Harangszó, 1928
1928-02-05 / 6. szám
XIX. évfolyam. 1928. február 5. 6. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a Dunántúli Lutúer-Szővetsáo. Az Onizágos Lutlier-Siüret- ség hivatalos lapja. Kéziratok, előfizetési díjak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatalának Szentgotth&rdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. Te vagy Isten minden birodalmam, Egyedül benned vagyon én nyugalmam. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTGOTTHÁRD. Vas vármegye. Ftókklailöhlratal! „Luther-Társaság“ könyv- kereskedése Budapest, VIII., Szentkirályi-u. 51/a. A „HARANGKZO“ előfizetési ára negyedévre 1 P 28 f. Félévre 2 P 40 f. Csoportos küldéssel 10»/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 80 fill. Zivatar. Máté ev. 8.24. „És íme nagy háborgás lön a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok ...“ K i ne ismerné a mindent összetörő zivatar félelmes erejét ?... Persze ne csak arra a zivatarra gondoljunk, mely lesodorja a házak tetejét és gyökerestül kitépi a gyümölcsös fákat... Ismered-e annak a zivatarnak rettenetes hatalmát, mely a te élet-hajódat dobálja egyik mélységből a másikba ? .. . Ismered-e azt a zivatart, mely a lelkünk mezőin szánt végig, és a mélységek felett tovasikló életünket fenyegeti elsűlyedéssel ?... Isten beszéde néha mennydörgésszerűén szól hozzánk, és az ő Lelke, mint lefutó villám, világítja be sokszor a mi szakadékos vándorutunkat, bűneink súlya hányszor úgy szakad reánk, mint ezernyi tarajos hullám a tengeren hánykódó hajóra — ilyenkor törik pozdorjává minden mi önigazságunk, mint ahogy a hajó ágaskodó árboca is kettétörik, ha rácsap a zivatar ereje. Ilyenkor kiáltunk fel a kétségbeesés rémületével : Jaj nekem! Elveszem !... De az is igaz: nincsen olyan zivatar, amelynek vészes hatalma elől, valami menedékhely csendes békéjébe ne menekülhetnénk. Ha lelkűnkön zúg végig a vihar, akkor is van menekülés, van oltalom, van segítség! A könyörülő Krisztus, a megtartó Mester a mi erősségünk, aki a szent keresztség alkalmával már belépett szegényes élethajónkba, hogy remegő kezünket megfogja, ha dühöng a zivatar. Őt kell hát hívni, nevét kiáltani: „A mélységből kiáltok hozzád, óh Uram! Uram! hallgasd meg az én szómat!“ — Ő dorgálja meg ellenségünket, a lélekre törő pusztító zivatart, és szólja mindegyikünknek a bátorítás szavát! „Ne félj, mert én megváltottalak ! Ne félj, az enyém vagy! így lesz csend, béke és nyugalom Isten és ember között a mi Urunk a Jézus Krisztus által... ... És aki ilyen zivatart lecsendesít, az ne tudna segíteni nyomorúságunk többi baja közepette? Az ő oltalma erős vár minden zivatar, minden ellenség támadásakor. NéHa visszatekintünk magyar ev. egyházunk viszontagságos múltjába és azt kutatjuk, hogy annyi megpróbáltatás között miféle erők tartották fönn egész a mai korig, akkor az egyháztörténelem hangos és figyelmetkeltő eseményei mögött, a csendes háttérben észre kell vennünk — bár sokszor alig vesszük észre — azokat az egyszerű, szerény, munkás, erős hitü férfiakat, akik egész életüket, tehetségeik legjavát az egyházért való munkában fogyasztották el s akik, mint egyszerű lelkészek és tanítók, jó pásztorokként őrködtek Krisztus nyája mellett. „A béres, aki nem pásztor — mondja az Úr Jézus — akinek nincsenek tulajdon juhai, a farkas láttára a juhokat otthagyja, elfut és a farkas elragadja és szótkergeti a juhokat. A béres elfut, mert béres s nem törődik a juhokkal.“ De ezek a jó pásztorok el nem futottak, hanem híven őrködtek, nem bérért, földi jutalomért, hanem mert a lélek hajtotta őket Krisztus egyházának szolgálatára. Béresek pedig már csak azért sem lehettek, mivel lélek szerint való munkájukért a künk csak egyet kell cselekedni: élethajónk a Krisztus hajója legyen. Ha ő a kormányos, ő parancsnok ne féljünk: velünk a Megtartó !... „Bár harsogjon, bár csattogjon E földnek kereksége, Bár bomoljon s leomoljon: Avagy megmozdulnék-e ? Ha Jézus erősségem, Mi árthatna énnékem ? Győzök ezer bűnön, bajon, Ha te fogod az én karom.“ Ámen. * legtöbbször nem is kapták meg a megfelelő jutalmazást. Nem kapták meg, mert az egyház, melynek szolgálatára elkötelezték magukat, anyagiakban mindig szegény volt, másrészt pedig a lélek szerint való munka értékét nem is lehet megmérni világi mértékek szerint. Ezek a derék férfiak voltak azok, akik csendes, önzetlen, napról-napra való kitartó munkálkodásukkal segítettek megőrizni a hitvalló ősapák drága kincsét: az evangéliumot. Istennek legyen érte hála, hogy a mi korunkban is — melynek pedig sokféle fogyatékossága van — vannak anyaszentegyházunknak ilyen derék munkásai, akik a társadalom és az egyház szélesebb nyilvánossága előtt talán ismeretlenül, de szükebb környezetükben annál inkább megbecsülve és szeretettől környezve végzik azt a munkát, mely épen azért különösen értékes, mert annak eredménye nem feltűnő és azonnali látszat sikerekben, hanem a felnövekedő új ev. nemzedék életében fog megnyilvánulni és gazdag gyümölcsöket hozni. Hű mindhalálig. Egy derék tanító kitüntetése és ünneplése.
