Harangszó, 1925
1925-05-31 / 22. szám
i7á hozzánk, evangélikus magyarokhoz gondolatnak is nem szégyenteljes volna-e: csüggedésre gondolnunk ? Mint 1838-ban Wesselényi, mi is, valamennyien oda kell hogy álljunk a jeges ár pusztítása, az erkölcstelenség romboló hatalma elé s parancsolnunk kell ennek a rémnek ! Mint a Pesti Jótékony Nőegyesület egykori áldott szívű asz- szonyai, a mi asszonyaink és leányaink is legyenek örök hála és dicsőség tárgyai, ha a kunyhótól a palotákig az a nemes tűz gyújtja lángra leikeiket, mely legutóbb is oly hatalmas erőt tanúsított a „Magyar Hiszekegy“ költőjének, Papp-Vári Elemérnének, a budapesti temetőben felavatott síremlék előtt. Ennek a szoborcsoportnak meg- rázóan szép alakjai örök intelem, kiolthatatlan parancs legyenek a jövő nemzedék nevelésére. Meleg, okos szeretet. Jóságos, bölcs tanács béketűrésre, odaadásra, egymás gyámlolítására. Hűséges védelem a csapások megelőzésére. Kitartás a veszedelmek vad viharában. Intelem az egyszerűség követésére. A hazai gyolcs, az egyszerű szőttes hálás megbecsülése és hadüzenet a becstelen divat szemérmetlen őrjöngésének. Azt a szobrot, mely férfinak és nőnek egyaránt parancs, mert nem írott rendelet, de hálás lelkek egybeolvadása emelte: koszorúval, hervadhatatlan virággal fogja övezni minden kor, — boldog könny önKárpáti fenyőből... Kárpáti fenyőből legyen a koporsóm, Felvidéki lányok szőjjék szemfedőmet! Havasi rózsákból fonják koszorúmat, Erdély küldjön fejfát néma önzőmnek, Néma önzőmnek! Búzatermő Bánát, Bácska drága földje Boruljon rám . . . mikor sírom behantolják! Hadd álmodjam szépet. .. virrasszon felettem A hajdani boldog, szabad Magyarország, Dicső Magyarország! VÁLYI NAGY GÉZA. flz Isten megfizet. Irta: Mayer Pál. (5) 5. A bíró úr. — Nézze, kedves biró úr, szólt a jegyző az új bíróhoz, midőn az először falu házára jött — itt sok minden történik, amit mindenkinek nem szabad megtudni. Azért tartsa meg biró uram, hogy arról, ami a faluházán történik, senkinek egy mukkot Pünkösd napján. — 1925. — Jövel Szentlélek! Zsolozsma, hozsánna Szóiét ma eléd is harangok zúgása. Jövel Szentlélek1 Boldogabb, szebb élet Hajnalát hirdesd szerte minden népnek. Jövel Szentlélek! Szeretet és béke Szálljon immár az emberek szivébe. Jövel Szentlélek! Légy a mi vezérünk, Hogy új életnek küszöbéhez érjünk. Jövel Szentlélek! Bilincseket törj szét S töröld le árvák, elhagyottak könnyét. Pünkösdi Lélek, szeretet szent lángja, Ma boldogságot árassz e világra. S ti emberek, kik a bún földjén éltek: Térjetek meg és egymást szeressétek! HORVÁTH IMRE. HARANQSZÓ. tűzi minden időben. Vigyázzunk, hogy a mi sírunkat ne éles, ne hűlt porunkban is fájdalmat okozó kővel dobálja meg az utód! Piros pünkösd napján tárjuk ki egész valónkat a „tüzes nyelvek“ gyógyító és még előttünk álló, de rendíthetetlen magyar és protestáns hittel megvívandó harcainkra sikert biztosító, megszentelő erejének. S oly nehéz és oly elérhetetlen feladat ez? Igazán nem! Csak magunknak kell követnünk se szól. Ühüm, gondolta az új biró, az nem is olyan rossz dolog. S nem bántotta a lelke, midőn a titoktartást megígérte. A hivatalos órákat egyébként, akár kellett, akár nem, olyan pontosan betartotta, mint a jegyző úr, s