Harangszó, 1929

1929-02-03 / 6. szám

44 HARANQSZÖ. 1929. február 3. szükséged. Általa kell megkereszteltetned az újjászületésre. Nem elég a viz általi keresztség, nem elég, hogy név szerint már régóta keresztyénnek hívnak, csak újjászü­letés után lehetsz igazán a Krisztus köve­tője, lélek és élet szerint is keresztyén. Febr. 8. Istennek Lelke tisztára mos! I. Korinthus 6. 11. Régi bűneidtől Istennek Lelke mos tisztává az Ür Jézus Krisztus által, ő láttatja meg veled Ítéletre méltó bűnös állapotodat, ö ébreszti fel igaz töre­delmes bűnbánatodat, ö segít előre a meg­térés utján felébresztvén vágyódásodat egy új élet után, melyhez el is juttat az újjá­születés alkalmával tűznek keresztsége által. Imádkozz e Lélekért s Istened meg­adja azt. Febr. 9. Ha újjá születtél, élj a Krisz­tusban I II. Korinthus 5, 17. Aki elhagyta régi bűneit s Krisztushoz állván újjászüle­tett. az az apostol szavai szerint is a Krisz­tusban van. Nem elég tehát az, hogy egy­szer újjászülettél a bűntől, ez még nem tart vissza s nem ment meg a kísértések­től. Bűn és kísértés, ellen csak az adhat menedéket, ha az Urban, a Krisztusban maradsz. Ekkor ugyanis ő is tebenned marad s az ő jelenléte elűzi a Sátánt. Fegyverezd fel magad ez estén a Krisztus­ban maradás bűnt legyőző fegyverével 1 Febr. 10. Élj újjászületésedhez méltóan! Máté 7. 21. Ne szóddal hangoztasd, hogy te mér megtértél, te már újjászülettél, ha­nem életeddel tégy erről bizonyságot. Nem szavaid, de tetteid nyitják meg előtted Is­ten Országának kapuit. A cselekedet ha­talmasabb beszéd minden szavadnál. Vi­gyázz I ne keresd az emberek bámulatét, hogy képmutatóvá ne légy, cselekedd az Urnák dolgf.it úgy, ahogyan újjászületvén másként nem is cselekedhetnél I Abaffy (iynla. Tudakozzátok az írásokat, mert nékem úgy tetszik, hogy azokban örök életetek vagyon. — Még mindig nem látszik semmi ké­szülődés. Ej csak tudná hát Nagyságos Asszonyom pótolni az én szólásomat. — Hát csak nem kételkedik bennem, István ? — De nem tetszik óm tudni, miről van szó I No, jól van . . . Hát tessék, kérem, megmondani az Urnák, hogy itt volt az István. A szíve nagyon tele volt hálával és szeretett volna úgy tenni, mint múltkor. Azonfelül igen megáldott karácsonyt kívá­nok. Estére is : a családban mindenkinek. Kezeit csókolom. — Nem addig az, István I Zsákba macs­kát ne kívánjon tőlem! Tudni akarom, miről van szó. Csak nem titok? István kissé húzódozott. — Aki érti. az előtt nem titok. Aki meg nem érti, annak titok marad, ha meg­mondjuk is. — Ne beszéljen már annyit rébuszok- ban I Elvégre csak szabad tudnom, hogy kettőjüknek mi dolguk lehet egymással ? Múltkor is olyan furcsán néztek, mikor kettőjüket együtt találtam. István megérezte a hangból, hogy több bent a kedvesség, mint a szemrehányás. Egészen másnak tűnt fel előtte a Nagyságos Asszony. Mintha sejtené is, miről van szó I — Hát igen I Múltkor, mikor majdnem megtetszett zavarni bennünket, akkor volt f\ dal meséje. — Prolog, hangverseny elé. — Történt, hogy ezelőtt sok-sok ezer éve, A sok földi bánat, szenvedés, siralom, nem [fért az emberek szívébe. Fekete felhővé változott s felcsapott az égbe. Fényes arcú angyal megdöbbenve állott; Nem ilyennek hitte a földi világot. Gyémántkönnyek szöktek szívéből szemébe S lelkendezve repült a jó Isten elébe: „Nézz atyám a földre, nézz oda, mi van ott! Szegény embereket ennyire szenvedni mért [hagyod .. . mért hagyod ! Miért sújtja őket kegyetlen, haragod 11“ „Gyermekem — szólt az Úr — a sok bajt, [bánatot ők maguk okozzák. Tudd meg, hogy a földön minden baj, * [szenvedés oka a gonoszság.