Harangszó, 1928

1928-02-05 / 6. szám

42 HARANQSZÓ. 1928 február 5 Ev. egyházunknak ilyen derék munkását ünnepelte a veszprémi egyházközség Gálos Gyula kántor­tanító személyében 1927 december 11-én. Ugyanis az egyházközség elnöksége ez alkalommal nyújtotta át neki közgyűlés keretében az igazgatói cím megadásáról szóló püspöki okmányt. Gálos Gyula, ki azelőtt a lé- bényi gyülekezetnek volt kedvelt tanítója, 1914 végén választatott meg a veszprémi gyülekezetben. Nem sokkal a háború kitörése után katonának vonult be, 1916- ban orosz fogságba került, honnan két évi szenvedés után, 1918-ban szabadult. Azóta mind a mai napig tanítói hivatását a legteljesebb megelégedésre, a legnagyobb lelki­ismeretességgel tölti be. Iskolájá­nak jó hírét annyira emelte, hogy Veszprémben — ahol pedig csupa elsőrendű tanerők által vezetett és nagy ellenőrzés alatt álló iskola van — az ev. iskoláról, mint a legjobbak egyikéről, mindenki a legnagyobb elismerés hangján be­szél. Iskolájának jóságáról nem­csak az egyházmegye kiküldött iskolavizsgálói, hanem a vármegyei tanfelügyelőség is nem egyszer tanúságot tettek. Tanítványai fel­tűnő szeretettel ragaszkodnak hoz­zá. Nemcsak iskolájának, hanem egyházának is odaadó munkása. Hogy egyházát szereti, az kitűnt legelőször a kommunizmus idején, amikor a kommunista vezetők fi­gyelmeztetése és fenyegetése elle­nére is, tanítói munkássága mellett A sátán városa. Irta: Novák Rezsőné. Tetszett a sátánnak a város és elindult hadával és betért abba a városba. Éjszaka járta körül a várost. A lakosság aludt, az Istenháza körül csend és békesség honolt Tudta a sátán, hogy itt nagy harcot kell vívnia, mert a város lakói szerették egymást, békességben éltek; a házak ablakaiból esténkint Istent dicsőítő hálaének hallat­szott, az emberek minden vasárnap siettek Istenházába, szívük mélyére rejtették az igét, szerették felebarátaikat. A gyermekek az iskolában azokat a tantárgyakat szerették a legjobban, melyek Jézusról szólották. Isten angyalai egyenkint őrizték a gazda­gok palotáit és a szegények kunyhóit. Égy éjszaka azonban, nagy vihar szár­nyán megérkezett a sátán hada. Isten an­gyalai szelíd szemekkel tekintették a dörgés, villámlás zajában bevonuló ördögsereget és nem mozdultak a hajlékok ablakából. Nyolc sátort épített a sátán. Mind a nyolcban, minden este hangos zene-bona hívta, csalogatta a békességben élőket. Először csak az ablakon tekintgetett be az ifjúság — a serdülő legények. Egyszercsak bőven kivette részét a veszprémi gyülekezet életének irányításából. Azokban a válságos időkben, amikor mások visszavonultak az egyházi élettől, az akkor még új lelkésznek legjobb tanácsadója és segítőtársa volt és a legnagyobb odaadással járt el az egyház sok kényes ügyében. Akkor, amikor sokan kényszerítő ok nélkül egy­házellenes magatartást tanúsítottak, ő vállalta azt a kockázatot, amit az egyház ügyeivel való törődés a kommunizmus idejében jelentett és híven kitartott, egyháza és kö­telessége mellett. A kommunizmus után következő nehéz időkben, a veszprémi gyülekezet az anyagiak hiánya miatt a lét és nemlét ha­tárán lebegett és bizony nem tudta megadni tanítójának az őt jogosan megillető pénzbeli fizetést. Gálos Gyula nem követelődzött, hanem szó nélkül tűrt és több évig egyházi eredetű fizetés nélkül, a jövőben bizva, igazán egyhizszeretetből végezte kán­tortanítói munkásságát. Pedig joga lett volna követelődzni és hogy mégsem tette, az önzetlenségét, egyházszeretetét és higgadt belá­tását mutatja. Egyházi ügyekben azóta is odaadó, önzetlen munka­társ. Szívén viseli nemcsak az iskola, de a templom, a hívek, a gyülekezeti élet minden dolgát. A gyülekezet elnöksége, presbitéri­uma régóta érzi, hogy Gálos Gyulá­ban olyan tanítója van, aki az átlagból