rövidesen a két községi férfiú a legszorosabb barátságot kötötte egymással. Egy nap az öreg Kovács-Tót nagyon fájlalta a derekát. A reuma már régebb idő óta gyötörte kezét-lábát, most a derekába vágott. Nem is birt felkelni. A biró úrnak saját kezűleg kellett a cselédnek; az istállóban segíteni. Tagadhatatlan, hogy az öreg Tót, amióta a fia biró lett, sokat dolgozott a birtokán, mert a biró inkább a faluházán lakott, mint otthon s nem épen fiatal tagjai meg is hűlhettek a sokszor esőben, sárban, hideg szélben végzett mezei munkálatok alkalmával, de másrészt a dicsőség neki is fejébe szállt, hogy biró fia van s az e feletti öröm nála is, mint a legtöbb embernél, fokozottabb ivásban jutott kifejezésre. Reggel, mikor felkelt s magára kapta a gúnyát, nem az imakönyvhöz nyúlt, hogy a jó Istennek az élvezett s érdemetlenül nyert jókért hálákat adjon s kérje atyai bölcs vezérlését a következő napra — s a serdülő nemzedék élete törvényévé kell tennünk a költő ezt az örökértékü igéjét: „Földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri.“ 1925. május 31. Más nyelveken. Irta: Dr. Scholtz Oszkár. A keresztyénségnek egyetlen tagozatáról sem lehet azt mondani, hogy hívei mindig „mindnyájan egy akarattal együtt“ volnának. Legkevésbbé állítható ez evangélikus egyházunkról, mely a különböző meggyőződéseket lutheri szilárdsággal, következetes, szinte dacos megállásokkal érvényesítő egyéni akarásoknak az egyháza. E sajátos jellemvonásunkból pedig szomorúság, de sok áldás is fakad. Szomorúság annyiban, hogy'íia- gyobb jelentőségű megmozdulásaink is többnyire csak a szenvedélyes vitatkozásoknak viharzó tenyerén át juthatnak el a megvalósulások partjára; s ha még a személyi ellentétek hullámai is feltornyosulnak, ezeknek örvénylése sok küzdőt elkedvetlenít s idő előtt félreállít. Áldás pedig annyiban, hogy a Szent Lélek zúgó szele sok vitorlát duzzasztott fel s a hajósok helyes útirányát a véleményszabadság tiszta légköre biztosítja. A sok apró hajó célpontja pedig egy: az nem! Az első a pálinkás üveg volt. Majd elvégezte a családdal a szokott naponkinti munkát az istállóban ló, tehén körül s mire virradt, télen 7 óra tájban, nyáron 4—5 óra tájban már is ült a Kohn kocsmájában. Egyébként a vizet csak mosakodásra használta, azt is ritkán. A sok elfogyasztott szesz azonban nem vér 8 ha az ember szervezetében megmozdul, bizony feszíti a véredényeket, nyomja, feszegeti az idegeket, izmokat s előállanak a tagokban a hasogató fájdalmak. A levegő változása, a nedves, hűvös idő bizony csak közvetett előidézője az ú. n. meghűléses, reomatikus fájdalmaknak; a meghűlés a szervezetben lévő szeszt s egyéb a mértékletlen életmódból származó kóranyagot bólygatja meg s készteti megmozdulásra, erjedésre s kész a fájdalom, a nyavalya, amit mértékletesen élő, szeszt kerülő ember nem ismer, bármennyire is fergeteges időjárás éri s ami ellen a doktor hiába rendel drága zsírokat s mindenféle szagos vagy szagtalan eszenciákat, a fájdalom bent marad a beteg testben. A gazda tehát feküdt. A biró úr nem ért rá a birtokát kezelni. Fáni a falu másik végén volt férjnél, a cseléd-munkában nincs köszönet s így a birtok értéke bizony csúszott lefelé. Az öregnek az volt a terve,
