Harangszó, 1925
1925-12-20 / 51. szám
402 HARANQSZÓ. 1925. december 20. álmatlan éjszakát szerez. Sok családban nemcsak az apa, de az anya is irodákban, gyárakban és egyéb helyeken foglalatoskodik, hogy a kettős kereset által nyugodtabb életet biztosíthassanak maguknak és családjuknak. Az asszony így férjének közös igavonó társa lévén, nem felelhet meg igazi rendeltetésének. Emiatt aztán sok a baj, sok a jaj. A lakásban nincs rend, nincs tisztaság. A szükségletek beszerzésénél és pótlásánál nincsen beosztás, nincs okos gazdálkodás, nincs előrelátás. A családi tűzhely kialudt s ezzel az igazi, bensőség- teljes családi élet is megszűnt. A létért való rettenetes küzdelem a szülőkből kiöl jóformán minden nemesebb érzést. A gyermekek testi és lelki ápolását a könyörületes emberekre bízzák. Borzalmas testi gyötrelmek és iszonyatos lelki fájdalmak között csupán a jelennek élnek s ellenszenvvel, gyűlölettel viseltetnek azokkal szemben, kik megelégedetteknek látszanak. A kísértő és csábító mindenféle alakban többször megjelenik a nyomorúságban sínylődő család minden egyes tagja előtt. Ellenállnak. A segítség némelykor valami formában idejekorán megérkezik: a család meg van mentve. Sokszor azonban a család nem tud magán segíteni s a külső segítség is késik. Az apa elkeseredésében, napról- napra idegesebb, erőszakosabb lesz. Feldúlt lelkiállapota a lebujokba kergeti, hogy ne hallja a család jajveszékelését... Az élet mindAz Úr gondot visel. Irta: Mayer Pál. (4. folyt.) Ferenc gazdának igaza volt. Miután Övéitől elbúcsúzott s őket Istennek atyai oltalmába ajánlotta, a lelkészt kérette, hogy meggyónjon. Aki életében tudatosan talán , soha sem vétkezett, aki mindenkivel szemében, családjában éppen úgy, mint családiján kívül csak a békét ápolta: utolsó útjára Istenével s embertársaival teljesen kibékült szívvel akar lépni. A lelkész a szent szertartást a hozzátartozók s a megjelentek keserves sírása és zokogása mellett elvégezte s előkészítette a már annyi útrakész vándort a nagy útra. Miután övéit még egyszer Istennek atyai oltalmába ajánlotta s intette, hogy halála után is jó és rossz napokban maradjanak hűek a jó Istenhez, ki az özvegyek és árvák egyetlen igaz tá- , masza: megszűnt élni. Kis 4 éves árvája, elhagyatott, bús özvegye s az élemedett nagyapa kísérték ki a résztvevők nagy tömegével — síró szívvel és síró szemekkel a fiatal gazdát, a jó apát és hitvest a nyugalom csendes helyére. inkább elviselhetetlenebbé válik. Végül a család valamelyik tagja feláldozza magát s a családban megindul a züllés lavinája. Nem használ most már itt jóformán semmi jóindulatú beavatkozás: sem a tanács, sem a kalács. Csak az első félrelépés volt nehéz ... s erkölcsileg elpusztul a család az erkölcstelenség posványába kerülnek a sokat éhező, rongyokban fetrengő szerencsétlen gyermekek. Ezt a folyamatot csak elősegíti az a sajnálatos körülmény, ha a család egy sötét, egészségtelen lakásnak talán nem is nevezhető helyiségben összezsúfoltan él és ha a kísértő, a csábító az ágyrajáró személyében ott van közöttük. Dr. Szlávlk Mátyás előadásából a szegedi Ev. Nőegylet vallásos estélyén. A nó az ó korban mintegy rabszolgaságban élt; férje szabadon rendelkezett fölötte, árucikknek tartotta, aki csak arra jó, hogy a házi és házkőrüli munkákat elvégezze és a férfi érzéki vágyait kielégítse. Azt a belső lelki értéket, amelyet Goethe a maga Faustjában »das ewig Weibliche«-nek, azaz őrök nőiességnek nevez, még nem vették észre. Jönnie kellett Krisztusnak és a keresztyén- ségnek, hogy a nő. ha a gyakorlati életben nem is, de a lelki élet terén a férfival egyenrangú szerephez jusson. Gondoljunk a Szentirás örök példányképeire, az imádkozó Máriára, V. Támasz