Harangszó, 1925
1925-08-16 / 33. szám
266 HARANÜSZÓ. 1925. augusztus 16 az emberi szenvedély és rossz indulat sokszor általhágja azt, de akkor csakis a saját kárára, az Isten gátján rontani nem tud. Fenséges nyugalommal állanak a vizek ott a selmeci mesterséges tavakban. Kivált este szépek, mikor a csillagok ezrei visszatükröződnek benne vagy a hold ezüst fénye ezüstös ragyogással koronázza gyönge habjainak fodrait. Áldásai ezek a tavak a vidéknek I Nélkülök nem volna lenn a völgyben élet, kereset és munka. Az Isten gátja is áldása a mi életünknek, „ha a te törvényed nem volt volna az én gyönyörűségem : elvesztem volna régen az én nyomorúságomban“. 119 zsolt. 92 v. Dr. Tirtsch Gergely. Legyetek tökéletesek! Irta: Javornitzky Dezső. A világegyetemben minden teremtett lénynek — a szabad szemmel nem látható apró parányi lényektől kezdve az óriási égitestekig — megvan a maga célja, a maga rendeltetése. És ennek a célnak, ennek a rendeltetésnek meg is felel minden teremtett lény még akkor is harmonikusan, mikor a mf véges felfogásunk disszonanciát vél találni annak művében, annak alkotásában, kit a bölcs lángesze fel nem ér. Es ha az isteni Gondviselés böl- csesége az összes teremtett lények között olyan rendet, olyan tökélyt, A mi boldogságunk. A mi beldegságunR - égbei jé'H ajándék, Napsugaras álem — palára páll szándék, ^sillagkeszerúban — ragyeg szereleiünk, Eelkünk megértése - mini ereklüz fénye Világéi előliünk — És lslennel színünkben: — semmilöl sem félünk 1 Stoílné húdy Ilona. Egy ádventi ének története. Irta: Gáncs Aladár. IV. 3) A geresdi úton megindultak a feketeruhás emberek minden irányból. Langyos ádventi reggel volt. A széles vállu templom előtt beszélgettek a férfiak, gyerekek, leányok, míg az asszonyok bent énekelgettek az istentiszteletreváró templomban. — Új kerékcsapás van a bejáróban. olyan összhangzatot létesített, hogy minden minden hirdeti az Ö dicsőségét, önkéntelenül is felmerül az a kérdés: honnan van hát az, hogy éppen csak az embernél — a teremtés koronájánál — tapasztalhatók állandóan kisebb-nagyobb kilengések, enyhébb súlyosabb elbírálás alá tartozó rendellenességek ?... Elődeink szigorúbbnál-szigorúbb rettenetes és kegyetlen törvényeket léptettek életbe. A bűnös nagyon is megbünhődött bűneiért. . . Majd próféták, apostolok tűntek fel, kik megmutatták az eltévelyedetten bolyongóknak a helyes utat és serkentették, késztették őket a minden időre, minden helyre és minden emberre szóló isteni parancs pontos, lelkiismeretes követésére: »Legyetek tökéletesek*! És a tökéletesedés utáni vágy, óhaj ösztönözte és ösztönzi az emberiséget ; a világ folyton előbbre halad a felvilágosodás, a kultúra, a találmányok terén. Megyünk, futunk, rohanunk előre... Az elérhetetlen elérhetővé, a lehetetlen lehetővé, a hihetetlen valósággá válik. Mindent megismerünk, mindent felfedezünk, mindent tökéletesítünk, csak éppen önmagunkat — az embert — nem vagyunk képesek tisztán megismerni, teljesen fölfedezni é3 az isteni kivánalom szerint tökéletesíteni. Az emberi gyarlóságokból származó bűnök most sem szűntek meg. önzés, szívtelenség, irigység, részvétlenség, gőg, hiúság mind-mind virul s az indulatok és szenvedélyek lánca megköti lelkünket — araiat azt a Talán vendégek érkeztek a tisztelendő urékhoz ? — Bizony, még az este. Nem hallottatok róla? A gyerekek látták, azt mondják, hogy sátoros kocsin, messze vidékről, de nem is vendégek, hanem menekültek. — Ott fenn üldözés