Harangszó, 1929
1929-01-01 / 1. szám
flAKMSUbZU. 4 Csak meg kell kezdeni és következetes eréllyel folytatni mindenkivel szemben kivétel nélkül. Olyan volna az, mint a havas hegytetőről legördülő kő, mely később hógörgeteggé változik. Természetes, hogy a lelkészi karnak, úgyszintén az egyház világi tisztségeit viselőknek kellene e téren is jó példával előljárni. De ez az eljárás anyagi tekintetben is juttathatna évenként az egyház részére néhány millió vagy százezer pengőt, aszerint, amint hetenként, két hetenként vagy havonként legalább egyszer gyakoroljuk ezt az önmegtartóztatást. És evvel már lehetne valamihez fogni. Mindenesetre Lutheri lélekre valló önfegyelmezettséget árulna el magatartásunk, ellentétéül annak, amiben most sokan tetszelegni szeretnek t. i. a túlzott egyé- nieskedés fékevesztett fegyelilletlenségében, vagyis a szabadosságban. Legfőbb ideje tehát, hogy szociális téren pótoljuk az elmulasztottakat. Csináljuk meg, mert megcsinálja más. És mi evangélikusok szokásunkhoz híven ismét csak kullogni fogunk . . . ezek után! . . . fV tanító jutalma. Horváth Jánost, a vadosfai anyagyül. buzgó tanítóját, a népoktatás terén elért kiválóan derék munkásságáért Kapi Béla püspök az igazgatói kitüntetéssel jutalmazta. Az erről szóló okirat ünnepélyes átadása a soproni alsó egyházmegye elnökségének, Pfahnl János felügyelőnek, dr. Ajkay István nemeskéri felügyelőnek, a vadosfai össz- gyülekezet tanítókarának, valamint a hívek nagyszámú jelenlétében bensőséges, meleg érzések között folyt le egyik őszi vasárnapon az iskolában, melyet az ünnepelt tanító egykori tanítványai virágos kertté varázsoltak. Az ünnepélyes aktust istenitisztelet előzte meg. amelyen a helyi lelkész Jel. 2.10. verse alapján tartott beszédet, kérve a jó Istent arra, hogy amikor egyházunk egyik hű munkáséra reáhull az emberek elismerése és dicsérete, a legszebb jutalmat ő adja meg neki: a hűség koronáját 1 Az istenitiszteletet követő díszközgyűlésen Farkas Elemér esperes szép szavak kíséretében adta át a kitüntetettnek a kitüntető oklevelet, hangsúlyozván annak áldásos működését ev. egyházunk szolgálatában. Dr. Ajkay Béla az egyházmegye, dr. Ajkay István az isk. vizsg. bizottság. Bojtos L. az ünneplő gyülekezet, Nénik Péter mihá- lyi-i tanító az összgyül. tanítói kar, Lukács Károly mkereszturi r. kath. ig. tanító a kath. kollégák, özv. Rosta Sándorné alelnöknő a nőegylet, Rácz Karolin az ifjúság üdvözletét tolmácsolta. A nőegylet szép emléktárggyal is kedveskedett szeretett tanítójának. — Mindegyik üdvözleten átvonult a szeretetnek tavaszi verőfénye, a megbecsüUjévkor. Megvanak napjaim, számlálva, Benyújtva életem számlája: Arról, mit tettem és nem tettem Eddigi földi életemben. E számvevő s számadó percben Szívem nagy félelemtől rezzen, Mert érzem, — e számműveletben: Oh mennyi sok, amit nem tettem!... Sőt hogyha én teljes egészben Éltem sorát tűhegyre veszem Világosan, mind egy betűig: Hogy jót se tettem, — úgy kitűnik Jói, mely, Uram, a te szemedben, Ez átható, tévedhetetlen Mennyei, szent Röntgensugárnál Salak nélkül, — aranytisztán áll... Magamat oly leverve érzem: Terhelve a számlám egészen — Oly nagy, nagy az én adósságom — Csak nevedet hívom, kiáltom-' Állj a helyembe én Megváltóm! PETROV1CS PÁL lésnek és ragaszkodásnak nyári melegsége az iránt a tanitó iránt, akinek éleie nem drága, csakhogy elvegye hiven azt a szolgálatot, amit az Úrtól vett. Az ünnepelt tanító