Harangszó, 1929

1929-01-06 / 2. szám

Á Luther Társaság decemberi budapesti estélye. A Luther Társaság december 17-én az Üllői úti teremben magas színvonalú és fényes sikerű estélyt tartott. Ezen estélynek egyik kiemelkedő pontja volt Szontágh Tamás és Mágócsy-Dietz Sándor uj tisz- tiszteleti tagok üdvözlése, s a díszoklevél átnyujtása. Az ülést Kapi Béla püspök, egyházi elnök nyitotta meg, s megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Luther Társaság nem csupán az elme kultúrájára, hanem a szív kultúrájára is törekszik, mert az emberi­ség boldogsága a szivek nemességén alap­szik, Ezt a célt szolgálja a Luther Társa­ság, amidőn kiadványaiban a vallásos is­meretek terjesztése mellett nagy gondot fordít arra, hogy az evangélikus közönség­nek lelkét és szívét művelje és minden nemes mag befogadására fogékonnyá te­gye. Beszéde további fonalán megemléke­zett az uj tiszteleti tagokról, Szontágh Ta­másról és Mágócsy-Dietz Sándorról, akinek »-^rész élete pályája és életmunkája a leg- ^remesebb eszmények szolgálatában állt és e szolgálatban ők soha el nem csüg­gedtek. Mindakettő a természettudomá­nyoknak buvárlója, de a természettudo­mányi foglalkozás lelkűket nemcsak hogy el nem távolította Istentől, hanem még inkább közelebb vitte őket a világ Terem- tőjéhez, akinek bölcseségét és nagyságát mint természettudósok tanulták meg iga­zán csodálni. Vallásos lelkűk késztette őket arra, hogy életük jórészét a munkára fordítsák s idejük, erejük áldozatával, de anyagi áldozattal is munkálták úgy evan­gélikus egyházunk, mint a Luther Társa­ság céljait és jövendőjét Amidőn nékik — úgymond — a Luther Társaság szerény koszorúját átnyújtjuk, fogadják azzal a szeretettel, amily szeretettel a Luther Tár­saság őket megtisztelni óhajtja, s kívánja, hogy Isten áldja meg termékenyítő áldá­sával életük hátralévő éveit s őrizze meg ifjúi lelkesedésüket azon nagy célok szá­mára, amelyekhez eddig oly hűséggel ra­12 ______________________________ HA RANQSZO. Tárogató a Rozálián. Állottál-e már idegen sziklán. Érezve léted parányiságát ? S mégis szétzengni, ami bent sajog, Pedig körötted győztesek raja Issza a gőgös és bus dallamot. Fújtál már kürtöt vad viharban úgy, Hogy az elemek dölyfe térdre hull ? S ellened szemén részvéttűz lobog ? Mert érzik a szent kurucbánatot, Mely a bujdosók lelkén vert lobot. Daloltál-e már más fajta nép közt Örömkiáltó, lángverő dallal ? S szemedből mégis kínt jajongva Könnyek peregnek és beszélnek, mint A fájdalom élő Memnon-szobra. Érezted-e már, milyen fenséges Hódítóvá nőni határon túl ? Kopár sziklán Dárius lenni ? S míg keblére von száz ismeretlen A zordon ég is elkezd nevetni. Testvér 1 De jó ily diadal lenni, Határledöntő Krisztus — győzelem. S hirdetni széfdúlt, gonosz gátakon: Azért fogták a Megértés árját, Hogy rie úszhassunk az örök bércig, Hol a szeretet gyémántját vájják. Bakó József. gaszkodtak. Szontágh Tamás és Mágócsy- Dietz Sándor tiszteletére az egész jelen­lévő közönség felállott és az elnök szavait lelkes éljenzéssel fogadta. A két ünnepelt meghatott szavakkal mondott köszönetét a Luther Társaságnak s tett újólag ígére­tet a további munkálkodásra, amíg őket Isten erővel és egészséggel segíti. Ez ünnepi rész után D. Kovács Sándor olvasta fel: A haladás törvénye a kérész- tyénség történetében című dolgozatát, amelynek fejtegetéseit a közönség nagy fi­gyelemmel hallgatta. Mivel a dolgozat az Ösvényben egész terjedelmében megjelenik és külön lenyomatban is kapható lesz, tartalmának ismertetését mellőzzük. — Óh, ezt én is ismerem. Qui bene distinquit, bene docet.