Harangszó, 1925
1925-08-09 / 32. szám
264 HARANQSZÓ. 1925. augusztus 9. Egy holttányilvánitott hadifogoly, Völgyi Gyula győrvári asztalos, aki 1914- ben ment a harctérre és akinek ott teljesen nyoma veszett, most, tizenegyévi hallgatás után levelet írt családjának Oroszországból, Krasznadarból, amelyben elmondja, hogy egészséges és szeretne hazajönni. Aradon kolerajárvány van. A városban pár nap óta veszedelmes járvány ütötte fel a fejét. A járvány tünetei koleraszerü megbetegedésekre vallanak A járvány erős gyomorrontással jár s bár a megbetegedettek nagyobb része ágyon kívül van, mégis rendkívül igénybe veszi a járvány a szervezetet. A városi főorvos kijelentette, hogy a városban több koleraszerű megbetegedés fordult elő és a megbetegedés okát a főorvos a nagymérvű gyümölcsfogyasztásban látja. A lipótmezei elme- és ideggyógyintézet augusztus elsejétől kezdve kedélyes idegbetegeknek minden délután 3 és 4 óra között ingyenesen rendel, illetve betegségükre vonatkozóan tanácsokat ad. Férfiak sztrájkja a nők ellen. Az angol tanítók ezidei kongresszusa teljesen a két nem harcának jegyében állott. A tanítók tiltakoztak az ellen, hogy tanítók fiukat oktassanak és női tanfelügyelők álljanak tanítók felett. Hol vannak a legnagyobb templomok ? Közismert dolog, hogy a világ legnagyobb temploma a római Szent Péter templom, amelyben .54 ezer hívő fér el, ami 8 ezred katonának felel meg. Ezután következik a milánói székesegyház, amelyben 37 ezer, a Szent Pál temploma Rómában, amelyben 32 ezer s a kölni dóm (Németország), amelyben 30 ezer ember fér el. A fenti néhány adatból láthatjuk, hogy az olasz templomok a legnagyobbak a világon. A százéves vasút. A gőzgéppel való utasszállítás századik évfordulójának megünneplésére nagyszabású programot állítottak össze Londonban. Stocktonban és Darlingtonban, amely városok először pillantottak meg a gőzvasutat, három napos ünnepség lesz. Berlinben a vendéglősök megzavarták az antialkoholista gyűlést, h birodalmi fővarosban egyházi részről nagy gyűlést hívtak össze az iszákosság ellen. Több szónoklatnak kellett volna elhangzani, a templomban azonban az antialkoholistákon kívül nagyon sok vendéglős is jelent meg, akik hangos közbekiáltásokkal zavarták a prédikációkat. A lárma és tumultus olyan nagy voit, hogy rendőrségnek kellett kivonulnia és a rendőrök távolították el a templomból a tüntető vendéglősöket. Vadásznapló címmel egy közhasznú, minden vadaszembernek nelkülözhetetlen vadászati kézikönyv hagyta el a napokban a sajtót. A hasznos kis kézikönyv, amely a vadaszembereknek kiskátéja, tartalmazza az összes vadászati törvényeket, a községi vadászterületekre vonatkozó döntvényeket, az O. F. B. által kisajátított földek vadászati jogát, a fegyvervizsgálati díjak újabb megállapítását, a töltények készítési módját és a legújabb vadászati tilalmi időket. Ezenkívül lónaplót és több más hasznos tudnivalót tartalmaz. A csinos, zsebben hordható kézikönyvet 16.000 korona előzetes beküldése mellett bérmentve küldi meg mindenkinek az Új-Somogy nyomda r.-t. Kaposváron. A Magyar Uriasszonyok Közlönye a Gazdasszonyok Lapja havonta háromszor Í elenik meg, díszesen illusztrált füzeiben, ilőfizetési ára egy félévre K 100.000. — Kérjen mutatványszámot. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Budapest, V., Sólyom-u. 16. Lfem. 10. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapja, az Uj Idők 160 millió koronát sorsol ki olvasói között. Az Uj Idők 31. számában folytatódnak Beczássy Judit és Nicholson Meredith érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Sas Ede, Pásztor József és Henry Bordeaux elbeszéléseit, Rákosi Jenő cikkét, Kosáryné Réz Lola és Andersen György verseit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80.000 kor. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy-út 16. Tutsek Anna kitűnő lapjának e heti számában két érdekes regény folytatódik. Az egyik Tutsek Anna „Jázminvirág“, a másik Leo Alcott „Régimód kisasszony“. E regényeken kivül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok, szebbnél szebb képek egész kincsesházát találja meg az olvasó a lapban. Minden előfizető, aki 50.000 koronával fizet elő egy negyedévre, a Magyar Lányokon kívül három kiváló, szép kiállítású- ifjúsági regényt kap. A Magyar Lányok előfizetési ára negyedévre 30.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingven küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-uí 16. Az Én Újságom. E kitűnő gyermeklap e heti számában folytatódnak Gaál Mózes „Mese a bujdosó királyról“ és Kosáryné Réz Lola a „Borúra derű“ című elbeszélései. Ezenkívül közöl a lap tréfás mesét, verseket és apróbb színdarabokat. Előfizetési ára negyedévre 25.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16. A HARANGSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére és fenntartására a következő adományok folytak be: — A számok ezreket ériékeinek. — Szombathelyről: Hollós József 10, Kra- tochwiíl Stefi 10, Winkler Irma 4, özv. Höllig Gusztavné 4, Nagy János 10, Pápáról : Mészáros Ferenc 10, Gyurátz László 14, Kiss István 36, Németh Mihály 4, Schneller Karolina 24, Körmendről: Zwiefel János 14, Rácz Tibor 11, Langer Bőssé 20, Szentes Sáddor 4, Forgács Béla 4, Háry János 4, Lukáts Árpádné 30, Róth Sándor Kőszeg 8, Bohály Mihály Csorvás 8, Szmik Sándor Enying 4, Budapestről: Szmik Gá- borné 4, dr. Zimányi Dániel 4, dr. Molnár Gyula 4, Rádely Jenőné 4, Gohér Mihály Kiskőrös 20, Gyuláról: Mamrek Ferencné 10, Sinszky Ferencné 10, Pécsről: Krafft Janos 36, Bruhács János 18, Sopronból: Bolyos Margit 14, Varjú Sándor 4, Meny- hárdt Sándor 4, Payr Sándor 19, Szenteh Dezső 4, Csonka Róza Alsónána 2, Vadász Imréné Marcaltő 4, Mihálovics Samu Bér 4, Szarvasi Kornélia Űzd 4, Puhr Mátyás Csáníg 4, Huszar István Alszopor 4, Sütő Janos Nagyacsád 4, Gréczi Ferenc Cell- dömölk 4, Nagy Pál Szenttamásfa 4, Juszt Józsa Feisőpeteny 10, Beledről: özv. Varga Sandorné 10, Mátis Sándor 14, Kövesy Lajos Lövő 10, Bélák Lajos Somogyhatvan 8, Lázár J.-né Sárkeresztur 14, Holzhammer János Bősárkány 4, Walter Mariska Lajoskomárom 5, Mészáros Lajos Répcelak 8, Szilvássy István Farád 3, Rofsits Jakabné Somogyvámos 10; Leik. hiv. Tiszaföldvár 5, Szuchánszky Pál Csornád 8, Steinhausz Béla Putnok 20, Cseri Ferenc Pestújhely 6. Balázsovits Gyula Szepetnek 7, özv. Gaál Imréné Székesfehérvár 16, dr. Berzsenyi Jenő Keszthely 4, Győrből: Kunos Endre 4, Háás Géza 4, Falb Mária 6, Macher Kálmán 3, Masher Pál 8, dr. Farkas Elemér Sárkeresztur 16, özv. Jeszenszky Pálné Békéscsaba 4, Móritz Károly Cell— dömölk 10, Sárvárról: Erdélyi Sándorné 4, Forintos István 4, Bobáról: Végh Pál 4, Móritz Gyula 9, Nagykanizsáról: Horváth Károly 10, Boross László 10, Litvay Endre 6, Bolla Ida 6, Lövey Jánosné Szeged 16, Barcza Ida Kerta 4, Mód Jolán Nagysimo- nyi 4, Zmpányi Gyuláné Békás 4, Horváth József Mersevát 10 ezer koronát. iulelfo uerknztő é. kiadó: CZIPOTT HKZA Kieatffottk&rd, TaarkmeffTe. Szerkesztőtárs: NÉMETH KAU01.Y. Kéziratokat nem adunk viasza. Egy földbirtokos család keres egy 7 éves kisleánya és 5 éves kis fia mellé németül is beszélő nevelőnőt. Cím a kiadóban. 2—4 Városi evang. lelkész-házaspár keres olyan egészséges mindenes nőt, aki a háztartás összes munkáit: főzés, takarítás, mosás, mosogatás stb. teljesen egyedül és önállóan el tudja végezni. Ajánlatokat fizetésmegjelöléssel a „Harangszó“ kiadóhivatala továbbít. A hely elfoglalható szeptember 1—15, esetleg okt. 1-én. 3—4 RnC70non középiskolába járó leány, l\Ud£Cycil vagy fiunövendék a jövő tanévben, úri családnál ellátást kaphat. Cím a szerkesztőségben. 1—3 A Szold-gazdaság faiskolája ajánlja gyümölcsfa oltványait, vad- és magcsemetéit, 180—220 cm. magas törzsű aima út- sorfáit, gazdasági és díszfáit, díszcserjéit, gyümölcstermő bokrait stb. kiváló erősségben és fajtákban. Az előrelátható nagy keresletre tekintettel előjegyzések már most eszközöltetnek. Megkeresések a központi irodához Mezőlak (Veszprém megye) inté- zendók. 1—0 Ár- és fajtajegyzéket kívánatra küldünk. Felsóiskolai tanulókat a jövő tanévre teljes ellátásba fogad intelligens evangélikus család. — Kovácsné, Péterfi Sándor ucca 36 , I. em. 40, Budapest. 5—6 Eladó egy jó állapotban levő Harmonium, elsőrangú gyártmány (Macnibarg gyár) 2-es manuális, 17 regiszterrel. Ugyancsak eladó kitűnő állapotban levő Path é ph o n (tölcsér nélküli Grammofon) művészi lemezekkel. Bővebbet: Dr. Vámos Arthurné, Pécs, Városházépfllet. 2—5 Nyomatai Wellisch Béla vülamüzemű könyvnyomdájában Szentgottbárdon.