Harangszó, 1925

1925-02-01 / 5. szám

36 HARANGSZÓ 1925. február 1. sokkal inkább a súlyos terhehet jelentő megélhetési lehetőségek biz­tosítása. A régebben számot tevő támogatást nyújtó különböző ösz­töndíj és egyéb alapítványok érté­küket veszítvén, ma egyálalában nem jöhetnek számításba. Tudjuk ugyan, hogy híveink ál­dozatkészségét a legkülönbözőbb egyházi célok és feladatok ma nagy mértékben veszik igénybe, mind- azáltal talán szabad remélni, hogy erre a talán mindennél fontosabb célra akad még itt is, ott is híve­ink körében egy-egy jókedvű ada­kozó, mert hiszen nyilvánvaló, hogy egyházunk jövője elsősorban attól függ, hogy tudunk-e számára a jövőben hivatása magaslatán álló és azt híven és áldásosán betöltő lelkésznemzedéket biztosítani. Szíves adományokat hálás öröm­mel és köszönettel fogad a theol. fakultás dékáni hivatala Sopron­ban, vagy esetleg a Harangszó szerkesztősége. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A katholikus népszövetség kiskun- halasi gyűlésén 1/ass József népjóléti miniszter és kalocsai nagyprépost is felszólalt. Többek között a követke­zőket mondotta: „Ki mertek-e állni, hogy kctholikusok vagytok, amint én, az állam minisztere, kiáltok és hir­detem. Elismerem protestáns testvé­reimet, de megkövetelem tőlük, hogy elismerjék, hogy én vagyok itt ezer év jogán, a vezetés az ősi jogom.“ „ Vass József miniszter önmagában személyesítve meg a magyar katholi- cizmust — írja az egyik fővárosi lap — olyan előjogokat vindikált magá­nak, amelyek beleütköznek azokba a törvényekbe, amelyeket a vallások egyenjogúsága tárgyában 1608 óta beiktattak a magyar törvénytárba. Ezek a törvények ma is hatályban vannak és ezeket elsősorban a ma­gyar állam miniszterének kell tiszte­letben tartania ... Az a hang, mely Kiskunhalason megszólalt, nem Páz­mány Péternek, hanem a Caraffák- nak hangja volt.“ Vass József minisztert nem is olyan nagyon régen hallottuk mi már más­kép is megszólalni, de akkor ha jól emlékszünk, valahol ott a nyugati végeken szólott a sokasághoz: „Iz­gatni, elkeseríteni, gyűlöletet, gyanút a telkekbe hinteni könnyű, csak fe­kete lélek kell hozzá. De testvé­reim, nekem nincs jogom ahhoz, hogy az én lelkem sötétségét átöntsem más lelkekbe, hogyha az én lelkemben ri­degség van, jég van, hogy jéggé fa­gyasszam, érzéktelenné tegyem ember­társaim lelkét. Én ember vagyok. Én keresztény vagyok és polgár vagyok, emberi minőségem, keresztény hiva­tásom és polgári mivoltom arra kö­telez, hogy ami meleg van a lelkem­ben, abból adjak a fázó telkeknek, ami világosság van bennem,, azt kö­zöljem azokkal, akikben ebből keve­sebb van, hogy a sötétségek eloszol­janak, hogy a ridegséget feloszlassam, hogy az érzéketlenség helyére szere- tetet plántáljak, hogy az egymásra támadó kezekbe beleadjam a szeretet­nek sétapálcáját, a kézszoritást, amely egyedül méltó a magyarhoz, a magyar polgárhoz, keresztényhez, testvérhez. * így beszélt Vass József népjóléti miniszter és kalocsai nagyprépost nem is olyan régen, a nyugati végeken szeptember végén, amikor még nyíltak a völgyben a kerti virágok és zöldéit a nyárfa az ablak előtt. Apró történetek. Két kis fiú az iskolából jövet összekapott. Verekedés lett a vége. Az erősebbnek sikerült a gyöngébbet a főidre teperci s jól elverni, mire a harcnak vége volt. Sírva szedte össze az elvert táskáját és arrébb állt. De — hirtelen megfordulva visszakiáitott a győzőnek: »Megállj csak, majd megmondom az édes Atyámnak« ! E szavak még most is fülemben csengenek. Mondd, tincs e nekünk is egy ilyen édes Atyánk, ki megvéd­het minket? Én azt hiszem, ez a mi erős Atyánk nem hiába mondotta: »A bosszú az enyém, én megfizetek.