Harangszó, 1928
1928-06-24 / 26. szám
2Ö2 HARANQSZÓ. 1928. június' 24. megmérgezett kardját. Miért ? Mert az a néhány csendes, jó lutheránus eltűri ezt is. Egyházi szabályokon keresztül ránk nézve idegenek pofozzák a magyar nemzet önérzetét. Mindenki hallgat. Miért? Nem érdemes, hiszen csak néhány jó lutheránus ellen irányult a merénylet. Szomorú jelenségek s e,szomorúság veszedelmet rejt. Észre vesszük, hogy az áldott felekezeti béke hirdetésének peru balzsama közé izgató méreg is vegyült. Az ideálokat nem lehet méterrel mérni, sem pedig kilóval. A kicsiny fecske gyors röptében nem nézi, hol marad a túzok. Az országos középiskolai tanulmányversenyek is ezt igazolják. A számarány szerinti lutheránus kisebbség a nemzetmentő munkában megmutatott képességek terén az első helyen áll. A régi hazának visszaszerzése a magyar iskolák levegőjében formálódik lehetőséggé, így pedig a Magyar Feladat megoldásánál az evangélikus egyház tényező. Ha az iskolák számaránya volna itt is az irányító hatalom, úgy az evangélikus egyház a maga néhány megmaradt, anyagilag tönkrement, szegény iskolájával szóba se kerülhetne. De itt más az irányító hatalom: a belső érték, mely nem kiabál, hanem csendben dolgozik a nagy Magyar Ideál megtestesítésért. E verseny nem az ifjaknak a versenye, hanem az intézetek szellemének, életrevalóságának a verMegtérés. Irta : Somogyi János. 8 Ezalatt Bende Balázs házában már megjelentek a hitelezők a végrehajtókkal együtt, sőt a rendőrség kiküldöttjei is, akik váltóhamisítás miatt keresték Bendét. Persze hült helyét találták s a levelet, mely Tornyaynak szólt. Tudták mér a hitelezők, hol keressék pénzüket, hisz ott a váltókon Tornyay neve, majd fizet az a gazdag nébob. S a megmaradt vagyonroncsok elárverezése után mentek mind, a levéllel együtt Miklósvárra. Az apa ott ül a beteg ágyánál, elmereng a múlt átkos bűnei felett I Keresi. . . érzi az Istent már ... s im zörögnek az ajtón s belépnek a kiküldöttek. Nincs szív azokban, csak azt cselekszik meg mégis, hogy Tornyayt áthívják a szobájába. Katinka mellett hűséges dajkája marad csupán s Tornyay követi őket szobájába. És száraz, hideg hangon kiteregetik előtte a váltókat, amelyért kezességet vállalt I Az ő neve arany volt azokon, mindenki elfogadta, most váltsa be nevének becsületét. S mikor látta a rengeteg pénzösszeget, amelyek talán egész vagyonát emésztik fel, büszke, dacos fejét felemelve mondja • — senye, az egyes intézeteknek magyar értékeket nevelő képességeinek a versenye, a tanárok készségének, arravalóságánaka diadala. A sokszor egy kézlegyintéssel elintézett kicsiny, szegény evangélikus egyháznak belső, szerényen meglapuló nagy értéke áll szellemi tornán keresztül a magyar nemzet elé és megbecsültetést kér. Igaz, számarányban az utolsók vagyunk, de képességeinket illetőleg az elsők. Ne vegye tőlem senki sem rossz néven e megállapítást, ez nem gőg, de szent büszkeség, melynek kinyilatkoztatására ennek a szegény, sokszor megtépett Lut- herániának mindenkori ténykedéseivel szerzett joga van. Nem láti- fundiumok jövedelme nyújtotta intézetünknek az anyagi eszközöket, hogy versenyképessé legyen, hanem egy szegény egyháznak keservesen összeszedett fillérjei támogatták csak nemes harcában ez pedig nagyon is latbaeső erőnyújtás a mi intézetünk részéről. De annál drágább nekünk az eredmény s annál teljesebb a mi budapesti evangélikus tanárainknak a győzelme. E tény töltse el büszkeséggel kebledet evangélikus testvérem. Ne resteld nyilvánosságra hozni büszkeségedet, de resteld a szemedben csillogó örömkönnyeket! De tanulj szerénységedben buzgalmat : megtartani az első helyet. Te egyháztag tanulj áldozatkészséget s ti vezetők: tanárok, papok, Ott van mindenem, vegyék el Uraim, tartsanak Ítéletet vagyonom felett! — S elolvasta Bende levelét. .. s lassan mormolta : — A gyáva, nyomorult lélek elbújt a felelősség elől... elbújt az Isten elől, de megtalálja őt is, az Isten, mintahogy engem is megtalált. És most hagyjanak magunkra Uraim az én szenvedő, beteg leányommal, nem akarok kincsszomjas lelkeket látni magam körül, menjenek, tárgyaljanak ügyvédemmel 1 — s faképnél hagyta a bámuló hitelezőket, befutott leánya szobájába. Katinka épen ismét eszméletre tért, odaborult fejéhez s mint akinek lelke kiszakad, suttogta neki. — Nincs már semmink leányom . . . oda a gazdagság, a kincs . . . vagyon . . . Ami öröm, mámor volt, megsemmisült, koldusbot lesz a részem ... de nem baj . . . csak te maradj meg nekem mindenségem, egyetlen drága gyermekem. Elvitethetik mindenemet, meghúzhatják a halálharangot a Tornyay ősi kastély felett, rám taposhatnak a hatóság szívtelen emberei, megérdemlem, csak téged mentsen meg a jó Isten I . . . Isten I . . . Isten I . ,. Megtaláltalak már, érezlék, tudlak, hogy vagy s hogy a sorsunkat te intézed 1 Könyörülj meg rajtam, gyógyítsa meg az én egyetlen leányomat 1 — És a megtérő bűnös ember könnyei a szenvedő vánkofelügyelők szorgalmat, lelkesedést. A budapesti ev. gimnázium minden tanárának pedig elismerés, szeretet és hála jár. Fogadjátok az olimpiai hősnek járó egyszerű olajág koszorút s legyetek joggal büszkék derék tanárok szép munkátok eredményére. Kapi Béla püspök az amerikai magyarokról. Emlékek, ajándékok garmadájával, nagyszerű benyomásokkal jött haza Kapi püspök Amerikából. Két hetes körútja minden bizonynyal nagyban hozzájárult a magyar és amerikai kapcsolatok erősítéséhez. Missziós útján a kettős cél szolgálatában meggyőződést szerzett arról, hogy az amerikai nagy egyházak szeretettel támogatják testvéreinket s az egyházközségek további létét, fejlődését illetően nem kell aggódnunk, segítik a magyarokat anélkül, hogy fajiságuk feláldozását kívánnák tőlük. Ami amerikai véreinket illeti — úgymond Kapi püspök — becsületes, derék minden szeretetre és becsülésre érdemes emberek. — Könnyekig megható jeleneteket láttam. Síró asszonyokat és néma ajakkal áldó férfiakat. Szerettek volna mondani valamit, de nem tudtak. Mikor azután hosszabb beszélgetésre nyilt alkalmuk, csendesen kérdezgettek és felelgettek. Életük a mi vidéki viszonyainkhoz sára peregtek s Katinka érezte e bűnbánó könnyek melegét s csak annyit tudott mondani halk szóval: — Bízzál apám az Istenben, Ő majd megsegít! — és újra álomba merült. S a meggörnyedt apa várta az éjjelt... mely számára megváltást jelent vagy halált. A lelke megtisztulva, megtérve várta Istennek megbocsájtó, szabadító, gyógyító kezét. * * * Bártfay mindent tudott, ami a kastélyban történt, tudta Armand báró tönkreju- tását, Bende Balázs és Tornyay vesztét, tudta Katinkának szenvedését, nagy betegségét, de nem vesztette el hitét és nyugalmát, érezte, hogy Isten iszonyú megpróbáltatások után elhozza az édes boldogságot és békét. Imádkozott. A lelke Istennel beszélt. Oly közel érezte magéhoz az Istent, hogy szinte érezte annak simogató, láthatatlan kezét .. . Sötétség borult a tájra. Fenn a kastélyban a beteg felriad. Gyötri a láz . . . Tornyay sír, zokog ... s a beteg . .. susog . .. susog ... — Béla . . . Béla . . . mért nem jössz értem ... jöjj ... értem .. . vigy magaddal ... — és szakadatlan ezt susogja.. . S az apa hallja a nevet s a kőszív utolsó sziklája is ledől, kabátot vesz magára és
