Harangszó, 1929
1929-02-03 / 6. szám
44 HARANQSZÖ. 1929. február 3. szükséged. Általa kell megkereszteltetned az újjászületésre. Nem elég a viz általi keresztség, nem elég, hogy név szerint már régóta keresztyénnek hívnak, csak újjászületés után lehetsz igazán a Krisztus követője, lélek és élet szerint is keresztyén. Febr. 8. Istennek Lelke tisztára mos! I. Korinthus 6. 11. Régi bűneidtől Istennek Lelke mos tisztává az Ür Jézus Krisztus által, ő láttatja meg veled Ítéletre méltó bűnös állapotodat, ö ébreszti fel igaz töredelmes bűnbánatodat, ö segít előre a megtérés utján felébresztvén vágyódásodat egy új élet után, melyhez el is juttat az újjászületés alkalmával tűznek keresztsége által. Imádkozz e Lélekért s Istened megadja azt. Febr. 9. Ha újjá születtél, élj a Krisztusban I II. Korinthus 5, 17. Aki elhagyta régi bűneit s Krisztushoz állván újjászületett. az az apostol szavai szerint is a Krisztusban van. Nem elég tehát az, hogy egyszer újjászülettél a bűntől, ez még nem tart vissza s nem ment meg a kísértésektől. Bűn és kísértés, ellen csak az adhat menedéket, ha az Urban, a Krisztusban maradsz. Ekkor ugyanis ő is tebenned marad s az ő jelenléte elűzi a Sátánt. Fegyverezd fel magad ez estén a Krisztusban maradás bűnt legyőző fegyverével 1 Febr. 10. Élj újjászületésedhez méltóan! Máté 7. 21. Ne szóddal hangoztasd, hogy te mér megtértél, te már újjászülettél, hanem életeddel tégy erről bizonyságot. Nem szavaid, de tetteid nyitják meg előtted Isten Országának kapuit. A cselekedet hatalmasabb beszéd minden szavadnál. Vigyázz I ne keresd az emberek bámulatét, hogy képmutatóvá ne légy, cselekedd az Urnák dolgf.it úgy, ahogyan újjászületvén másként nem is cselekedhetnél I Abaffy (iynla. Tudakozzátok az írásokat, mert nékem úgy tetszik, hogy azokban örök életetek vagyon. — Még mindig nem látszik semmi készülődés. Ej csak tudná hát Nagyságos Asszonyom pótolni az én szólásomat. — Hát csak nem kételkedik bennem, István ? — De nem tetszik óm tudni, miről van szó I No, jól van . . . Hát tessék, kérem, megmondani az Urnák, hogy itt volt az István. A szíve nagyon tele volt hálával és szeretett volna úgy tenni, mint múltkor. Azonfelül igen megáldott karácsonyt kívánok. Estére is : a családban mindenkinek. Kezeit csókolom. — Nem addig az, István I Zsákba macskát ne kívánjon tőlem! Tudni akarom, miről van szó. Csak nem titok? István kissé húzódozott. — Aki érti. az előtt nem titok. Aki meg nem érti, annak titok marad, ha megmondjuk is. — Ne beszéljen már annyit rébuszok- ban I Elvégre csak szabad tudnom, hogy kettőjüknek mi dolguk lehet egymással ? Múltkor is olyan furcsán néztek, mikor kettőjüket együtt találtam. István megérezte a hangból, hogy több bent a kedvesség, mint a szemrehányás. Egészen másnak tűnt fel előtte a Nagyságos Asszony. Mintha sejtené is, miről van szó I — Hát igen I Múltkor, mikor majdnem megtetszett zavarni bennünket, akkor volt f\ dal meséje. — Prolog, hangverseny elé. — Történt, hogy ezelőtt sok-sok ezer éve, A sok földi bánat, szenvedés, siralom, nem [fért az emberek szívébe. Fekete felhővé változott s felcsapott az égbe. Fényes arcú angyal megdöbbenve állott; Nem ilyennek hitte a földi világot. Gyémántkönnyek szöktek szívéből szemébe S lelkendezve repült a jó Isten elébe: „Nézz atyám a földre, nézz oda, mi van ott! Szegény embereket ennyire szenvedni mért [hagyod .. . mért hagyod ! Miért sújtja őket kegyetlen, haragod 11“ „Gyermekem — szólt az Úr — a sok bajt, [bánatot ők maguk okozzák. Tudd meg, hogy a földön minden baj, * [szenvedés oka a gonoszság.