Harangszó, 1930

1930-05-25 / 21. szám

HARANOSZÓ. 1930. május 25 urna'-; ft/l iízz i Főtiszt.ős MéXt.Dr.Antal Géi merje az egyes egyházközségek templomait s egyéb egyházi középületeit az Otthon szobáiban. Azóta hirt adhattunk már arról is, hogy egyes egyházközségek megküld­ték a kért képeket; újabban a kelenföldi, az ózdi templomok képét kapta meg az Otthon, a tési gyülekezet pedig iskolájának képét küldte meg. Fogadják az említett egyházközségek ez úton is a Theol. Otthon hálós köszönetét; azokat az egyházközsé­geket pedig, melyek még nem küldték meg a kért képeket, bizalommal kérjük, hogy legyenek szívesek mielőbb megkül­deni. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ, Halálozás. Özv. Szabó Bálintné szül. Hetyéssy Terézia, úgy a maga, valamint gyermekei : Ilona, férj. Németh Gyuláné, Piroska, István, László és az összes ro­konság nevében fájdalomtól megtört szív­vel jelentik, hogy a szeretett jó férj, a leg- i jobb apa, após, testvér és rokon Szabó Bálint ny. D. S. A. vasút felügyelője folyó hó 13-án d. u. 7 órakor életének 62.. bol­dog házasságának 30. évében, hosszú és kínos szenvedés után az Urban csendesen elhunyt. Szombathely, 1930 május 14-én. Áldás és béke drága hamvaira 1 ÚJDONSÁGOK. A szegedi egyetem száműzetésének 11-ik évfordulója alkalmával az egyetemi ifjúság és a tanári kar gyászünnepet tar­tottak. Űj gyógymóddal kezelik Budapesten a csontluberkolózist. Az új gyógymód gyó­gyult tuberkolótikusok vérének étfecsken- - dezéséből áll. Felfedezője Reök István dr. magvar orvos. ötven arany a szemétben. Sulcsik Mártonná 4 gyermekes napszámos asszony megjelent a rendőrségen és beszolgáltatott egy dobozt, amelyet a lágymányosi sze­méttelepen talált. A dobozban több ezüst­pénz és 50 darab régi magyar aranypénz volt. Fridijof Nansen Oslóban meghalt. 1861-ben született. Első sarkvidéki útjára 1882-ben indult. 1921-ben megkapta a Nobel béke-díjat. Elfogták azokat a rablókat Romániá­ban, akik a külföldi diplomatákat kirabol­ták. Az elrablóit értékek egvrészét meg­találták. Az utolsó francia katona is elhagyja június 30-ig Németország területét. Megszűnt a II. osztály az osztrák kirándulóvonatokon, mert nem volt kö­zönsége. Orosz emigráns tábornokok és törzs­tisztek egy csoportja — prágai lapjelentés szerint — toborzó úton van Csehországban. Felmentettek állásából egy angol ta­nítót, mert elvált a feleségétől, azzal az indoklással, hogy az elvált tanító nem alkalmas arra, hogy gyermekeket tanítson. Tömegesen Ítélik halálra Oroszország­ban a szovjetdiplomatákat in contumaciam, mert a diplomaták többnyire nem hajlan­dók visszatérni Oroszországba. Megbízható, tiszta hangú rádióberendezést ajánlok. Válaszbélyeges kérdezősködésre díjtalan felvilágosítást és tanácsot adok. Bogdéndy Jenő gyógyszerész rádió és opti- 21—26 kai osztálya Lovászpatona. 21—25 Az amerikai erdőtűz 8 millió dollár kárt okozott. Az ötnapos tűznek ezerötszáz ház esett áldozatul, ötezer ember hajlék­talan maradt. A tenger eddig száztíz holttestet ve­tett partra a Szachalin és Hokaino szige­teken pusztító tornádó áldozatai közül. Mintegy százra rúg még az eltűnt halá­szoknak a száma. A japán császár elren­delte, hogy a szerencsétlenül járt hering- halászok hátramaradottjait rendkívüli ál­lamsegélyben részesítsék. A kolombusi fegyházban, amelyben — mint ismeretes — nemrégiben hatalmas tűzvész pusztított, állítólag nyolc magyar rab is volt Ezek közül kettő, Opra József és Gecsei József a tűzvész áldozatai lettek. A többi hat sorsáról nem tudnak biztosat. Ha »an sííz év» annak, hogy az első világsikert ért színpadi mű magyar szerzője : Goldmark Károly Keszthelyen megszületett. Goldmark életéről és csu­dálatos, a zeneirodalomban egyedülálló sajátos mu­zsikájáról közöl tartalmas, mély cikket az Uj Idők e heti száma, melyben a Nyaralás művészetéről dr. Dalmady Zoltán egyetemi tanár mond el érdekes és megszívlelendő tanácsokat. Kosztolányi művészi for­dításában a modern angolszász irodalom jelentékeny költőjének Rupert Bnook-nak verseit ismeri meg az olvasóközönség. Ebben a füzetben fejeződik be Ko- sáirné nagy sikert aratott finom regénye és ebben a füzetben jut el a legérdekesebb bonyodalmakhoz a .Katalin fürdő*, Csathó Kálmán mesterműve. A tartalmas számban található meg két kitűnő novella, divatcikk, divatképek, a