Harangszó, 1926
1926-09-19 / 38. szám
1926. szeptember 19. HARANQSZO. 317 adta jelét egyházkerületi gyűléseinken való megjelenésével. “ Hiába a szeretet szeretetet, a tisztelet tiszteletet, a megbecsülés, megbecsülést arat. NÉPEGÉSZSÉGÜGY. Védekezés a hasi-hagymáz' (typhus) ellen. Socrates, ókori bölcs mondása szerint, csak az egészséges emberek tudják teljesíteni polgári kötelességeiket. A magyar nemzet sohasem volt nagyobb bajban, mint ma van; a hazával szemben tartozó kötelesége- inknek végzése sohase volt fontosabb, mint ma; ép ezért, a haza iránt tartozó kötelessége mioden jó magyarnak, hogy egészségét védje, a betegségektől óvakodjék. Mivel az országban állandóan fordulnak elő hasi-hagymáz megbetegedések és mivel ez a betegség ragályos és minden lO-ik eset halálosan végződik, célszerűnek vélem, hogy rövidesen ismertessem ezt a betegséget lapunkban, melynek egyik kitűzött célja: az egészségügyi ismeretek terjesztése. A hasi hagymázat bacillus okozza. Ha a bacillus az emberi szervezetbe jut, nemcsak a gyomor és belek, de megbetegszik az egész szervezet. A betegség lappangva terjed a testben. Általános gyengeség, rosszullét lép fel. Fejfájás, szédülés, étvágytalanság, szorulás v. hasmenés jelentkezik. Fájdalmak vannak a derékban, végtagokon, a lép megnagyobbodása miatt baloldalt a hasüregben. A beteg lázas. A láz este mindig nagyobb, mint reggel vagy előző este volt. Az első hét végén már 39—40 C° is lehet. Az érverés 90—100. Ha a szív gyenge, még több is lehet. A nyelv száraz, lepedékes, barnás színű. A magas láz az ideg- rendszer izgalmát, zavarát, öntudatlanságot is okozhat. Ez az állapot 3 hétig tart. Azután, ha sima a betegség lefolyása, bélvérzés, tüdőgyulladás és egyebek nem zavarják, a tünetek enyhülnek, a láz lassanként csökken. A betegség eltart 5—6 hétig s még akkor is fertőzhet a bélürülék. Fertőzés a szájon keresztül történik ital, étel utján. A beteg megette a bacillusokat. A bacillusok a testből a bélsár, a vizelet, a köpet utján távoznak. Legfőbb terjesztője a beteg ürüléke, miért is ennek fertőtlenítése egyike a legfontosabb védő intézkedéseknek. A betegség közvetítői lehetnek a nyers viz, a nyers te], a meg nem mosott gyümölcs és más, meg nem főzött vagy sütött élelmiszerek. Bűnös terjesztői a betegségnek a legyek, amelyek minden szennyre, trágyára reászállnak s a hozzájuk tapadt fertőző bacillust beviszik a konyhába, a szobába s megfertőzik a kenyeret, az összes élelmiszereket, az evőeszközöket : kanalat, tányért, pohat stb , szóval minden tárgyat, melyet le nem takartunk s el nem csuktunk előlük. Munkaközben kezünkkel kénytelenek vagvunk sok tárgyat megfogni, melyek fertőzöttek lehetnek, mert sokan érinthették, legyek fertőzhették. Ezért minden étkezés előtt meg kell kezünket mosni vízzel, szappannal. Gyanús II. Lajos emlékoszlop a Csele pataknál. betegeket nem kell látogatni; vagy ha az el nem kerülhető, kézfogástól és tárgyak érintésétől tartózkodni kell s utána kezet mosni, ruhát váltani. Védekezés. A fent elmondottak alapján védekezésnél a következőket kell megtennünk: Nem szabad nyers, forralatlan vizet, forralatlan tejet, meg nem mosott gyümölcsöt fogyasztani. Minden ételés italnemüt le kell takarni ruhával, hogy a legyek ne érinthessék. Étkezés előtti kézmosás olyan családi szokás legyen, mint gyermekeknél a lefekvés előtti imádkozás. A betegnek minden váladékát: bélürülékét, vizeletét, kö- petét mészvizzel fertőtleníteni kell. Evő-, ivóeszközeit ki kell főzni. Szenynyes ruháit külön összegyűjteni s forró lúggal kifőzni. Aki pedig a beteget ápolja, fokozottabb mértékben vigyázzon testi tisztaságára, gyakran mosakodjék, váltson tiszta ruhát, mert fertőzött viszonyok között él s jobban ki van téve a fertőzésnek, mint más. Az orvosi tudomány nagyjai sokszor saját életük kockáztatásával állapítják meg a fertőzés útjait s a védekezés módjait Az emberiség legalább azzal hálálhatná meg ezt az önfeláldozó munkásságot, hogy követné tanításukat — saját egészsége érdekében. Dr. Kovácslcs Sándor. OLVASSUK A BIBLIÁT! Ki az első személy ? Szept. 20. Én! Lukács 18. »—is. Mindég első személyben beszél a gőgös farizeus. Szinte ellenszenvesen hat, mennyire előtérbe állítja önmagát. Figyeld az embereket, miiven hangsúllyal mondják ki ezt a kis szócskát: én. Figyeld önmagadat, nem tartozol-e azok közé, akiknek a saját becses énjük túlságosan fontos? Szept. 21. Te! Apostolok csel. 5. i.-s. Jól ismerjük Anániás és Zafira szomorú esetét. Magukra gondoltak, mikor a javaikat eladták. Adtak az Istennek is, de csak másodsorban. Az én, a te volt a fontos, a gyülekezet, annak szegényei, Istenorsziga azután következtek. Gondolkozzál, milyen a viszony a családod, barátaiddal ? Saját, nagyon kedves éned után következnek ők. Tedd vizsgálódás tárgyáva, kié az első és a második hely. a szeretetedben ? Szept. 22. Ő. Lukács 10. 29,-32 Milyen közönyösek tudnak lenni az emberek felebarátaik iránt, milyen érzéketlenek a bajaik mellett. Csak egy idegen ember jutott szomorú helyzetbe .. Miért is törődjem a más bajával... Van miről gondoskodnom: saját ügyeim, családom, rokonaim, barátaim épen eléggé igénybe vesznek, nincs időm az emberekxel törődni: Szept. 23 Átalakulás. Korintbusbeliek- hez írott I levél 13.11. Nagyon érdemes elgondolkoznunk az apostol megállapításán. Mikor gyermek voltam, arra tanítottak az iskolában: én, te. ö. Á keresztyén ember nyelvtanában megfordul a szabály: az első személy ő, a Szentháromság egy Isten, a második te, a felebarát, a harmadik lesz az én. Úgy az én, mint az embertársaim életének minden bánata, fájdalma és baja onnan ered, hogy nem ismeri, nem alkalmazza a keresztyén szabályt Gondolkozzál felette... Szept. 24. 0. Máté 22. ae.-ss. Lukács 4* &.*8, János ev. 6. es.-os. Olyan határozott, olyan félre nem érhető az írás szava: első, egyedül első 0, az Isten. Az elvetemültség vakmerősége, hogy az ember képes mégis ellene cselekedni. Da él az Úr, lát mindent, sőt cselekszik. Figyeld az életedet figyeld körülötted az embertársaid életét. Én látom az Isten áldó és sujtoló kezének nyomait. Nem lehet büntetés nélkül ledegradálni az Istent, vétkezni ellene. — Meghajtok Előtted Uram, Tied a hódolat, imádat. Szept. 25. Te. Lukács 10.»—ti. A felebaráti szeretet felséges példája a samari- tánus cselekedete. Útja sietős, de megáll, maga is fáradt, de átadja öszvérét, pénzé-