Harangszó, 1926
1926-11-28 / 48. szám
404 HARANQSZÓ. 1926. november 28. kona, aki viszont a legnagyobb veszedelembe keveredett, sőt talán ott is pusztult. Két katona, vagy tíz, száz, ezer, százezer katona volt ugyanabban a gyötrelmesen válságos helyzetben. Az egyik része ottveszett, a másik része hazajött. De miért épen ez s miért nem a másik. Én hazajöttem, a barátom kínos halált halt. K> válogatta ki ezeket s miért nem amazokat ? Mivel érdemelte az egyik a jobb sorsot, a másik a rossz sorsot? Nem tudjuk 1 Csak azt érezzük, hogy mindnyájan Isten kezében vagyunk. Jelenünk, jOvőnk, örömünk, bánatunk, életünk, halálunk az ö ki kutathatlan akarata szerint igazodik. A tanulság belőle az, hogy nincs itt minékünk — mint a Szentírás mondja — maradandó városunk; a megnyugtató biztatás pedig — ugyancsak a Szentírás szerint — »akik az Istent szeretik, azoknak mindenek javukra vannak.» Társadalmi és felekezeti béke A sok-sok programmbeszéd között, amelytől mostanság hangos a csonka ország, különös figyelmet érdemel a miniszterelnöknek első pro- grammbeszédje, mely Budapesten a fővárosi egységes pártnak a miniszterelnök tiszteletére rendezett vacsoráján hangzott el. Ennek a beszédnek nagy értéke a mi szemünkben is abban nyilvánul meg, »hogy vö~ Péter templomba megy. Irta: Irányi Kamülné. Kovács Pétert mindenki csak úgy ismerte a faluban, hogy gőgös Kovács. Rá is szolgált erre a névre. Kevély, szívtelen ember volt. Barátai nem voltak, beszélgetésbe még a szomszédaival sem ereszkedett. A templomnak még a tájékára sem ment. Lányos házakhoz nem járt el, pedig minden kevélysége dacára is szívesen fogadták volna imftt-amott, mert jó módú ember volt. Igaz ugyan, hogy már erősen benne járt a harmincas éveiben, de még mindig legényszámba ment. Hanem ő távol tartotta magától az egész falut. Mikor látta, hogy a gazdagságban nagyon elkelne egy dolgos, ügyes fehércseléd, a harmadik faluból hozott, magának asszonyt. Varga Juliskáról mindenki csak jót tudott. Aztán 6 maga is látta, — mert néha úgy véletlenül arra vette az útját, ahol a Julisék földecskéje feküdt, hogy versenyt dolgozott az a lány még a férfihaddal is. Arról meg nem tehet Péter, hogy mindig akkor jött rá a gyötrő szomjúság, mikor a lány is kinn dolgozott, s ilyenkor nehezen jött ugyan a szó a gőgös Kovács szájából, de mégis kellett egy pár szives szót szólni a lányhoz, a nagy szomrOsfonálként vonul rajta végig a társadalmi és a felekezeti béke hirdetése.« — Az összefogásnak, nézetem szerint, — mondotta többek között Bethlen — két nehézsége és akadálya van. Az egyik a felekezeti kérdés, a másik pedig a közszabadságoknak a kérdése. — Felekezeti kérdés alatt én nemcsak a keresztények és zsidók közti ellentéteket, hanem a keresztény felekezetek között, különösen az utolsó időben felmerült ellentéteket is értem. Én protestáns ember vagyok, de a legmagasabbra becsülöm az együttműködést azokkal a katholikus vezető férfiakkal, akik hű hívei egyházuknak, de sohasem felejtik el azt, hogy egyúttal magyar emberek is Túlbuzgók, fanatikusok vannak minden táborban. Ezeknek csak azt mondom, hogy Krisztus tanítása arra int: >Ne tégy semmit mással, amit magad nem akarnál, hogy veled történjék!