Harangszó, 1929
1929-12-25 / 52. szám
1929 december 25 405 Dec. 28. Uj törvényt ad. 1. János 4, 16.; János 13. 34—35. v. Egyetlen élettörveny van a világon: a szeretet. S az a mi vesztünk, hogy nem tartjuk éleitörvénynek, nem éljük. Pedig önmagát adta benne nékünk az Isten. Most karácsonykor is. Minden élet annyit ér, amennyire ezt tudja élni: Isten iránt és embertársai iránt. Ha erre gondolunk, nem szégyenülünk meg ? Növekedett-e az én szeretetem, vagy csak szalmaláng volt a karácsonyfa mellett 7 Bár növekedett volna s csak ennek szavára hallgatnék s életemmel naponként zenghetném : Dicsőség érte Istennek I Dec. 29 Gyermekévé fogad. I. János 3, 1—2.; Gál. 4 4—7. v Lehet-e nagyobb boldogság, mint ez : tudni azt, hogy nem halálra Ítélt rab, nem büntetéstől rettegő szolga, hanem Istennek szeretett gyermeke vagyok ? Ez a legnagyobb kitüntetés: úgy szólhatok Istenhez, mint édesgyermek szól az édesatyjóhoz. őszintén bizalommal. Egyedül vagyok ? Szegény vagyok ? Fáradt, erőtlen, koldus vagyok? Nemi Édesatyám van a mennyben! Ez a legnagyobb elkötelezés is : úgy kell élnem, mint Isten gyermekének: szentségben és tisztaságban I Jézus által élhetek így I Csak így I Dicsőség érte Istennek 1 Lukács ist.án. Karácsonyi gondolatok. Valami igazság van abban a mesében, mely szerint egy elsülyedt város templomának harangjai a szent estén évről-óvre megszólalnak. A hit, remény és szeretet hármas harangjai karácsony estéjén valóban megszólalnak még a legridegebb szívben is. Valami különös varázsa van a karácsonyfának, a régi szent gyermekénekeknek, az ajándékoknak és annak a szeretettől sugárzó melegségnek, amely a keméy szívet mihelyt a cselédség hálálkodva eltávozott, a fiúcska pedig autójával végigszáguldott a szobákon, a férj rámutatott egy kis ládára. majd felesége segítségével felbontotta azt és kiemelt belőle egy márvánzszobrot ezzel a felírással 1 „Az áldást oszló Krisztus Thorwaldsenböl“. Ezt megpillantva Auguszta, csalódottan felsóhajtott. — Mily gyönyörű — mondá a férli — még pedig a mi szeretett édesanyánktól kaptuk. — Igen — felelt erre az asszony, végig tekintvén a szobán. — De sehogysem illik idei Tudod mire gondoltam 7 Megkérdezzük édesanyát, vájjon elcserélhetjük-e a szobrot másért 7 — No de talán nem rögtön I Állítsuk ide a karácsonyfa alá — javasolta a férj. Mikor egy idő múlva megérkeztek a vért vendégek a puncsiváshoz és az illatozó karácsonyfa gyertyák fényében a beszélgetés főtárgya a sizés és a korcsolyázás, a sport- és pilóta-öltözetek, majd báli ruhák voltak, amelyeknek oly finomaknak kell lenniök, hogy egy gyújtódobozkában elférjenek, — Hanzi asszony hirtelen felkiáltott. — Oh milyen szép ez a Krisztus szobor I Milyen pompásan emelkedik ki a fehérfényü márvány a zöld fenyőfa sötét F< AH M4QSZÖ, Magyarok karácsonyán Szomorún köszöntlek bús magyar karácsony. Uraml Nevedd bűnül,hogy zsoltárosszámon most bosszú s gyűlölet tűzigei égnek . . . Onneprontó szómért könnyen ne Ítélj meg. De lásd Istenatyánk miránk mindhiába hull a karácsonyi csillag ragyogása. 'Megtörik itt fénye. Nincs annyi varázsa magyar könny tengeréi, hogy felszárílhassa: Mennyei himporral, hogy keblünk telítse. Koldus, csonka testünk, hogy felékesítse. Bús magyar ég alatt jaj hamisan zendül az angyali ének tiszta, szűz egekbül. Ellenségink ajkán hazug az Ígéret: „Béke“, — jóakarat mindenféle népnek. Gálád rosszakéra!. Halálos gyűlölség . . . Hdloltrablósra kész gaz elvetemültség. Emberhiénákból álló falánk hordák vérző testük felé foguk csattogtatják. Szent karácsony napján mint tetemrehívás, Mint égrekiáltó szörnyű ünneprontás gyászban, könnyben áll itt Árpád ősi népe. Lelke megmérgezve. Hite összetörve. Egeket hasgató nagy jajkiáltásunk, Megváltásért esdő könnyes imádságunk ; Bűnbánó zsolozsmánk, megalázotlságunk, Koldússzegénységünk, halalvajudásunk : Árvak, özvegyeink nyitott seb-eletét, Porló hőseinknek fénylő dicsőségét. Eltépett véreink nagypénteki gyászát, Meggyötöri életünk pokolbeli kínját mind-mind kikacagják Gyilkos hóhérkézzel szorítják a hurkot a nyakunkra kéjjel. Karácsony I... Megcsúfoll, hazug ünnepeden ezért lobog bosszú, bús magyar szívemben... Ihász Sándor. meglágyítja, a rideg tekintetet megszelídíti, az öreget ifjúvá és a fiatalt örökifjúvá teszi. A karácsony boldog embereket teremt. „íme nagy örömet hirdetek tinéktek, mely minden népnek öröme lészen.