Harangszó, 1925
1925-06-07 / 23. szám
196 ________________ HARANQSZÓ._______________ 1925. június 7. T ükörképek. Irta: Farkas Elemér. Az igazi nagyok nemcsak beszédeikkel tanítanak, hanem életükkel is. Náluk az élet mozzanatai, eseményei arra valók, hogy megerősítsék, megpecsételjék az igét, mit az ajk hirdetett. Ezen kiváló nagyok közül való volt az a férfiú, kit néhány rövid hét előtt kísértünk ki Pápán a temetőkertbe : Gyurátz Ferenc ny. püspökünk. Az ő szép, erényekben gazdag bevégzett életéből akarok felmutatni egyes tükörképeket, hogy amint életében tanított, tanítson halála után is életeseményeivel, nemes jellemvonásaival bennünket. * * * * Köztudomású dolog, hogy Gyurátz Ferenc Bükön 1841 április 27 én született. Szülei szegénysorsu emberek voltak. Édesatyja, mint faragó, napszámmal kereste meg családtagjainak szükségletét. De Gyurátz Ferenc sohasem szégyenlette a maga szegény származását. Mikor lelkész, mikor esperes, mikor püspök lett is, a legnagyobb hálával s kegyelettel adózott szülei emlékének. Szép jellemvonását adta a szülők iránti hálának s kegyeletnek az 1896. évben, amikor Bükön püspöki egyházlátogatást végzett s az 1906. évben, amikor Bükön 12 theologust avatott lelkésszé. Mind a két alkalommal arra szólított fel már előzőleg, hogy a vendégeket hozó kocsik közül egyet tartsak vissza s amikor a fogadtatás véget ért, amikor az finnepeltetéstől szabadulhatott, első útja a temetőkertbe vezetett s ott jő szülei sir- halmánál imádkozva a gyermeki hálás kegyelet oltáránál áldozott. * * * Gyurátz Ferenc már mint gyermek tanujelét adta fényes tehetségének. Mikor a második s harmadik elemi osztályba járt, már magára vonta a büki gyülekezet akkori kiváló tanítójának: Szente Györgynek figyelmét, aki azután meleg érdeklődést keltett a kiváló tehetségű gyermek iránt a tanügy barátai körében, így a nemes gondolkodású Guóth Ignác úr szívében is. Jellemző volt a kis Gyurátz Ferencre, hogy a szó teljes értelmében bújta, falta a könyveket. Amiféle könyv csak a kezébe akadt, azt átolvasta, áttanulmányozta. Mikor nyári szünidőben ő is, mint többi társai, a Fohász. Legyen meg Uram! a Te akaratod; Mert bölcs és jó az, amit Te akarsz I Bármiként vezet atyai szent karod, Tudom, azért irgalmadba fogadsz. Óh, légy hát velem jó és rossz napomban, Ne hagyj kételkednem jóságodban! Ha hiszem azt, hogy Te jó Atyám vagy, Úgy szívnyugalmam soha el nem hagy. Ámen. H. P. nap legnagyobb részét a mezőn marhalegeltetéssel töltötte, mikor kiment a mezőre, kis táskájába nem egyszer elfelejtette beletenni a testi eledelt, a kenyeret, de a lélek eledele, a könyv nem maradt el sohasem. S bizony, mikor az árokparton, vagy egy-egy bokor alatt, vagy egy-egy fatövében nekifeküdt a vele vitt könyvnek, nem egyszer megtörtént az, hogy marhái a tilosba tévedtek, de hát az így okozott anyagi kárért bőséges kárpótlást nyújtottak azok a lelki kincsek, melyek az ő szívét gazdagították. * * * Mikor Bükön a 6 ik elemi osztályt elvégezte, hol az akkori kiváló tanító a jobb tehetségű gyermekeket latin nyelvre is tanította már, fényes eredményű vizsgája után a templomból kijövő édesaty jához így szólt T. Guóth Ignác úr: »János! ezt a gyermeket taníttatni keil« 1 »De hát hogyan, Tekintetes Uram« ? kérdezé az édes- atya, »hisz nekem annyim sincs, hogy ruhát vehessek neki s egy havi szükségletét fedezzem Sopronban.