Harangszó, 1926
1926-08-29 / 35. szám
XVII. évfolyam. 1926. augusztus 29. 35. szám. Alapította KAPI BÉLA 1810-ban. Lantul ajdonoa: i Dinínlíll Lntber-SiÖTBtsífl. la OruifM I.atlii r-SiÓTet ■ég UratalM lapja. KÁtiratok, alőfiietAal dijak ka reklamációk a HARANGSZŐ »erkaaatAkiadóhlvatalán ak SzentffotthArdra (Vasvm.) küldenddk. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanlté. Megjelenik minden vasárnap. 9 Krisztus Urunknak vallása, Lön hazánknak ájulása. SzarkeaitO-ki adóhivatal: SZENTOOTTHÄRD. Vas vármegye. FlOkkladOhlratal »Luther-Tirsaság* könyr- keraskedéaa Budapest, vm., Szentklrályl-u. 51/a. A „HABANGSZO“ előfizetési ára: a harmadik negyedérra 19.000 korona. Félévre 30.000 korona. Csoportos küldéssel lO’/a-oa kedvezmény. Amerikába egész évre Z dollár; at utódállamokba a 111. negyedre 20.000 K. 1526—1926. II. Korinth. 1. 4.8—9. „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szorít- tatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.“ H ős vértől pirosult gyásztér sóhajtva köszöntlek! . .. Nemzeti nagy létünk nagy temetője : Mohács! . . . 400 évvel ezelőtt augusztus 29-én temetővé lett a mohácsi mező. A fekete hant, mely idáig életet adva ápolt, most egyszerre szemfedője lett annyi elesett magyar vitéznek. 20.000 hősünk elvérzett egyetlen csatatéren!... Elindítanak legjobbjaink, aki pedig megmaradt, búj- dosóvá lett a haza földjén. Szétvert menekülők síró szemmel, tépett köntösben, üldözött vadként törték az erdők sűrűjét s virrasztották a barlangok örök éjszakáját. . . Fűit Hungária! Magyarország csak volt! Budavár tornyain idegen zászló röpködött a szélben; szolgaság igája, rabság lánca gyötörte a szabadság nemzetét. Szerte a hazában ellenség paripáinak patkó-csattogása hallatszott, s békés falvak csendjét hányszor felverte rabló törökök kegyetlen támadása. Szegény magyar anyák nem tudták, kinek nevelik fel kicsi gyermeküket; szegény magyar gazdák nem tudták kinek vetik be földjüket piros búzával !... 400 évvel ezelőtt minden azt mutatta: elkészült, megnyílt a sír, melybe egy nemzet sűlyed el — a mi nemzetünk; leszállt Magyarország földjére a nagyszerű halál s ránk borította fekete szárnyait ... Fuimus Hungari! A magyar nemzet már csak volt! Régi dicsőségünk minden csillaga leszaladt az égről. Elveszett a múlt, oda a jelen!... Ki mert volna álmodni jobb kor hajnaláról, mikor mindenünnen pusztulás, halál, ezernyi kétség kiáltott: nyomorgattatunk, kétségeskedünk, üldöztetünk, tiportatunk ! .. . Véres, szomorú esztendőnk 1526! Régi emléke is úgy száll el felettünk, mint egy óriási fekete felhő, mely beárnyékol egy egész országot. Bizony, bizony Isten ostora csattogott felettünk! De ha minden elveszett is — z Úr megmaradt. Reménytelen r i- gyarok közt, a siralmak földjén megjelennek a magyar reformátorok, a Luther tanítványai, s a halotti csendességben prédikálni kezdik ; „Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk, nyomorgattatunk, de nem esünk kétségbe!“. . . Szavuk nyomán reménység éledt a fáradt lelkekben, s ahol reménység van, ott még piheg, lüktet az élet s kihajt még a jövendő virága. Az elpusztult földről égfelé fordultak a szemek s a kínos, földi á-vaságban millió szív érezte meg, hogy van még Biró a felhők felett! . . . De a prédikátorok ajka nemcsak a reménységet köl'öge hanem fed- dőző szóval koi’^.' L .nbánatot is prédikált. Mert hiába lett volna minden bizakodás, szétfoszlott volna minden reménység, ha a régi bűnök, a régi erkölcs, a régi babonás hiedelem továbbra is úr maradt volna a magyar szíveken. Új jövendő Ígéretföldj éré csak a megtisztult lelkek juthatnak be s minden felemelkedésnek egyetlen útja van : a bűnbánat! . . . A magyar reformátorok a kezükben, szívükben az evangéliommal így lettek Isten szent akaratából jobb időknek, víg esztendőnek áldott munkásai. Ma pedig panaszkodás helyett hálát adunk Istennek, hogy a reménységben meg nem csalatkoztunk. Tiportattunk, de el nem hagyattunk! Hálát adunk, hogy a bűnbánat porából nemzetünket újra felemelte, üldöztettünk, de el nem vesztünk. És hálát adunk, hogy a Mohács után a mi evangéliumot prédikáló reformátorainkat olyan nagy szolgálatra méltatta ... Áldásul volt nékünk még a nagy keserűség is! És a mai idők próbáló súlya alatt, amikor a régi panaszos kiáltás szálldos a csonka ország felett, eltudjuk-e mondani égre emelt szemekkel: nem esünk kétségbe! A múlt bizonysága nyomán csillog-e még reménység a magyar szemekben s annyi botlás után rátalálunk-e megmaradásunk egyetlen útjára: a törödelem felfelé kanyargó ösvényére ?... Atyánk! bízunk a te szabadításodban. , mi történők, Uram, mirajtunk, meg, mily nagy itten a mi siralmunk ; Ostorodat vonta reánk a mi nagy bűnünk, Azért hozzád kiáltani mi meg nem szűnünk. Bizodalmunk vagyon benned, felséges Isten, Mert megmaradsz mindörökké igéretidben; Kérünk téged, térítsd hozzád a mi szívünket, Hogy elnyerjük irgalmadból UdvöSSdgUnL-nf “ •Emlékezzél És tekintsd Ámen. Nagy Miklós. Mohács — Trianon. Irta: Jánossy Oábor. H aj! de bűneink miatt gyűlt harag kebledben, s lesújtád villámidat dörgő,föllegidben. Most rabló mongol nyilát zúgattad fölöttünk. Majd töröktől rabigát válUendelje meg Kapi: AZ ÚR OLTALMÁBAN c. történeti elbeszélést.