“ „Jaj hét — sírt az angyal a kezét tördelve, Engedj hát legalább enyhületet vinnem a [fájó szívekbe 1“ Szeretet sugárzott az Úrnak szeméből, Szavára a bánat messzire elrepült az an­[gyal szívéből : Eredj csak gyermekem, tedd, mi lelked vágya, Vigy enyhületet a szenvedő világba ! * * * Elindult az angyal Boldog diadallal. Bárányfelhőre szállt a földre, Futott a bárját előle, Elűzte a — dallal. Dalt vitt a mezőre, A néma erdőbe. Minden dalolt, amerre járt, És a dalt az egész világ Megtanulta tőle. Akárhol megállott. Zengő dallam szállott. Fájó szívek meggyógyullak, Sápadt arcok kipirultak, S megenyhült a bánat. A föld gyermekének A dal, zene, ének köztünk először... Nagyságos Asszony is tudja, hogy a Nagyságos Ur szokott imád­kozni. Azt is tetszik gondolni, hogy én szintén. Azt is tetszik tudni, hogy az ember akkor imádkozik, ha nagy dolog előtt áll; meg, ha tele van a szíve. Akkor nagy dolog előtt álltunk. Most meg tele lehet a szívünk. Tetszik mér érteni ? Többet nem szólok. Kezeit csókolom . . . Meg is tette. S mielőtt az úrnő többet is kérdezhetett volna, elosont. Egyedül maradt az előszobában, Egy­szerre felvillan előtte valami. „Óh, hét ez az ? 1 Az Istvánnal való együttlét másik gyümölcse?! Ez az, amivel Gábor még nekem adós maradtj? I Együtt imádkoztak 11 I óh, mily elviselhetetlen lett volna nekem azelőtt ez a gondolat 1 És most 1 És most? Nem azt jelenti itt minden, hogy én, én, én pótoljam István helyét ? I Hiszen úgy tele van nekem is a szívem 1 óh, be sietnék is vele együtt.. .“ Az ajtó még mindig nem nyílt. Mit csi­náljon ? Nem akart a családhoz s vendégekhez menni. Félt, hogy ott valami hidegzuhany éri, mielőtt férjével találkozik. Igaz, hogy az öreg Dömölky Gábor is nagyon meg­indult volt. Mikor kijöttek a munkásotthon­ból, odasugott valamit a menyének. De ez Gyógyszere lett ettől kezdve. S aki a dalt megszerette. Gondját könnyen elvetette Minden szenvedésnek. Hogy ez idő óta A föld bús lakója Hányszor fordult enyhületért A dalhoz, zenéhez : Annak csak a jó Isten lesz A megmondhatója. * * * Eddig tart a mese. Nagy meseországban meg lehet kérdeni: [mi igaz benne, mi se? Egy mégis bizonyos: a zenében, dalban Mind a mai napig nagy varázserő van. Élvezet van elég a sáros földtekén, De majd mindegyiknek üröm van elrejtve [fenekén. Csak a dal ártatlan, mert égi adomány; Búbánat, siralom nem fakad soha a dal [nyomán. S mialatt a lélek a zengő zenének árjába [elmerül, Nehéz búbánattól, mindennapi gondtól — Ha kis időre is, de mégis — menekül. * * * Édes magyarnépem, ugye, nagyon érzed Hogyan megnehezült feletted az élet ? Hazád nehéz sorsa, hétköznapok gondja Még a jó kedvedet, ünneplésedet is, de [sokszor elrontja I Hol lesz sok bajunknak és mikor lesz vége. Sok minden bajunkért mit ad majd a jö- [vő. .. vajh mit ad cserébe, Régi bűnök árja ront-e rajtunk vé^ig Pusztulunk, vagy lelkünk ennyi kemény [próbán acélossá érik : Nem tudjuk. De meddig üde marad lelkünk, A pusztulás űrré nem lehet felettünk I S ameddig nemzetünk apraja és nagyja Örömét találja a zenébe, dalba : Lelkünk üde marad, reményünk törelten S lelkünk üdesége, reményünk épsége Átvezet bennünket minden veszedelmen Hering János is egy okkal több, hogy a délutáni csodás órák után első sorban az ő Gáboréval lehessen együtt. Mit volt, mit tenni! Odalépek az ajtó­hoz. Hallgatózott. — El se akartam jönni az ünnepélyre. Csak künn ácsorogtam. Óh jaj, mit vesz­tettem volna I De köszönöm, hogy meg tetszett bocsátani. Nem fogok többet olyan rosszat gondolni a Nagyságos Úrról 1 Azt gondoltam, hogy csak komédiáznak. Krisz­tus a gyárban ? Akkor először az uraknak kellene kimenni onnét . . . De most már látom, hogy csakugyan itt van. Itt volt ma este is és hogy itt volt, azt nem a munká­soknak, hanem az Urunknak, a mi jó Nagyságos Urunknak köszönhetjük. — Neki. Pál — Neki I Csak Neki 1 Dömölky Gáborné elkapta a fülét az ajtóról. Valami úgy beléje markolt, amikor férje szavát hallotta. Szeretett volna egy­szerre berontani, hogy ráboruljon a férje vállára s valamit megköszönjön neki­— Lám, megint valaki, aki fölött győzött az Úri — Suttogta. Hátranéz. Maga mö­gött látja az öreg Dömölky Gábort. — Megint valaki 1 — Suttogja zavartan. — Megint valaki I — Ismétli az öreg Dömölky Gábor. — Megint valaki 1 (VÉGE.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom