Harangszó, 1926

1926-12-26 / 52. szám

440 HARANQSZÖ. 1926. december 26 szinarannyá teszi. Erről szól prófétai ihletéssel Zophonids. »Akkor változ­tatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mindig segítségül hívják ez Úr nevét hogy egy akarattal szol­gálják Őt«, (d.g) íme a szent nép a Messiás körül. Milyen felemeló karácsonyi prófécia! Addig nem is lehet arról beszélni, hogy igazán karácsonyt ünnepelünk, amig ez raj­tunk is be nem következik. Addig nem találtuk meg a Messiást, ha évek során át ültünk is karácsony­kor a templomban, s hallgattuk a Megváltó születéséről sióló igéket, addig nem hallottuk meg a szívünk ajtaján való kopogását, amig ezt a magunk részéről is elő nem készí­tettük, amig lehetővé nem tettük, hogy szívünk jégkérgét megtörve az elevenhez férjen az ide szánt ige, az evangéliom. Egyre határozottabbá válik a pró­fécia. Egyre tisztább körvonalakban bontakozik ki az Isten kegyelméből a jövőbelátó s azt értékelő próféták előtt a Messiás alakja s jelentősége. Haggeus már arról is tud, hogy ezt a népeket megszentelő Messiást forró szeretettel, égő vággyal várják. »Egy kevés idő van még s én meg­indítom az eget s földet, a tengert és szárazt és megindítok minden népet, s eljön, akit minden népek óhajtanak, s megtöltöm a házat di­csőséggel, ezt mondja a seregek Ura. (2 . 6—7) Nem is lehet ez másképén. A nyáj követi a pásztort; az apró madárfiókák anyjuk hívó szavát. íme a próféta előtt a Messiás jövendő országa oly formában jelenik meg, mint azt nagy festőnk Zichy Mihály világhírű festményén (rajzán) láthat­juk : a fénysugarakat sugárzó Messiás­hoz tódulnak minden rendű és rangú, szinfi és fajú emberek, öregek, ifjak, férfiak, nők. Arcukon boldog mosoly. Előttük kitárt karokkal a Megváltó. Igen, karácsony a népek ünnepe, széles e földön. És lehetne e szebben befejezni az adventi próféták jövendölését Za- chariásnál, aki már kapúnyítás előtt áll s látja a bevonuló Messiást. Advent 1. vasárnapjának és virág- vasárnapjának evangélioma az, amit ó mond: »örülj nagyon Sionnak leánya ; örvendezz Jeruzsálem leánya, íme jön néked a te királyod. Igaz és szabadító Ó, szegény és szamár­háton ülő. Nóstényszamárnak vem- hén» (9 9) Hogyne örülne a világ hiszen királya jó; nem ítéletre, ha­nem szabadftásra, nem büszkén, ha­nem alázatosan. S ezen hangnemben, prófétai elődeivel megegyezően éne­kel a zoltárköltő is. A készülő Isten dicsőségéről, ember boldogságáról szóló chorál ezzel lesz teljessé. Éa kentem fel — mondja az egekben lakozó — az én királyomat a Sionon, az én szent helyemen. Törvénvül hirdetem az Úr mondá nékem: Éa fiam vagy, ma nemzettelek téged. (2 . 6—7.) íme a Messiás a Úr kül­dötte ; Isten fia az, akiről a zsoltár záró szavai mondják: »Boldogok mind­azok. akik ő benne bíznak« (12. v.) Isten fia, akit ma nemzett, azaz kül­dött hozzánk. Ma azaz karácsonykor. íme teljes a kép. Minden votiás a maga helyén. Minden egyes szin felrakva, kellő fény s kellő árnyé­kolás. A bizonyságtevók sorában ezzel végez. Még Keresztelő ánosról szólhatnánk, de ó már nem a jövő­ről szól. ő már szemtől szembe áll a Megváltóval. íme amiről az adventi próféták szólnak, az rájuk nézve távoljövő, reménység tárgya. Mégis azon csüng nek szívük egész teljességével. Rdnk- nézve ez mult, ill. jelen. Nagy örök­ség, szent örökség, végtelen érték. S le mondhatnánk eróla önként ?oda- adhatnók e, ezt a szent örökséget, pótolhatatlan kincset, ami hitünket, annak