messze kiemelkedik. Sze­rette volna is iránta háláját és elismerését valami módon kifejezni. egy ismeretlen furcsa arcú, sánta lábú vegyült közéjük. Kalapját mélyen a szemébe húzta. Senki sem vette észre, hogy homlo­kából két kicsiny ördögszarv emelkedik bozontos fekete hajfürtjei közé. Kellemes volt a hangla, hivogatón szólt: ,Mit álltok itt bámészkodva? A zene nem kívánato­sabb-e közelebbről? Jertek, hallgassátok bent 1“ Gondolkozva néztek össze a legé­nyek. Egyik sem akart gyávább lenni a másiknál. Majd betörték az ajtót, úgy tódul­tak be a zenés terembe. Egy másik furcsa arcú ördögfi poharakat hozott, italt töltött... Aki becsalta őket, kocintott s minden legény fenékig itta ki a poharát. «„Nemsokára vad lárma, ordftón felzen- dült dal, hangos kurjantás hallatszott a sátorból, a megszédült legények ittak, a sátánfiak töltöttek, újra ittak ... a sátán kioltotta a falon pislákoló mécsest és a legények dülöngve, hangos zűrzavarban tódultak ki az utcára. Mind a nyolc sátor­ban így telt el az éjszaka. Másnap hiába kondult a templom ha­rangja istentiszteletre. A legények részeg mámorukban, mélyen aludtak, nem hallották a kedves, hívogató harangszót... az ő padjuk azon a vasárnapon először maradt üres a templomban. Máshol talán az érdemes munka­erőket fizetésemelésben, vagy vala­mely anyagi támogatásban részel­tetik. Sajnos, ehez a veszprémi kis gyülekezetnek nincs tehetsége. Elhatározta tehát, hogy az igaz­gatói címet kéri a püspöktől taní­tója számára, hogy legalább ez­által fejezhesse ki elismerését és nagyrabecsülését. Igaz, hogy Gálos Gyula még nincs abban a kor­határban, amikor ez a cím mint­egy az öregkornak kijáró tisztelet alapján adódik, mert szolgálati éveinek száma csak 25 év, de a veszprémi gyülekezet épen abban látta e kitüntetés kérésének értékét, hogy azt nem a korral és hosszú szolgálati idővel összekapcsolódó kegyelet, hanem az igazi érdem és a nagy átlagból kiemelkedő egyéniség és lelkűiét teszi indo­kolttá. Miután a gyülekezet kérését és annak indokolását Takács Elek esperes is magáévá tette, — püspök a kérést teljesítette és Gálos Gyulát érdemei elismeréséül az igazgatói címmel felruházta. E kitüntetésnek a túlnyomó számban kath. Veszp­rémben annál nagyobb jelentősége van, mert míg a kath. egyház mindig megtalálja a módját érde­mes emberei megfelelő jutalmazá­sának s ezt a világnak is alkalmas módon tudtul adja, addig a vesz­prémi ev. gyülekezet érdemes mun­kása eddig minden látható elis­merés nélkül, csendben és észre nem véve végezte a maga szép munkáját. Úgyhogy az igazgatói cím nemcsak Gálos Gyulának ki­Tetszelt a sátánnak az első siker s most a legközelebbi szombaton még nagyobb tivornyát rendezett. Alig volt elég a nyolc sátor. Mert nemcsak a legények, a család­apák is elmentek. Aznap este nem csendült fel sehonnan sem az Istent dicsőítő ének. Minden házban aggodalmas csend honolt, ijedt szemű édesanyák és gyermekek értel­metlenül tekintettek egymásra — elfelejtet­tek aznap este imádkozni... Szép holdas éjszaka világította be a falut... és Isten angyalai könnyezve hagy­ták el őrhelyeiket... Az Úr levette kezét arról a városról — és hatalmas lett abban a sátán. A természet csendes tavaszi éjszakáját már a hajnal halovány pírja festette ró­zsásra. A sátánsátrak kiürültek... minde­nütt dülöngő emberek ballagtak az utón. Dörömbölve követelték bebocsátásukat a részeg apák. S amikor a lakásban, az el­hagyott otthonban szomorú arcú családjukat megpillantották, éktelen szitok, káromkodás dőlt borgözös szájukból. Némelyik botot ragadott és félholtra verte feleségét, a má­sik őrjöngő dühében az udvarra hajította síró. rimánkodó gyermekét. Végre elcsendesedett a falu... aludt minden ember. De másnap alig néhányan

Next

/
Oldalképek
Tartalom