Harangszó, 1925
1925-09-06 / 36. szám
egyházát érdeklő eseményeket.“ Köztudomású dolog, hogy „Karcolatok a hétről“ című rovatunkban a „Jelenségek“ rovatához hasonlóan — időszerű, jellegzetes korképeket szoktunk odarögzíteni, megörökíteni, igen sokszor tisztán idézetek alakjában érett olvasó- közönségünk számára. Az igen tisztelt nemzetgyűlési képviselő úr lapjának f. évi augusztus hó 26-án megjelent számában a „Jelenségek“ című vezető rovatban a bevezető részben a protestánsok türelmetlenségével szemben a katholikus türelmességet illetőleg szóról-szóra többek között a következőket írja: „És ez a katholikus többség a türelmetlehke- désnek, vagy a hatalmaskodásnak inég az árnyékát is távol tartotta magától, mikor az ideiglenes államfő székébe a református Horthyt emelte. Eszében sincs ennek a katholikus többségnek, hogy felekezeti szempontból ellenzékiesked- jék a református miniszterelnökkel, Bethlen Istvánnal szemben. Nem türelmetlenkedett és nem tiltakozott, mikor ennek a katholikus többségű országnak a kormányában tiz miniszter közül hét protestáns volt. Nem csinált abból se felekezeti villongást, hogy a nemzeti hadsereg tábornoki karának túlnyomó része protestáns és törzstiszti karában is egészen feltűnő arányszámmal vannak képviselve a protestáns elemek“. Ezekre a tiszteletreméltó kijelentésekre nem kívánunk reflektálni, mert nincs ahhoz időnk, hogy csak az igen tisztelt főszerkesztő nemzetgyűlési képviselő úr lapjából is összeszedjük a fentérintett kérdéssel kapcsolatban az úgynevezett nehezményítéseket. De igen is állítjuk, hogy az ember lépten-nyomon olvashatja és hallhatja, milyen nagy baj, hogy „sok protestáns van vezető pozícióban“. — Mély tisztelettel kérdezzük azért melyik állapot volt mégis kedvezőbb az ország minden rendű, rangú és felekezetű lakosságára nézve; amikor egy Károlyi Mihály gróf — kinek vallását nem kívánjuk érinteni — volt az u. n. államfő és mellette egy Hock János róni. katholikus plébános töltötte be a vezető pozíciót, amikor menekülni kellett a királyi családnak s akiknek köszönhetik detronizálá- sukat, s akiknek köszönhetjük minden néven nevezendő nyomorúságunkat tulajdonképen; — vagy, 1925 szeptember 6. HARANQSZO hlvégeztetett... Aratott a halál . . . Suhanó kaszája Felvillant az éjben . . . Megállóit az óra . . . Akkor ütött éjfélt Kinn a faluvégen , . . Kicsi fehér házon, amint tovasurran Ijesztő az árnyék . . . Felriad a gyermek, akibe a lélek Csakhogy hálni jár még. Síró öregasszony simogatja lágyan, Kicsi fia, gyönge , . . Édes anyacsókját (ázajkára ejti, Kibuggyan a könnye . . . Reszkető kezével betakarja szépen Védelmezőn, óva, „Talán a jó Isten ezt a nehéz órát Elfordítja jóra I" Lázálmos a gyermek, Szeme messze Nézik körüláflók: (csillog „„Anyus, már elalszom I... Felmegyek Apuskához szállók!"" |az égbe, , . . Szegény öregasszony csókjába te- S úgy fefzokog rája, |meti . . . Leperdül a könnye, mint a gyémánt Fekete ruhára . . . ,|gyöngye . , . Elaludt a gyermek . . . Almos kis Megpihen az álom . . . [pilláin Szegény öregasszony egy imát mond érte Mellette az ágyon . . . ... Felpattan a szemhéj, halovány sugári Senkit sem ismernek, Szól az öregasszony: „Jobban vagy-e gyöngyöm ?" S nem felel a gyermeki . . . . . . Aratott a halál, Suhanó kaszája Felvillant az éjben . . , Éjfélt üt az óra ... Kigyulladt egy csillag Odafent az égen I , . . Polster Gyula József. amikor az ú. n. forradalmi kormányzótanács, ill. népbiztosok tábora nyomorította szegény Magyarországot, akik között vallásra nézve 10 r. katholikus, 2 görög kath., 4 református, 1 unit., 1 felekezet nélküli és 27 izraelita volt (lásd dr. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon), de egyetlen egy evangélikus nem volt, s akiknek dicstelen uralomra jutása idején maga az igen tisztelt főszerkesztő nemzetgyűlési képviselő úr is menekülni volt kénytelen éjszaka idején és bujdosni; vagy pedig ez a mostani, mely tulajdonképen a száműzött királyi család visszatérésének az útját egyengeti. Ami már most a leközölt idézettel kapcsolatban lapunk elleni és szerkesztőnk elleni kirohanásokat illeti, az ízlést stb. illetőleg, minthogy a tényt úgyis leszögeztük, s 291 annak a kijelentésével, hogy nekünk az idézetnek korkép alakjában való közlésével eszünk ágában sem volt más felekezet belíigyeibe avatkozni; a parlamentáris kifejezésekre nem reagálunk. A magyar evangélikusságnak és lapunk szerkesztőjének „a királynak kijáró felekezeti kegyeletire való kitanítást pedig, mint teljesen célt tévesztettet, tisztelettel visszautasítjuk. Amikor még kötelességünknek tartjuk helyreigazítani ama tévedést, mintha a magyar evangélikusoknak idegen királlyal, nevezetesen Gusztáv Adolf nevével kapcsolatban felekezeti intézményeik volnának, rá kívánunk világítani arra a sajnálatos lényre, mily szomorú dolog és milyen hiábavaló munkát végez valaki, amikor nagyon is „egyoldalú keresztény“ világnézet szolgálatában áll, gyorsan dolgozik, de nem alaposan, amikor türelmességről ír és türelmetlenséget szít, amikor jelesen forgatja a tollat, de nem kielégítően olvas. Háromszor ért bennünket az a kitüntetés, hogy ilyen formában foglalkozik velünk a „magasabb rendű“ sajtó. 1919-ben egy fővárosi lap január 24-iki számában mosdatott meg bennünket és oktatott ki ugyancsak alaposan, s hogy a mosdatáshoz sárt, az oktatáshoz botot használt, az csak természetes. Ugyancsak azután nem sokkal később egy azóta kimúlt szombathelyi lap esett nekünk és a testvériség égisze alatt bánt el velünk nagyon is testvérietlenül. És most 1925. augusztus havában a „Jelenségek“ írója háborodott fel ellenünk a türelmesség jegyében. Válaszunkat az izzig-vérig erős katholikus Zrínyi szavaival fejezzük be: „Zelusnak neve alatt lutheránusok és kálvinisták ellen dekla- málnak. Ezekre hadakoznak és kiáltozva gyűlölködnek, s ha ő tőlük lehetne, tüzzel-vassal. Nem isteni Zelus ez, hanem lábak alól felszedett ambíció, kivel maguk javát s nem az Isten dicsőségét keresik. Krisztus Urunk fundációját, a testámentomot elrontják“. Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javításokat elfogad HALÁSZ ISTVÁN szíjgyártó mester BELED.