mindegyik üdvözlésre megindullság- gal válaszolt, felajánlván szolgálatát, bízva a jó Isten megsegítő erejében, egyházának és hazájának. Nagy lelki kincsekkel meggazdagodva távozott mindenki a lélekemelő ünnepről, önkéntelenül is kéréssé formálva szíve érzelmeit: jó Isten adj nekünk minél több hűséges, kötelességüket híven teljesítő, egyházukat szeretni tudó, azért tenni, dolgozni tudó tanítókat, akkor szembeszáll az száz viharral és mosolyogva jár nehéz utján 1 Török bizonyságtétel. Adená- ban, Közép-Törökországban egy megtért török a keresztyén gyülekezetben a következőket mondta: „Szegény vagyok s naponta csak 4—5 piasztert keresek. Tudatlan vagyok, mert olvasni sem tudok, Fát hordok az erdőből s azzal kereskedem. Ma is ki kellett mennem, noha esett az eső. Bokámig ért az utca sara, a hegyek felől metszőn fújt a szél, vékony ruhám csuronvíz lett, szívem mégis telve volt örömmel s az egész úton énekeltem. Kérdezitek, minek örvendeztem az úton s örvendezek most is, ma este. Az az én örömöm, hogy Jézus Krisztus velem van. Velem van esőben, az utca sarában, metsző szélben, velem van szegénységemben és munkámban. Itt van a szívemben. Vígasztal és szeret engem s én is szeretem őt. Ezért mondom örvendő szívvel: fogadjátok el Krisztust.“ Rz olvasóhoz. XX-ik évfolyamába lép a Harangszó. A XX-ik évfolyam megindulásakor eltelve Isten iránti hálával, szeretettel köszöntjük az olvasót s a Harangszó-t bizalommal ajánljuk további pártfogásába. Köszönjük a meleg ragaszkodást, sokszor felénk csendülő elismerést és biztatást. Jövendő munkálkodásunk irányát nem részletezzük. XIX évfolyamra terjedő munkálkodás áll mögöttünk. Aki eddig figyelmével tüntette ki a Harangszó-t, ismeri annak szellemét és irányát. Mi ha a jó Isten erőnknek és életünknek továbbra is kedvez, a Harangszó-t abban az irányban kivánjuk tovább vezetni és fejleszteni, amint ennek útjait a lap nagynevű alapítója, egyházkerületünk főpásztora, Kapi Béla püspök jelölte meg. Hogy a nyomdával szemben fennálló kötelességeinknek pontosan eleget tehessünk, hátralékos előfizetőinket kérjük, hogy az evangélikus ember lelkiismeretességével szíveskedjenek az előfizetési dijakat beküldeni. Minden olvasónkat kérjük: tartsák meg lapunkat továbbra is szereretükben s igyekezzenek azt terjeszteni. Hisszük, hogy azon olvasóink, kik a Harangszó-t megszokták és megszerették, hívek meradnak hozzánk s hathatósan közremunkálnak lapunk terjesztésében is. A Harangszó előfizetési ára, dacára az ujságpapiros újabb drágulásának és a nyomdabérek emelkedésének, marad a régi: előfizetési ára negyedévre 1 P 28 f, félévre 2 P 40 f. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezményt biztosítunk. Isten áldását kérjük olvasóközönségünkre az új esztendőben s lapunk jövendő munkálkodására. 1929. január L OLVASSUK A BIBLIÁT! Vándorútunk. Jae. 2. Utunk a menny felé visz. Zsid. 13, 7—10. A keresztyénnek nehéz vándor- útját megkönnyiteni, hogy előtte már sokan jártak és célhoz értek azon. Róluk megemlékezni jót tesz a mi csüggedező lelkűnknek ; különösen „életük végére“, diadalmas halálukra gondolni az erő és bátorítás kimeríthetetlen forrása. De ez emberi példáknál még sokkal nagyobb erőforrás az isteni kegyelem. Menjünk a Jézus utón. még ha ez kereszthordozóst jelent is. Jan. 3. A Seregeknek Ura velünk van I II. Móz. 23, 20—33. Az Ígéret ma is érvényes, hogy az Ür megőriz az útban és bevisz az elkészített földre. De ez az út
