Harangszó, 1927
1927-02-13 / 7. szám
1927. február 13 HARANQSZÓ. 51 D. Dr. Rendtorff lipcsei egyel, tanár, a német Gusztáv Adolf Egyesület elnöke. Utánjárás után tudtam meg a Harangszó címét s örömmel vettem kezembe az első példányát. Micsoda más hang! Minden szava a béke — a szeretet. Minden sora mint balzsam hatott elszomorodott lelkemre. — Örömmel — mondhatnám mohón olvastam át a kis lapot már harmadszor is — és kimondhatlanul jól esik azt olvasnom. Megbocsásson Nagytiszteletű Uram levelemért, de ezt meg kellett, hogy írjam, mert nagyon megkönnyebbültem lelkileg s várva várom a többi példányokat. Addig is míg személyesen meg nem tudom köszönni kedves lapját, fogadja Szerkesztő Úr őszinte tiszteletem s nagyrabecsülésen kifejezését s maradtam híve: D. A. OLVASSUK A BIBLIÁT! Az én keresztyénségem. Febr. 14. Keresztyén vagyok-e még ? Jer. 8.5—e, Luk. 12 . m. Az életünk telve van bűnnel és hazugsággal Elvakit a mindennapi életért való küzdelem és az örökkévaló javakról elfelejtkezünk. Sok kisebb- nagyobb bűnt úgy megszokunk, hogy szinte már bűnnek sem tekintjük azt. Csak ha az Isten tisztaságára tekintünk, látjuk meg a lelkünk sötétségét. Kiáltsunk fel a próelmenekülhetett volna, végig söpört a fedélzeten s valami 60 utast söpört be a tengerbe. A megmenekültek ijedten rohantak visz- sza kabinjaikba. A kapitány ugyan rögtön kiadta a parancsot a mentésre, de a jobbra- balra táncoló hajón, a rémes hullámverés között kárba ment minden igyekezet. Akiket a hu lám lesodort, menthetetlenül elpusztultak. Többnyire férfiak vesztek oda. Asszonyok és gyermekek lent várták a kabinjaikban síró és imádkozó lélekkel a vihar enyhülését. ... De hasztalan. Úgy látszott, az volt elvégeztetve, hogy valamennyien a tenger hullámaiban végezzék földi vándorlásuk pályáját. A hajó következetesen sülyedt s mindenkinek elő kellett készülnie az utolsó órára s búcsúzni mindattól ami szép és nemes egy életben s utolsó búcsút venni mindenkitől, akit szerettek e földön. Az utasok között volt egy fiatal lelkész, aki az egész idő alatt meg nem szűnt inteni és megnyugtatni a hajó rémüldöző utasait. — „Istennek atyai kezében vagyunk. A jó Isten el nem hagyja a benne bízókat. Hatalmas karja bir a vihar erejével is és szavára hallgat az egész természet. Bízzunk atyai jóságában, atyai szeretetében. Nzm akarta ö soha a bűnös emberek vesztét, pusztulását, hanem hogy mindenki szívből hozzá megtérjen s éljen. Utolsó óránk közeleg, testvérek. Pár perc csupán s mindnyájan az ö szent színe előtt fogunk állani. Mennyei alkotónk előtt egyformák vagyunk, bárkik és bármik voltunk földi életünkben, azért felekezetre, nemre és társadalmi állásra való tekintet nélkül alázkodjunk meg mennyei jó atyánk előtt s hozzá buzgón fohászkodjunk. A következő pillanatban szülők, rokonok, ismerősök egymásra boru’tak. Halk zokogás, sirás-iivás töltötte be a termet s mig kint a hullámok vadul döngették a sülyedő hajó oldalát: bent a búcsúzáé, az utolsó „Isten veled* szomorú jelenete játszódott le. A pap némán állott a helyén, mint egy szobor, de szemeiből patakokban folyt a köny. Az egymástól való búcsuzás megtörtént ; a néma csendet csak itt-ott törte meg a zokogás hangja. A pap imára kulcsolta kezét, az utasok térdre borultak: Mindenható Istenünk, menyei jó Atyánk! Életünk napjai a te kezedben vannak. Te biztos célt tűztél ki mindnyájunknak, a mely előttünk rejtve van s a melyet senki közülünk által nem léphet. Jóságos Istenünk! Vég óránk közeleg. Nem zúgolódunk szent akaratod ellen. Ha ez a te tetszésed, hogy a tenger hullámai takarják el múlandó testünket : nem szállunk perbe te veled, sót szivünk mélyéből fohászkodunk: Legyen meg a te szent akaratod. Te a hullámárban is Atyánk maradsz. Bocsásd meg szent Fiad érdemeiért minden tudva és tudattanul elkövetett bűneinket s méltass mindnyájunkat atyai irgalmadra az ö drágán kiontott véréért. Atyánk, irgalmazz nekünk most és halálunk órájában. Amen. Egy karnagy a terem hatalmas harmo- niumához lépett s felhangzott a halálba menők búcsúéneke: Te hozzád közelebb, Csak közelebb. Ha bú gyötri lelkem S űz az ellen Veszélyben — viharban Ez mindig jelszavam: Te hozzád közelebb, Csak közelebbi Alig hangzottak el az ének utolsó akkordjai, felpattant a nagyterem ajtaja s lelkendezve kiáltotta egy matroz sugárzó arccal: Hajó I Hajó 1 a láthatáron I S ezzel el is tűnt s rohant vissza a fedélzetre. Isten hatalmas 1 Leírhatatlan volt e hirnak a hatása az utasok között. Szinte tombolva rohantak fel a matróz után. A már-már elaltatott életösztőn új lángra lobbant. Mindenki látni akarta a hajót, mely új életet jelentett. Csakugyan a láthatár szélén egy hatalmas hajó körvonalai bontakoztak ki a sötét háttérben. Az utasok ujjongtak. Egyesek hálatelt szemekkel pillantottak az ég felé. Másik része rohanva futott kabinjébe, hogy holmiját csomagolja. Valóságos bábeli zűrzavar, futkozás, kiabálás, vigadozás lett a fedélzeten. A halálra e pillanatban már senki sem gondolt. Élni 1 É'ni 1 Ha küzködve is, ez ragyogott minden ember arcán, szemében. Csak a kapitány volt nyugodt, mint egy szobor s adta ki jobbra és balra parancsait és teljes ereje és minden tudása megfeszítésével igyekezett a sülyedő hajót megmenteni. 48 órája se nem aludt, se nem evett. Reménykedő szívvel vizsgálta a hatalmas 20 ezer tonnás „BremenM, a mint szinte nyelte a távolságot. Mert a vihar még mindig tombolt.
