Harangszó, 1926
1926-09-19 / 38. szám
316 HARANOSZO 19Z6 szeptember 19 Anyák emléknapjára. Harangfuvar árverés. Egyházi ének. Dallam: .Mintha szárnyon szállna ...’ Irta: LIGETI EDE, sajókazai ev. lelkész. Első csókot nékem — Légyen bármily régen — Jó anyám Te adtál, Csókkal altatgattál. * (Édes anyám, lelkem Csókodra ébredtem... Ä meg az Isién, a jó Isteni) Első tápot, támaszt Nyújtani nem fáraszt Sem nappal, sem éjjel Küzdve baj s veszéllyel. (Anyám óva fedtél, Mindig csak szerettél... Áldjon meg az Isten, Áldjon a jó Isten!) Első bölcső-dalom Még mostan is hallom. Dalod édes emlék, Mi vón, ha elvennék ?! (Anyám bölcső-dalod Boldog nyomot hagyott... Áldjon meg az Isten, Áldjon a jó Isten!) Első imám veled Mondd el gyermeked. A meghitt otthonban Isten felé dobban (Anyám, szived s szivem Bízón, hittel, híven ... Áldjon meg az Isten, Áldjon a jó Isten!) Első könnyem nékem Lecsókoltad szépen S törléd szeretettel Áldott jó kezeddel. (Anyám, égi sugár Könnyes szemem úgy vár!... Áldjon meg az Isten, Áldjon a jó Isten!) Első az elsők közti Csillag a felhők közt! Csókod, tápod, dalod, Imád, égi valód (Földön jóvá teszen, Ha rád emlékezem... Áldjon meg az Isten, Áldjon a jó Isten I) Egy magyarországi kis evang. faluban történt ez a furcsa dolog. Harangokat hozatott az egyházközség s mikor a harangok a pár órányira fekvő állomásra megérkeztek, megszólította a lelkész az egyik hívét: „Behozhatnátok a szekereteken, barátom, az új harangokat az állomásról“. Az atyafi persze örömmel fogadta a felszólítást, megtiszteltetésnek vette és sietve befogott. Mikor nagy hetykén ki akart hajtani, már egy csomó ember útját- állta: „Hogy jössz te ahhoz, hogy behozd a harangokat?“ Hiába mondogatta: „A Tisztelendő úr mondta“, nem engedték, mindegyik magának akarta a harang behozásának dicsőségét. Már majdnem verekedés lett a nagy égyházszeretetből, mikor egy öreg embernek az a mentőötlete támadt: „Árverezzünk! Aki legtöbbet igér, az hozza be a ha- hangokat s a pénzt az egyháznak adjuk“. Úgy is lett. Egész beleizzadtak az egymásra licitálásba, míg végre az, aki már befogott, s nagyon resteilte volna, ha ki kellett volna fogni a lovait, belekiáltott a zsivajba: „50 forint!“ (Akkor még forintban beszéltek s ez roppant nagy pénz volt.) „ötven forint először“... Az elcsodálkozás moraja futott végig a tömegen . . . „ötven forint másodszor“... Néma csend . . . „ötven forint harmadszor!“ Az atyafi közé csap a lovaknak s büszkén kiáltja: „Mégis én hozom be!“ Az öreg ember pedig mosolyogva dörzsöli a kezét: „Szép kis summát szereztünk az egyháznak“ s erre a versengő arcok mind szép csendesen boldog mosolyra húzódtak. Egy német Gusztáv Adolf Egyis ... evezz tovább. A jó Isten százszorozza meg ifjúi erődet. — Kissé szünetelt. Lihegett. Nagy szemeivel bámulta a tarka vadvirágos rétet, de már nem érdekelte. Arca megvonaglott. Valmi belül ismét viaskodott. Megint elpattant egy húr. Utolsó felsíró rezdülését csak Lajos keble mélyén visszhangozta egy pihegö érzés-rengeteg, melyet baráti szívnek ismerünk — Igen — folytatá ismét Pista — testvér elutazom oda, ahol nincsenek boldogtalan és szomorú arcú emberek. Ahol nincs küzdés, harc és fájó