volt — mondta egy másik jobban értesült. Igen hatalmaskodnak a pápista urak a szegény jobbágyon. Ide menekült ez az ágrólszakadt, kivert atyafi, négy gyermekestül csak azért, mert hogy itt szabad a mi eklézsiánk s van temploma a mi religiónknak. — Aztán meg azért is — Itt új hang szólt közbe, gazdája ott lakik a papék szomszédjába — hogy az ember innét szakadt ki, a Fehér Mihály fiának mondja magát. Régen meghalt már szegény. Ez a fia nem soká volt itthon, de most azért is jött ide, mert hogy itten termett. — Úgy bizony, — szólt bele az öreg harangozó, — de ilyen ember még nem termett itten. Csak beszélnétek vele. Mintha a szíve a szájába, a lelke a szemébe lenne. A tisztelendő úr is egészen oda van tőle. Olyan nem jól volt az elmúlt héten, s most megint úgy kivirradt az ábrázatja, mint ez a szép ádvent a ragyogó égen. Meglássátok nagy dolog történt a mi krónikánkba! Milyen aztán a felesége, meg a gyermekei. Harangszó is kifejezésre juttatta — a szolgaság nehéz, súlyos bilincseivel... A tünetek, a jeleaségek igen-igen szomorúak, járványszerüek, ragályosak. így a bűnöző megbüntetése elégtelennek pizonyul, ha annak lelkében nem rögzítjük meg egyszersmind Jézusnak eszményképét s ha föl nem vesszük a harcot a helytelen, erkölcstelen irányba tévedt közszellemmel és a többé kevésbé romlott társadalommal szemben is. A tudomány és az erkölcs a mai felvilágosodott korban nem állanak egyenes arányban s e fordított viszony a nemzetek erejét gyengíti, sőt megsemmisítéssel fenyegeti. É veszedelmet a nemzetek észrevették s annak elhárítása végett a nagy, hatalmas, de egyúttal nemes és magasztos mentő- munkálat megindult nálunk is. Az erkölcsi hanyatlás meggátlása s a közszellem megjavítása érdekében — az állammal, az egyházzal és az iskolával vállvetve — kiváló szakemberek, ügybuzgó emberbarátok, áldásos működésű intézmények és egyesületek tevékenykednek és fokozottabb mértékben foglalkoznak a bűn elkövetésére alkalmat és okot szolgáltató tényezők hatástalanítása és esetleges megszüntetése mellett a jövő nemzedék erősítésével, az erkölcsi romlásnak kitett és züllésnek indult szerencsétlen gyermekeknek, fiatalkoruaknak a megmentésével. Erre int, erre figyelmeztet nemcsak az ész. de a szív szava is. Ezt kívánja, ezt követeli mindnyájunknak közös érdeke. így parancsolja az általános, Első harangszótól a harmadikig, hogy ismerem őket, de már többször hallottam a Jézust nevezni, mint az enyimekíől egész esztendőben. Olyan lett ez a Jani gyerek, mint egy próféta, vagy nem is tudom — apostol, Janos apostol. — De nézzétek, már jön is, hogy ragyog az arca. — Á djuk az Úr nevét jő emberek — Fehér János vagyok — geresdi. fogadjanak el, hogy megint együtt dicsérhessem kegyelmetekkel a Jézus nevét. És hát miről folyt a beszéd, ne áfalják kérem szépen csak folytatni. — Azt akartam éppen az előbb mondani — szólalt meg egy az öregebbek közül — ha még soká úgy lesz az ország törvényes lélek nélkül, egyszer csak minket is kitesznek innét, vagy becsukhatjuk ezt a nagy templomot. Nehéz panaszkodás volt a hangjában, mintha malomkövek fojtogatnák a szívét, Fejér János nem hagyhatta szó nélkül. — Hát bizony kegyelem, minden nagy kegyelem. Ám azért azt mondom kigyel- meteknek, ne aggodalmaskodjunk a holnap felől. Örüljünk, hogy ma még nyílik az ajtó. Nagy veszedelme a léleknek a sok panaszkodás. Leveri róla a drága himport s azután nem tud termékenyüini. Óh, ha mi úgy tudnánk megtalálni a hálaadásra is az al-
