Harangszó, 1929
1929-01-06 / 2. szám
1929. január 6. HAHANGSZO. 13 Lándori Kéler Zoltán dunáninneni egyházkerület felügyelője néhai dr. Zsigmondy Jenő utóda a felsőházban. OLVASSUK A BIBLIÁT! A bűn áldozatai. Jan. 7. A bűn az emberek veszedelme. Zsolt. 39, 11., 12. Rom. 6, 16—23. A bűn szégyenletes szolgaság. Csak áltatja magát a vétkező ember azzal, hogy ő szabad. Nem szabad, hanem a Sátán rabszolgája. Annak a csuklóját szorítja meg a Sátán legerősebben, aki menekülni akar a kezei közül. A bűn — emberileg szólva — reménytelen szolgaság. A vége a meglassít- hatatlan léptekkel közelgő lelki halál: a kárhozat. Olyan zsold ez, mely bizonyosan kijár s visszautasítani sem lehet. — Mi lenne belőlünk, ha nem volna Megváltó s nem volna kegyelem ? I Jan. 8. Kain, az irigység áldozata. I. Móz. 4, 3—16. A bűn már a biblia első lapjain nem mint valami személytelen erő jelenik meg, hanem mint öntudatos gonosz hatalom, amelynek vágyódása van az emberi lélekre ; áldozatokra les, mint a ragadozó fenevad. Kainra az irigység ördöge tátotta ki a száját. Hiába magyarázza az Úr, hogy az irigység oktalanság, hiszen a világon csak egy igazi kincs van: a jó lelkiismeret. Kain nem hallgat Isten szavára és így átkozottá és átokká válik. Kain óta hány áldozatot szedett magának az irigység ! öljük meg a kígyót, amíg kicsiny. Jan. 9. Akán, a kincsvágy áldozata. Józs. 7. 18—26. A kincsvágy bűne milyen vakká teszi az embert! Akán elveszi az Istennek szentelt holmikat, pedig nem is használhatja őket, még csak nem is gyönyörködhetik bennük. A meggazdagodásra való esztelen vágy ma is szedi áldozatait. Soha az emberek önzőbben nem markolták a vagyont, mint ma, amikor olyan égre- kiáltó a nyomorúság. Kincset gyűjtenek az utolsó napokban 1 (Jak. 5, 3.) Jan. 10. Sámson, az érzéki élvezetek áldozata. Bir. 16. Sámson a maga érzékiségében olyanoknak adja erejét, szerelmét, bizalmát, akik azt nemcsak, hogy meg nem érdemlik, hanem gonoszul visszaélnek vele s a nagy hőst romlásba viszik. Pedig Sámson Istennek volt szentelve anyjának méhétől kezdve. De a Sátánnak van egy nagyon veszedelmes horga, melyet ha valakinek a torkára akaszthat, annál fogva kirántja még a hívő embert is a kegyelem vizeiből, hogy azután lassú tűzön süsse meg. Ez a paráznaság. Ma, amikor mindnyájunknak zsákban és hamuban kellene gyászolnunk, a világi szórakozásoknak csalétkével hányán kapják be a horgot! Jan. 11. A tékozló fiú az álszabadság utáni vágynak az áldozata. Luk. 15, 11—24. A tékozló fiúnak terhes az atyai ház rendje, fegyelme. Távol az atyai háztól vár sok minden csábító gyönyörűség a tékozló fiúra, amíg a vagyonában tart, de azután csak a moslék. S az a moslékos dézsa a habzó pohárral szorosabb össze- \ függésben van, mint gondolnánk. A mulatóhely meg a kórház, a korcsma meg a börtön egy vonalon eső, egymásután következő állomások. S az utolsó állomás a kárhozat, ha csak a tékozló fiú magába nem száll s el nem indul — hazafelé. Jan. 12. Judds a fösvénység áldozata. Ján. 12, 1-6. Márk 14, 10., 11. 17-21. Judás példája szomorúan szemlélteti a pénz irtózatos vonzó erejét. Judás Jézus közvetlen közelében él. Az Úr kiárasztja reá szeretetének és komolyságénak minden lelket melengető és lelket megrázó hatását és a pénz vonzása mégis eltudja hajlítani Judás lelkének iránytűjét az Úr Jézustól. Hát a mai emberek, kiknek számára Jézus csak egy név s az ő egyéniségéből vajmi keveset éreznek meg, csuda-e, hogy elmerülnek a földiekben ? — De ez nem azt jelenti, hogy Jézus talán gyengébb volna az anyagiaknál. Jan. 13. A gazdag ember az önző élvezetek áldozata. Luk. 16, 19—31. A gazdag embernek nem az volt a bűne, hogy bíbor ruhába öltözött és finom ételeket evett, hanem az, hogy nem látta meg ajtaja