“ Ez a nagy öröm minden hátteréből. — Némi gondolkozás után folytatta — — Auguszta, odakölcsönöznéd nekem ezt a szobrot ... a keresztelőnkhöz 7 Ily tárgy nincs a mi berendezésünkben 1 Ekként történt, hogy a thorwaldseni Krisztus a legdivatosabb szülők csecsemőjének keresztelő asztalán állott csendben, ünnepélyesen és magasztosan: ez alkalommal egy ifjú menyecske oly mélyen meghatódott, hogy ő is kölcsönkérte a szobrot. És onnan a szobor még sok házban fordult meg vándorutjában, még egynémely keresztelő asztalon állott áldólag és csak a nyáron került vissza Augusztához. — Még továbbra is kölcsön akarod adni 7 — kérdé a férj — — Én úgy vélem, hogy mégis mindig nagyon ünnepélyes volt, amikor a gyerme- kecskéket megáldotta és így mi is — Auguszta erre elpirult és mialatt a szobrot a hálószoba egy csendes sarkában elhelyezte. ekként válaszolt: — Igen, igen, talán igazad van néked. Ugvanazon a napon a fiúcska egy automobil aló került. Auguszta épen a tennisz- pályóról érkezett haza barátnői és barátai körében, nevetve és flörtölve midőn kis fiát hazahozták eszméletlen állapotban. E látványra Auguszta összeroskadt fia feknépnek, tehát nekünk árva magyaroknak is örömünkké akar lenni. Tőlünk függ, hogy elfogadjuk-e. — „Mert ma született néktek a Megtartó, aki az Úr Jézus Krisztus, Bethlehemben, a Dávid városában“. Átérzed-e teljes szíveddel és lelkeddel kedves olvasóm, hogy néked született a Megváltód ? Talán már negyven, ötven vagy hatvanszor is átélted Karácsonyt, istentiszteleteivel, öröm evangéliumával, gyertyafényével, szent énekeivel, ajándékaival s talán már bizonyos gyakorlatod is van abban, hogy hogyan kell karácsonyi örömet szerezni másoknak; de tedd kezedet a szívedre és kérdezd meg magadtól, hogy a Karácsonyt igazán átélted-e már? Kérdezd magadtól, hogy volt e már életedben igazán egy nap amikor azt mondhattad: „Ma született nékem a Megtartó Krisztus 1“ Talán nem is éppen Karácsonykor, de megszületett-e valaha? Zakeus még később is megmutatta a fát, amelyről őt Jézus lehívta, Pál pedig a damaszkuszi helyet, ahol Isten fensége porba sújtotta őt; Péter sohasem felejtette el a nagy halfogást és Tamás sohasem az órát, melyben ujjait a sebek helyébe, kezét pedig az Úr oldalába tette. Nos, te magad emlékezel-e arra, hogy megszületett számodra a Krisztus? Ha nem, akkor, ha még ezerszer született is a Krisztus Bethlehemben, te még mindig elveszett és elkárhozott ember vagy. Milyen sok elveszett ifjú és hahelye előtt, jajveszékeP, kiabált és káro molta az Úristent. Férje hazaérkezett, majd az orvos is megjelent, aki a sérültei megvizsgálta és halálos komolysógu arcvonásokkal kijelentette : „Itt betegápoló nővérre lesz szükség, mert a nagyságos asszony . . .“ Auguszta felfogta az orvos tekintetét és vólvonogatásót. Forróság lepte el az ő arcát és felugrott ily szavakkal : — „Nem, ezt nem engedem, én magam fogom ápolni.“ Most a hálószobájába sietett, hogy átöltözködjék. de lóba megtorpant, mert feléje villant a fehér Krisztus az alkonyatban sötétedő háttérből. Hát nem valóságban sugárzó fényözön áradt szét a Megváltó körül 7 Nem lobbant-e meg fehér palástja? Nem emelte e fel szánakozó tekintetét és nem intettek-e a kezei 7... Erre Auguszta térdre omlott, átkulcsolta a fehér márvány- szobrot és zokogva mondá : — „Oh Megváltónk, hisz ez az én vétkem, az én bűnöm I Mily bensőséggel könyörgött a kis fiam, hogy ma vele jótsz- szak... az ő születésnapján... és én . . . saját szórakozásaimat kerestem csupán! Bocsáss meg,. Megváltó és mentsd meg fiacskámat I Üj életet akarok kezdeni I“ Ezzel felkelt és fiának ágyához ment. Bor*