« Ez az igazi türelmességnek az a profétikus jelszava, amelyet minden becsületes magyar embernek követnie kéll. Én meg vagyok győződve, hogy a magyar közvéleménynek kilencvenkilenc százaléka ezen az állásponton áll. És lesz ereje a magyar közvéleménynek, hogy lehetetlenné tegyen minden olyan bontási kísérletet, amely az egyházak között egyenetlenséget akarna szítani. Reméljük, hogy közelebbről csak az evangélikus társadalom is nagy örömmel és megnyugvással vette s veszi tudomásul a miniszterelnöknek juság miatt. — Nem sok beszéd kell ahoz no... Péter látta, hogy Julis dolgos, ügyes, takarékos fehérnép, feleségül kérte. Julis- nak is megtetszett a jól megtermett komoly ember — a Péter gőgjét a szegény leány komolyságnak vélte, s hozzáment feleségül. No édes gazduram nem hailja-e a harang hívogató szavát ? Siessen már, vegye fel az ünneplőjét és menjünk, nem szoktam én utolsónak bemenni az Istenházába. Kovács Péterné a fiatal menyecske szól, Így az urához az első vasárnapon, s míg beszélt gyorsan szedegette magára az ezer- ráncú ropogósra keményített szoknyákat. Nagy sietségében, mint a kinyílt bazsarózsa, olyan lett a két orcája. No még egy utolsó simítás a csipkés kötényén, s aztán mehetnek. Még az énekeskönyvét veszi fel az asztalról, s indulna, hanem amint megfordult — csaknem hanyatt esett ijedtében. Az urát látta ott ülni, úgy mint az imént, előtte érintetlenül a kikészített ruha, s az ünneplő csizmája, mibe esküdött, eldőlve feküdt előtte a földön. A bazsarózsa pi- rossága egyszerre mind lefutott a szivére, az ijedtsége fehérebbre festette az arcát mint a selyem kendője. Jaj Istenem mi baja lett? Szóljon egy szót édes lelkem, tán valami hirtelen bea kormány nevében tett időszerű intelmeit s Ígéreteit, s megvagyunk győződve róla, hogy a kormánynak lesz elég ereje, hatalma ezeket az Ígéreteket valóra váltani. Levél. Nagy tiszteletű Szerkesztő Úri Nem mesterségem az írás. Durva, nehézkes kezemnek túl könnyű a toll, igy aztán nehezemre esik a betűvetés Hogy ma mégis tollat veszek a kezembe s irok annak két oka van. Először is őszinte szívből jövő köszönetét óhajtok mondani Nagytisz- teletüségednek azért a búzgalomért, kitartásért, önfeláldozásért, mellyel kedves lapunkat, a Harangszót szerkeszti, azoknak a nevében, akiknek a Harangszó a szivéhez nőt, akik értékelni tudják annak minden sorát, jóllehet magamfajta egyszerű igénytelen emberek, kik egyebet sem tesznek: imádkoznak és dolgoznak, túrják a honi rögöt s lelkesedéssel olvassák a Harangszót. Másodszor meg, mint a veszprémi egyházmegye kötelékébe tartozó egyszerű polgárember, evangélikus anya- szentegyházunknak hű fia, a Harangszó búzgó olvasója, a Harangszó folyó évi november hetediki számában „A veszprémi ev. egyházmegye lelkészek őszi értekezlete “ elmen megjelent hírrel kapcsolatban „a falusi nép a Harangszóban több elbeszélésfélét napi, politikai dolgokkal való foglalkozást vár,“ kívánok tegség lepte meg? — Aggódó gyöngéd szavakkal hajolt az ura fölé. Péterben egy pillanatra mintha megmozdult volna a szív, mikor az asszony sápadt arcába nézett... hanem egyszerre csak maga előtt látta az egész falut, amint bámulja őt, mikor bemegy a templomba, s aztán hallotta a gúnyos megjegyzéseket: nini a gőgös Kovács, hogy lépked azasz- szonya mellett, mint egy kezes bárány. Nohát ő rá ne bámuljon, ne mutogasson senki, nem enged már most az elején. Szoktatni kell az elején az asszonyt nehogy később az orránál fogva hurcolja az embert. Nem 1 Azért sem, s belölle kirobbanó indulattal nagyot ütött az asztalra öklével. — Nem bánt engem semmiféle nyavalyás betegség hallod-e Julis I Csak vedd tudomásul, hogy mehetsz a templomba magad, ha akarsz. Nekem hagyj vele békét, mert úgy tudd meg, hogy én eddig sem jártam még a tájékára sem, oszt se most, se pedig ezután nem megyek! Nekem nincs szükségem az Istenre, se a Krisztusra 1 Ahogy eddig meg voltam náluk nélkül, úgy meg leszek ezután is I Az asszony dermedten hallgatta az Istenkáromló beszédet, mintha kövekkel dobálták volna, úgy hullottak rá súlyos ütésekként az ura szavai... Gyönyörű álom-
