Harangszó, 1929
1929-02-03 / 6. szám
XX. évfolyam. 1929 február 3. 6 szám. Alapította KAP! BÉLA 1910-ben. Laptulajdonol: a Dunántúli LotBer-SzOvetsfig. la Ontlffon liUther-KzŐret* ség hl Tataion lapja. Kéziratok, előfizetési díjak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesató- kladohivatnlenak Ssentgoithárdra (Vaavra.) küldendők Előfizetést elfogad minden evang. lelkésa éa Unitó Heojeienlk minden vasárnap. 9 Boldog am, ki életéi. V ojb iOklvatal 1 hArd. &■ a .atal i aaága könyv- Jés* Budapest, , Sxentklrályl-u. ftl/a. 1 „HARANRHZO“ előfizetési ára oegyedévre l P 28 f Félérra « P 40 f. Csoportos küldéssel 10*/*-oa kedvemmény. Buzgón örvend Istenébe Amerikába eftai évre I dollár , aa utódállamokba negyedévre I P ŐO fill. Alázatos szívek. I. Korinth. 1 . v. „A világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket“. . . A ki rajtunk embereken jó szívvel s igazán segíteni akar: az először is a mi büszkeségünket, elbizakodottságunkat törje meg és a mi hivalkodó bölcseségünket szé- gyenítse meg . . . Hisz az ige bizonysága szerint, nekünk is alázatos szívű, magunkat kevésre tartó embereknek kell lennünk, e világ szerint „bolondoknak “, hogy Isten minket is kiválasszon magának. Ne tartsuk magunkat olyan sokra, ne hivalkodjunk folyton szegényes bölcseségünkkel, tudásunkkal, hisz az igazi bölcseség ott kezdődik, ahol az ember belátja, hogy tulajdonképpen semmit sem tud bizonyosan!... Vagy talán saját erőnkre támaszkodjunk ? . . . Oh, milyen alázatosan énekelte a világgal szembeszálló Luther: „Mi erőnk nem segít rajtunk“. . . Ne is akarjunk mi mások lenni, mint szegény, bűnös emberek, akik mindörökké áldják Istent az üdvösségre vezérlő evangéliomért s a megtartó Krisztusért ! De mibelőlünk még mindig előelőtör a régi elbizakodottság . . . óh alázzuk meg magunkat önszántunkból, saját elhatározásunkból, ne várjuk be azt az időt, amikor már az Ur elengedhetetlenül szükségesnek látja büszke gőgösségünk megtörését s elküldi hozzánk a szükséget, Ínséget, szenvedést, bajt, betegséget vagy a halált ... Jaj nekünk, hacsak ekkor látjuk be végre minden büszkélkedésünk hiábavalóságát és csak a végén jövünk rá arra, hogy földi ember számára az egyedüli megtartó, megmentő erő a Jézus Krisztusba vetett hit. A mi nagyravágyó korunk büszkélkedő embereinek nem kell a Megváltó! . . . Persze, mert minél alázatosabb az ember, annál inkább megtelik szíve hittel s annál inkább drága lesz előtte a megfeszített Krisztus . . . „Ember, mi vagy ? Miért oly nagy a te fennhéjázásod ? Minden hiúságodnak véget vet halálod. Nagyság, érdem, lm azt kérdem: milyen elsőséggel bír? Holott egyenlővé tesz király t, koldust a sir. Hol keressünk, Hol lelhessünk vigasztalást szívünknek ? Oh Istenünk csak te vagy orvosa lelkűnknek. Idvességgel, Dicsőséggel koronázol meg minket. Ha félelmedben töltjük s végezzük éltünket." Amen • Az Isten nem ver bottal. Irta: Pass László. A z ősi magyar közmondások igazsága évszázadok millió és millió emberének a közvetlen tapasztalásán alapszik. Életigazságok ezek, amelyek szájról-szájra szállanák, apáról-fiura maradnak ősi jussként. Ilyen közmondás az is, hogy „az Isten nem ver bottall“ Nem árt manapság, ha ezt a közmondást jobban felújítjuk a köztudatban. Nem azért, mintha a Harangszó jó evangélikusainak volna reá szüksége, hanem azért, hogy a több ezer olvasó révén jobban elterjedjen a köztudatban. Elmondok egy csomó megtörtént esetet, amely minden szónál érthetőbben bizonyítja azt, hogy a végtelen türelmü Isten sokszor ráteszi a kezét az elhízott, istentelen emberre. Összetöri a gőgöt, bármilyen gazdag, hatalmas, vagy előkelő ember gőgje is az. Mert a Mindenségben csak egy úr van, az Úristen. Egy uzsorás kiforgatta ősi vagyonából egy álnok ember segítségével az egyik derék gazdát. Nemsokára megvakult mind a két szemére. Egy elhízott sváb ember azt mondta mindig, hogy ő nem óbé- gatna ott a templomban a sok farizeus közt, mert nincs Isten. Nyelvrákot kapott. Halála előtt odahivatta a gyülekezet legjobb énekeseit s suttogva arra kérte őket, hogy énekeljenek neki azokból a szép énekekből. Egy nagyon hatalmas, előkelő ember a világháború alatt disznóhizlalásból akart vagyont gyűjteni. Megtudta, hogy egy felmentett gazdának a tanyán van eladó árpája. Kiment hozzá kocsin és meg akarta venni az árpát. A gazda kijelentette, hogy már nem adhatja, mert egy barátja megvette tőle, bár nem szállította el. A hatalmas ember erélyesen azt mondja, hogy az árpa, vagy az övé lesz, vagy kiviteti a frontra a felmentett gazdát. A gazda nem tágított az adott szavától. Hamarosan behívták és el is esett. Alig jött meg a halála hire, a hatalmas emberhez is tábori levelező-lap ment, hogy az egyetlen fiát gránát teli találat érte és menten szörnyet halt. Egy nagyon szép asszony fes- lett életmódot élt. Mikor egyszer ennek a következményét bűnös kézzel eltüntette, vérmérgezést kapott és rémes kínok közt halt meg. Egy élelmezési tiszt a legénység élelmét állandóan megdézsmálta s nagyon sok bűnt követett el embertársaival szemben. A spa-