magyar-olasz futballmérkő­zés kepe, kézimunka, kercHztrejtvény, a Szépség­ápolás, Gasztronómia, Kertészet rovatok s a Szer­kesztői üzenetek, an ely már oly sok barátot szerez­tek Herczeg Ferenc kiünö és érdeke* hetilapjának. Az Uj Idők előfizetési díja negyedévre 6.40 pengő. Mutatványszámot minden érdeklődőnek dítalanul küld a kiadóhivatal, Budapest VI., Audjássy ut 16. Vidéken, 1 3 lehetőleg Tolna megyében keres elhelyez­kedést a háztartás minden ágában jártas, szorgalmas ; a gyermekeket nagyon szerető, azokkal — valamint beteggel is — bánni tudó, erkölcsileg komoly, megbízható, egész­séges, szolid, 23 éves félárva leány. — Esetleges szives érdeklődést, illetve aján­latot a pécsi ev. lelkészi hivatal utján kér. Perfekt főző-mindenest, kitűnő bizonyít­ványokkal vagy ajánlásokkal, aki befőzni is önállóan tud és a munkában nem vá­logat, keres nyaralójába dr. Wiesinger Frigyesné Budapest III. Rónai-fürdő Dru- geth-utca 19. 2—3 Hittestvéreim figyelmébe ajánlom, hogy oltár és szószék térítőt saját tervezés vagy adott minta után nagyon olcsón készítek. Árajánlatot, mintát díjmentesen küldök. Munkát hozott anyagra is vállalok. Gép azsurozést, ruha hímzést, fehérnemű var­rást és hímzést kézzel cs géppel. Góbiéin képeket kifogástalan szépen készítek, özv. Molnár Kálmánná műhimző, Kaposvár, Fő-utca 24. 2—25 Nehéz időket élünk ; nem tellik nagy­képű és hangos reklámokra. De hogy a NEMESACÉL KASZA mindezek da­cára is megállja a helyét, legjobb bizo­nyíték arra, hogy ez a kasza tényleg a kaszagyártás gyöngye. Erről mindenki meg­győződhet egy próbarendeléssel. Meg nem felelőt ingyen kicserélek. Kapható kizáró­lag Salber Károly kereskedésében, Szenl- gotthárdon. 2-4 A HARANGSZÓ^ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére a követ­kező adományok folytak be: Nagy Sándor öttevény, Koczor Lajos Celldömölk, Szekér Mária Bpest, Máté Mihály Békéscsaba, Schmidt Ferenc Bpest, Einbeck Imre Komárom, Szakács György Lajoskomárom, Kozma József Szfehérvár, Kovács Gyula Celldömölk, Király P. János Vése, Papszt János Szany, özv. Tomcsányi Józsefné Nagyszénás, Reichel Lajos Magyar- bér. Bokányi János Vönöck, Szabó István Vése 10—10 f, Gál Károly Balatonfüred, ifj. Róth István Sárbogárd, Erdős János Farád, Börsz János Zalaegerszeg, Hennig Károlyné Szombathely, Nemecskó Sándor- né Dunaföldvár, dr. Deák János Sopron, Bellavits Ilona Devecser, Kiss Gábor Csáva, Inotai János Győr, vitéz Raics Károly Bpest, Zsohár Károly Kőszeg, Ónody Katinka és Valéria Szentgotthárd, özv. Nagy Ferencné Kámón, Tóth József Pápa, Beokő Béla Ajka, özv. Bellon Sándorné Szombathely, Mészá­ros József Répcelak, Sólyom Dénes Szent- antalfa, özv. Horváth Sámuelnó Keszthely, Búth János Túra, id. Németh Károly Bana, Lindtner Attila Bpest, Cser Györgyné Kis­bér, Ráth Emilia Putnok, Szicser Imre Raksi, Fischer Ferenc Szepetnek, özv. Saskó Gyuláné Bgyarmat, Hermann József Ipolyvece. Weiczl János Egyházbér, Kustán Sándorné Kustánszeg, özv. Fodor Sándorné Kemenesmagasi 20—20 f, özv. Hajba Sán­dorné, Illés Lajos Farád, Sarkady Karoly Szombathely, ifj. Polgár Mihály Kiskamond, Graf Mihály Pápa, Vacskó József Sopron, Szopory Jánosnó Alszopor, Lengyel Antalné Keszthetz, Pőcze Gyula Rsztmihály, özv. Szép Imréné, Szép Sándor Tét, vitéz Nagy Lajos Szombathely, Boros Gyula Körmend, Asbőth János Szombathely, Horváth Pál Vép, Fodor József Vinár, id. Kustyán Fe- renené Celldömölk, Menyhárt Sándor Sop­ron, Asbóth László Pestszentlörinc, Griller Maliid Németzsidány, Dóka József Győr, Sántha Ilona Bpest, Dömötör Lászlóné Nzeremle, Széles Imre Répcelak, Stubán Károly Zalagalsa, Somogyi Elek Cdömölk, Borsódy István levél 22—22 f. Szorgalmas, fiatal leány, ki minden házi munkánál segédkezne, szerény díja­zással családi elbánásban részesül, azon­nal felvétetik Lipték Lajos cukrásznál, Békéscsaba. 1—S Dunántúli Szakácskönyv Ára 6 Pengő. Utánvéttel szállítja: özv. Nagy Ferencné Sárvár. (Vas m.) Felelős ezerkesztő és kiadó : OZIPOTT GÉZA Szombathely. (Vasvármegye). Társszerkesztők ; NAGY MIKLÓS, NÉMETH KÁROLY, TÜROOZV ZOLTÁN Főmunkatársak : PASS LÁSZLÓ, DR. 8CHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vlzssa. Nyomatott Welitsch Béla könyvnyomdájában Szentgotthárdon. Felelős nyomdavezető : KISS KÁLMÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom