Harangszó, 1925
1925-05-31 / 22. szám
— Értettem, kedves hívem, értettem, hogy mit mondott. Da én mégis azt mondom, még ha elvesznék is, hogy elmegyek. Ha maga eltudott jönni ide, én is eltudok Takácsiba menni. Az úrvacsoraosztás ott kihir- dattetett, hát annak meg is kell történnie. Én tudom, mi a papi kötelességtudás I Ez az én mindenem 1 Az adott szó szent előttem ! Azt meg kell tartania mindenkinek, de kétszeresen a 'papnak 1 Az adott szavát a pap tartsa meg, ha még oly lehetetlen helyzet elé kerül is. Én megígértem, hogy az arra rászorulóknak vigaszt nyújtok, hát megyek. Maga csak legyen készen, én azonnal elkészülök s Isten nevében elindulunk. Ne féljen s engem se féltsen 1 Az Úr velünk lesz 1 Az ember szó nélkül kifordult az ajtón. Egy marék abrakot adott a lovaknak s aztán neki vágtak az útnak. A városban csak ment valahogy a dolog. De amit azt elhagyták, se útat, se árkot nem láttak, csak a végtelen fehérség terült el a szemük előtt. S a hó csak úgy szakadt. Egykettőre tele lett a szán, fehér lett az ember. A lovak lépést mentek A kocsis minden igyekezetével azon volt, hogy az út közepén tartsa a lovakat. Útjelzője az árokmenti fák voltak. De a nagytömegű hóban alig-alig birlák a lovak a szánt. Sok helyütt térdig süppedtek s a szán is a pereméig úszott a friss hóban. A lovak gőzö1925. május 31. tündérország, körüskörlil erdők, bércek koszoruzták, boldogságát azonban rút bitorlók megirigyelték, háromszínü lobogóját megtépázva, gyalázatosán a sárba hajítottak. Ezt a földet, melyet piros magyar vér öntözött, — irgalmat nem ismerve — elbitorolták. Nektek kell elmondani: „Mindnyájunknak el kell menni egyszer, ha eljön a hivó szózat!“ De az ősi földnek újra a mienknek kell lenni, a Kárpátoktól a zengő Adriáig magyar szónak keli hangzani, magyar lobogónak kell lengeni! Ha ezt teszitek, nyugodtan alhattok majd az őszirózsás temetőben. * * * ♦ Mire a tavasz a nyárba olvad, Te már boldogan a révbe érsz. Vidd magaddal emlékemet! Olyankor gondolj reám, leginkább mikor a fehérrózsák nyílnak a tájakon, hisz tudod azokat szerettem. Ha kezecskéd a zongora billentyűit érinti, játszd ei kedvenc szép nótámat is: „Minden piros, fehér rózsát neki vittem.“ Emlékemmel együtt őrizd meg ezen sorokat is és: „Ne feledd, hogy magyar lányból, Magyar asszony lettéi! Hitünkről és a Hazától El ne feledkezzél 1“ HARANQSZÓ. Mi a boldogság? Hogy mi a boldogság? [fénye; Céljaink nyugpontja, létünk vonzó- Az Ég igazságos, sújtó ostorából úgy hull sejtetlenül az emberiségre. Dús sorsüldözöttek letarolt szivébe öröm-magot vetni, s tövises vadonban tévelygők sebére lágy szirmú virágok selymét szövögetni. Koldus Lázárként is áldozatot hozni a Krisztus nevében, s csillagsugárzáskor érted imádkozni én pártos, meghurcolt, én vezeklő népem . . . Hogy mi a boldogság? Reménytelen éjben nagy tüzeket látni, S érezni, mint forrnak az idők méhében magyar megújhodás büszke harsonái... POHÁNKA MARGIT. löktek, fújtak s minden nyomban pihentetni kellett őket. . Már vagy egy kilométernyire voltak a falutól, amikor hirtelen hasig süppedtek a lovak a hóban, a rúd meg eltörött. Vége volt mindennek, nem