Harangszó, 1925
1925-03-01 / 9. szám
XVI. évfolyam. i 925 március I. 9. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. La»tulftjdonos: a Dnaántfill Lntöer-Szövetsíg. it Országos Luther-SiÖTet- •ég blratulos lapja. Kéziratok, előfizetési dijak és reklaináoiók a HARANGSZO szerkesztő- kiadóbiTatalának azentgottíiArdr» (Vasvm.) küldendők. Blfiflzetést elfogad minden ovaog. ifiké#« éa tanító. Migjeiealk mlnűea vasárnap Adjatok az Urnák tiszteletet és dicséretet! Scerkasztó-kladóhiTatál: SiLNTUOTTHARD. Vagvírinejíye. A „HAK»*«M!<»‘* előfizetés) Ara: az «Isi negyedórr» lrt.000 korona Csoportos küld. 16.000 K. iiather-Hiérrtagl tsgoúuk 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár ; áz utódállamokba az I. negyedre 20.000 K A .Harangssé* terjesxtésére befolyt adományokból szórványban lakó bivelnk- nek ingyenpéldányokat küldünk i .. . i. .... Becsüljük meg őseinket! Irta: Dr Berzsenyi Jenő, a zalai egyházmegye felügyelője. E lapok hasábjain gyakran olvashatunk oly sorokat, melyek arra a tényre mutatnak rá, hogy más egyházak tagjai hivebbek egyházukhoz, hivebbek vallásukhoz, mint az evangélikusok. Nem régen Héring János lelkész cikke ragadta meg figyelmemet, melyre vonatkozólag indíttatva érzem magamat arra, hogy szerény észrevételeimet megtegyem. Az evangélikus vallásuakról a túloldalról illetett megjegyzések legtöbbjére meglehet a találó választ adni. Tény, hogy az egyedi apósgyilkos evangélikus volt, de vájjon evangélikus volt-e a veszprémi apósgyilkos ? Aztán ott van a gyermekmérgező Latkay Ernő, az anyagyilkos Haverda Mária és bűntársai stb. stb. ? Vájjon ezek is evangélikus vallásunk voltak-e ? De persze a művelt evangélikusoknak nem jutott eszükbe az, hogy e bűntettek és a lcatholikus vallás közt okozati összefüggés után kutassanak. Az illető aposztrofálóknak én egyszerűen azt válaszoltam volna, hogy tekintsünk csak bele a bűnügyi statisztikába! Nem hiszem, hog^ a bűnügyi statisztika ránk nézve kedvezőtlen lenne. Ami azt az ágrólszakadt mesterembert illeti, hasonló esetekre vonatkozólag azt tapasztalom, hogy oly egyének, akik, — kivált lelkészekkel szemben, — előszeretettel hivatkoznak az ő hitsorsosi minőségükre, rendszerint értéktelen, szélhámos egyének. Ilyen, minden egyház tagjai körében előfordulható esetektől eltekintve, ami a józanságot illeti, hitsorsosainknak nem kell az összehasonlítástól félniök. A házassági elválást illetőleg az az észrevételem, hogy a házasságot lényegében nem a bírói ítélet, hanem már a consensus megszűnése bontja fel s tán ellenfeleink sem állítják, hogy az elválásnál erkölcsösebb dolog volna a concubinatus. A kizárólag gazdasági okokból származó egykére nézve, — mely most már, sajnos, — az egész társadalomban is gyökeret vert rég, — azt hozom fel, hogy a római egyház a nemzeti társadalomra sokkal károsabb állapotot intézményesített. Az áldozatkészség ugyan, bizonyos körökben nagyobb és nemesebb lehetne, de általában ennek hiányáról nem panaszkodhatunk. Persze kiki csak vagyoni tehetségéhez képest áldozhat. Magánegyének nem pótolhatják azt, ami uro- dalmak áldozatkészségéből könnyen telik. Áldozatkészség dolgában sem maradunk hátra más egyház tagjai mögött. Általában véve pedig elmondhatjuk azt, hogy addig, amíg rámutathatunk arra, hogy a politikai, tudományos és irodalmi élet kiválóságai nagyobb részben az evangélikus (református) vallást követőkből kerültek ki a múltban s kerülnek ki még ma is, addig nincs mért restelkednünk más vallásuak előtt. Ami azonban a hitbuzgóságot és hithűséget illeti, itt feltétlenül igazat adok cikkíró urnák. Sajnos — a protestánsoknál ma mind a kettő gyenge lábon áll. Azonban mint minden társadalmi jelenségnek, úgy ennek is mélyebben rejlő, de érthető okának kell lenni. Ezt az okot kell most már kutatnunk. Csak akkor, ha a baj okozóját kétségtelenül ismerjük fel, csak akkor lehet a gyógyító eszközt is foganatba venni. Miért van oly sok közönyös egyén az evangélikusok közt ? Miért ? Miért adnak oly sokan az evangélikus házasulandók közül, — még hozzá a legnagyobb készséggel is, — reverzálist a másik fél javára? Miért? „Itt valami hibának kell lenni!“ Jegyezte meg e lapok hasábjain az egyik cikk. Igaza is van. Keressük tehát a hibát! Hívjuk segítségül a tudományt! Hívjuk segítségül a történelmet, a magister vitáét! A történelem azt mutatja, hogy egyházi életünkben harminc, negyven, ötven évvel ezelőtt minden másképen volt. Pedig hát akkor kevesebb templomunk volt. Kevesebb iskolánk volt. Nem volt államsegélyünk. Egyháznagyjaink sem ültek benn a főrendiházban. Mégis elmondhattuk akkor azt, hogy az egész közéletet az evangélikus szellem, a protestantizmusnak, — a lelkiismereti szabadságnak szelleme járja át. Ez a szellem ütötte rá bélyegét az intézmények legtöbbjére. A lelkiismereti szabadságnak, az emberi elmét felszabadító nagy eszméje nagy erőt adott a protestantizmusnak. Ép ezért akkor a protestantizmus — bár politikai hatalma nem volt s erre akkor sem törekedett, mégis hathatós közéleti tényezővé vált. Tényezők vagyunk-e most ? Hol van az a lelkesítő erő, amit nekünk egykoron a lelkiismereti szabadság nagy eszméje adott? ügy rémlik ugyanis előttem, hogy a lelkiismereti szabadság eszméje ma némileg el van hanyagolva, némileg el van homályosítva. Pedig a lelkiismereti szabadság Olvassuk és terjesszük a Harangszót!
