Harangszó, 1928
1928-12-16 / 51. szám
1928. december 16 HARANQSZO. 395 összejátszik a pogány törökkel. És hogy felségsértő! ö, aki minden vasárnap olyan buzgón imádkozik a koronás királyért. És hogy ő hazaáruló! Hiszen szívesen kiontaná vérét, ha azon megválthatná hazáját rettenetes bilincseiből. Hiába minden tagadás. Büntetése a halál. De megmenekülhet, ha katholi- kussá lesz, vagy kibujdosik a haza földjéről, vagy lemond papi hivataláról. Kitűnt a lóláb! Mind a három esetben pásztor nélkül marad a malomsoki nyáj. Betörhetnek az akolba a jezsuiták, ezek a ragadozó farkasok. Nem is a rebellió (a lázadás), hanem a religió (a vallás) volt a megidézés oka. És milyen bátran megállt ez az egyszerű pap úgynevezett bírái, az ország hatalmasai előtt. Akárcsak valaha Luther Wormsban. Honnan vette az erőt? Olvassuk csak el Kozma Andor szép versét a vén prédikátorról. Mikor börtönőre benéz éjjel a kulcslyukon és látja, hogy ottben mennyei világosság ragyog: „Tömlőében a vén pap nincs egyedül, Kriszlus alakja a padiakon ül. S karjában oly édesen alszik a vén, Mind kicsi gyermek az anyja ölén. A halálos ítéletet, a világraszóló botránytól félve, mégsem, merték végrehajtani. De van ám vértelen, lassan végrehajtott kivégzés is. — Mit hanem ? Azt kérdezem, hogy visszajár-e belőle ? — Nem... nem... ezt én úgy hoztam... A tanító felállt: — Mi az, hogy úgy hoztad ? Talán bizony az apádtól loptad ? ! — Dehogy I — szörnyedt el a gyerek — hanem . . . izé . . . A tanító odalépett hozzá. Kezébe fogta a gyerek állát és felemelte a fejét: — Idenézz a szemembe Pista és igazat mondj 1 Hogyne mondott volna igazat a Pista. Nem szokott ő hazudni. Őszinte, tiszta gyermeki lélek volt őbenne. Meg aztán szeretetteljes bizalmat is érzett derék tanítója iránt. Felemelt arcán lecsukódtak a szemei, a könnyei megindultak és beszélt: — Édesapám nem akarta, hogy a templomba jöjjek ... a korcsmába küldött pálinkáért és ezt a . . . ezt a pénzt adta . . . De én mégis inkább idejöttem ... és a pénzt is ... mert... mert... és itt elcsuklott a hangja — inkább kell Istennek engedelmeskedni . . . mint . . . A tanító mindent megérteti. Meghatódott szánalom fogta el a szívét. Félbeszakította a vallomást és megsimogatta a fiú fejét : — Na, Pista ! Ejnye, ejnye, te szegény gyerek 1 Hiszen te jót akartál! Elgondolkodott: — Hanem hát ez még se jól van. Ezt a pénzt én nem fogadhatom el, mert nem Elhajtották, hogy eladják rabszolgának. És majd Nápoly tikkasztó déli ege alatt közönséges gonosztévők közé láncolva huzza gyönge, öreg kezeivel a súlyos evezőlapátot. Roskatag öreg teste nem birta el az út fáradalmait. A rossz táplálkozás, a rossz viz is megtette a magáét. Már vánszorogni sem tudott. Szamárra ültették. Társai támogatták kétfelől. De a zordon Abruzzó-hegyekben, szirtfal és mélység között haladó keskeny utón, ahol társai nem támogathatták — lezuhant és szörnyet halt. A többi rabot könyörtelenül tovább hajszolták. Illés Gergely ott maradt temetetlenül. Az éjszaka borított rá csillagokkal teleszőtt szemfödelet.' A hajnal sírta rá a- részvét harmatkönnyeit. A felkelő nap hintette rá a megdicsőülés aranysugarait. * (Folyt kB».) A félénk gyermek. Egy félénk fiúcska sokszor felriadt álmából. Ha azonban édesatyja mellett feküdt s így szólhatott hozzá: „Atyám, hadd fogjam meg a kezed!“, a sötét éjszakában megnyugodott s újra elaludt. Mi is bármikor, sötét éjszakában is megfoghatjuk a mennyei Atya kezét. r. ide szánták. Hanem megállj csak, majd hazamegyek veled, aztán majd beszélek az anyáddal . . . hogy ki ne kapj . . . Odakint lépések hallatszottak. Belépett a lelkész. A gyerekek felállottak. A tanító üdvözölte: — Isten hozta tisztelendő úr 1 Tessék csak ezt meghallgatni! Eredj a helyedre Pista : Halk hangon elmondta a lelkésznek, hogy mi történt. A lelkész szeretettel nézett a fiú felé. Örömteli, mégis sajnálkozó meglepetés ült a szemébe: — Azt mondta — kérdezte súgva — hogy inkább I«I1 az Istennek engedelmeskedni ? — Igen ! — Na, ilyet se hallottam még, nemhogy egy ekkora gyerektől, de felnőttől se ! Milyen borzasztó, hogy egy ilyen kis fiú kénytelen elitélni az apját! Milyen kér az ilyen értelmes, helyes erkölesi érzékű gyerekért! Mi lesz belőle ilyen apa mellett! — Hát hiszen van arra törvény, hogy az ilyen apától el lehet venni a gyereket! — Igen, igen — tépelődött a lelkész — de hét az mégis kegyetlen dolog lenaa . aztán az anyja .. . talán hagyjuk ezt utoljára... majd az Úristen mindent eligazít 1 A tanító vállat vont. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón. A Pistáék szomszédasszonya lépett be lelkendezve : Kétbodony ünnepe. Október 31-én, a reformáció emlékünnepén ülte meg a kétbodonyi evang. egyház igazi bensőséges melegséggel és szeretettel Csőváry Géza lelkész működésének 45 éves évfordulóját, mely alkalommal Pályi Pál Nógrád vármegye főispánja nyújtotta át a Kormányzó legfelsőbb elismerését. A reformációi emlékbeszédet Mihalovics Samu főesperes tartotta, vázolva a lelkész vallásos és hazafias működését. Az oltári funkciót Meskó Károly galgagutai lelkész, egyház- megyei főjegyző tartotta. Itt említendő meg, hogy a reformáció ünnepélyén részt vett a szomszédos falu — Romhány — prépostplébánosa is, aki az istentisztelet végeztével gratulált a főesperes gyönyörű beszédéhez mondván : „Ha mindenütt ilyen a reformáció ünnepe, úgy építjük a békesség oltárát és édes hazánk boldogulását!“ Az istentisztelet után Laszkáry Gyula, bo- donyi egyhközségi felügyelő megnyitotta a díszközgyűlést, üdvözölte a 25 év óta bensőséges viszonyon levő elnöktársát, akinek egyik elévülhetmlen érdeme — úgymond — az, hogy az itteni 25 éves lelkészi működése alatt tapintattal és szeretettel csaknem teljesen megmagyarosította a tót gyülekezetei anélkül, hogy a hívek veszítettek volna hithűségükből és lelkészük iránti szeretetükből. Már 1913-ban Rákosi Viktor szép könyvtárat adott a lelkész vezetése alatt álló iskolának, mivel értesült a lelkész hazafias munkálkodásáról. — Laszkáry Gyula szívbemarkoló szép beszéde után az üdvözletek következtek. Pályi Pál főispán a vármegye nevében, Kiss István evang. püspök a dunáninneni egyhkerület nevében köszöntötte gyermekkori jóbarátját. Brandt Vilmos nyug. főispán, képviselő, dr. Sztranyavszky Sándor államtitkár meleg jókivánatát tolmácsolta és mint jó barátját köszöntötte a meghatódottságtól könnyezve. Dr. Baross József alispán tett ezután tanúbizonyságot az ünnepelt erényeiről. Miha— Jó napot kívánok! Jaj, ne tessék haragudni, hogy csak úgy berontok, de a Pistáért jöttem. Nagy baj van náluk I — Mi a baj ? — Szélütés érte az apját, úgy fekszik az ágyán, mint egy darab fa ! Lelkész és tanító összenéztek. A Pista gyerek elakadt lélekzettel, halálsápadtan futott az asszony után. IV. Hát bizony, András gazdát elérte végzete. Addig-addig várta a pálinkát, mig végre elfogyott a nem nagyon erős türelme. Csúnyán káromkodni kezdett. Az asszony csitította, amitől még nagyobb méregbe jött s dulva-fulva, csak azért is elrohant a korcsmába. Ott, alig nyelte le, még mindig tele indulattal az első kortyot, csak kiesett a pohár a kezéből, ő maga zuhant le a földre, úgy vitték haza eszméletlenül. Nem lehetett rajta segíteni. Hiába, ha egyszer az ital megrontja a szervezetet, tehetetlen akkor már minden orvosi tudomány. Csak estefelé tért magéhoz, a halála órájában. Mikor teljesen béna testtel, de tiszta eszmélettel felnyitotta a szemeit, ott látta ágya mellett a lelkészt. Az asszony, meg a gyerek odébb sirdogáltak csendesen. Mikor ráesett a tekintete a lelkészre, elöntötte szemét a könny. Látszott, hogy szólni akar, de nyelve kötelékei mór meg nem oldódtak. Majd csak a végtelen ke-