szenvedés. Ahol nincsen kacagás és nem riaszt a jaj. Ahol mindenki békés, örök csendben van... — Lajos — most már csak susogott, mintha imádkozna Pista — otthon kicsi fehér szobámban a szekrény alsó jobb fiókjában van egy kis pénzem. Tudod, tanításért kaptam. Ha eljön értem a nagy ismerős a rettegett, vidd a tisztelendő úrhoz és modd, hogy egv ismeretlen ajándékozza a templomra. Van ott még egy régi megfakult könyv. Szomorú-szemű édesanyám imádságos könyve ... Lajos... testvér ... legyen ... a tied ... többet nem adhatok ... — Köszönöm ... nyöszörögte Lajos. Aztán szótlanul hallgatott haza felé. Bele-merültek ők is a nagy csendbe, melyet a félrevert szivek felszakadó sóhajtása zavart fel. Másnap korán ébredt a falu. Az embereket az öreg templom nagy harangjának riasztó jajgatása döbbentette meg. — Ki halt meg? Kérdezték félve egymástól. Horváth Pista, Hor váth Pis-ta ... jajgatott a nagy harang. A hajnali Nap tfizrózsái ott nyíltak Pista ablakán s köztük mosolygott be a nagy rettegett, a halál. leti ünnepélyen beszélte ezt el a magyar kiküldött s annyira megtetszett a németeknek,, hogy még az egyházi lapok is leközölték. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről, A testvér dunántúli református egyházkerület az elmúlt héten tartotta Pápán évi rendes közgyűlését. A közgyűlésnek kimagasló pontját a testvér református egyházkerület, nagy- tudásu, nagytekintélyű, ékesen szóló püspökének dr. Antal Gézának évi jelentése képezte, ki püspöki jelentésében a felekezetközi viszonyról többek között a következőket mondotta: „ Úgy a sajtóban, mint a „ missziós papok“ szónoklataiban és a Mikes- féle pásztorlevélben megnyilatkozó törekvések könnyen válthatnák ki a protestáns egyházaknál a retorzió gondolatát. Óva intem egyházunk vezetőit s elsősorban a lelkészeinket, hogy ezekre a támadásokra hasonló ellentámadásokkal válaszoljanak. Nagynevű főgondnokunk, gróf Tisza István a maga főgondnoki székfoglaló beszédében ilyen törekvésekre célozva mondotta: „ Ragályos betegséggel állunk szemben, olyan akcióval, mely könnyen szülhet hasonló természetű ellenakciót. A mi küzdelmünknek, a mi ellenállásunknak nem szabad felekezeti alapra helyezkednie. Nekünk nem szabad hasonló felekezeti elfogultságra ragadtatnunk magunkat. A mi ügyünk nem egy feleke- zet-é, az egész felvilágosodott társadalom közös ügye az.“ A testvér evangélikus egyházzal a jó viszonyt igyekeztem a magam részéről épp oly melegen ápolni, mint amilyen hálával ismerem el a testvér egyház vezetősége, közelebbről a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület elnöksége részéről egyházunkkal szemben tanúsított megértő szeretetet. Közös küzdelmeink s közös törekvéseink kell, hogy szorosan kapcsoljanak össze bennünk s 250 évvel ezelőtt kiszabadított rab prédikátoraink emléke ez évben csak megújíthatja és fokozhatja egymás iránti kötelességeink érzetét. Én magam adtam kifejezést ebbeli óhajomnak és szándékomnak a testvér egyház- kerület múlt év október 1-én Pápán tartott gyűlésén, ahol Gyurátz Ferenc emlékére tartott ünnepélyen személyesen megjelentem s kifejezést adtam kegyeletünknek az iránt a férfiú iránt, ki testvéri velünkérzésének annyiszor