« »Nem baj János« — felelt Guóth Ignác úr, »majd előteremtjük, ami szükséges « S ezzel gyűjteni kezdett — maga járva jó példával elől — a szegénysorsu gyermek számára barátai és ismerősei között úgy, hogy mire szep tember 1 - je elérkezett, meg volt a szükséges ruha, a szükséges pénz s azzal ő maga vitte fel Sopronba a szegénysorsu gyermeket, hogy beírassa az evang. líceum tanulói közé. S Sopronba megérkezve ezekkel a szavakkal mutatta be volt iskolatár- sának, a soproni főiskola egyik jeles tanárának, Müllner Mátyásnak: »Mátyás 1 most egy olyan gyermeket hoztam Bükről, akiből püspök lesz.« Lett is! úgy, hogy midőn 1896 ban a püspöklátogatás alkalmával ebédre a püspököt és kíséretét Guólh Ignác úr látta vendégül magánál, a kedves házigazda e szavakkal kezdhető a püspök urat felköszöntő szónoklatát: »büszke vagyok arra, hogy egy jóslatom beteljesült, mert mikor negyven egynéhány évvel ezelőtt én Gyurátz Ferencet felvittem Sopronba, e szavakkal adtam át Müllner Mátyásnak ; ebből a fiúból még püspök lesz s most őt, mint egyházkerületünk fő - pásztorát, mint községüuk legnagyobb szülöttjét ünnepelhetjük körünkben.« * * * Sopronban az első és második éven még volt szükség a segélyre s azt a jó Guóth Ignác úr, támogatva a büki nemes gondolkozásu evang. hitsorso- sok által, elő is teremtette De nemcsak a hitsorsosok támogatták a segélyre szorulót, ott volt a jótékonyság gyakorlói között a büki izraelita v állású Feigelstok-család is s főleg ruhával segítette a tanuló ifjút. A harmadik osztálytól kezdve már segélyre nem szorult, hiszen másokat tanítva már annyit birt szerezni, hogy fenn tudta magát tartani s minden szükségletét fedezte. (Folyt, köv.) OLVASSUK A BIBLIÁT! Jézus nyomdokán. Jún. 8. Örömben. Lukács 10.21. Jézus lelke megtelik örvendezéssel, afölött, hogy 70 aratót állíthatott be az Úrnak gabonájába. A Jézus öröme az Isten országa terjedése feletti öröm. A mások üdvössége feletti önzetlen öröm. Minek Síoktain és tudok én Őrölni ? A magam hasznának ? Más kárvallásának? Anyagi előnyöknek? Földi kincseknek ? Talán bűnös élvezeteknek, vagy épen a Sátán barátságának? Tudtam-e már őrülni lelkem tisztaságának, örökkévaló, romolhatatían mennyei kincseknek? Örültem-e a más javán s mondok-e naponkénti örvendezésteljes hálaimát ama mindnyájunkká! közös draga ajándékért, a Krisztus váltsághaláláért ?! Jún. 9. Bánatban. Lukács 19 41. Jézus sír Jeruzsálem láttán. Siratja a bűnös, most már menthetetlen várost. Jézus sohasem sír önmagáért. Másokért a bűnösökért hullat könnyet. Miért szok'am én bánkódni és könnyet hullatni? Azért talán, amit e földön a világból már elvesztettem, avagy talán azért, amit belő.e még el nem nyerhettem? Bánkódtam és sírtam-e már elvesztett lelki javak mán és még el nem nyert mennyei kincsekén ? Sírtam-e már a bűnösökért? Sírtam és bánkódtam-e már a magam bűnös voltáért ?! Jún. 10. Vigasztalásban. Máté 11.38* Jé/us magához hívja az elet fáradt vándorait és megsebesült harcosait s megnyu- gosztja őket. Lelkének örök békességet árasztja át beléjök. Vigasztaitam-e már én valakit? Krisztus minden megfáradottat magához hiv. Volt-e már egy elesett is, kit a porból felemeltem, voite egyetlen éhező és szomjuhozó, akit megelégitettem ? Vezettem-e már el az élet fáradt, megterhelt, tikkadt vándorai közül csak egyet is az örökélet üdítő forrásához, ahhoz, ki az
