Harangszó, 1925
1925-08-16 / 33. szám
1925 augusztus 16 HARANQSZÖ. 267 örökbecsű isteni szózat: »Legyetek tökéletesek !« A mi nőegyletünk*) Szegény özvegy asszony, mosóteknö mellett, Munkaközben le-letöröl egy-egy könnyet. Dolgozik naphosszat, éjjel sincsen nyugta, Az étet nagy harcát egyedül harcolja. Két kicsi árvája didereg, úgy fázik . .. Kenyeret kér egyik, meleg ruhát másik. Irgalmas, jó Isten, elhagyottak Atyja, Kinek van az égi madárra is gondja, Óh.mondd, honnan kerül cipő négy kis lábra? Mikor lakhatik jól két kicsi árvája ? És az ott kicsoda ? Szegény rokkant férfi... Alighogy vánszorog, szívfájdalom nézni! Beteg felesége rég az ágyat nyomja, Nincs, ki főzzön néki, nincs, aki gondozza. Én Istenem, de nagy baj is a szegénység, Fáj a tél hidege, gyötrelem az éhség. Betegágy — búbánat, lelkek csüggedése... De nagyon elkelne Isten segítsége! De csak menjünk tovább, nem teljes a képünk ... Jobb módú emberek hajiokába lépünk. Van ott ifjú asszony, ezüsthaju néni, Roskatag aggastyán, erőteljes férfi, De életkedv nincsen; szivüket bú rágja: Elhervadt a háznak egyetlen virága . . . Van kenyere mindnek, jó meleg ruhája, Csak egy nincs arcukon: az öröm sugara, Egész Uiteád ban nincs gyógyír számukra... Szivükben a reményt ki ébreszti újra ? Akármerre nézünk, akármerre járunk, Könnytől fátyolozott a szemünk, látásunk. Szegénység, betegség, nagy elhagyatottság, S mi több: hitetlenség és reményfosztottság.., Hány élet hajója ért már gyászos véget, Mikor e zátonyok egyikére tévedt! Segítség, — segítség! — esd az özvegy, árva S mind, aki az életkalváriát járja. Hajóroncs az élet tengerén de sok van! Istenünk, könyörülj ott fenn a magasban! ') A bonyhádi ev. nöegylet 25 éves jubileumára. kaimat, mint a panaszokra, nem ráncosodnék be oly hamarosan az arcunk s egészen máskép folyna az életünk. Na jól van, én tudom, mi a veszedelem, milyen az ős ellenség a Sátán szíve, magam is megszenvedtem, nem is mondom, hogy ne gondoljunk reá, de mégis ne úgy védekezzünk szegény pápisták ellen, hogy elmondjuk a panaszainkat, — gondoljunk arra, hogy Istennek is mennyi panasza lehetne ellenünk, s Ö nem tesz egyet se. Itt az új ádvent, nyitva templomunk, nyitva bibliánk, nyíljon meg a, mi szívünk is és legyen tele sok hálával. Oh hogyha Ádám meg Éva is szüntelen hálálkodva jártak volna az Éden- keutjében lépésről-lépésre, bokorról-bokor- ra, pillanatról-pillanatra, nem talált volna akkor alkalmat a kígyó, hogy szóljon velük. Oh mily nagy kegyelem, új ádventnek ajtaja nyílik, új alkalom, hogy Jézus megszülessen bennünk. Csak megépülhessen templomává szívünk, akkor aztán jöhetnek az igaz katholikák s még náluk sokkal rosszabbak is lerombolni a mi templomunkat, bizony nem tudják. Az utolsó szavakba már bekondult a harang s a geresdi eklézsia templomában nagy megmozdulással új ádventre kezdett sóvárogni a Lélek. S lm a magas égben mozgolódás támad, Látunk gyülekezni angyalokat, százat. Istennek szent Fia ott áll a középen, Szeretet-parancsát osztogatja éppen. Ennek is, annak is osztja megbízását, Mielőtt elindul, ráadja áldását. Nagy a sürgés-forgás, boldog valamennyi, Oly nagy öröm nékik a földre lemenni.. . Biztosak dolgukban, tudják már, hogy kezdjék ... Zeng az ének szerte: Istennek dicsőség! Szállnak az angyalok boldogan, vidáman, Lehetnek, vannak is jó egynéhány százan. Kikeres magának mind egy női szivet, Belécsöppent hamar egy kis igaz hitet, Hozzáad ügyesen erőt, — reménységet, S mi ezt összetartja: szeretet, — részvétet, Megkeni kívülről türelem-olajjal, Fáradhatatlanság- s szíves nyájassággal... Egy pillanat miive. Már repül is tova... Bölcsödalba kezd a kis angyalok kara ... Huszonöt év előtt így jött köztünk létre A mi nöegyletünk áldott szövetsége. Istennek angyali jártak itt e földön, Kis magot ültettek, hogy az nagyra nőjjön. Hit, remény, szeretet — női szív talaján — Lombos fává nőtt fel, melynek árnyas alján Enyhét lel a szegény, az özvegy, az árva, A beteg, a bánat elhagyatottsága. Az égi csemete mennyei hajtása A nöegylet gazdag, nagy karácsonyfája... De évenként nemcsak egyszer hajt ki újra, Ahol nagy a szükség, ágát odahajtja ... Van rajta kenyér, liszt, cipő, ruha, vigasz, Áldja meg az Isten, az örök, az igaz! Áldja meg az egylet minden egyes tagját, Nevüket az árvak imába foglalják. . . Huszonöt év sok-sok szeretet-munkája, Aranyozza meg a szegények hálája! Hálakönnyek árja öntözze talaját, Lássa meg eztán is a szegény sok baját. — Ki a szegénynek ad, árvát felkarolja, Javait kölcsönkép az az Úrnak adja. — Legyen az egyháznak hű segítőtársa, Lobogjon kezében az Ige fáklyája. Kötözzön, — enyhítsen, meleget árasszon, Segítésben soha meg ne is fáradjon. V. A vidékiek közül is sokan visszamaradtak délutánra. Igen áldott volt délelőtt az igehirdetés. A lelkipásztor elmondott mindent. Úgy ahogy történt a száraz, szomorúan sétaló fáktól egészen azokig, amelyekről pálmaágakat lehetett leszeletelni a hozsánnás Ádventi Király útjára. Beszélt arról, hogy egyengette meg az Úr ö hozzá ez ádventi útját s nem' beszélt Fejér Jánosról, de mindenki tudta, hogy ő róla van szó, mikor arra mutatott rá, a bizonyság- tétel, hogy mit tud tenni az Úr egy élettel, a földönfutóéval, a legsiralmasabbéval, ha beléje, falai közé megérkezhetik mint Megváltó. Mély bünbánattal a bűnbánók mellé roskadva beszélt arról, hogy ne egy érzés, ne egy gondolat előtt egyengessük az útat, hanem egy drága személy, Jézus legyen az akit magunk előtt látunk, s akinek itt bent mindent megnyitunk. Legyen annyi hitünk s mindenünk igazodjék ehhez a hithez. Ö csodálatos, csak vágyódj utánna, énekelj Neki és add magad át. „Igen, mi mindnyájan vágyódjunk utánna! 0 a Megváltó ! Énekeljünk s adjuk át magunkat Őneki 1 S azután : Szívünk, nyelvünk Őt imádja, Nevét áldja és örüljön, Háladásunk meg ne szűnjön. Míg csak egy is fázik, s míg szenved az árva, Meg ne lankadjon a nöegylet munkája! GYALOG ISTVÁN. íz olvasóközönség köréből. Nagytiszteletü Szerkesztő Úr I Bár kissé elkésve, nem mulaszthatom el, hogy ne közöljem én is tapasztalataimat a szerkesztőség felhívására a bibliai rovatot illetőleg. Évek óta örömmel várom és olvasom ezt a részét a mi kedves Harang- szónknak. Sok-sok lelki kincset találok e rovatban; mélységes igazságokat, vigasztalást, megnyugvást az élet sok keserűsége közt. Nagy része van e rovatnak abban, hogy Isten akaratán megnyugodva, az ó békéjével szívemben, türelemmel élem betegeskedóssel immár hat éve s egyébként is teljesen árván, életemet. Néha úgy érzem, mintha egyenesem hozzám szólna e sorok általam igen tisztelt írója. Mint például e rovatban »Mi ad vigaszt a szenvedésben«, »Isten gyógyszer- tárából« stb., stb.. .. Nem is vagyok képes felsorolni. Óh bár csak sokan olvasnák a mi gond és bűntől terhes korunkban híveink közül e rovatot, hogy általa Jézushoz, a mi Megváltónkhoz, minden testi és lelki betegség igazi orvosához eljutnának gyógyulásra. Milyen boldogító tudat nekem mostani újabb bánatomban, amikor kicsi, öt éves keresztlányomat, nővérem édes, okos kislányát gyászolom, aki életem öröme volt..., hogy őt az én MegválAhogy ezeket a verssorokat elmondta, igen szerényen, engedelmet kérőn jelentette be, hogy égy új ádventi éneket szeretne délután az istentiszteleten énekelni. Ne kérjék ki írta, de tegnap óta együtt született e prédikációval. Befejezésül elmondotta annak egyik közbeeső versét: Szerelmes, édes Jézusom, Áldott légy kedves Krisztusom, Ki hozzánk leszállottál! Ó egyetlen egy orvosom, Legfőbb kincsem boldogítom, Ki engemet megváltottál, Szállást, lakást készíts nálam, Szívem, házam vár örömmel, Jöjj s templomoddá szenteld fel. Mily boldogság volt aznap Geresden! Az iskolás gyerekek belettek rendelve. Ők sokszorosították az éneket. Délután is tele volt a templom. Oly gyönyörűség volt énekelni: Add, hogy szent születésedtől És Megváltó érdemedből Várjam üdvösségemet. Fejér Janos különösen nagyon rábólin- tolt erre a versre s több soránál is elcsodálkozott és hálát adott. Hát ennyire feltudta használni Isten a drága-lelkű lelkipásztornál egy-egy tökéletlen szavát és bárdolatlan mozdulatát.
