Harangszó, 1926

1926-12-26 / 52. szám

1926. december 26 HARANQSZÓ. 439 Anyai szeretet. Karácsonyi üzenetek az ó-szövetségböl. (3, Irta: dr. Kiss Jenő egyet. rk. tanár. Múlt az idő. Másfél évszázad telt el az dta, hogy a két próféta egymást kiegészítő színekkel festette meg a jövendő Messiás képét. Küz­delem-teljes, hányatott életében a kis Juda az utolsó nagy forduló pont­hoz ért el. A keleti veszély, amely már Ezsaiás idejében megsemmisí­téssel fenyegetett, most újult erővel közeledett. És a sötéten kavargó felhők mélyén cikázó villámok, tompa, átható dörrenések mind a vég kez­detét jelentették. Veszve látszott min • den. E kor prófétája is látta ezt és hirdette. Annyival inkább, mert a veszni indult nép közt épen az hiány­zott, ami a nehéz időben még fenn­tarthatta volna, az igazság. Az Úr­nak igazsága. Ha ez meg volna, megállhatna, mivel ez hiányzik, tehát elveszik. De vájjon egészen ? Hová lesz akkor az Úrnak a korábbi prő- féták által tett ígérete. Mi lesz a jövendő békesség királyával és or­szágával? És amig e felett töpreng önlelkét marcangolva Jeremiás pró­féta, lelki szemei a menyilatkozott eget látják, s az örökké való Isten bíztató kijelentését hallja, mire szíve megnyugszik. Ha e méltatlan nép nem is éri meg, hanem elpusztul Isten büntető Ítélete következtében, a megtért maradék közt valósul meg, amit az Úr az elmúlt próféták által hirdetett és amit ime Ö is hirdet az Úr megbízásából. »íme napok jönnek, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat és uralkodik mint király és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselek­szik e földön, s lesz az ö neve, amellyel nevezik öt, az Űr ami igaz­ságunk?« (23, 5—6.) Bz hiányzik a földön. Erre van szüksége az embernek. És ezt hozza meg a Messiás. Igazságot, amely nélkül a rajzolt békesség el nem következhet. Mert nem az a békesség, amelyben az erősebb kicsavarja a gyöngébb kezéből a fegyvert s akkor kalapálja kapává. Az elnyomott nép­nek szabadulásra irányul minden törekvése. Nem a békesség állapota ez, hanem a gyengét letartó erőszaké. A messiási király idején nem fgy lesz. Mondja a próféta. Az ó uralma igazán a békesség uralma lesz az igazság alapján. Az Úr a mi igaz­ságunk. Az az igazság, amelyet ö hoz, megnyugtató lesz a nyugtalan telkekre nézve, az igazi igazság. Maga az Úr, a Megváltó lesz a mi igazságunk. Bgyre telik a kép. Bgyre több és színesebb vonás látható rajta. De még mindig tovább dolgoznak rajta a próféták. Amaz igaz s másokat megigazító Messiás körül a megtért népek egész serege sorakozik. A görög hitregék közt van egy mély értelmű, amely szerint volt egyszer egy király, — Midas névvel — aki amihez csak hozzányúlt, az arannyá változott a kezében. Bz a király tulajdonképen a Messiás. Ami ott, a pogányságnál puszta óhaj, az itt valóság, A Messiás az, aki megváltoztatja, gyökeresen megújítja maga körül az egész vi­lágot. Megtisztítja, megnemesiti, azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom