Harangszó, 1928
1928-08-12 / 33. szám
250 HARANQSZÓ. 1928. augusztus 12. élete ösvényén jó és rossz napokban egyaránt atyai oltalma alatt. Mert gondolatai, tervei, céljai mindig tiszták, fedhetetlenek és mindig javunkat munkálják akkor is, ha azoknak végét nem látjuk. Nem is láthatjuk, hiszen „kikutat- hatlanok“ és „kinyomozhatatlanok“ Békés, bizó lélekkel: „Hagyjad az Úrra a te utadat!“ Utánam. Julius Caesarról beszélik, hogy ő sohasem mondotta katonáinak : Előre, hanem így kom- mandirozott: Utánam ! Haladjunk mi is a Jézus utján, mert ő az igazság és az élet. A modern ember és a Krisztus. Irta : vitéz Magassy Sándor. 2 Ha jól szemébe nézünk a modern embernek, nemcsak azt olvassuk ki onnan, hogy irigylésre méltó, hanem azt is, hogy szánalomra méltó ember. Mi ennek az oka? Erre a kérdésre csupán azzal felelhetek, hogy a mai ember életének hiányosságai, sivársága és sokszor kiáltó üressége nem egyéb, mint eddigi életének következményei; okozatok, egymással szorosan összefüggő okozati láncszemek, melyeknek szülőoka, első mozgatója : az emberi lélek. Innen indul ki minden emelkedés, szépség, erő, — de itt keresni minden világElment az én Rózsám... Népszínmű egy felvonásban. 5 Irta: Csite Károly. Erzsi (áll, vár szótlanul): . . . Tekintetes úrhoz jöttem . . . Boldog (ír): Tessék! Erzsi: Ugy-e, zavarom tekintetes urat munkájában ? Boldog: No, nem valami nagyon. Tessék mondani, mi a baja? Erzsi: Jaj, tekintetes úr, nagy az én bajom. Boldog: Nagy ?! Erzsi: Olyan nagy, hogy . . . hogy egy könnyen el sem tudom mondani. (Sír.) Miért is kellett nekem erre a szomorú világra születni. Boldog: Azért, hogy szép családot, derék, hasznos polgárokat neveljen a hazának. lecsúszásnak és élet-elsekélyese- désnek is az okát és magyarázatát. A felvetett kérdésre csak úgy tudunk valamire való feleletet adni, ha az embert nemcsak a gazdasági élet legfinomabb mechanizmusának tekintjük, akinek szíve csupán azért ver, hogy verjen, esze azért gondolkodik, mert van, keze azért dolgozik, mert a lábával nem foghat meg semmit, — hanem olyan lénynek, aki egy láthatatlan világnak is a polgára. Ha ennek az állításnak ellenkezőjéről az észt meg is lehet győzni, de a mindennapi élet mindig követelni fogja a maga számára ennek igazságát. Csak gondolkodjék el ki-ki a maga életén. Mi a gondolkodás? Hol és hogyan jön létre a gojidolat? Meddig van határa? Életünk külső fizikai megnyilvánulása csak halvány visszaverődés a belső, a láthatatlan világnak. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse: Almafa csak almát teremhet. Látható életünk tehát nem egyéb, mint a lélek életének igenlése, bizonyítása, gyümölcse. A lélek az élet feszítőereje, mely mindig annak a világnak dolgait veti felszínre, amelyben ő maga is él. „Senki sem adhat mást, mint mi lényege.“ Nem az abszolút hibátlanság fölényes ítélete ez, hanem csak megállapítása annak, hogy a modern ember minden kiválósága mellett is egyre fokozottabb energiával kapcsolja lelkét a múlandósághoz, a szennyes, véres földErzsi: Azért születik a szegény ember, hogy, szenvedjen. Boldog: És, hogy egy kicsit boldog is legyen. Erzsi: Oh, tekintetes úr! nem az én számomra teremtette az Isten a boldogságot. Boldog: Ki számára teremtette volna, ha nem a magáéra. (Feláll.) Olyan szép, üde, mint egy tizennyolcéves leány és már hét, szép gyermek anyja... Hét szent lépcső fok az ég felé! Csak három kell már hozzá: a mennyország kellős közepéig ér. Erzsi (sír, zokog): Nem lesz már abból semmi. Vége annak örökre ! Boldog: Ne ijesszen meg, szép menyecske. Csak nincs halálán az ura?! Erzsi: Nekem meghalt, örökre... meg . . . meghalt! . . . Boldog: Nem értem. Beszéljen világosan! höz. Arról nem is szólok, hogy emberi méltóságáról éppen ezáltal degradálja le magát a legjobban. Minél közelebb megyünk a mai világ modern emberéhez, annál jobban eltávolodunk az igazi ember eszményétől. Ha a tűzből kiveszünk egy parazsat, csakhamar kihamvad, mert nincs, ami az izzást táplálja benne. A lélek élete is csak az eszmék világában tud izzani és boldog lenni. Kapcsolódjék onnan ki, — előbb vagy utóbb kihűl, megmerevedik s lassanként elérkezik ahhoz a szállóigévé lett lesújtó életfelfogáshoz, hogy „minden hiába!“ Nem véletlen, hogy miért lett ma annyi rezignált embernek olyan divatos életfilozófiája a világfájdalom és a pesszimizmus. Pedig ennek is van orvossága. Nem az elméleti rendszerek mohó habzsolása, sem a szép — élvezetekben való nyakig elmerülés, — hiszen lépten-nyomon láthatjuk, hogy ezek nem oldják meg a mi nagy problémánkat; nem is a körömszakadtáig robotolt munka, mert akkor nem volna ma a dolgozók millióinak annyi panasza, keserűsége és követelése. Nem is a szórakozás, vagy a divat kultusza, mert ha ezek, akkor már régen túl lennénk minden bajon, jajon és könnyes sóhajon. Ezek csak narkotikus hatású gyógyszerek ; ha elmúlik a .hatásuk, utána mindig fájdalmasabb az eszmélés vagy ébredés. Erzsi: Oh, galambom tekintetes úr, legjobban szeretnék meghalni és nem beszélni senkinek semmit az én nagy szomorúságomról. Csak ez a kis ártatlan csöppség tart vissza, meg a többi édes vérem... Jaj, jaj, édes jó Istenem! ki gondolta volna, hogy abban kell legjobban csalódnom, akinek az életemet adtam, akiben legjobban bíztam. Ki gondolta volna, álmában is, hogy el kell válnom tőle ?! Boldog: Ugyan, édes szívem, ne mondjon pogányságot! Erzsi: Nekem a legnagyobb szívszaggató fájdalom, hogy el kell válnom. Boldog: A hites urától? Hét gyermekének apjától ?! Erzsi: Attól, aki az undok piszkot is többre becsüli, mint a feleségét . . . Aki összetörte rajtam az ostornyelet. (Keservesen zokog.) Istenem, Istenem ! Velem tett olyan