előtt a nyomorúságot s nem látta meg a saját maga lelki nyomorúságét. Egy keleti országban éhínség idején a szegény lakosság egy bizonyos fajta földdel tölti meg a gyomrát; jóllakottnak érzi magát s amellett halálra sorvad. Nem ilyen lelki éhínség van-e most Magyarországon ? S nem értéktelen pótszereket esznek-e sokan a lelki kenyér helyett ? A boldog kofa. Olaszországban Isten igéje elvégezhette munkáját egy gyümölcsárus asszony szívében. Egy vevőjének feltűnt, hogy gyümölcsös kosarai között üldögélve is a bibliát olvassa. Az asz- szony bizonyságot tett hitéről, de a vevő a hit igazságát bizonyító érveket követelt. Az egyszerű asz- szony végre így szólt: „Be tudja nekem bizonyítani uram, hogy a nap fönn van az égen?“ „Hogyne!“ — felelte a vevő.— „Hiszen érzem a melegét és látom a fényét.“ Sugárzó szemmel vonta le a következtetést a gyümölcsárus assszony: „Én is onnan tudom, hogy igaz Istennek igéje, mert tapasztalom, hogy az Úr az én lelkemnek fényt és meleget adó napja I “ p. Hiszek. Hit: az élet napsugara. Hit: az élet csillaga. Hit nélkül az éltünk olyan: Mint a sötét éjszaka. Minden veszély, sorscsapásom, Aranyszállal átvezet. Égi hang — szól: „Ne félj I — Csak higyjl A te hited, erős hited, Mindig megtart tégedet I“ Stollné Hudy Ilona. Gyermekmentés. A reformáció kora óta népiskolánk a nevelés tekintetében egy bátor lépést sem tett előre. Sem most, sem a múltban nem kapott a gyermek az iskolában oly vallásos nevelést, hogy ez az életben buzaka- lászként fejesülve, áldásthozó, tettekben nyilvánuló tömeges jelenség lett volna. A tanítóság zömének konzervatív hajlama üti a legtöbb iskolára a bélyeget, miért is egy helyben áll, avagy, ha mozdul, akkor ez is hátráló törekvésben nyilvánul. A reformáció s az ezt követő korban a csalód nevelt, az iskola tanított; most is csak tanít. Akkor legalább a tanítás a vallás körül koncentrálódott, míg ma a sok tantárgyban sokat markol, keveset szőrit a gyermek, csömör és utálat fogja el a tanulástól ; örül, ha az iskolától szabadul. Ré- gente jól nevelt gyermekeket küldött a csalód, míg ma neveletlenül küldi s az iskolától, mint bűnfenyítő intézménytől, a tanítótól, mint Rousseau említette bérelt poroszlótól várja gyermeke javító nevelését, imádkozni csak az és akkor tud. aki a kórházba kerül s az apácák ápoltja lesz, mielőtt iskolába kerül. Sajnos — de megtörtént — hogy ezzel még az analfabéta anya dicsekszik. A csalód, az anyagi gondok miatt, leszorult a nevelési ténykedéstől, a társadalom közönyös, avagy inkább a megrendítő bűntényekre figyel fel, mint a jók kitermelte jócselekedetekre, így tehát az iskolára hárul a családi és társadalmi mulasztást jóvátévő pótlónevelés. Az 1909. évi 78.395 sz. a. kelt rendelet ugyan rámutat a gyermekvédő intézkedésekre, a bajok orvoslásának módjára és az orvost a tanítóban keresi és véli feltalálni, de ez — az adott viszonyok és körülmények között — annyi felé és oly sokszor van igénybe véve, hogy erre képtelen. Erre legalkalmasabbak lennének a presbiterek, a nő- és leányegyesületek. Ezek megelőznék a bajt, a törvény sújtó keze helyett az áldó, a mentő kézt nyújtanák s emelnék a porba hullani készülőt a szeretetteljes lélekre beszéléssel arra a magaslatra, amelyre emberi méltóságánál és jogénál fogva helyezkednie kell. Ezek menthetnék meg a bűnözőket s gyakorolhatnák a samaritánusi cselekedetet az út- szélre dobott, elhagyottakkal szemben. Mi ne az államtól, a sajtó, apai jogokat gyakorlótól várjuk és kérjük az alégtételt, hanem Beccaria olasz jogász szavait: jobb a bűnt megelőzni, mint büntetni — szem- előtt tartva, az egyháztól az anyai szeretet birtokosától, annak emelkedett szívű, minden rendű és rangú híveitől várjuk a bajt megelőző intézkedést.
