Harangszó, 1925

1925-06-07 / 23. szám

196 ________________ HARANQSZÓ._______________ 1925. június 7. T ükörképek. Irta: Farkas Elemér. Az igazi nagyok nemcsak beszé­deikkel tanítanak, hanem életükkel is. Náluk az élet mozzanatai, eseményei arra valók, hogy megerősítsék, meg­pecsételjék az igét, mit az ajk hir­detett. Ezen kiváló nagyok közül való volt az a férfiú, kit néhány rövid hét előtt kísértünk ki Pápán a temető­kertbe : Gyurátz Ferenc ny. püspö­künk. Az ő szép, erényekben gazdag bevégzett életéből akarok felmutatni egyes tükörképeket, hogy amint éle­tében tanított, tanítson halála után is életeseményeivel, nemes jellemvoná­saival bennünket. * * * * Köztudomású dolog, hogy Gyu­rátz Ferenc Bükön 1841 április 27 én született. Szülei szegénysorsu embe­rek voltak. Édesatyja, mint faragó, napszámmal kereste meg családtag­jainak szükségletét. De Gyurátz Fe­renc sohasem szégyenlette a maga szegény származását. Mikor lelkész, mikor esperes, mikor püspök lett is, a legnagyobb hálával s kegyelettel adózott szülei emlékének. Szép jellemvonását adta a szülők iránti hálának s kegyeletnek az 1896. évben, amikor Bükön püspöki egyház­látogatást végzett s az 1906. évben, amikor Bükön 12 theologust avatott lelkésszé. Mind a két alkalommal arra szólított fel már előzőleg, hogy a vendégeket hozó kocsik közül egyet tartsak vissza s amikor a fogadtatás véget ért, amikor az finnepeltetéstől szabadulhatott, első útja a temető­kertbe vezetett s ott jő szülei sir- halmánál imádkozva a gyermeki há­lás kegyelet oltáránál áldozott. * * * Gyurátz Ferenc már mint gyermek tanujelét adta fényes tehetségének. Mikor a második s harmadik elemi osztályba járt, már magára vonta a büki gyülekezet akkori kiváló tanító­jának: Szente Györgynek figyelmét, aki azután meleg érdeklődést keltett a kiváló tehetségű gyermek iránt a tanügy barátai körében, így a nemes gondolkodású Guóth Ignác úr szívé­ben is. Jellemző volt a kis Gyurátz Ferencre, hogy a szó teljes értelmé­ben bújta, falta a könyveket. Amiféle könyv csak a kezébe akadt, azt át­olvasta, áttanulmányozta. Mikor nyári szünidőben ő is, mint többi társai, a Fohász. Legyen meg Uram! a Te akaratod; Mert bölcs és jó az, amit Te akarsz I Bármiként vezet atyai szent karod, Tudom, azért irgalmadba fogadsz. Óh, légy hát velem jó és rossz napomban, Ne hagyj kételkednem jóságodban! Ha hiszem azt, hogy Te jó Atyám vagy, Úgy szívnyugalmam soha el nem hagy. Ámen. H. P. nap legnagyobb részét a mezőn marhalegeltetéssel töltötte, mikor ki­ment a mezőre, kis táskájába nem egyszer elfelejtette beletenni a testi eledelt, a kenyeret, de a lélek eledele, a könyv nem maradt el sohasem. S bizony, mikor az árokparton, vagy egy-egy bokor alatt, vagy egy-egy fatövében nekifeküdt a vele vitt könyv­nek, nem egyszer megtörtént az, hogy marhái a tilosba tévedtek, de hát az így okozott anyagi kárért bőséges kárpótlást nyújtottak azok a lelki kincsek, melyek az ő szívét gazda­gították. * * * Mikor Bükön a 6 ik elemi osztályt elvégezte, hol az akkori kiváló tanító a jobb tehetségű gyermekeket latin nyelvre is tanította már, fényes ered­ményű vizsgája után a templomból kijövő édesaty jához így szólt T. Guóth Ignác úr: »János! ezt a gyermeket taníttatni keil« 1 »De hát hogyan, Tekintetes Uram« ? kérdezé az édes- atya, »hisz nekem annyim sincs, hogy ruhát vehessek neki s egy havi szük­ségletét fedezzem Sopronban.« »Nem baj János« — felelt Guóth Ignác úr, »majd előteremtjük, ami szükséges « S ezzel gyűjteni kezdett — maga járva jó példával elől — a szegény­sorsu gyermek számára barátai és ismerősei között úgy, hogy mire szep ­tember 1 - je elérkezett, meg volt a szükséges ruha, a szükséges pénz s azzal ő maga vitte fel Sopronba a szegénysorsu gyermeket, hogy be­írassa az evang. líceum tanulói közé. S Sopronba megérkezve ezekkel a szavakkal mutatta be volt iskolatár- sának, a soproni főiskola egyik jeles tanárának, Müllner Mátyásnak: »Má­tyás 1 most egy olyan gyermeket hoz­tam Bükről, akiből püspök lesz.« Lett is! úgy, hogy midőn 1896 ban a püspöklátogatás alkalmával ebédre a püspököt és kíséretét Guólh Ignác úr látta vendégül magánál, a kedves házigazda e szavakkal kezdhető a püspök urat felköszöntő szónoklatát: »büszke vagyok arra, hogy egy jós­latom beteljesült, mert mikor negy­ven egynéhány évvel ezelőtt én Gyu­rátz Ferencet felvittem Sopronba, e szavakkal adtam át Müllner Mátyás­nak ; ebből a fiúból még püspök lesz s most őt, mint egyházkerületünk fő - pásztorát, mint községüuk legnagyobb szülöttjét ünnepelhetjük körünkben.« * * * Sopronban az első és második éven még volt szükség a segélyre s azt a jó Guóth Ignác úr, támogatva a büki nemes gondolkozásu evang. hitsorso- sok által, elő is teremtette De nem­csak a hitsorsosok támogatták a se­gélyre szorulót, ott volt a jótékony­ság gyakorlói között a büki izraelita v állású Feigelstok-család is s főleg ruhával segítette a tanuló ifjút. A harmadik osztálytól kezdve már se­gélyre nem szorult, hiszen másokat tanítva már annyit birt szerezni, hogy fenn tudta magát tartani s minden szükségletét fedezte. (Folyt, köv.) OLVASSUK A BIBLIÁT! Jézus nyomdokán. Jún. 8. Örömben. Lukács 10.21. Jézus lelke megtelik örvendezéssel, afölött, hogy 70 aratót állíthatott be az Úrnak gaboná­jába. A Jézus öröme az Isten országa ter­jedése feletti öröm. A mások üdvössége feletti önzetlen öröm. Minek Síoktain és tudok én Őrölni ? A magam hasznának ? Más kárvallásának? Anyagi előnyöknek? Földi kincseknek ? Talán bűnös élvezetek­nek, vagy épen a Sátán barátságának? Tudtam-e már őrülni lelkem tisztaságának, örökkévaló, romolhatatían mennyei kincsek­nek? Örültem-e a más javán s mondok-e naponkénti örvendezésteljes hálaimát ama mindnyájunkká! közös draga ajándékért, a Krisztus váltsághaláláért ?! Jún. 9. Bánatban. Lukács 19 41. Jézus sír Jeruzsálem láttán. Siratja a bűnös, most már menthetetlen várost. Jézus sohasem sír önmagáért. Másokért a bűnösökért hul­lat könnyet. Miért szok'am én bánkódni és könnyet hullatni? Azért talán, amit e föl­dön a világból már elvesztettem, avagy ta­lán azért, amit belő.e még el nem nyerhet­tem? Bánkódtam és sírtam-e már elvesz­tett lelki javak mán és még el nem nyert mennyei kincsekén ? Sírtam-e már a bűnö­sökért? Sírtam és bánkódtam-e már a magam bűnös voltáért ?! Jún. 10. Vigasztalásban. Máté 11.38* Jé/us magához hívja az elet fáradt vándo­rait és megsebesült harcosait s megnyu- gosztja őket. Lelkének örök békességet árasztja át beléjök. Vigasztaitam-e már én valakit? Krisztus minden megfáradottat magához hiv. Volt-e már egy elesett is, kit a porból felemeltem, voite egyetlen éhező és szomjuhozó, akit megelégitettem ? Vezettem-e már el az élet fáradt, megter­helt, tikkadt vándorai közül csak egyet is az örökélet üdítő forrásához, ahhoz, ki az

Next

/
Oldalképek
Tartalom