lehetett tovább menni. Ott ültek tanácstalanul, mozdulatlanul Egyszer csak felfigyeltek. Mintha hangokat hallottak volna. A főpásztor felállott az ülésre s úgy kémlelt előre. S csakugyan egy embert látott a messzeségben. A takácsi bíró volt. Az kiáltozott. A főpásztor lekapta süvegét, magasra emelte, a feje fölött lóbálta s úgy integetett az embernek. S az megismerte őt, hiszen őt várta, illetve csak a kocsist. Azonnal intézkedett. Emberek jöttek ki a faluból s elkezdték lapátolni a havat. Lépésről lépésre, a falutól a szánig. S így jutottak odáig s kiásták a már-már eltemetteteket. Új rudat dugtak a szánba s a menet megindult. Elől a fáradt, agyon- csigázott lovak a szánnal, rajta a félig megdermedt kocsissal és a főpásztorral s utánuk a lapátos emberek tömege, a hitbuzgó takácsiak. Az agg főpásztor szava szerint, ez volt életében a legszebb papi útja. A szomorú Szentlélek. Az iskolai humor egy példáját olvastam a múltkor: Vizsgán vagyunk. Kitünően tudja mindenki a leckéjét. Rákerül a sor a „Hiszek181 egy“-re. Csak úgy fújják az első és a második ágazatot. A harmadik ágazatnál azonban egyszerre halálos csend lesz. Végre egy fiúcska jelentkezik. Felcsillanó reménnyel szólítja fel a tanító s a kis fiú megszólal : Tanító úr kérem, az a fiú nincs itt, aki tudja a Szentleiket. Ez az eset nagyon jellemző a magyar keresztyénségre. A keresztyén igazságok között kevés olyan mostohagyermeke van a magyar keresztyénségnek, mint a Szentlélek. Azt még elfogadják, hogy van Atyaisten, aki teremt, fenntart, gondot visel, megőriz, megkegyelmez; még azt is megértik, hogy van Jézus Krisztus, Isten fia, ki megváltotta a világot, de ha a Szentlélek- ről kezdenénk kérdezősködni, nagyon zavaros feleleteket kapnánk, mihelyt a bibliában a Szentlélek- ről feljegyzett történeti tényeken túlmenve arra kérnénk feleletet, hogy miért is van önálló léte a Szentlélek Istennek, mi annak az Atyától és Fiútól elhatárolt munkája? Nem az ennek az oka, hogy kevés a theológiai műveltségünk, hanem az, hogy kevés a tapasztalatunk a Szentiélekről. A magyar keresztyénség ugyanis általánosságban eddig két megtérésen ment keresztül. Először a pogányságból tért meg az Atyaistenhez I. István ideje táján, másodszor a Golgothán keresztrefeszített Fiu- istenhez tért meg a reformáció idejében, de a harmadik megtérése még hátra van. Meg kell térnie a Szentlélek Úristenhez! Nem a Szentiélekben van az oka annak, hogyha ezt a lépést nem tesszük meg s ha kevés a tapasztalatunk róla. A Szentléleknek nincs hőbb vágyódása, mint az, hogy közölje magát velünk. Már a világ teremtésekor ott lebegett a vizek fölött! A fáradt fecskevándor nem keresheti jobban a tengeren a hajó árbocát, amelyen megpihenhet, mint a Lélek a testet, amelyben kijelentheti magát. S olyan szomorú lesz, ha egy-egy ember elzárkózik előle. Pál apostol is ír a Szentlélek ezen érzékenységéről (Efezus 4.30.), de meg is érthetjük, ha meggondoljuk, hogy túláradó, örömteljes, diadalmas életet kinál nekünk s mi durván félrelökjük a szeretet adakozó kezét. Miért cselekszünk ilyen botorul ? Mert megtérni a Szentlélekhez any- nyit jelent, mint teljesen átadni