nélkül maradt a hajlék — kenyér nélkül a család. Keserves órák és napok következtek az árván maradt ház népére. Olyan kihalt, olyan üres volt a szoba, ahol még néhány nappal ezelőtt a boldog megelégedés lakozott. De az élet megkívánta a maga jogait s a gyengéktől és elhagyottaktól is megkövetelte a mindenki részére előírt kötelességek teljesítését. Az élet fenntartása kenyeret és ruházatot követel — ez pedig a munkát írja elő gyengének, erősnek egyaránt. A szemek könnyeinek forrása elapadt különösen az özvegynél, kit legjobban sújtott a csapás, de a kis árva kenyeret kért s neki kellett immár a mindennapi kenyérről gondoskodnia. Megtette. Nem zúgolódott Istennek atyai rendelése ellen. Hiszen életének eddigi folyásából is tapasztalta, hogy a jó Isten mindenféleképen gondot visel övéiről. Az ő szava szent és igaz: „Semmiképen el nem hagylak!“ — S „akik az Úrban bíznak, erejök megújul 1“ — Óh, nehéz volt a fájdalom és csapás első perceiben föltétlenül meghajolni s fenntartás, zúgolódás nélkül Istennek atyai jóságában bízni. Nehéz volt bízni fenntartás nélkül, midőn a szív a a szorgalmaskodó Mártára, a szegényeket felruházó Tábithára és Jézus édesanyjára, aki mintaképe az igazi anyának. Krisztus nagyrabecsülte a nőket, kedvelte a megtért Mária Magdolnát. Mohamed, Luther, Kálvin, Knox az életet átformáló erők birtokosainak az asszonyokat tartják. Be kell vallanunk, hogy a női lélek sokféle képével találkozhatunk. Bűn és tisztaság, angyal és ördög egy személyben, vagy ahogy Madách Az ember tragédiájában mondja: »minő kevercs a nő, mézből és méregből összetével« Mi itt most nem az egyes női lelkek fény-, avagy árnyoldalait vesszük szemügyre, hanem a példányképekre nézünk. Carlyle írt a világ és a keresztyénség történetének hőseiről. De épp úgy vannak hősnők is. Például a Grachusok“ anyja, Szilágyi Erzsébet, Dobó Katica és Zrínyi Ilona. Monica, Augustinus édesanyja, aki addig könnyezett, mígnem megtért bűnös, kicsapongó fia és a keresztyénség egyik legnagyobb alakja lett. Thüringiai Erzsébet, Bóra Katalin, Luther dolgos felesége, Lórántfy Zsu- zsána és Bethlen Kata. (Olvasd Kiss Géza és Szádeczky Lajos könyveit a magyar protestáns nagyasszonyokról.) A nő iegelsősorban a családban fejtheti ki a maga hivatását. Kossuth Lajos mondotta: »akié a nő, azé a jövő 1« Nincs nemesebb női feladat a gyermeknevelésnél. A női lélek ösztönösen vallásos, hittel telt. Krisztus szava örökéletü: »leányom, a te hited tartott meg téged.« Az édesanya ezt a hitet átsugározza a gyermekeibe, a környezetébe s így építi maga körül fájdalom s a tornyosodó gondok terhe alatt megakart szakadni, de amit az akadályok egymásután hárultak el útjáról, amint tapasztalta, hogy életének menete férje halála után is elég simán bonyolódik, ott is, ahol ö egyáltalában nem csinált semmit: újólag a régi gyermeki hittel ragadta meg Istennek atyai, bölcsen vezérlő jobbját. Újból az Ige lett lelkének ereje, vigasza, — az ima legszentebb lelki tápláléka. Az Úr gondot visel 1 S gondolatai nem a mi gondolataink 1... A gyászeset után talán két esztendő is elmúlt. A fájó sebek begyógyultak s folyt az élet tovább. Egy üres, elég munkanélküli őszi nap amidőn az asszonyok előkutatják a foltozni való ruhát és varrogat- nak — beállított az özvegyhez a falu egyik jobb, fiatal, nőtlen gazdája s hitvestársul kérte Ferenc gazda özvegyét... A jó Isten új támaszt rendelt a háznak, kenyérkeresőt az özvegynek s az elhagyott nagyapának, apát az árvának. Az özvegy „igent“ mondott s szívébe zárva első ura emlékét: letörölte szeméről a fájdalom könnyűit! A mostoha apa édesapa képen szerette a kis árvát s a régi boldogság, a megelégedés újból tanyát ütött a kis hajlékban. (Vége.)