« Tehát akinek panasza van, a segítő közel van. * Egy fiatal asszony, ki boldogságát és üdvét az Úr Jézusban találta meg, sokat fáradozott azon. hogy férjét, kit igen szeretett, az Úrnak jóságá­ról és kegyelméről meggyőzze. A férfi nyugodtan hallgatta felesége be­szédét, de ajka körül gúnyos mosoly volt. Az asszonyka rájött, hogy így nem ér el semmit s más eszkörhöz folyamodott. Nem beszélt, de imád­kozott hűségesen és kitartóan. Há­rom év telt el s még semmi válto­zást nem vett észre, de nem csüg­gedt. Egy nap megtörtént, hogy fér­jét távol vélve hangosan így imád­kozott: »Óh Uram, hallgasd meg imám és mutasd meg néki, hogy te szereted őt, mentsd meg őt, s vess el engem, ha megmentése máskép lehetetlen.« Mily nagy volt öröme, amint hirtelen férje hangját hallja maga mellett: Köszönöm Istenem, hogy téged megismerhettelek. * Oroszországban élt egy hivő, is­tenfélő hercegasszony. Nem félt és nem rettent meg semmitől, mert bi­zodalma az Úr volt, fegyvere pedig az ima. A parasztfölkelések idejében tör­tént, hogy az ö kastélyát is megtá­madták kóbor csapatok, melyekhez a falu népe is csatlakozott. A kas­tély személyzete remegve látta e vad alakok közeledését s remegtek úrnő­jük életéért. A hercegasszony azon­ban teljes nyugalommal imádkozott 1 Már alig választotta el tíz lépés a kastélyt a támadóktól, amikor ezek hirtelen megállották, egymásra tekin­tettek s lassan visszavonultak. Né­hány nap múlva tudta meg a herceg­asszony, hogy kastélya jól felfegyver­kezett csapattól volt körülvéve, kik­ről máig sem tudja, kik voltak * Polykarpot felszólították, hogy ta­gadja meg Krisztust, akkor megme­nekülhet a haláltól. Erre azt mondta: »nyolcvanhat évig szolgámtam az én Üdvözítőmet és soha semmiképen nem bántott engem, hogyan tagad­hatnám őt meg?« S mert hű volt Jézushoz, mártírhalált kellett halnia. Te mióta állsz az Üdvözítő szol­gálatában ? Lehet- e reá panaszod ? Légy te is hű hozzá mindhalálig. OLVASSUK A BIBLIÁT! Miért imádkoznak ? Febr 2. Segítő hatalomra van szüksé­f iink. Zsoltár 70. Az ember szüntelenül rzi, hogy életét hatalmán kívül eső ténye­zők is irányítják s ezért segítőt keres tehe­tetlenségében. A nyomorúság nemcsak át- kozódni, hanem imádkozni is megtaníthat. Vicfd minden ügyedet az Úr elé. Nem lehet senmispm oly jelentéktelen az életedben, hogy Őt nem érdekelné. Csak ne tartsd az imádságot nyomorúságot elfordító va­rázsszernek. Febr. 3. Erőtelen a lelkünk. Lukács 22.40 A fö di életnél sokkal jobban érez­zük tehetetlenségünket a lelki életben. Ha gondok zuhannak reád, kisértések támad­nak minden felől, vagy szárnyszegetten elfáradva hever porban a lelked, a közöny szárazságából üdülés után sóvárogva keresd az Urat. Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom