Harangszó, 1925

1925-02-01 / 5. szám

melyben nyilvánul az akaratnak új iránya, amely kivezet a bánat birodalmából a bizalom és remény tájaira. Negyedik állomás: a bűn­bocsánat, mikor az új utón elindult ember felé Isten tesz egy lépést. A bűnbocsánatban Isten szeretete nyilatkozik meg, de bírói tényke­dés is: a kegyelembefogadás. Nem jelenti a büntetés elengedését, az emberi felelősség megszüntetését, de jelenti azt, hogy Isten elvette a bűnnek mérges fullánkját: a bűn Istentől elválasztó hatalma véget ért. A bűn meghalt. Az új élet tartalmát az Istenhez való viszony állapítja meg. A ke­gyelembefogadás állal Isten munka­társaivá leszünk. Az élet közép­pontjába Isten kerül. Az élet érté­két nem az adja meg, hogy mit képzelsz magadról, hanem hogy mily erővel képviseled életedben az örökkévaló isteni eszményeket. Az új élet ereje az Istennel- maradás, amely csakis Jézusban és Jézus által lehetséges. Krisztus­sal az egyház kapcsol bennünket össze, az új élet kialakulásánál te­hát nem nélkülözhetjük az egyhá­zat, mely Krisztusnak teste. Hatal­mas életforrás a Biblia és az imád­ság, amelyek erősítik az Istennel való életközösséget. Ezekben ismertetjük a Luther- Tarsaság legújab kiadványának tartalmi vázát. Az olvasó ebből is láthatja, hogy Kapi Béla e füzete határozott nyeresége evangélikus irodalmunknak. Megemlítjük még, 1925. február 1. tonos egyhangúság, a világtól elzárkózott- ság? Műveltsége, nemes lelke előkelő vá­rosi női körnek lehetne dísze: itt e vadon­ban idegen fajú, kegyetlenségre hajlandó nép körében nem érezte néha hiányát a művelt társadalmi élet üditö szórakozásai­nak ? — Nem. Nyíltan szólva ily vágyakozásra nem maradt időm. Atyám szerény javada­lommal küldetett ide a missziói le.készi állásra. Édes anyám és én szent köteles­ségünknek tekintettük őt tisztében támo­gatni. Felosztottuk magunk között a mun­kát. Atyám a lelkészi feladatot az isteni­tiszteletet, a felnőttek hitoktatását végzi. Az iskolában én segédkezem neki, emellett az énektanítást vezetem, délután az édes anyámmal a növendék leánykákat női kézi­munkára tanítjuk. — De a szakadatlan fáradozás öröm nélkül végül is csak e.'csüggedést, elége­detlenséget von maga után. — Én úgy tapasztalom, hogy nemes cél szolgálatában a munka jó eredménye édes öröm, felejteti a fáradalmat. Minket törekvésünkben mint eddig a jó Isten ke­gyelme támogatott. Ha reá gondolok, mi­lyen volt az a gyermeksereg, mely az indián sátorokból a kapitány úr erélyes intézke­HAJANQSZÓ. Tíz év után! Tíz esztendői Egy kopott palástra S kemény küzdelmek közt tett utamra nézek! Tíz esztendő! Magnum áldomásra Gyülekeznek, — mint halott vitézek Éjféli órán, — édes, bús emlékek. Lelkem hárfáján megfeszül a húr És száll az ének Fel-fel az égnek: „Mindeddig segítségül volt nekem az Úr"! Tíz esztendő! A múltat nem felejtem, Hisz’ magával vitte az ifjúságomat Tíz esztendő! De még hittel telten Szövögetek új, boldog álmokat; Az idő, ha vitt is, reményt újra ad, Tíz év után szebb jövőt keresve Lépek rá újra A titok útra, Bizodalmám beléd vetem Istenembe! Tíz esztendő! Magas határ kövén Rólam beszélő írásokat olvasok Tíz esztendő! A lelkem örömén Tudom, örülnek fenn az angyalok. Hálát adok ma Istennek, hogy vagyok, — Vagyok még bízó, hivő, erős lélek, Bátran mondhatom: „Nem aggaszt sorsom, Er őr vár az Isten, semmitől sem félek"! SZABÓ GÁBOR. hogy az Élet és Vallás című soro­zatot Dr. Pröhle Károly egyetemi tanár szerkeszti. Kívánatosnak tart­juk, hogy a sorozat mielőbb foly­tatódjék, s a Társaság legyen élel­mesebb kiadványainak terjeszté­sében. désére itt először összejött, és milyenné alakította át egy év alatt az iskola: a kü­lönbség mutatja a sikert, a diadalt akadá­lyok felett és ez boldogítóbb minden fő­városi zajos mulatságnál. A női kézimun­kánál ismertük meg Marit és Edilhet, ille­tőleg akkor még Hajnalcsillagot és Nap­sugáré Miután Edithben felébredt a tanu­lásvágy, ritka tehetségével, gyors haladá­sával mindennap uj és uj örömöt szerzett. A hozzá ragaszkodó Mari is az ő példáján buzgón törekedett a mívelésben előbbre. Ezeket is családi körünkhöz számítottuk, így voltak, kikkel gondolatainkat közölhet­tük. Nem volt okunk senki másnak sze­rencséjét irigyelnünk. — Ily magasabb szempontból tekintve az igaz öröm kérdését, elismerem, hogy Karolin kisasszony elvei, fenkölt gondol­kozása előtt tisztelettel kell meghajolni. A vacsorán részt vett az új jegyespár is. A társalgás vidám hangulatban folyt. Alfréd rendkívül jól érezte magát a kedves társaságban. Másnap reggel a harangszóra bement az imaházba, hol már több férfi és számos asszony foglalt helyet. Részt vett az isteni tiszteleten, amelyen örömmel látta, hogy már az indiánok is a szent hely­hez illő komolysággal áhitatosan énekeltek, imádkoztak. Ki segít? Teol. fakultásunk dékánjához egy vidéki lelkész a közel napok­ban levelet intézett, amelyet a ne­vek elhagyásával itt közlünk: „N. N. theológus nálam járva, nagy szívfájdalommal jelezte, hogy ta­nulmányait nem folytathatja, mert az ezzel járó költségekre nincs fe­dezetük. Elhiszem, így is van. Másfelől nagyon sajnálom, ha N. nem folytathatná a theológiát, amely iránti hajlamait már V.—VI. oszt. korából ismerem. Meg vagyok győ­ződve, hogy N.-ben igen érdemes papot kaphatnánk, mert jellemes, jólelkü, szelíd természetű és törekvő ifjú, aki tanulmányairól most is szinte lelkesedéssel beszél. Nagyon kérlek, ha csak tudtok valami for­rást, segélyt: támogassátok. Saj­nos, egyházunk nem nyújthat neki segélyt — de ha lesz valami pén­zünk, mi is segélyezni fogjuk.“ Az eset annál is inkább szomorú és minden egyházunk jövőjét féltő és érte aggódó hívünket gondol­kodóba ejthet, mert sajnos, nem áll magában és vannak még theo- lógiai hallgatóink közül jó néhá- nyan, akik hasonló helyzetben vannak és akiket ezért esetleg előbb vagy utóbb ugyanez a veszély fe­nyeget. A nehézséget pedig nem pusztán csak az aránylag magas egyetemi tandíj okozza, amelynek a reá szorulók számára való fede­zéséről egyet, egyházunk úgy, a- hogy gondoskodik, hanem még 35 Azután az iskolát látogatta meg, ahol Karolin kezdte meg és folytatta az okta­tást, míg atyja a felnőttek vallástanítását, a megkeresztelésre előkészítését végezte. Az iskolai munkát éneklés, imádság vezette be. Ennek végeztével a tanítónő szemlét tartott a 30 növendék felett, amelyik leg­rendesebben, legtisztábban volt öltöztetve azt megdicsérte, megcsókolta. Mind reá fi­gyeltek, de vidám, derült arccal, félelemnek nyoma sem látszott. Egy intésére elővették könyveiket s az előbbre haladottak bibliai történetet olvastak Jézus életéből lassan, de értelmesen. Karolin a felolvasott sza­kaszt elmagyarázta s a hallottakból s a gyermekeket kikérdezte. Fiuk, leányok ver­senyezve jelentkeztek a felelésre Számtan­ból, természetrajzból is tett fel kérdéseket s feleleteik bizonyítók, hogy ezekből is gyarapodnak ismereteik. Alfréd nyíltan kifejezte Karolin iskolai munkásságának eredménye felett nemcsak elismerését, hanem bámulatát is. Végül az összehívott leányénekkart mutatta be a fá­radhatatlan tanítónő. Ekkor már 16 tagból állott a kar s harmónium kiséret mellett több négy hangra betanított szent éneket adott elő. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom