nyár közeledik s bezá- rúlnak az iskolák s egyetemek kapui, a „Harangszó“ hasábjain rendesen megjelenik a főúti cím, hogy lapunk kedves olvasóit már előre arra kérjük: fogadják szívesen most is a Tfieologusok Otthonának követeit s kiki jó szívvel adjon a szent célra annyit, amennyit jónak Iát és a szive diktál. Azonban épen az évről-évre megujúló gyűjtésre és kérésre lehetne azt mondani — s talán mondják is egyesek —, hogy: nem lesz-e az Otthon gyűj­tésének már egyszer vége? Az alábbi sorok azért nem azok szá­mára íródtak, akik már jó előre készítik a pengőket vagy filléreket theologusaink részére — mert hál’ Istennek vannak ilyenek, tudjuk, nagyon sokan —, hanem azokhoz szólnak, akik úgy vélekednek, hogy elég, ha egyszer-kétszer adtak a Theologusok Otthona részére. Tudjuk azt nagyon jól, hogy érvelni szoktak azzal is, hogy fel­épült már a Theologusok Otthona, Akkor leszek boldog, Hogyha tisztán, híven Egyedül csak téged Szeret az én szívem, És magát egészen tenéked átadja, Mindeneknek Atyja! A halandó ember Nélküled nem élhet. Forrás vagy, belőled Árad ki az élet."’ Elvész menthetetlen, aki ezt elhagyja, Mindeneknek Atyja ! Gyújtsd fel hát irántad, Gyújts hő lángra szívem, Hogy téged szeressen Forrón, tisztán híven; Benned lelje nyugtát lelkem gondolatja, Mindeneknek Atyja I Ámen. * minek akkor arra tovább is gyűj­teni ? Hát igaz, Istennek hála érte, felépült az Otthon; ne felejtsük azonban el, hogy az épület magában véve még nem elegendő ahoz, hogy benne theologusok lakjanak. Ezzel együtt jár bizonyos elkerülhetetlen kiadás. Hogy csak egy-két kiadási tételt említsünk, szükség van ta­karító személyzetre, fűtőanyagra, világításra, vízre stb., ami bizony jó néhány ezer pengőt tesz ki már magában is. De ehez hozzájárul még derék, de szegénysorsú theo­logusaink élelmezési segélye. Pró­bálja meg kiszámítani a kedves Olvasó, ha kedve tellik, hogy mely összeget tesz ki öt theologusnak teljes, harminc theologusnak fél­élelmezési segélye, mikor az alum- neum évi díja 300 Pengő. Pedig a Theologusok Otthona ezenkívül tiz theologust még úgynevezett kedvezményes ellátásban is része­sített, ami legalább is évi ezer P-t jelent; végül megemlítjük azt is, hogy az első félév végén, illetve Nyári gyűjtés — szupplikáció — a Theologusok Otthona részére. Irta: dr. Deák János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom