Harangszó, 1926
1926-11-28 / 48. szám
1926. november 28. HARANQSZÓ. 405 egy szerény kis megjegyzéssel élni többeknek sokaknak, azoknak a nevében, akik a Harangszóra elő is fizetnek, kegyes adományaikkal fentar- tásához készséggel hozzájárulnak s azt imádkozó lélekkel olvassák is: nem több elbeszélést, napi, politikai dolgokkal való foglalkozást vár a Harangszóban a falusi nép, hanem, hamár egyáltalában valamiből még- többet vár a Harangszótól, úgy legföljebb még több evangéliomot vár... Igen, még több evangcliomra van szüksége ebben szerencsétlen hazában, azonban nemcsak a falusi, de a városi népnek is. Nemcsak a népnek, de a vezetőknek is, mert különben nem lesz itt feltámadás soha! Luther Kis Kátéjában tanultam valamikor, boldog gyermekkoromban, igaz, hogy már régen volt: „Vasárnapon testnek léleknek ünnepi ruhára is van szüksége.“ Az én lelkemnek ünnepi ruhája, vasárnaponként a szeretet és könyö- rületesség mellett a „Harangszó.“ Mély tisztelettel F. sr. Háládatosság. Béza Theodor, Kálvin legnagyobb genfi munkatársa, aggastyán volt már, amikor egyszer kint nyaralt Genf melletti kis tanyáján. Egy napon, ép 77. születése napján, Öreg cselédje azzal a kellemes hírrel lepte meg, hogy egy, már elveszettnek hitt tyúkja előkerült, még pedig tizenöt kiköltött Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter, a kelen* földi evang. egyház felügyelője. csirkével együtt. A friss szellemű Öreg ezen a nem várt születésnapi ajándékon annyira megOrvendezett, hogy egy bizalmas jőbarátjával, Goy- naeus bázeli tanárral, azonnal levélben tudatta a nagy eseményt, amelyet egy kedves kis versben még meg is énekelt: A minap egy tyúkot vettem tiz garason; Tizenöt csirkével fizet ma urason. Hát én, Uram Krisztus, mit adtam Tenéked Hetvenhét év alatt, amióta élek? Pedig Te érettem drága árt fizettél, Életem mezőjén szántottál, vetettél: Gyümölcsöt én mégis csak alig termettem, Bár Hozzád egészen hűtlen mégse lettem: Óh bocsásd meg Uram hálátlanságomat S végy szárnyaid alá, árva tyúkfiadat 1 Az 1927. évi képes Luther-Naptár. ^ Biblia, Ima- s Énekeskönyv mellett, minden valamire való evangélikus keresztyén embernek legkedvesebb olvasmánya a képes Luther-Naptár, melynek szerkesztését évről-évre annyi gonddal, szeretettel, odaadással, egész lélekkel Hetvényi Lajos, a Naptár kiváló szerkesztője végzi. Az 1927. évi képes Luther-Naptár ismét annyira tökéletes, értékes a maga nemében, annyira kiválik — úgy irodalmi, mint művészi tekintetben — a Napiárak tömkelegéből, hogy ezért csak legnagyobb hálával és elismeréssel kell adóznunk a naptár szerkesztőjének, kit a szerkesztés gondja mellett minden alkalommal a naptár kiadásának anyagi erejét felülmúló gond is terhel. Evangélikus népünk, a Harangszó olvasó közönsége van annyira érett, tudja, hogy a Luther-Naptár kiadása súlyos milliókkal jár, mely összeg nem áll a Naptár kiadása előtt készpénzben rendelkezésére a Naptárt szerkesztő-kiadónak . . . Siessünk azért a Kaptár mielőbbi megvételével nyomasztó anyagi gondjain könnyíteni. Végre is a Luther Naptár egyetlen valamire való evang. keresztyén ember házából sem hiányozhatik; egyetlen evang. keresztyén csalid sem nélkülözheti. Ámbár a hála virága, manapság ritka, akárcsak a havasi gyopár, mi evangélikusok most az egyszer igyekezzünk mégis hálásak lenni a Luther Naptár érdemes szerkesztőkiadójával szemben. ból, óh de rideg valóságra ébredt 1 Milyen búsan csengett most egyszerre a harang még előbb hívogató szava az ő fülébe, mintha nem is templomba hívogatna, de temetésre szólna. Julis úgy érezte, mintha neki volna haloitja, mintha ő temetne I Temetné a boldog álmainak, reményeinek a megvalósulását 1 Az asszony rémülten húzódott hátra az ura elöl, s szinte fuldokolva kiáltott fel: „Óh Uram bocsáss meg neki hiszen nem tudja mit beszél I* — tn nem tudom mit beszélek? — Förmedt fel Péter — Kérdezd csak meg, hogy szereztem, kinek a segítségével, amim van? Btzony nem imádkozással, nem só- hajtozgatással, hanem kemény munkával I Nem az Isten segítségével, de a magam erejével 1 — Ki adta az erőt a munkához Péter ? S ki az, aki felhozza napját s esőt ád mind az igaz, mind a gonosz földre? Ki az Péter, nem a jó Isten ? — Veti ellen Julis halkan. — No de elég legyen 1 Én asszony népséggel nem vitázok, csak még azt mondom neked, hogy amig engem látsz ne félj te se; ... s ezzel idült is kifelé, az ajtóból még visszaszólt; — csak igyekezz az ebéddel, mert úgy látom esni fog, osz- tán ebéd után kimegyünk a rétre összegyűjtjük azt a kis lucernát, meg ne ázzék. Nem hallotta azt már Julis asszony I Alig tette be az ajtót maga után az ura, hangos zokogással borult az asztalra. Azok a sűrűn aláhulló könnyek, óh de megkö- nyitik az ember nehéz szivét 1 Ahogy leperegnek az arcon, úgy pereg le velük együtt, egy-egy darabka bánat Is a szívről. Hát még ha a könnyek árján ima száll fel a magasba, a mennyei Atyához) Az asz- szony szive is elcsittult a könnyek között rebegett imától; bízott Istenében, hogy az meghallgatta kérését, s az ura hitetlen, gőgös szivét majd maga felé fordítja. Hanem a kevély, istentelen ember csak nem változtatta meg az asszony szelíd, kérlelő szava, sőt minél türelmesebb volt a felesége, annál jobban ágaskodott benne ostoba gőgje, s nap-nap után kegyetlen, gonosz, durva szavak hangzottak a szájából. Ilyen keserves élet mellett szakadt rájuk a világháború. Péter is megkapta a behívóját, s mikor látta asszonyát könnyes szemmel járni-kelni maga körül, amint egyet-mást rakosgatott be a kis katona ládában... hej ki tudja milyen hosszú időre — vigasztalni próbálta a maga módja szerint Ne sírj Juiis, van egy pár ezer korona — sok pénz volt az akkor — megtakarított pénzem, neked se szóltam eddig róla semmit, igaz, de az a fő, hogy van, hát én most ezt a pénzt magammal viszem. Osztán tudod ahol a pénz, ott az igazság! Nem megyek én a háborúba, van eszembe 1 Mindig van annak útja-módja, ha valaki nem akart katona lenni, csak pénz kellett hozzá, hát most is csak kitudakolom, a fortélyát, osztán amikor még nem is gondolod, csak hazatoppanok. Mondtam már neked, hogy csak bízzál bennem, én meg bízok a tömött erszényemben 1 — Inkább bízna maga Péter a jó Istenben, akkor én is jobban bíznék magában s nem fájna úgy a szivem maga miatti — Már megint kezded? inkább már megyek, nem akarok, veled most is civódni. Csak ügyelj mindenre, a jószágoknak baja ne essék! így indult el hazulról gőgös Kovács Péter tömött erszénnyel, de üres szívvel és sivár lélekkel. Folyt. k8r-
