Harangszó, 1930
1930-06-01 / 22. szám
170 HARANGSZÖ. 1930. június 1. a második félév elején soron kívül csaknem két ezer Pengőt osztottunk ki hallgatóink segélyezésére. A fent felsorolt kiadási tételek együttesen jóval többet tesznek ki tízezer Pengőnél s így nagyon jelentékeny ősz- szeg az, melyet az egyetemes egyház és egyes egyházkerületek segély összege mellett még fedeznünk kell, ha segíteni akarunk szegény theologusainkon. Ezt az összeget a múltban a nyári gyűjtés folytán kaptuk meg és mi bízunk abban, hogy ezt híveink áldozat- készsége megadja nekünk a jövőben is, ha theologusaink fölkeresik őket. Hallottunk azonban olyan észrevételt is a nyári gyűjtésre nézve, hogy az nem illik a theologushoz s hogy másrészt nagy terhet jelent ez a hívekre. Az elsőt bízzuk csak magukra a theologusokra s ha ők vállalják a gyűjtést, örüljünk neki, legalább megismernek vidékeket, gyülekezeteket. S úgy tudjuk, hogy a gyülekezeteknek sem volt ártalmára, ha egyszer — a lelkész urak engedélye mellett — theologus hirdette a hívek seregének az igét. Azt pedig, hogy a nyári szuppli- káció valami nagy megterheltetést jelentene a hívekre nézve, — egyszerűen nem tudjuk elfogadni; mert theologusaink tapasztalata az, hogy ott fogadják őket legszívesebben, ahol minden évben megfordul egy-egy szupplikáns theologus. S egészen bizonyos az is, hogy azt, amit híveink a theologusoknak szántak, — más célra nem igen szokták odaadni akkor se, ha a Az Isten népei. Irta: dr. Schlitt Gyula. 7 Nagyszerűen teltek a napok. Rudnai nélkülözhetetlen ember lett a gazdaságban. Úrrá lett felette ismét az a természetes szívjóság, mellyel annyira le tudta kötelezni azokat, kikkel egybekapcsolta az élet. De a mindenkivel szemben mutatkozó szeretete alázatosabb formában jelentkezett, mint annak előtte. Nem azért szeretett, hogy becsüljék érte, hanem azért, mert egy örökérvényű parancsnak teljesítését látta benne. S mennyi örömöt szerzett ez neki. A munkások rajongtak érte. Élete szolgálat volt. Szolgálta a leggyengébbet is s ezzel magához láncolta az együgyü jámbor tömeget. Hűségével megnyerte urának legteljesebb bizalmát. Munkavezetővé tette. Tudása, műveltsége becsültté tették személyét. Gyorsan elsajátította a német nyelvet, sőt az angolban is jártasságot szerzett. Mindenütt megállta a helyét, hogy az egész gazdaság vezetése lassan átment az ő kezébe. Hanauer megbízott benne, a munkásság pedig kötelességének tartotta, hogy utasításait a leglelkiismeretesebben elvétheologus-gyűjtők elmaradnának. De tegyük föl, hogy bármily oknál fogva mi beszüntetnénk a nyári szupplikációt — kérdezzük: beszüntetnék-e mindazok az egyházak, egyesületek stb., amelyek fel szokták keresni híveinket? Alig hiszem. Mivel pedig tudok esetet, hogy híveinknél gyűjtögettek róm. kath. egyházi célokra, sőt zsinagóga építésre is — egy gyülekezetben pl. minden évben megjelenek a szerzetes-gyűjtők s a hívek már szinte várják is őket —, könnyen elő állhatna az az eset mindenütt, amely itt-ott már amúgy is megvan, hogy mindenre másra gyűjthetnek és gyűjtenek is, csak épen lelkésznevelésünk céljaira, theologusaink nevelésére nem. Kérdem: indokolt-e ez s célszerű vagy kívánt os-e? Azt hiszem, hogy senki se mondhatja erre, hogy: igen. Hadd indúljanak azért útnak a közelgő nyáron is theologusaink gyűjtögetni, kedves híveinket csak arra kérjük: fogadják őket szeretettel ! Azokba a gyülekezetekbe pedig, hová theologus ez évben esetleg nem mehet, kérő ívet küldünk: legyenek szívesek ezek is adakozni a szép célra. S mi csak arra kérjük a jóságos Istent, hogy az Ő áldása legyen úgy az adományokon, mint az adakozókon! Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát! Kálvin egy prédikációját így kezdi: „A kutya is ugat, ha gazdáját bántják, hát én csendben maradjak, amikor az én Uram ügyét bántják?!“ gézzé. Hihetetlenül fejlődött a gazdaság s Rudnai elszámolásai folyton, rohamosan növekvő bevételről tettek bizonyságot. A Hanauer-család nagyon hálás volt iránta. Elhalmozták minden jóval. Gyermekük nem volt s így Rudnaira pazarolták minden szeretetüket. Asztalukhoz vették. Velük étkezett s náluk töltötte szabad idejét. Úri modorával kedveltté tette magát. Egyet szerettek volna tudni, ki ez a Rolson ? Honnét jött, miért hagyta ott hazáját? Erről nem szólt soha s észrevették, hogy nem szereti, ha bolygatják a kérdést. Különösen az asszonyt, Antóniát izgatta a kérdés. Megpróbált már mindent, hogy kicsalja belőle a titkot, de hasztalan. Oly könnyen szerelte le az ügyet érintő kérdéseket, hogy Antónia már csak azon mulatott, hogyan siklik ki Rolson a hálójából. Egy este vacsora után Antónia a zongorához ül s mint máskor is játszik. Egy nehéz áriába kap, de eszébe jutott hirtelen, hogy valami elintézni valója van a konyhában s kimegy. Rudnai odaül, végigszalad a billentyűkön s oly akkordok zúgtak elő a zongorából, hogy Hanauer ámulatba esik. Rudnai az úrnő által megkezdett darabot Emléktábla-avatás Szombathelyen. Kegyeletes ünnepség keretében avatták föl május 25-én néhány lelkes hívő áldozatkészségéből, lelkes asszonyok kezdeményezésére a hősi halottak emléktábláját Szombathelyen. Az avatást Zongor Béla esperes megbizásából lapunk szerkesztője végezte. Az ünnepi beszédet Vikár Ödön tábori főlelkész mondotta. A szombathelyi csendőraltiszti dalárda három gyönyörű énekkel emelte az áhítatot Heintz Fülöp karnagy vezényletében. Szabó Erzsébet leányegyleti titkár Vieto- risz József „Beszél a márvány“ című ódáját szavalta el. A márványtáblát megható szavak kíséretében megkoszorúzták: Herbst Géza ny. alispán a róm. kath. hitközség nevében, a vasmegyei vitézi szék, dr. Mészáros Hugó főjegyző Szombathely polgársága nevében, dr. Gránitz Gyula a kereskedők társulata, Czipott Gézáné a nőegylet, Szaíay Gizella a leányegylet, dr. Böhm Károly a Protestáns Kör, Kirnbauer J. középiskolai tanuló a fiú és leány Diákszövetség nevében. Az emléktáblát lelkes szavakkal Jánossy Gábor országgyűlési képviselő, gyülekezeti felügyelő vette át a gyülekezet birtokába. A hősök temetőjében a nőegylet koszorúját Szabó Kálmánná alelnöknő helyezte el. Este a leányegylet rendezésében vallásos est volt a templomban. Bállá Endre ny. lelkész tartott a „Könyörülő szeretet lelke“ címén gondolatokban gazdag, magával rajátssza. Oly tökéletes technikával kezeli játszi módon a klasszikus darabot, hogy a szó szoros értelmében lenyűgözi a zenét- kedvelő háziurat. Hanauer így még nem hallott játszani. Antónia kintről meghallja a mesteri játékot s dolgát elintézetlenül hagyva visz- szajön. Az ajtóban megáll s gyönyörűséggel hallgatja a csodás muzsikát. A lélekzetét is visszafojtja, úgy hallgatja. Beleéli magát abba a mesés világba, honnan e tökéletes harmónia származni látszik. Megfélemledik, mikor a merészen egybevont akkordok fensége viharzik át megfeszült idegein, majd a könnyekig lágyul, mikor a művész ujjai alatt az édesen jelentkező melódia pianója sír. Rudnai a zongorának korlátlan ura s rajta keresztül úgy játszik az emberek szívével, mint a tavaszi szellő a gyenge virággal. Befejezi, hirtelenül, mintha elvágták volűa. Mély csend. Csak a kellemes utóhang búg tovább a lelkekben, mint egy félbeszakadt szép álom, sokáig, nagyon sokáig. Antónia Rudnaira tör : Rolson kicsoda ön? Egy szerencsétlen ember — válaszolja nyugodtan Rudnai — személyem felől töb-