“ „Jaj hét — sírt az angyal a kezét tördelve, Engedj hát legalább enyhületet vinnem a [fájó szívekbe 1“ Szeretet sugárzott az Úrnak szeméből, Szavára a bánat messzire elrepült az an[gyal szívéből : Eredj csak gyermekem, tedd, mi lelked vágya, Vigy enyhületet a szenvedő világba ! * * * Elindult az angyal Boldog diadallal. Bárányfelhőre szállt a földre, Futott a bárját előle, Elűzte a — dallal. Dalt vitt a mezőre, A néma erdőbe. Minden dalolt, amerre járt, És a dalt az egész világ Megtanulta tőle. Akárhol megállott. Zengő dallam szállott. Fájó szívek meggyógyullak, Sápadt arcok kipirultak, S megenyhült a bánat. A föld gyermekének A dal, zene, ének köztünk először... Nagyságos Asszony is tudja, hogy a Nagyságos Ur szokott imádkozni. Azt is tetszik gondolni, hogy én szintén. Azt is tetszik tudni, hogy az ember akkor imádkozik, ha nagy dolog előtt áll; meg, ha tele van a szíve. Akkor nagy dolog előtt álltunk. Most meg tele lehet a szívünk. Tetszik mér érteni ? Többet nem szólok. Kezeit csókolom . . . Meg is tette. S mielőtt az úrnő többet is kérdezhetett volna, elosont. Egyedül maradt az előszobában, Egyszerre felvillan előtte valami. „Óh, hét ez az ? 1 Az Istvánnal való együttlét másik gyümölcse?! Ez az, amivel Gábor még nekem adós maradtj? I Együtt imádkoztak 11 I óh, mily elviselhetetlen lett volna nekem azelőtt ez a gondolat 1 És most 1 És most? Nem azt jelenti itt minden, hogy én, én, én pótoljam István helyét ? I Hiszen úgy tele van nekem is a szívem 1 óh, be sietnék is vele együtt.. .“ Az ajtó még mindig nem nyílt. Mit csináljon ? Nem akart a családhoz s vendégekhez menni. Félt, hogy ott valami hidegzuhany éri, mielőtt férjével találkozik. Igaz, hogy az öreg Dömölky Gábor is nagyon megindult volt. Mikor kijöttek a munkásotthonból, odasugott valamit a menyének. De ez Gyógyszere lett ettől kezdve. S aki a dalt megszerette. Gondját könnyen elvetette Minden szenvedésnek. Hogy ez idő óta A föld bús lakója Hányszor fordult enyhületért A dalhoz, zenéhez : Annak csak a jó Isten lesz A megmondhatója. * * * Eddig tart a mese. Nagy meseországban meg lehet kérdeni: [mi igaz benne, mi se? Egy mégis bizonyos: a zenében, dalban Mind a mai napig nagy varázserő van. Élvezet van elég a sáros földtekén, De majd mindegyiknek üröm van elrejtve [fenekén. Csak a dal ártatlan, mert égi adomány; Búbánat, siralom nem fakad soha a dal [nyomán. S mialatt a lélek a zengő zenének árjába [elmerül, Nehéz búbánattól, mindennapi gondtól — Ha kis időre is, de mégis — menekül. * * * Édes magyarnépem, ugye, nagyon érzed Hogyan megnehezült feletted az élet ? Hazád nehéz sorsa, hétköznapok gondja Még a jó kedvedet, ünneplésedet is, de [sokszor elrontja I Hol lesz sok bajunknak és mikor lesz vége. Sok minden bajunkért mit ad majd a jö- [vő. .. vajh mit ad cserébe, Régi bűnök árja ront-e rajtunk vé^ig Pusztulunk, vagy lelkünk ennyi kemény [próbán acélossá érik : Nem tudjuk. De meddig üde marad lelkünk, A pusztulás űrré nem lehet felettünk I S ameddig nemzetünk apraja és nagyja Örömét találja a zenébe, dalba : Lelkünk üde marad, reményünk törelten S lelkünk üdesége, reményünk épsége Átvezet bennünket minden veszedelmen Hering János is egy okkal több, hogy a délutáni csodás órák után első sorban az ő Gáboréval lehessen együtt. Mit volt, mit tenni! Odalépek az ajtóhoz. Hallgatózott. — El se akartam jönni az ünnepélyre. Csak künn ácsorogtam. Óh jaj, mit vesztettem volna I De köszönöm, hogy meg tetszett bocsátani. Nem fogok többet olyan rosszat gondolni a Nagyságos Úrról 1 Azt gondoltam, hogy csak komédiáznak. Krisztus a gyárban ? Akkor először az uraknak kellene kimenni onnét . . . De most már látom, hogy csakugyan itt van. Itt volt ma este is és hogy itt volt, azt nem a munkásoknak, hanem az Urunknak, a mi jó Nagyságos Urunknak köszönhetjük. — Neki. Pál — Neki I Csak Neki 1 Dömölky Gáborné elkapta a fülét az ajtóról. Valami úgy beléje markolt, amikor férje szavát hallotta. Szeretett volna egyszerre berontani, hogy ráboruljon a férje vállára s valamit megköszönjön neki— Lám, megint valaki, aki fölött győzött az Úri — Suttogta. Hátranéz. Maga mögött látja az öreg Dömölky Gábort. — Megint valaki 1 — Suttogja zavartan. — Megint valaki I — Ismétli az öreg Dömölky Gábor. — Megint valaki 1 (VÉGE.)