erejét s tisztaságát? Atyámfiái, férfiak, vigyázzunk! Ébredjünk 1 Immár nem csak a tetőt szedik fejünk fölül, hanem a szívet, lelket lopjak keblünkből. Ébredjünk, s ne engedjük legszentebb, legdrágább, apáinktól átvett örökséget 1 Azt ép oly tisztán, csorbítatlanul, sőt gya­rapítva kell fiainknak átszármaztat­nunk, amint mi kaptuk. Hallgassunk az ó-szövetségi karácsonyi üzenetekre, az adventi próféták szavára s úgy készüljünk karácsony ünnepének igazi megünneplésére, az Úr Jézus befo­gadására, általa életünk boldoggá tevésére, megszentelésére I Hallelujah! Az Úr megszületett. Nagy örömet hirdetek, amely az egész népnek öröme lészen . . . Dicsőség a magasságos mennyben Istennek, a földön békesség és az emberekhez jó akarat. vége. OLVASSUK A BIBLIÁT! Dec 27. Szeress! Ef. 5.2. így mondjuk: A karácsony a szeretet ünnepe. Az volt-e ez az elmúlt karácsony a Te számodra ?Sze- retetben bővölködtek-e az áldott napok, szeretetben jártál-e, áldozatos, önzetlen szeretetben ? És abban jársz-e ma is és fogsz-e a jövőben is annak élni, abban járni a megbocsájló üdvre vezérlő, min­denekkel jöttevő szeretetben ? Szeress! Dec. 28. Hogyan szeres ? János 13.34-35. Úgy szeress, amint a Megváltó szeret Téged. Teged, akiért kereszt halált szenvedett, hogy üdvöd megszerezze. Amint én sze­rettelek titeket, úgy szeressétek ti is egy­mást D’c. 29 így szerettél-e a múló esz­tendőben ? R >m 7, is 19. Ha őszinte, ob­jektív szemmel nézed e múló évnek napjait, ha a Krisztus keresztje előtt állva vizsgálod a múltad, el kell jutnod az apostol meg­állapításához : ,nem lakik én bennem... jó.* Nem lakik én bennem Jézusi szeretet, nem járok a szeretetben Dec 30 Mit ad ajkadra a múlt vizs­gálata? Lukács 18-13. M.ist nem mond­hatsz, mint a váms edő, más szó, más be­széd nem is lehet Istennek tetsző. Legyen ez a mai nap a töredelem napja. D c 31 Mit kérsz ez esztendő utolsó napján az Úrtól? Zsoltár 51, 8-12. Hidd testvérem ez a legigazabb befejezése ez esztendőnek. Jan. 1. Mi legyen az új évben első fo­hászod tartalma ? Qaiata 2 20 Hogy az Isten kegye me engedje határozott lelki ismerettel mondani ez esztendőben azt a mondhatatlán diadalmas jelentős igét: „él bennem a Krisztus.“ Ha erre törekszel, ha ez lesz a cdod ebben az esztendőben oh akkor boldog, ezerszer boldog, megáldott esztendőd lesz. Jan 2. Úgy lesz ha akarod, mert János ev. 3 . is. Az Úr keres, var. Boldogságot és üdvöt kínál. Ennek bizonysága az ő egy­szülött Fiának kereszthalála. Üd-re vagy elhfva, boldogság életed ré«ze — ha aka­rod !... Ha hiszel, ha az Ür J zus nyom­dokain h óadsz. Gulyás Tirádái­Ápolnunk kell a felekezeti békét minden felekezet között egyformán A felekezeti béke attól függ, hogy az egyházak egyenjogúsá­gát ne csak papíron, hanem az életben is megvalósítsuk. Gr. Bethlen István. Krisztusvárás. 0 éleioerle csüggedi emberek, Názáreti^ felel a fény közeleg!... § a Bölcse, mini egy erek fogalom ring a cégfelen idö-felyamen... A bölcse, melynél sehse rendülhe! meg. kenyeredre hite a szegényeknek. § a gazdag, ki aranyál mellé rakja: széni jegel szerez mennyei kamalra. A bölcse ring, hel könnyek és mesely, minden cél és minden sers esszefely... fpennan elindul szépség s szeretet és oesz uralmai a oilág feleli. Taoasz ha je: — megsejti azl a föld; s oirágálmai ezre leslel öli; Fáradl oerésü bús emberszíoek érzílek-e, hegy a fény közeleg ?! Somboryné, Pohánka Margit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom