Harangszó, 1926
1926-12-26 / 52. szám
1926. december 26. I t HetYényi Lajos 1869-1926. A soproni evang. líceumnak mély gyásza van : Hetvényi Lajos vallástanár december 16-án elhunyt. Ebben a gyászban osztozik az ó által teremtett Líceumi Diák-Szövetség, s osztozik mindenki, aki a Luther Naptáron át érintkezett az ó lobogó leikével. Hetvényi egyike volt azoknak a mind ritkábbá váló ideális leikeknek, akik tiszta, nemes eszmékért fanatikus hévvel tudnak lelkesedni s érettük egész életen át önzetlenül dolgozni. Neki mindig volt valami eszméje, a- mely egész valóját hatalmába kerítette, amelyben egészen felolvadt. Hivatásérzete, amely egész lányéból kisugárzott, adott neki erőt még akkor is, ha teste gyenge volt, — ez vitte ragadta magával lelkét minden akadályon keresztül. Az utóbbi időben sokat foglalkozott az »alkotó embertípus« sál, — önmagában ezt a típust igazán megvalósította. Alkotásai beszélnek idealizmusáról, törhetlen hitéről, akadályokat nem ismerő munkaszeretetéről, szívós kitartásáról. Alkotásai között ott van mindenekelőtt a Luther Naptár, amelynek most jelent meg a XV. évfolyama. Akik bepillantást nyerhettek a naptár szerkesztésébe, tudják, hogy milyen bámulatos körültekintéssel, hozzáértéssel intézett mindent, s a legkisebb cikkre is milyen gondot fordított. Minden cikknek bele kellett illeszkedni abba a szellembe, mondhatnám alapeszmébe, amelyet minden egyes Luther Naptár hirdet. Munkásságának meg is lett az eredménye: a Luther Naptár messze kiemelkedik a naptárak sorából, s magas irodalmi színvonalát mindenütt elismerték, a szoros értelemben vett egyházi körökön kívül is. Az evangélikus öntudatnak, a mélységes hazaszeretetnek, nemes ízlésnek fáklyavivője ez a naptár szerte a hazában. Egyéb irodalmi alkotásai sorából kiemeljük középiskolai tankönyveit. A Luther Naptár mellett a Líceumi Diákszövetségnek szentelte erejét. K'enielendőnek tartjuk, hogy a soproni ev. líceum volt az első az ország középiskolái között, amely éppen Hetvényi lelkes agitálására 1917 ben megalakította a volt líceumi tanulók szövetségét. A Líceumi Diákszövetség mintájára alakultak a többi diákszövetségek Hetvényi ennek a szövetségnek tudott eszményi célt kitűzni: diákotthon léHARANQSZÓ Dr.*Szigethy Lajos, az országos ev. tanár- egyesület elnöke,Ineves iró,"m,a Luther lelke című jeles munkának a szerzője. tesítését a líceummal kapcsolatban, amely diákotthonban nevelődnének a jövő generáció vezéregyéniségei, akik elvezetik majd a nemzetet a boldog magyar jövőbe. Életének utolsó szakát ez a gondolatkör töltötte ki, a diákotthon ügye nem haladt olyan gyorsan előre, mint szerette volna. Ebbe a gondolatkörbe illesztette bele a cserkészetet, mint előkészületet a diákotthonra. Mindent, amit tett, elvek szerint, magas erkölcsi célok érdekében tette, s ezek szolgálatába illesztette be a Luther Naptárt, a Diák- szövetséget, a Diákotthont, a cserkészetet. Árván maradt a Luther Naptár, árván maradt a Diákotthon I Helyét betölteni nehéz lesz, ha nem lesz lehetetlen I Egy igaz embert siratunk benne, aki »híven tékozolta erejét.» Hetvényi Lajos 1869-ben született Győrött. Theologiai tanulmányait Sopronban és Jenában végezte. A soproni ev. líceumban kezdte működését s itt működött 1896 tói haláláig. Áldott legyen emlékezete I — n. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Csak a közelmúltban temették el Stróbl Alajost, a nagy magyar szobrászt, kinek kedvenc szavajárása volt, amint ezt az illetékesek följegyezték róla: 441 — Alattomban megalapozzuk magunkat ! Titokzatos arccal szokta ezt mondani s a megalapozás a lelki táplálékra vonatkozott, mint az alábbiakból kitűnik: A tanársegéde egyszer reggel fél hatkor az Epreskertbe vetődött. Mesz- sziről látta, hogy lámpa ég a műteremben. Midőn belépett, Strobl felugrott és összecsapott egy könyvet. — A biblia! Elolvastam Mát hé evangéliomát! Gyönyörű! Ez a legnagyobb! Alattomban mára megalapoztam magamat! * A Bethlen-kör 25 éves jubileumán Hegedűs Lóránt ny. pénzügyminiszter tartott ünnepi előadást. Előadásában, mely óriási hatást ért el, a jelenvolt ünneplő közönség körében, többek között a következőket mondotta: — Olvassátok a bibliát, ha azt akarjátok, hogy megteljék Jézus sze- retetével, ha meg akarjátok érni Magyarország feltámadását. Jézus hatalma addig nem volt teljes énrajtam, amig át nem_ estem súlyos lelki szenvedéseken. Őszintén bevallom, amig be nem töltöttem ötvenedik életévemet, csak a kereszttevéi szerint voltam protestáns. Elkezdtem olvasni a bibliát és ma nem tudok el lenni biblia nélkül. Hogyan van az, hogy reggel, mikor a munkás, a hivatalnok napi munkájára indul, bepillant először újságjába; kiváncsi arra, mit beszéltek előző napon a politikusok, — ugyanakkor az emberek nagyrésze nem kiváncsi arra, milyen újságot, milyen csodálatos élményeket beszél nekünk napról-napra Jézus. A bibliát mindenkinek el kell olvasnia. Nem protestáns az, aki nem olvassa szüntelenül a bibliát, mert bennük él a Jézus, vagy seholsem, és Jézus eljön mindenkihez, aki a bibliát ol- VC18SCL • • • — Jézus a legnagyobb lángelme, -- nemcsak lángész, hanem ugyanakkor lángsziv, de eszméinek magasságába csak akkor érhetünk el, ha átmentünk az élet gyötrelmes szakaszain. Ez a szenvedés gyümölcsöző ránk nézve, mert a biblia elvisz bennünket Istenhez... Idézte ezután Bállá könyvéből Milton szavait: Eretnek az, ki saját lelkiismerete és az írásból merített meggyőződése ellenére követi az egyházat. Ha valaki hisz dolgokat azért, mert lelkipásztorai úgy mondják, vagy egy gyülekezet úgy határozta, anélkül, hogy hite