“ Mondhatom igen nyakatekert módon fordítottad le. Ebből is látszik, ,. . — Inkább csak szokatlanul! De tanulni voltakép annyit jelent, mint betekintést nyerni a dolgok lényegébe. Ám nem fontos, hogy most ezen vitázzunk. Kérlek, azon­ban tégy különbséget 1 Más az, hogy én valakinek hasznára vagyok s más, hogy az illető maga elismeri-e ezt. Én például meg vagyok győződve, hogy a tőke hasz­nára van az utolsó munkásnak. Azt hi­szem, ebben te is egy véleményen vagy. De kérdezd meg csak az utolsó munkást. A próféták is nagy hasznukra voltak a koroknak, melyekben éltek. De a saját koruk ezt soha el nem ismerte. A dúsgaz­dag is csak a mennyországban tudta meg, hogy az a toprongyos fekélyes Lázár na­gyobb hasznára lehetett volna őneki, mint ő Lázárnak, ha mindennap a legjobb falatokból adott is volna neki enni. Pár pillanatra csendet hagyott az asz- szonynak. Hiszen megtanulta mér, hogy aki a telkeknek segítségére óhajt lenni, az ne beszéljen sokat egy végbe. A célhoz úgy is csak az visz közelebb, hogy sza­vunk közben megszólal a Lélek. Erre várt. Amint feleségére nézett, az volt a be­nyomása, hogy célt ért. Valami az asszonyt bensőleg foglalkoztatta. De arról sejtelme sem volt, hogy mi. Az asszony a gyermekekre gondolt. Azok tényleg most kapták meg igazán apjukat. — Megmernéd mondani, mire gondol­tál ? — fordult Dömölky Gábor a feleségé­hez, valami olyan megindultsággal, mint­ha most adná neki az első virágszálat s azzal kapcsolatban tenne fel efféle kérdést. — A gyermekekre — Egyszerre igen egyszerű lett minden. Elfelejtette a nyolc szobás lakást, a nagy hozományt, a bo­nyolult érdekhélózatot, melyen egész eddig élete, mint a nagy keresztes póknak egy súlyos áldozata lógott. — Most találtam meg az első érvet. Hosszú idő után az első érvet melletted. Mégis csak nagy dolog az, hogy, ha mi minden elmondhatjuk, hogy elvesztettünk, a gyermekek nem mondhatják el. De le- het-e a gyermekek után indulni ? Bár az ellenvetést is megszólaltatta, azért valami halvány mosoly jött ki még mindig a szemén. Dömölky Gábor megcsókolta a felesége kezét. (F*ljrt käv.) Következő pont Meróthy Jenőnek, a feltűnt fényes Írónak „Ki hozza a kará­csonyfát ?“ című rajza volt, amely egy nógrádi gyülekezetnek és parókhiának ka­rácsony esti hangulatát színes elevenség­gel és megható humorral érzékitette meg. örvendünk azon, hogy Isten az elköltözött kiváló regény és novellairók nyomába ilyen szép tehetséget állított, aki egyenlőképen büszkesége az evangélikus parókhiának és a pozsonyi egykori magyar lyceumnak. Végül Auer Kató énekművésznő éne­kelt régi magyar karácsonyi énekeket és Bachnak egy fenomenális szépségű szer­zeményét. A művésznő előadását hálás tapssal köszönte meg a közönség s az el­ismerés nem csupán neki szólt, hanem a jelenlévő tanítójának R. Béres Mimi úrnő­nek, az operaház volt tagjának is. Az estélyen előkelő közönség vett részt. Ott voltak a budapesti egyházi életnek és tudományos világnak képviselői, többek közt báró Radvénszky Albert egyetemes felügyelő, D. Raffay Sándor és Kiss István püspök, dr. Zelenka Lajos kerületi fel­ügyelő, dr. Haberern Pál egyetemi tanár, közfelügyelő, Sárkány Jenő és Raics Ká­roly allébornagyok, a budapesti egyházak elnökségei, az iskolák képviselete s több tudományos társulat. A Szontágh-család képviseletében dr. Szontágh Sándor. A Társaságot s az új tiszteleti tagokat mele­gen üdvözölték dr. Sztranyavszky Sándor államtitkár, B. Kaas Albert, dr. Rásó La­jos, dr. Szontágh Félix és Szontágh Antal, dr. Eöttevényi Olivér, Glüch Frigyes stb. A felolvasó ülést barátságos vacsora követte a Luther Otthon étkezőjében, ahol az ünnepelt két tiszteleti tagot báró Rod- vánszky Albert, Kapi Béla, Raffay Sándor, Kiss István, Szigethy Lajos és Kovács Sándor üdvözölték. A legközelebbi felolvasó ülés január második felében lesz, ugyancsak az Üllői úti termében, amely e célra nagyon alkal- kalmasnak bizonyult. A berlini pápai nuncius. Pa­celli érsek, nagy lépésre szánta el magát. Elment Wittenbergbe, hogy személyesen megismerhesse azo­kat a helyeket, ahol egyházának egyik legnagyobb ellenfele járt egykoron. Sőt Erfurtba és Wart­burgba is ellátogatott. Felkereste a Wittenbergi superintendenst s megkérte, vezesse végig a Luther- csarnok gyűjteményein. A városi templomban megnézte Luther szó­székét, a vártemplomban pedig hosszabb ideig szemlélte Luther sirját, Bölcs Frigyes és Állhatatos János választó fejedelem síremlé­két és azt az ajtót, amelyre a 95 tétel volt egykor kiszögezve. — Az ő sorsa csodálatos véget ért. Igen mélyrehatóan foglalkozott a reformátori gondolatokkal s ennek folytán szakított Rómával és evan­gélikus lelkész lett. Aztán protes­táns lelkész lett Svájc olasz ré­szében és hercegi tanácsos Wür- tembergben. Tübingenben van el­temetve. ___ ___1929. január 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom